Néplap, 1954. június (11. évfolyam, 128-153. szám)

1954-06-13 / 139. szám

1954 JUNIUS 13, VASÁRNAP

NÉPLAP

3

ÜDVÖZÖLJÜK MEGYÉNK TRAKTOROSAIT

A KIVÁLÓ TRAKTORISTA

A szűkszavú emberek általában hajlanak a mogorvaságra. Vasvári Sándor, az encsen- csi gépállomás traktorosa ez alól kivétel. Szűkszavú ugyan, mégis mindig vidám az arca. Azt tartja: „Sok beszédnek sok az alja“, — többet ér a tett, mint sok üres szófia.

Ilyenformán vélekedett a tavaszi kampányt előkészítő termelési értekezleten is. A legtöbben elvárták, hogy Vasvári Sándor, — aki az elmúlt évben is első traktorista volt a gépállomáson — ezúttal is tegyen ki magáért. De hiába néztek mindnyájan feléje, nem szólt az, csak mosolygott. A háta mögött suttogva biztatták: i,Szólj már, Sándor!“ „Micsoda anyámasszony katonája lett ez a Sándor!“ De ez sem használt. Végül is Svecz János brigádvezető ugratta ki a nyulat a bokorból eképpen:

— Felkérjük Vasvári Sándor első traktorosunkat, nyilatkozzék ő is a vállalások dolgában! — Ügy van, úgy van! Halljuk Sándort! — zúgta mindenki. Ilyen ostrom elől nem lehetett kitérni. Szólott hát, de csak két mondatot:

— Szeretném azokat a nagy vállalásokat megvalósulva is látni, amiről itt többen szóltak. Én csak 120 százalékot fogadok meg, de azt megnézheti akárki.

]VT eg is nézhették akármikor: mindig munkában találták. Ha az időjárás gátolta a Szántást, akkor se tétlenkedett: [darált a Vasvári Pál tsz-nek. A gépét mindig rendesen ápolta. A brigádvezetők egyszer sem kifogásolták a munka minőségét. A tavaszi kampány befejezésekor Brém István igazgató úgy beszélt Vasúért Sándorról, mint a megyei gépállomások első traktoristájáról. 233.7 százalékot teljesített a 120 helyett, 7 százalék üzemanyagot takarított meg és 71 műszaknormát ért el. Miképpen tudta ezt megcsinálni? Erről ő maga — szokott szűkszavúságával — így beszélt:

— Nagyon szeretem a gépemet. Vigyáztam is rá, mint a szemem világára. Máskülönben a munkaidőt jól kihasználtam.

Hogy mennyire félti, óvja Vasvári Sándor a gépét, arra jellemző ez a kis eset. A tavasz folyamán ö. Nagy József váltótársa dolgozott a gépével. Vasvári Sándor otthon volt éppen, a feleségével házépítésről tervezgettek. Egyszercsak a traktorista félrekapja a fejét és fülelni kezdett.

— Baj van a traktorommal..; a teremtésit neki! — Nosza, kapta magát és szélsebesen iramodott a szántás színhelyére. Ott semmi más nem történt, csak az, hogy elásta magát a gép. ö. Nagy, meg a munkagépkezelő kimerültén, tanácstalanul nézelődtek, járták körül a gépet, mintha bizony attól kimászott volna a gödörből. Vasvári Sándor rájuk förmedt:

— Na, ha elsüllyesztettétek, emeljétek is ki!

— Dehát meg se mozdul, hiába erőlködünk .:; — válaszolták sértődötten.

— Nem erővel kell azt csinálni, hanem ésszel. Itt a fejsze, ott az erdő, vágjatok jó suhángokat. Itt a hévér, amivel megemelhetitek a gépet. Ásó is van, amint látom. Ha így csináljátok, kimászik a kátyúból, mint a lépcsőn.

Ügy is történt.

A munkaidő jó kihasználásáról az elért műszaknormák száma és maga a terv teljesítése is fényesen beszél. De még más is. A fizetése. Eddig megszerzett 350 munkaegysége arányában havonta 1278 forintot kap a gépállomástól és munkaegységenként 2 kiló terményt. No, meg a téli-nyári munkaruha, kesztyű, lábbeli stb. Ezen felül, mint tsz-tagnak, 1 hold háztáji földje van. Zárszámadáskor megkapja a gépállomási előleg és a tsz. munkaegységenkénti részesedés közti különbséget. Számítanak ilyen különbségre, hiszen gyönyörű a határ.

Mindez azt jelenti, hogy Vasvári Sándoroknak mindenük megvan, ami szükséges. A kis család sorsa elválaszthatatlan a gépállomástól, de még inkább a nyírvasvári Vasvári Pál tsz-től, amelynek Vasvári Sándor harmadéve tagja. Lakást is a tsz. biztosított számára a központi majorban. R-35-ös traktora most ott pihen lakása előtt.

Mindketten élvezik a szabadságot. A traktoros azonban nem tud nyugodni: leginkább a háztájiban serénykedik, vagy otthon tesz- vesz. Mosolyog, valahányszor feleségére: Annára, az ötéves Jucikéra, az öthetes Erzsikére, vagy traktorára esik tekintete. Mert ezek együttesen az ő boldogságának forrásai..:

Régi gyermekkori álmának netovábbja volt a traktor. Akkor született meg ez a vágya, amikor 10 éves fejjel az encsen- csi báró birtokára küldte apja. Ott látott először traktort, s ott született meg a vágya: „De jó is lenne gépésznek lenni...“ Dehát ezt csak úgy magának suttogta, ha beszélt volna róla otthon, kinevették volna. Napszámos-cseléd szülei 9 gyereküknek sem remélhettek más sorsot, mint amilyen az övék volt: rongyoskodás és nyomorúság. Amikor Vasvári Sándor 1927. november 28-án meglátta a napvilágot, apja örvendezve így jósolta meg a sorsát:

— Derek egy gyerek! Még kocsis is lehet belőle a bárónál.

JJogyan is gondolhatták volna, hogy Sándor fiuk és még 3 gyermek a 9 közül, 25 év múlva az encsencsi gépállomás traktorosai lesznek, a többi 6 pedig gazda lesz az egykori urak földjén. Pedig szóról szóra így történt. 1949-ben, amikor az encsencsi gépállomás megkezdte munkáját, Vasvári Sándor is traktorra ült. 1952-ben belépett a termelőszövetkezetbe, de azért traktoros maradt továbbra is, és az is akar maradni élete végéig. Néha arról ábrándozik, hogy milyen szép lenne, ha Jucika, Erzsiké és majd akik még ezután lesznek, mind-mind traktorosok lennének. Dehát azért nem fogjuk erőszakolni őket, hiszen választhatnak, nem úgy, mint régen .-;;

Minden embernek vannak kimondott, vagy ki nem mondott vágyai és ma már teljesülnek is ezek a vágyak — egyik előbb, másik később. Vasvári Sándor most egy kis családi házat szeretne építeni. Az idén már nem igen lehetséges, de majd jövőre. Most leghamarabb azt szeretné, ha jól felkészülnének az aratásra, a szemveszteségnélküli cséplésre.

Aztán adjanak teret a traktorának, hadd ereszthesse neki kedvére. Nagyon sokat szeretne tenni, hogy bátran állhasson elő kérésével, amellyel a végén hozakodik elő, mintha csak magának mondaná:

— Szeretnék tagja lenni a pártnak . ::

Vasvári Sándor „Kiváló gépállomási dolgozó“ kérését nem igen fogja megtagadni a pártszervezet.

ZAJTAI ANTAL.

30 kiváló traktorost jutalmaztak meg tegnap Nyíregyházán

Szombaton délelőtt 9 órai kezdettel tartotta meg a megyei tanács Nyíregyházán az állami gazdaságok és gépállomások kiváló dolgozóinak jutalmazásával kapcsolatos ünnepségeket. Ferkó István elvtárs, a megyei tanács vb. elnökhelyettese mondott rövid üdvözlő beszédet, majd kiosztotta a sztahanovista okleveleket, pénzjutalmakat, jelvényeket és elismerő okleveleket a meghívott 30 dolgozónak.

Szép Károly a tiszavasvári állami gazdaság brigádvezeíője sztahanovista oklevelet és 1.100 forint készpénzt, Ignácz Sándor ugyancsak a tiszavasvári állami gazdaság traktorosa sztahanovista oklevelet és 1.000 forint pénzjutalmat kapott.

Ezután a „Kiváló gépállomási dolgozó” című jelvényt vették át: Vasvári Sándor (Encsencs), Adamkó András (Nagykálló) és Sipos György (Nagyhalász) traktorosok. M. Tóth József, a tiszai

vasvári állami gazdaság traktorosa is ennek a fokozatnak megfelelő kitüntető jelvény boldog tulajdonosa lett.

A megyei tanács dicsérő oklevelét is számosán érdemelték ki. Többek közt Kévés Mihály (Bal- kány), Cziránku György (Nyírtelek), Nagy Mihály (Mátészalka), Vass János (Mándok) traktorvezetők. A brigádvezetők közül Garas Zoltán (Kisléta), Balogh Zoltánná (Kisvárda), Paál Béla (Fehérgyarmat) és mások kaptak dicsérő oklevelet.

A jutalmak kiosztása után a megyei tanács díszebéden látta vendégül a megjutalmazott dolgozókat. Ferkó elvtárs zárószavaiban további jó munkára serkentette a megjelenteket és kérte, hogy a növényápolásban, az aratás és cséplésben ugyancsak példamutatóan állják meg a helyüket és neveljenek maguk mellé még több kiváló dolgozót.

Kitüntették legjobb traktorosainkat a traktoros-nap alkalmából

A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a minisztertanács javaslatára 54 kiváló traktorost kormány kitüntetésben részesített a traktorosnap alkalmából. A kitüntetéseket szombaton délelőtt Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, a parlamentben nyújtotta át ünnepélyes keretek között. Az ünnepségen jelen volt Hegedűs András, az MDP. Politikai Bizottságának tagja, a minisztertanács első elnökhelyettese, földművelésügyi miniszter. Matolcsi János, az MDP. Központi Vezetősége titkárságának tagja, Nagy Dániel, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökhelyettese és Darabos Iván, az Elnöki Tanács titkára is.

A Munkaérdemrendet kapta: id. Király János a nyírmadai. Bodnár János a demecseri gépállomás traktorosa és Boros József. a nagykállói gépállomás brigádvezetője,

VASÁRNAPI JEGYZETEK

Akkor is vasárnap volt. A hajnal hasadásával nyílt ki a természet. Tegnap a tavasz még csak bontogatta szárnyát. Az erdőben, ahol jártam, a szél még vígan dúdolta nótáját és a kopasz ágakon verte ki hozzá a melódiát. De a duzzadó rügyek már így is sejdítették a még szunnyadó erők hatalmasságát.

Ma reggelre pedig a fák ünneplőbe öltöztek, az erdőre lombsátor borul. S mindez bár hajnalban volt, mégis titokban történt. Az erdő szemérmesen sűrű párába burkolód- zott amíg a ruhaváltást elvégezte. Aztán a harmat kristálytiszta vizében mosdott és a sápadtan feltűnő napkorong első sugaraiban türülközött. Mire a szélurfi kibújt vackából, ott pompázott teljes díszben az erdő. A csodálatos látvány megfékezte e rakoncátlan legényt is és a hetyke nóták helyett új, ünnepi dalt játszott, mint ezerhangú orgonán, a fák susogó leveleivel.

Ez éjszaka köszöntött be az új évszak, a tavasz.

Sokáig csatangoltam ezen a reggelen az erdőben. Szomjasan ittam be a tavasz leheletét, illatát. Késő délelőtt volt már, amikor kiértem az erdő szélén egy dülőútra. Leheve- redtem. Hátam mögött a zúgó erdő, előttem a sokszor megénekelt szabolcsi táj: homokbuckák, melynek lejtőin

szántóföldek nyújtóznak, itt-ott apró ligetecskék, előttem a völgyben rét, s egész távol, a látóhatár szélén nagy hegyvonulat kéklik...

Egyszercsak a szembeniévé domb tetején, feltűnt egy traktor körvonala. A mögötte ragyogó nap sugarából fénykoszorút font köréje. Hosszú ideig néztem elbűvölve a képet, és amikor a gép már a völgyben haladt, akkor is követtem szememmel: hogyan írja teli barázdával a szántat- lan földet. Ekkor már a zúgása is hallatszott, összefonódva az erdő zenéjével. A forduló után hirtelen megszűnt a különös kettős, megszakadt az írás, a hatalmas toll megállt. Kíváncsian ballagtam arrafelé.

Amikor odaértem, a traktoros nem vett mindjárt észre; a közepes termetűnél valamivel alacsonyabb, feketehajú ember; arcát még barnábbá teszi a többnapos szakáll és az olaj. A "traktor elején babrál. egy vékony csővel. Amikor kész a szereléssel, fölpillant, idebólint, aztán egy ideig ismét nem néz rám. Majd leveszi fejéről a sok vihart iátott svájci sapkát, ledobja a földre, maga is letelepszik, s rágyújt. Arca gondterhelt.

— Kiszakadt az üzemanyagcső — válaszol mérgesen, és ismét kezébe veszi az előbb leszerelt alkatrészt.

Leültem mellé, s lasan megindult a beszélgetés. Elmondta, hogy a termelőszövetkezettel kötött szerződés rövidesen lejár, azért jött ki vasárnap is szántani, hogy határidőre végezzenek. Ahogy folyt a szó, rájöttem arra: nem is a határidő izgatja annyira, mint inkább az, hogy ha most nem végzik el a talajmunkát, akkor nagyon megsínyli a termés.

Mü)4ezt úgy mondja el, mintha ez — az, hogy vasárnap szánt, hogy legnagyobb gondja a várható termés- eredmény — lenne a világ legtermészetesebb dolga.

— ügy gondoltam, jó délre befejezem — szövi hangosan gondolatait a traktoros — de mostmár ennek lőttek — teszi hozzá fanyar mosollyal.

— Most mit tesz? /

Egy sor gondolkodás után reménykedve mondja:

— Az elvtárs tudna segíteni?

Értelmetlenül nézek rá.

— Itt maradhatna addig vigyázni a gépre, amíg bemegyek a gépállomásra megreperáltatni a csövet. Nem tart sokáig, a falu alig van három kilométerre, vissza meg kerékpárral jövök, kérek valakitől.

Ott maradtam. Hosszan néztem távolodó alakja után, s szívem minden melegével gondoltam rá. Vasárnap délelőtt szánt, elromlik a gép, s ahelyett, hogy hazamenne, elgyalŐgöl a gépállomásra, előkeríti a főgépészt, meghegeszti a csövet és visszajön befejezni a munkát.

Először úgy gondolom, furcsa ember. De aztán eszembe jutnak a hallott és ismert traktorostörténetek, traktorosok.

Egyízben az egyik traktoros — ezt már megírták egyszer e lap hasábjain — élete kockáztatásával vitte át a kompon gépét, mert sürgős volt a munka. Egy traktoroslány — ez szintén ismert történet — inkább a gépét védte a szakadó esőtől, mint saját magát. Egy másik traktoros, a napokig tartó eső ellenére rendületlenül szántott, s nemcsak a maga munkáját végezte el, hanem társait is rábírta arra, hogy ne menjenek haza.

Honnan ez az erő?

Ismertem a múltban is traktorral dolgozó embert, aki éjjel-nappal szántott. Cseléd volt egy fegyvergyáros többezer holdas birtokán. Neki muszáj volt. Ha nem megy, akkor munka nélkül marad...

A visszaérkező traktoros riaszt fel gondolataimbóL

— Ugy-e nem jöttem soká? — kérdezi és azonnal a szereléshez lát. Tizenöt perc — és már a melegítő lámpát gyújtja meg. Amikor felegyenesedik, minden méreg nélkül mondja: „A fene egye meg. Az asszonynak megígértem, hogy délre otthon leszek, most meg beszólni is elfeledtem. Pedig jó töltöttkáposztát főz.

Amikor ismét zúg a gép, körüljárja és megáll előttem cigarettát csavarni. Vidáman mondja:

— Hiába, ilyen a mi életünk... Dehát a kötelesség, az kötelesség . .. Már a „nyeregből” kiáltja vissza: köszönöm a megőrzést.

Ahogy távolodik, alakja úgy nő sz;memben túl a jegenyéken, magasabbra a messzi hegyeknél. Szeretném erősen megszorítani a kezét és azt mondani neki: Ember vagy!

Talán meg sem értené. Hisz ő csak a szív parancsát, az új ember kötelességét teljesíti.

Ők. a traktorosok; a mezők tavasza, akik apró, alig észrevehető munkával virágba, lombba borítják a mezgazdaság fáját. A- I.