Néplap, 1954. június (11. évfolyam, 128-153. szám)

1954-06-08 / 134. szám

?ÜiLáq fumletúrjai tqjpe iiilletek ! AZ MDP SZABOLCS-SZATMÁRMECVEI BIZOTTSÁGÁNAK. LAPJA . XI. ÉVFOLYAM, 134. SZÁM ÁR.4 50 FILLER 1954 JUNIUS 8> KEDD A termelőszövetkezetek legfontosabb feladata: a tavaszi munkák kezdeti lendületének fokozása A Termelösxöretkexeti Tanács ülése A Termelőszövetkezeti Tanács vasárnap délelőtt ülést tartott, hogy megbeszélje a termelőszö­vetkezetek előtt álló legközelebbi feladatokat. Az ülésen megjelent Dobi István, a Népköztársaság El­nöki Tanácsa és a Termelőszö­vetkezeti Tanács elnöke, Matolcsi János, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének titkára. Erdei Ferenc igazságügyminiszter, Dögéi Imre, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének tagja, a Földművesszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke, Ma- mari András, a földművelésügyi miniszter első helyettese és Szőke Mátyás, a földművelésügyi minisz­ter helyettese. A mai számban : Makarenkót kerestük Bal­kányban (2. oldal) Ho elnöknél a dzsungelben 3. oldal) Sport (4. oldal) V____________ A tavaszi Nagy József, a nagyecsedi V őrös Csillag termelőszövetkezet brigádvezetője (jobboldalon) a g épállomás igazgatójával és ve« zető mezőgazdászával megeléged etten vizsgálják az U—3-as gép« pel végzett kapálást. (Hammel József felvétele) munkák frontjáról Dobi István elvtárs beszéde A tanácsülésen Dobi István elv­társ, a Termelőszövetkezeti Ta­nács elnöke tartott előadást. — A kongresszus utáni egy hét tapasztalatai máris azt mutatják, — mondotta, — hogy a kongresz- szus határozatai nagy hatással voltak termelőszövetkezeti tagsá­gunkra. A termelőszövetkezeti ta­gok világosan látják, hogy a párt és az állam teljes erejével mö­göttük áll és mindenben segíti őket. Ez a termelőszövetkezetek tagságát még jobban megerősítet­te, jobb munkára serkenti őket, bátorítást ad nekik az ellenség szövetkezetellenes munkájának meghiúsításához. Termelőszövetkezeteink az idén a kívánatosnál lényegesén kisebb területen vetettek kapásnövénye­ket, főleg kukoricát. Az összes kapásnövények részaránya a ve­tésterületben csupán 21 százalék. Rendkívül alacsony szám ez. A kukorica vetésterületének kellene csaknem ekkorának lennie. Mivel a kapásnövények vetés- területét az idén már nem tudjuk megnövelni, a soron- lévő munkák, elsősorban a kapálás gondos elvégzésével kell a lehető legnagyobb ter­méseredményeket elérni, hogy a kapásokból is minél töb­bet takaríthassanak be szövetke­zeteink. A gépállomások dolgozói a mezőgazdaság fejlesztéséért, a termelőszövetkezetek megszi­lárdításáért most azzal tehet­nek legtöbbet, ha minél több gépi kapálást végeznek a ter­melőszövetkezetekben. Dobi elvtárs ezután hangsúlyoz­ta: a termelőszövetkezeti tagok kivétel nélkül vegyék ki részüket a közös munkából és minél na­gyobb számban vonják be a közös munkába a termelőszövetkezeti tagok családtagjait, az asszonyo­kat. és .a - fiatalokat. Napköziottho­nokat, bölcsődéket kell létesíteni, hogy a kisgyermekes anyák is résztvehessenek a közös munká­ban. A családtagok bevonását a kö­zös munkába sok szövetkezet az­zal tudta sikeresen megoldani, — folytatta Dobi elvtárs, — hogy a kapásnövények művelését egyé­nekre osztotta fel. Dobi elvtárs ezután arról be­szélt, hogy számos szövetkezet nem használja ki a gépi munká­ban és a családtagok mozgósítá­sában rejlő lehetőségeket, hanem a kapásnövényeket részes műve­lésre adja ki. Dobi elvtárs ezután rámutatott arra a káros jelenségre is, hogy egyes termelőszövetkezetekben az alapszabályt megsértve, növelik a tagok háztáji területét. Majd a premizálás jelentőségéről beszélt. Részletesen foglalkozott Dobi elvtárs az állattenyésztés jelentő­ségével és a szálastakarmányok gondos betakarításának fontossá­gával. Köztudomású, — mondotta, — hogy számos termelőszövetke­zetben fejlett az állattenyésztés, s ezzel megteremtették a gazdálko­dás magas színvonalát, magasfo­kú jövedelmezőségét. A továbbiakban Dobi elvtárs az aratásra való felkészülésre hívta fel a figyelmet. Az idén a gépállomásokon 972 kombájn és 2168 kévekötő-arató­gép áll a termelőszövetkezetek rendelkezésére. Ezenkívül még 1000 gépivontatású fűkaszálóval is segítik a gyors aratást. Termelőszövetkezeti vezetőink már most gondoskodjanak a munkaerő mozgósításáról, osz- szák be az aratási munkára az építkezéseken és a segéd­üzemágakban dolgozó tsz-ta- gokat is, és növeljék a mun­kaerő teljesítményét a munka jó megszervezésével. Az aratási munkák elvégzéséhez nagyon szükséges a családtagok bevonása a közös munkába. Ter­melőszövetkezeti tagjaink az ara­tásra való gondos felkészüléssel, s ennek eredményeképpen az ara­tás határidőre, minimális szem­veszteséggel való elvégzésével nö­veljék kenyérgabonarészesedésü­ket, teljesítsék népünk bőséges kenyérellátása érdekében kötele­zettségüket. — Termelőszövetkezeteink se­gítsék elő, hogy az eddiginél szo­rosabb kapcsolat alakuljon ki köztük és az egyénileg dolgozó parasztok között. Használjanak ki minden megfelelő alkalmat, a termelési bizottságokat, a tanácsi állandó bizottságokat, hogy a falu lakossága, elsősorban a jólgazdál­kodó parasztság minél közelebb kerüljön a szövetkezethez. A termelőszövetkezetek soron- lévő termelési feladatainak elvég­zéséhez és az egyéni parasztsággal való kapcsolatuk szorosabbra fű­zéséhez komoly segítséget várunk a vidéki párt- és állami szervek dolgozóitól. Járási tanácsainknak, amelyek eddig már számos ter­melőszövetkezet megerősítéséhez nyújtottak segítséget, most az a feladatuk, hogy az élenjáró ter­melőszövetkezetek legjobb tapasz­talatait, jól bevált módszereit el­juttassák a gyengébb termelőszö­vetkezetekbe, hogy ott is haszno­síthassák ezeket. Sokat segíthet­nek termelőszövetkezeteinknek tanácsaink és gépállomásaink szakemberei, elsősorban agronó- musai. Beszélt Dobi elvtárs munkás- osztályunk és műszaki értelmisé­günk termelőszövetkezeteket pat­ronáló mozgalmáról, amely rend­kívül hasznos megnyilvánulása a munkás-paraszt szövetségnek. Dobi István elvtárs előadói be­széde után több hozzászólás hang­zott el, Petneházán a többszöri kapálással harcolnak a holdankénti 30 mázsás kukoricatermésért Községünkben nem­csak a szántás, vetés idején folyt serény munka, hanem a nö­vényápolásban is dere­kasan megállják helyü­ket a termelőszövetke­zet tagjai, s az egyéni­leg dolgozó parasztok is. A Szabad Föld ter­melőszövetkezet tagjai nem elégedtek meg az­zal, hogy idejében el­vetették 15 holdon a kukoricát. Kelés után fogassal járták be a ku­koricát, majd pár nap múlva, alig hogy meg­indult a gyomosodás, megkezdték az első ka­pálást, amely befejezés előtt áll. Nem szeretnék ha elkésnének vele, mert 30 mázsára számítanak holdjáról és ez pedig csak akkor lesz meg. ha minden növényápolást idejében, jő minőségben végeznek el. Ugyancsak igyekeznek a szövetkeze­tiek a burgonya máso­dik kapálásával is. 28 hold burgonyájuk első kapálása után, nem tét­lenkedtek, hanem pár nap múlva újra kapá­láshoz kezdtek. A máso­dik kapálást 10 holdon végezték el és így köny- nyen elérik majd szá­mításukat. Úgy hatá­roztak, hogy holdjáról 110 mázsát takarítanak be. Ezért igyekeznek Sza­bó Erzsébet, Fekete Mi­hály, Háda Imre, Belin- csák Miklós, meg a töb­biek és ezután sem fog­nak elkésni a kapálás­sal. 5 hold cukorrépá­juk is ki van egyelve. A területet egyénekre osztották. Mindenki úgy igyekszik dolgozni, hogy ne kelljen neki szé­gyenkeznie hanyagsága miatt. A termelőszövetkeze­tiek mellett nem ma­radnak el az egyénileg dolgozó parasztok sem. Községünkben 17 hold cukorrépavetésük van az egyéni dolgozó parasz­toknak, de mind a 17 holdon elvégezték az cgyelést és kapálást. — Enyedi István 3 holdas dolgozó paraszt az el­sők között végezte el az egyelcst, majd követte őt Csircsák József, aki­nek 1000 öl cukorrépája van. Kukoricából 360 hol­dat vetettünk, amelynek első kapálását június 1-re 100 százalékig be­fejeztük, míg másod­szorra 175 holdon vé­geztük el a kapálást. Szabó Imre például a másfél hold kukoricáját már kétszer kapálta, és holdjáról 30 mázsát szá­mit betakarítani. 380 hold burgonyate­rületünkből 240 holdon végeztük el a második kapálást, illetve az első töltögetést. — Ebben a munkában Szilágyi Fe­renc tanácstag járt élen jó példával, aki a múlt hó 29-én befejezte a második kapálást. Ha ilyen jó minőségben és kellő időben végzi a többi kapálást is, köny- n.ven eléri holdanként a tervezett 140 mázsás termést. Vorán István 9 holdas dolgozó paraszt is kétszer kapálta már, burgonyáját 2 holdon,; míg 2 hold kukoricájá­nak felén is elvégezte a második kapálást. 150 hold napraforgó«, területünkön az első ka« pálást még a múlt hé­ten befejeztük, másod­szorra 50 holdon kapál­tak. Itt Bányai István 4' holdas dolgozó paraszt mutatott jó példát, mert 1000 öl területen kétszer végezte el a kapálást május 28-ig. SZÉCSI ANDRÁS mezőgazdasági előadó, Petneháza. A kapálás mellett a takarmánybetakarításról sem feledkeznek meg a nyírlugosi állami gazdaságban A nyírlugosi állami gazdaság dolgozói nagy lendülettel láttak munkához a kongresszusi hét utáni napokban is. 300 hold burgonyájukat e héten már másodszor kapálják, mivel az első kapálást még a múlt héten befejezték. Ugyan­csak megkezdik a kukorica második kapálását. 60 holdas takarmányrépájuk igen szép termést mutat. Arra is vigyáztak, hogy az idejében lekaszált 180 hold lucerna termését rendesen, szárazon boglyába rakják. De nemcsak a lucerna gondos boglyázásával és időbeni betakarításával gondos­kodnak a jószágállományuk takarmányszükség­letéről, hanem a silózással is segítik ezt. Eddig több, mint 1000 köbmétert silóztak, de zöldtakar­mányuk oly dúsan termett, hogy ezen felül még 2000 köbmétert is silózhatnak, amellyel három­szorosan teljesítik majd túl éves silózási ter­vüket. A traktorosnapra készülnek a nyírteleki gépállomás dolgozói Mielőtt megkezdtük volna a növényápolást, újra sorrajártuk a trak­torosokat és elbeszélget­tünk velük a növény- ápolás fontosságáról. — Azt tartottuk legfonto­sabbnak, hogy a gépek­kel jó munkát végezze­nek, mert csak így sze­retik meg a termelőszö­vetkezetek a gép mun­káját a kapálás idején is. Fontos ez nagyon, mert a tervezett 1600 hold kapálnivalóbói csak 1000 holdra kötöttek szerződést a termelőszö­vetkezetek, márpedig ez kevés a meglévő gé­peinkhez. Arra számí­tottunk. hogy amikor meggyőződnek a gépi- kapálás előnyeiről és jó minőségéről, maguktól kérik majd a szövetke­zetek segítségünket. És nem is csalódtunk. Számos termelőszövet­kezet kéri a gépeket a növényápoláshoz. Mikor Ciránku György „Lanz- Buldog''-gépével meg­kezdte a bedőbokori Szabad Nép termelő zö- vetkezetben a kapálást, sokan kételkedtek a gép munkájában, nem hit­ték. hogy jó munkát fog végezni. Amikor pedig elvégezte pár holdon a kapálást, a szövetkezet tagjai még háztáji föld­jüket is géppel kapál- tatták meg. Mokánszki József is abbahagyta a kézi kapálást háztáji gazdaságában és géppel végeztette azt el if j. Ku- bulák Józseffel együtt. A szövetkezet tagjainak háztáji földjein 47 hold kapálást végzett már el Ciránku György. Híre futott jó munká­jának a távolabbi szö­vetkezetekben is. — A halmosbokori Uj Élet termelőszövetkezet an­nak ellenére, hogy egyet­len holdra sem kötött szerződést kapálásra, kérte, hogy tegyük lehe­tővé részükre is a gépi- kapálást. Csak egy nap­ra kérték a gépet, de még a második nap után sem engedték azt el. — A múlt hét végén ösz- szciilt gépállomásunk pártszervezetének veze­tősége és arról beszél­tünk, hogyan lehetne ünnepélyessé tenni a június 13-án tartandó traktorosnapot, Elhatá­roztuk, hogy saját kul- túrcscportunk az állami gazdaság kultúrcsoport- jával együtt szórakoztat­ja majd a traktorosokat. A traktorosok regen készülnek már erre a napra. Azt a nagy meg­becsülést, amit pártunk és kormányunk kifeje­zésre juttat, még jobb munkával viszonozzák. Ciránku György elhatá­rozta, hogy a traktoros­napig 250 holdat kapál meg. — Gépállomásunk 300 holdon végzi el a növényápolást június 13-ig a munkában lévő három darab géppel. A jó eredmények után minden traktoros és sze­relő vidáman tölti majd el a traktorosnapot, hogy másnap újult erő­vel, f'eitalos kedvvel, vi­dáman kezdjenek mun­kához. MOLNÁR MARTON géoállom.ási igazgató. LABANC JÁNOS nárttitkár.

Next

/
Thumbnails
Contents