Néplap, 1954. június (11. évfolyam, 128-153. szám)

1954-06-27 / 151. szám

1954 JUNIUS 27, VASÁRNAP NÉPLAP 5 Orvoslást várunk! Miért sütnek rossz kenyeret a jó lisztből ? „Miér sütnek rossz kenyeret a jó lisztből“ — ezt kérdi levelében Nagy Istvánné mátészalkai dol­gozó. Örömrtieí látják a dolgozók, hogy Nyíregyházán az üzletekben már szebb és jobb kenyeret árusí­tanak. A kenyérgyárak igyekez­nek kijavítani a hibákat és ez így helyes. Mátészalkán azonban még mindig rossz a kenyér, pedig a liszt, amelyből sütik, jóminőségű. Nagy Istvánné többek között ezt írja: „8—10 napig olyan sa­vanyú a kenyér, mint az ecetes uborka, aztán a másik 8—10 na­pon olyan sós, mint a hering, vagy pedig félnyersen kerül a dolgozók asztalára. Nem is beszélve arról, hogy forgácsot és még más oda nem való tárgyakat lehet a ke­nyérben találni.“ Véleményünk szerint lelkiisme­retesebb munkára van szükség. Hiányosnak látjuk mi is, mint a levélírónk az ellenőrzés munká­ját. A mátészalkai pékség vezetői és dolgozói sürgősen javítsák ki hibájukat, süssenek a jó lisztből jó kenyeret, akkor minél előbb el­nyerik a dolgozók megbecsülését. Vagy alusznak, vagy nem hallják. Hegyaljai Albert tiszaberceli le­velezőnk türelmetlenül írhatta le­velét és bosszúsan. Megértjük bosszúságát, türelmetlenségét, hi­szen panasza eddig is süket fü­lekre talált. Pedig már lapunkban is felhívtuk az illetékesek figyel­mét a tiszaberceli DISZ-ifjúság panaszának orvoslására. A tisza­berceli fiatalság példamutatóan végzi a mezőgazdasági munkát. A község az elsők között van a nö­vényápolási munkákban és ez részben az ifjak jó munkájának köszönhető. Egy kérésük van csu­pán a fiataloknak. Adjanak helyi­séget a tiszaberceli DlSZ-szerve­zetnek. Már hónapok óta kérik ezt a fiatalok. Az illetékesek azonban vagy alusznak, vagy nem hallják... Reméljük, hogy most mór meg­hallják, illetve sürgősen orvosol­ják az illetékesek a tiszaberceli DISZ-fiatalok panaszát. Nagyobb felelősséget a permetezőszerek csomagolásánál A műtrágyáért, vállalat raktárá­ból darabáruként egy ládában 35 kiló nikotint kaptunk. A láda sér­tetlen volt, így a termelőszövet­kezet raktárába vittük. Néhány nap múlva észrevettük, hogy a nikotin folyik. A ládát a községi tanács elnöke jelenlétében bon­tottuk fel. A felbontáskor kide­rült, hogy a rossz csomagolás kö­vetkeztében két kiló nikotin folyt el. Az esetről jegyzőkönyvet vet­tünk fel és megküldtük a válla­latnak. Válaszolni azonban úgy­látszik elfelejtettek. A termelő- szövetkezetnek a helytelen cso­magolással 400 forintos kórt oko­zott a vállalat. Az a kérésünk, hogy a vállalat térítse meg a ha­nyag csomagolásból eredő kárt. Kovács Ilona Petőfi tsz. Nagydobos. A Néplap elintézte Józsa Lajos darnói lakos azt írta levelében, hogy igazságtalan­nak látja a reája kivetett adót. A fehérgyarmati járási tanács pénz­ügyi osztályával vettük fel a kapcsolatot. Hajdú Erzsébet a követ­kezőket írja a kivizsgálás eredményéről: „Józsa Lajos 1954. évi ál­talános jövedelemadójét a Darnó községre megállapított átlagadó alapján vetették ki. Józsa Lajos panasza jogos, mivel földterülete a múlthoz viszonyítva nem változott, s így a múlt évben megállapí­tott 1275 forint általános jövedelmi adót kell fizetni az 1652 forint helyett.“ „Folyó hó 17-én a Néplapban „Szeressük jobban Nyíregyhá­zát“ — című cikk jelent meg. A cikkben Bartha Sándor elvtárs arról ír, későn jöttünk rá, hogy a sóstói strand vize egészségtelen. Mi a Bujtost és a sóstói strand vizét igen gyakran vizsgáltatjuk. Igaz, hogy a bujtosi strand tavaly le volt zárva, de az idén erre nincs szükség, mert a vize szinte ivóvíz-tisztaságú. A Sóstó fürdő vize is megfelel fürdés céljára. A fürdést tehát engedélyeztük. A napos idő hatására a sóstói víz öntisztulási folyamaton megy ke­resztül. Dr. Biró Béla városi tisztiorvos.“ •“’"’IC Vb Levelezőmozgalmunk Az elmúlt héten — június 20-tól 26-ig 155 levél érkezett szerkesztő­ségünk címére. Ez idő alatt 84 le­velet közöltünk lapunkban. Kü­lönböző szervektől 24 olyan vá­laszt kaptunk, amelyben a dolgo­zók bejelentései nyomán tett in­tézkedéseiket közük. Postafordul­tával intézkedett a bejelentések nyomán a mátészalkai járási ta­nácsnál dolgozó Szentesi Miklósné elvtársnő. A héten Ibrányban és Szabol­cson beszéltük meg lapunk mun­káját a levelezőkkel és olvasók­kal. A papírgyűjtés és a levéltár Mindannyian nagyon jól tud­juk és látjuk, hogy életünknek ma alig van olyan megnyilvánu­lása, ahol a papír ne szerepelne valamilyen formában. Ha a kis ember megszületik, beírják ne­vét az anyakönyvbe, erről bizo­nyítványt is adnak Amikor elő­ször orvos kezébe kerül, az re­ceptet ír, oltási bizonyítványt állít ki és folytathatnánk ezt az ember életén keresztül az isko­lai bizonyítványokon, iskolai könyveken keresztül egészen a halotti anyakönyvig. Mi ennek a következménye? Az, hogy egy­re több és több papírt fogyasz­tunk, tehát mindig több és több papírra van szükségünk. Ha most már megmondjuk azt, hogy a papírgyártáshoz legjobb alap­anyag a papír, akkor megérthet­jük azt is, hogy miért kell a már hasznavehetetlen papírt össze­gyűjteni, hiszen a kész papír egy csomó vegyi eljárástól kímél meg bennünket. Tehát a hulladékpapír össze­gyűjtése hasznos a népgazdasá­gunknak, de hasznot jelent az összegyűjtőnek is, mert pénzt kap érte. Minthogy mi most a papír- gyűjtésnek a levéltárhoz való viszonyáról akarunk beszélni, szükséges, hogy elmondjuk azt is, mi a levéltár. A levéltár ma szocialista ál­lamberendezésünk fontos intéz­ménye. A most kifejlődő szocia­lista típusú levéltárak kereszt- metszetét fogják adni politikai, társadalmi és gazdasági életünk­nek. összegyűjtik például az egyes üzemek iratanyagát és en­nek alapján a későbbi kornak módjában lesz majd összevetni a múlt kizsákmányoló politiká­ját a mai politikával, amelynek minden ténykedése a dolgozó nép felmelkedését célozza. Ezek elmondása után úgy tűn­hetik, hogy a papírgyűjtés és a levéltárak munkája között ellen­tét van. A nemzetgazdaság ér­deke azt kívánja egyrészt, hogy minél több nyersanyagot képező selejtpapír kerüljön papírzúzó- ba, másrészt, hogy a levéltárak teljes keresztmetszetet tudjanak adni mai életünkről, tehát minél több iratot gyűjtsenek össze. Ez az ellentét azonban nem áll fenn. Ugyanis az egyes intézmé­nyek iratanyagának selejtezésé­nél az öntudatos dolgozók már maguk is ki tudják választani azokat az iratokat, amelyeknek megtartása fontos. Kormányza­tunk itt sem hagyja teljesen ma­gára a dolgozót, hanem minden minisztérium külön-külön ügy­körjegyzéket adott ki, amelyek­ben megmondja, hogy milyen iratokat tartson meg az intéz­mény az utókor számára. De még ezzel sem elégszik meg, ha­nem elrendelte, hogy az ilyen selejtezési eljárást a levéltárak a részükre megadott szempontok szerint vizsgálják felül és csak azután szabad a kiselejtezett ira­tokat a gyűjtő vállalatnak át­adni. A levéltár ezúton is felhívja a vállalatok, intézmények vezetői­nek figyelmét, hogy a selejtezés elvégzése után a levéltár felül­vizsgálatát kérjék meg és ne kerüljenek összeütközésbe az .1950. évi 29. számú iratvédelmi törvénnyel. A jelenlegi papírgyűjtő hóna­pok alatt külön selejtezés elren­delve nincs, de a 185/1951. (X. 23.) számú minisztertanácsi ren­delet előírásai szerint, lehet vé­gezni selejtezést, de a selejt- anyag felülvizsgálatára fel kell kérni — mint rendesen — me­gyénkben a nyíregyházi állami levéltárat. Amelyik vállalat ezt nem tartja be, nem segíti kellő öntudattal kormányza­tunk tudományos célkitűzésének megvalósítását és a kidobott pa­píranyaggal több kárt okoz, mint hasznot. Kiss Ernő Jla b ú í'án stiök MINT EGY KIS OÁZIS a si­vatag közepén, úgy helyezkedik el a hatalmas szántóföldek között sűrű lombú, zöld fákkal körülvé­ve a gyártelep. A pompázó ter­mészet százféle virága, bokra és fája teszi széppé itt a környezetet. Az eső utáni föld páráján erősza­kosan törnek át az ébredező nap sugarai. Mintha aranyeső hullott volna, úgy szikrázik, csillog a harmat a zöld füvön. Az ázott föld frissen, édes illata csapott meg, amikor kiszálltam a vonat­ból a takaros, kis nyírbogdányi állomáson. A falu felé vezető úton nem jár még senki, mégis mintha nótaszó ütné meg fülem. Vagy talán nem jól hallottam? De ,nem, mégis. Most már tisztán hallom. „Sárgát virágzik a rep­ce ...“ Halk foszlányokban szűrő­dik át a fák közül a fiatal leá­nyok éneke. Egy-egy nóta után nevetgélnek, évelődnek, de azért szaporán mozog kezükben a ka­pa. Nem igen beszélnek egymás között róla, de könnyed, önfeledt kacagásuk elárulja, hogy öröm nekik a munka. Az állomástól a gyárig vezető utat olyan rövidnek találja az ember, hogy mégegyszer szívesen megtenné. Az út két oldalát vi­rágzó jázmin-bokrok és vadcse­resznyefák díszítik. A sűrű lom­bok között kis, fehérremeszelt há­zikók bújnak meg, egy-egy ablak úgy tekint ki a sűrű zöld közül, mint a pajkos gyermekszem a bokor alól, ha bujócskát játsza­nak. így vezet az út egészen a gyárig. ‘a A KÖRNYEZET nompázó szép­ségének nem vet határt a grér- telep kerítése, A gyár udvarát mindenütt fák, zöldelő. ápolt bok­rok és szebbnél szebb rózsafák teszik otthonossá. Nemcsak a ter­mészet, de a rend és tisztaság­szerető munkások keze is sokat változtatott már a gyár belső ké­pén. Az egymásbanyíló kavicsos úton sétálgatva, azon gondolkoz­tam, mennyit is változott a gyár arculata egy pár év alatt. De nemcsak a gyár, az emberek is megváltoztak. A régi, rosszul fel­szerelt, egészségtelen —'áréniile- tekben gondterhelt és komorarcú munkások dolgoztak. Nem sze­rették a gyárat, mert csak szen­vedést jelentett nekik. Az éhség­től, a nélkülözéstől való félelem tartotta őket a gyárban. Ugyanaz a gyár ma már az övék. Szeretik, szépítgetik, megbecsülik, mint második otthonukat. Az a mun­kás, akin régen mindenki csak rúgott egyet, ma már művezető, mérnök a gyárban. A gyárban dolgozó fiatalok minderről keveset tudnak. Na- gyobbrészük a közeli falukból ke­rült ide. A maguk szűk, minden­napi életét élvei fogalmuk sem volt arról, milyen lehel egy gyár, vagy egy munkás élete. A világlátás, a tanulniakarás vágya hozta őket ide. Na meg talán többet is lehet keresni a gyárban, mint a földe­ken. Ha valamelyik öreg munkás beszél nekik a régi életről, ámul- va hallgatják, mint valami me­sét. Bizony, az öregeknek csak keserű emlékezés, a fiataloknak pedig hihetetlen mese a múlt. — Talán azért van ez, mert nekik, ami ma van, az mind természetes. Nem is tudnák elképzelni az éle­tüket kultúrház, szórakozás, spor­tolás nélkül. GONDOLATAIMBÓL két fia­tal leány lépteinek zaja riasztott fel, akik a desztillálóból a labora­tórium felé tartanak. A kezükben levő üvegedényről azonnal meg lehet állapítani, hogy a laborató­rium dolgozói. A laboratórium aj­taján hirtelen befordulnak, de beszélgetésük utolsó foszlányát sikerül még meghallanom. — ... rajtunk áll, hogy az üzem teljesítse a felajánlását. Nagyon jól mondta ez a két leány. Valóban az ő munkájuktól függ, hogy az üzem dolgozói ho­gyan teljesítik a pártnak adott szavukat, hogy a minőséget ál­landóan javítani fogják. Hiába igyekeznek ők, hiába tesznek meg mindent, ha a laboratórium dolgozói rosszul végzik a kísérle­teket, rossz anyagot adnak le fi­nomításra. A laboratórium a szí­ve, a kulcsa a vállalat jó munká­jának. Nagy felelősség van a la­boratórium dolgozóinak a vállán. Tudják ők ezt, hisz sorozatosan szép eredményeket értek el már eddig is. A laboratóriumban példás rend és tisztaság van, bármikor me­gyünk be. Az asztalokon katonás rendben sorakoznak a különböző üvegedények, tégelyek, desztilláló és fajsúly vizsgáló edények. A ren­detlenség és piszok szégyen is len­ne itt, ahol ennyi sok fiatal leány és asszony dolgozik. Ezelőtt pár évvel még itt is más volt a helyzet. Sok olyan férfit kellett alkal­mazni, akiknek nagyobb hasznát vehették volna a termelésben. Még ezelőtt két évvel sem na­gyon bíztak a nők munkájában. Csak olyan helyekre osztották be őket, ahol nem sok képzettség kellett. Ezek a leányok azonban itt is bebizonyították, hogy ko­moly feladatokat képesek megol­dani. így került be a laborató­riumba Simonovits Jenőné, Orosz Erzsébet, Bessenyi Piroska és Tolnai Zsuzsa is, akik már mind kiváló munkát végeznek. Simo­novits elvtársnő dolgozik itt a legrégebben. Ö a laboratórium leányainak a „mamája'“, bár nem lehet nagy korkülönbség köztük. Ha valami baj, vagy hiba van, azonnal hozzászaladnak segít­ségért a leányok. És ő mindig se­gít. Ha egy-egy új társukat kell megtanítani a „labor“ figyelmet és tudást igénylő munkájára, mindig elmondja, hogy neki is sokat kellett tanulni, míg sztaha­novista lett. Az ő példáján min­den laboráns tudja, hogy csak ak­kor végezhet kiváló munkát, ha állandóan képezi magát. Alig két hónapja végezték el a laboráns- képző tanfolyamot az üzemben, ahol igen sokat tanultak, de ősszel újra beiratkoznak az új tanfolyamra is. OROSZ ERZSÉBET alig három hónapja dolgozik a laboratórium­ban, de máris az egyik legjobb dolgozó. Azelőtt az erőgéptelepen dolgozott, mint gépápoló. Ez a munkahely sem a képességeinek, sem az egészségének nem volt megfelelő. Határtalan volt az öröme, amikor megtudta, hogy a laboratóriumban dolgozhat. Szor­galmas, állandó tanulással hama­rosan a legjobbak közé küzdötte fel magát. Amikor társai látták, hogy a vizsgálati szabványokat egy-két nap alatt elsajátította, komolyabb munkákat is rábíztak. Orosz Erzsiké egy-két hónappal ezelőtt még segítségre szorult és ma már ő segít a még csak pár hete itt dolgozó Bunkóczi Máriá­nak. Olyan a laboratórium, mint egy család. Nemcsak munkájuk­ról, de saját magukról is sokat beszélnek egymás között. Egy héttel a fizetés előtt már azt ter­vezgetik, hogy milyen színű nyá­ri ruhát csináltassanak, vagy jól áll-e az új ruhához a bordó re ti­kül. Nagy gondok ám ezek, hisz minden leány férjhez akar men­ni és az asszonyok is tetszeni akarnak párjuknak. Tetszhetnek is, mert ezek a nők mind szépek, jókedvűek, jól dolgoznak, szépen keresnek. Büszke lehet rájuk bár-: melyik férfi. Ha azonban dolgoz- ni kell, akkor is jó kedvel, vidá­man látnak munkához. SOK NEHÉZSÉGET küzdöttek már le ezek a leányok. A gázolaj lobbanáspontjánál már régen hi­bák voltak, míg végül rájöttek^ hogy egyszerűen a tégelyek meg­felelő tisztításával javíthatnak; ezen. Sok gondot okozott Simono­vits elvtársnőnek a renülőmotor- olaj finomításánál a magas sav­felhasználás. Hosszú egyéni tanu­lás és kísérletek során rájötti hogy egy eljárással a minőség és a szín ugyanaz marad és a sav­felhasználást mégis 4 százalékkal; lehet csökkenteni. Ezzel jó példát állított a laboratórium fiataljai elé, hogy mennyire az ő munká­juktól függ a vállalat jó munká­ja. Az ő munkájuk jelentősen hozzájárul a hatalmasmér etil megtakarításokhoz, az önköltség1 csökkentéséhez. Ha ezután még figyelmesebb munkát fognak vé­gezni, ha közös ügyüknek érzik a vegyszerekkel való takarékos­kodást, a hibamentes vizsgálatot és egymás között is szigorúan fel­lépnek azokkal szemben, akik gondatlanul bánnak az állam va­gyonával, figyelmetlenségből és hanyagságból egymásután törik a drága kísérleti edényeket, akkor' valóban az üzem termelékenysé­gének mozgatójává válnak. Az~ üzem szeretetének, egymás iránti1 megbecsülésüknek, hálájuknak' ebben kell megmutatkoznú Ha versenykedvük, tanulniakarásuk- cs új sikerekre való törekvésük továbbra is töretlen marad, ak­kor az üzem dolgozói még büsz­kébbek lesznek rájuk. SALLAY LÁSZLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents