Néplap, 1954. május (11. évfolyam, 103-127. szám)

1954-05-16 / 115. szám

'UlLóuj pmUeiáryni cfjj^&iidiaUk / XI. ÉVFOLYAM, 115. SZÁM ÁRA ő« FILLÉR 1954 MÁJUS 1«, VASÁRNAP Jó munkaszervezés nélkül nincs sikeres növényápolás Május meghozta a várt meleg, esős időt. A múlt hetek­ben íöldbekerült magvak napok alatt kiserkentek. A cukor­répa mellett ott sorol már a napraforgó, legtöbb helyen ki­ütötte orrát a kukorica is. A szép egyenes sorok azonban napok alatt eltűnhetnek szemünk elől, mert a föld „édes gyermeke1“, a gyom hétszer úgy növekszik, mint a kultúr­növény. Kapa kell a földnek a gyomok irtására, de ahol kevesebb a gyom, az esők miatt ott is sürgős a kapálás, vagy a boronálás. A termelőszövetkezetek többsége az elmúlt 2—3 év alatt helyes tapasztalatokat szerzett a növényápolás megszerve­zésére. A turistvándi Rákóczi termelőszövetkezetből azt írja Lengyel József tsz-elnök, hogy a múlt évben a rossz mun­kaszervezés miatt csak 10—15 mázsa kukoricájuk termett holdanként, cukorrépából pedig 65—70 mázsa. Az idén 25— 30 mázsás kukorica- és 200 mázsás cukorrépatermést akar­nak betakarítani. Ügy gondolkoznak — és helyesen, — hogy a jó termés legfontosabb előfeltétele most a terület egyé­nekre való felosztása. A legtöbb szövetkezetben a vetés befejezése után el is végezték ezt a munkát. Legnagyobb hiányosság a nyírbátori járásban van, ahol május első hetében csupán a szövetkezetek 25 százalékában osztották fel egyénekre a területet. A területfelosztás fokozza az egyéni felelősséget, meg­gyorsítja a munkát, alapja az egyéni verseny kialakulásá­nak is — végeredményben a többtermelés ügyét szolgálja. Azokban a termelőszövetkezetekben, ahol bandázás folyt, — nem volt a terület egyénekre kiosztva, — legtöbb helyen nyári napokban is 8—9 órakor kezdődött meg a munka, mert egymásra várt a munkacsapat. A bandamunkában a rosszul kapált sornak nincs gazdája, az egyénekre kiosztott parcellán azonban a ki nem vágott fű azonnal árulkodik. A növényápolás idején minden dolgos kézre szükség van, még akkor'is, ha csak egy órát tud segíteni. Ahol a nagyszámú család, vagy egyéb körülmények nem engedik meg, hogy a feleség is állandóan dolgozzon a termelőszö­vetkezetben, az egyénekre kiosztott terület lehetőséget nyújt arra, hogy főzés után 4—5 órára kiszaladjon segíteni. Az egyéni verseny pedig el sem képzelhető területfelosztás nél­kül. A turistvándi Rákóczi tsz-ben a kapások felparcellá­zása óta lelkes versengés folyik. Farkas András, Fóti József, Bak Sándor, Mandics János kihívták egymást versenyre, 200 mázsa cukorrépát akarnak termelni egy holdon. A termelőszövetkezeteket az ellenség a legtöbb esetben azzal rágalmazza, hogy a lustáknak kedvez, azoknak is any- nyi munkaegységet írnak, mint a szorgalmasaknak. A terü­letfelosztással megszűnik az egyenlősdi, igazságosan lehet a teljesítményt mérni, a jövedelmet elosztani. Senki sem mondhatja aztán, hogy a lusták érvényesülnek a tsz-ben. A területfelosztást általában úgy végzik a termelőszö­vetkezetekben, hogy egy-egy tagra egyenlő nagyságú terüle­tet mérnek ki minden növényből. Ez nem a leghelyesebb eljárás, bár százszor jobb, mint a bandamunka. Vannak öregebb, fiatalabb, kisebb, nagyobb családú tagok, így más­más a teljesítőképesség is. Azok a családok, ahol két-három serdülő gyermek is van, akik répaegyelésben, más köny- nyebb munkában segíteni tudnak, sokkal több területet ké­pesek megművelni, mint egy magános özvegyasszony. Ter­mészetesen ilyen egyenlőtlen területfelosztást csak a legszi­gorúbb önkéntesség alapján végezhető el. A növényápolás meggyorsításának fontos pillére a nők lehető legnagyobb mérvű munkába állítása. A szamostatár- falvi Ady termelőszövetkezetben már évek óta napközi­otthonba adják a gyermekeket a termelőszövetkezeti tagok. A kapálást, mondhatni, teljes egészében nők végzik, a fér­fiak kaszálnak, ekekapáznak, permeteznek és egyéb nehe­zebb munkát végeznek. A sóstóhegyi Vörös Csillag tsz-ben, is a női kezek szorgosságának köszönhették a múlt évben a 40 mázsás kukoricatermést. Természetesen a területfelosztás, a nők munkába állása még nem minden. A jobb termés elérését szolgálja a gép­állomással kötött szerződés is. Sok drága kézi munkát tud a gép megmenteni ezekben a szorgos napokban. A kétszeri kapáláson felül minden kapálás kukoricából 3—4 mázsával, cukorrépából 15—20 mázsával emeli a terméshozamot. A tervek túlteljesítése esetén a szövetkezeti tagok minden ne­gyedik mázsa terményt prémiumként kapják meg. A be­adási kötelezettség, az adó nem emelkedik több termés esetén sem, tehát a többlet teljes egészében a szövetkezet­ben marad, így nemcsak az egynegyed rész szolgálja köz­vetlenül a tagok jólétét, hanem az egész. A növényápolás tehát most-a legfontosabb munka. Nem véletlen, hogy a demecseri gépállomás dolgozói, a nyírbog- dányi Partizán tsz. tagjai és a dolgozó parasztok megye- szerte a kapálásra irányítják figyelmüket a kongresszusi héten. Jól megértették: az időben, jól végzett növényápolás, a jól szervezett munka elengedhetetlen, ha gazdag termést akarunk betakarítani. A mai számban : A kongresszus küldötte (2. oldal) Nagy erőforrás (6. oldal) Nyíri Pajkos (7. oldal) Schmall József kőműves brigádja építi a tiszavasvári tégla­gyár új, 450 légköbméteres teg laégető kemencéjét. Az új egc- tökemenee egy millió 600 ezer forint beruházással épül. A 23 5, Építőipari Vállalat végzi az építési munkálatokat. Schmall Jó­zsef és brigádja teljesíti kongresszusi felajánlását. 150 százalé­kos tervteljcsítést vállaltak és ezzel szemben áprilisban 182 szá­zalékot, május első tíz napjában 184 százalékot teljesítetlek. Az építkezést végző dolgozók felajánlották, hogy az cgctökcmcnce építését december 31 helyett, november 7-re befejezik. A KONGRESSZUSI HÉT ELOESTEJEN A nagyecsediek lelkészültek a begyűjtési hétre Nagyecseden pénteken este a pártszervezet, a tanács, a gépál lomás, a lőldmüvesszövetkezet, a pedagógusok és élenjáró dolgozó parasztok összevont népnevelő- értekezletet tartottak. A beszámolót Horváth Kálmán párttitkár elvtárs tartotta. Beszá­molójában beszélt arról, hogy a felszabadulás óta annyi mindent kapott a község, mint azelőtt egy félévszázadon keresztül sem. Beszélt arról, hogy a község dol­gozóin egyre inkább meglátszik az életszínvonal állandó emelke­dése. De ugyanakkor az utóbbi időben háttérbe szorult az állam iránti kötelezettség teljesítése. Államunktól egyre többet vá­runk és követelünk, de ugyanak­kor nem tettünk eleget annak a becsületbeli kötelességnek, me­lyet államunk is elvár minden dolgozótól — mondotta többek között Horváth Kálmán elvtárs. Luczai Péter, a földművesszö­vetkezet ügyvezetője hozzászólá­sában elmondta, hogy a hátralé­kos szövetkezeti dolgozókat az állam iránti kötelezettség telje­sítésére serkenti. Kertész László pedagógus felszólalásában ígére­tet tett, hogy a pedagógusok is szívvel-lélckkel veszik ki részü­ket a népnevelő munkából, hogy Nagyecsed község két év után ismét az ország élenjáró közsé­gei sorába kerülhessen. Tegnap reggelre a községi ta­nács előtti díszkapu új feliratot kapott: „Kötelezettségünk telje­sítésével legyünk másodszor is elsők az országban.” A népnevelők mellett élen­járó dolgozó parasztok is szíve­sen vállalták, hogy a népneve­lőkkel együtt felkeresik hanya­gul teljesítő gazdatársaikat és megmagyarázzák nekik a beadás és az adófizetés fontosságát. — Már a tegnapi nap folyamán számos dolgozó tett eleget tojás-, baromfi- és sertésbeadásának, és rendezte esedékes adóját. Asztalos Bálint. Kilenc Sióid sző löt telepit az or ősi UJ Erő tsz. Községünk termelőszövetkeze­tei és egyénileg dolgozó paraszt­jai igén szép eredményeket értek el eddig is a kongresszusi ver­senyben. Az Uj Erő termelőszö­vetkezet tagjai elvégezték 10 hold burgonya első kapálását, be­fejezték 3 hold dohanypalánta ültetését; a 15 fiókos dohány­pajta felépítését május 30 helyett már május 3-án elkészítették, 5 hold borsó, cukorcirok, csalamá- dékeveréket elvetettek. Most pe­dig arra tettek fogadalmat, hogy a 9 hold szőlő telepítését május 22-re befejezik. Az „Aranykalász” termelőszö­vetkezet sem marad el az „Uj Erő” tagjai mellett,, mert az „Aranykalász’-beliek már 13 hold napraforgó kapálását is el­végezték, a „Béke” termelőszö­vetkezet pedig 9 holdon kapálta meg a napraforgót. A termelőszövetkezetek, lendü­letét látva, az egyéni dolgozó parasztok is igyekeznek a tava­szi munkákkal. Ifj. Hajzer Gá­bor egyéni dolgozó paraszt is megkapálta két hold burgonyá­ját, Asztalos Mihály 9 holdas pedig 2 hold napraforgóját ka­pálta meg. Kovács István, — hogy a 9 mázsás termést elérje — kiültette 1200 négyszögölön a dohánypalántát. A dolgozó parasztok -beadási kötelezettségüket is igyekszenek teljesíteni. Két nap alatt 196 kiló tojást, 4 darab szarvasmarhát; 3 darab sertést és 534 liter tejet adtak be. Régebben egy hétig sem gyűlt be ennyi tojás, sertés és vágómarha. Urbin József úgy tervezte, hogy novemberben adja be a hízottsertést. A III. kongresszus tiszteletére viszont vállalta, ho^ május 10-re teljesíti sertésbeadá- sát. Vállalását teljesítette- is. —i Tóth József Világos-tanyai dől-: gozó paraszt már egészévi ser-1 tés-, vágómarha-, tojás- és ba-i romfibeadási kötelességét telje-* sítette. Van aki az adótartozás rende­zésével készük a III. kongresz-i' szusra. Például P. Nagy Sándor 14 holdas dolgozó paraszt és Ecsédi János 7 holdas mór máJ sodik negyedévi adóját, is ren­dezte. Az utóbbi 4 nap alatt 22.420 forintot fizettek be adóba a dolgozó parasztok. Kálmánchelyi Elek Oros, cA. sóstó hegyi A)öt'fís Csillag, lövő heti munkába f lelentes Búiról Búj község dolgozó parasztjai frljcs lendülettel fogtak hozzá a növényápolási munkákhoz, hogy a III. pártkongresszusra adott szavukat valóraváithassák. — A Táncsics termelőszövetkezet tag­jai elvégezték a cukorrépa sara- bolását és a napraforgó kapálá­sát. A községben április 24-ig min­denféle vetést befejeztek, s azon­nal a növényápoláshoz kezdtek. Torna Mihály, Horváth Ferenc, Torna József és még számosán már a burgonya kapálását* is befejezték. A napraforgó kapálá­sát is megkezdték községünkben. Ebben a munkában Bódi Ferenc. Harkály Ferenc, Nagy József dol­gozó parasztok járnak az, élen. Kábái Sándor. A sóstóhegyi Vörös Csillag ter­melőszövetkezetben a szokásos heti értekezletre gyűltek össze. Az elvégzett munkák ismerte­tése után szokásosan, a jövőheti tennivalókat ismertette az agro- nómus. Végül — mivel a vezető­ség megbízásából ő tartotta a be­számolót, — annyit mondott: „Ügy kell tervezni a jövőheti munkát, hogy ez a hét a kongresszus előt­ti hét, aztán nehogy szégyent valljunk." Az agronómus utolsó szavaiból mindenki azt értette, hogy illene valamit, olyat vállalni, amivel ez az országhíres szövetkezet valójá­ban büszkélkedhetne. Egy hét nem nagy idő. Májusban azonban mégis sokat lehet tenni ennyi idő alatt is. Vigvári János brigádvezető tör­te meg a csendet. „A gyümöl­csösben elvégezzük a sziromhul- lásutáni permetezést, a szőlőt be- karózzuk. A brigádommal meg­beszéltem, vállaljuk, hogy a szőlő húsz százalékát megkapáljuk a kongresszus tiszteletére.“ Szép vállalás, derék dolog. Minden ka­pavágás azt a célt szolgálja, amiért a kongresszus is összeül, népünk életszínvonalának eme­lését, a béke megvédéséi. Hasonló vállalások hangzottak el Fekete Miklós munkacsapatvezető, Kurc János brigádvezető ajkáról is, csak ők nem 20, hanem 40—50 százalékát kapálják meg a szőlő­nek. Ehhez a mozgalomhoz csat­lakozott az egész értekezlet. Mivel a kukorica nem a lcg-i jobb földbe került boronáláskori Gutyán János javasolta, hogy szórják meg pétisóval. Az agro­nómus, Horváth Mihály azt java­solta, hogy az új ültetésű szőlőbe a tövek közé ültessenek babot, ezzel annyi árnyékot teremtenek a szőlőnek, hogy a gyenge hajtást, nem süti el a forró nap és hol­danként két-három mázsa babot is könnyen megtermelhetnek. Ki­rály elvtárs, az egyik munkacsa­pat vezetője azt javasolta, hogy másnap reggel első dolog legyen a fagy ellen való védekezés meg­szervezése. Mások mindjárt java­solták is, hogy a teherautó is se­gítsen a füstölőanyag szétliordás- ban, valamint a dinnye- és a tök-, fészekbe is vigyen trágyát. Már-már annyi volt a javaslat, hogy alig győzte Csorba János, a tsz. elnöke jegyezgetni. „A perme­tező kutakat ki kell tisztítani“ — mondták egyszerre talán már ket­ten is. Mire nagy lesz a fák lombja, legyen bennük elég víz. A lóhere-vetés közepén van egy másfélholdas víznyomás, lement róla a víz, azt is be lehetne vetni a jövő héten. Több, mint egy fél­óráig tartott a javaslatok felsoro­lása, hogy mit kellene még elvé­gezni, ami megkönnyítené a to­vábbi munkát, s emelné a ter­méshozamot.

Next

/
Thumbnails
Contents