Néplap, 1954. május (11. évfolyam, 103-127. szám)
1954-05-07 / 107. szám
SEPIÄP 3 HÍREK GEi\FHOL Valószínűleg rövidesen sor kerül az indokínai kérdés vitájára Genf. Az MTI kiküldött tudósitója jelenti: A genfi értekezleten résztvevő francia küldöttség szóvivője szerdán este soron kívül sajtóértekezlete» közölte: Franciaország részéről mindent megtesznek annak érdekében, hogy az indokínai kérdéssel kapcsolatos vitát már szombaton megkezdjék. A szóvivő bejelentette, hogy a francia küldöttség szerdán felvette a hivatalos érintkezést a Vietnami Demokratikus Köztársaság Géniben tartózkodó képviselőivel. Közölte továbbá, hogy Chauvel berni francia nagykövet szerdán az indokínai vita mielőbbi megkezdéséről tárgyalást folytatott Gro- miko szovjet külügyminiszterhelyettessel. A szóvivő azt állította, hogy az indokínai kérdésről tartandó tanácskozásokon az érdekelt felek megegyezése alapján felváltva Molotov szovjet és Eden angol külügyminiszter fog elnökölni. Értekezlet! körök ezzel kapcsolatban azt a véleményüket nyilvánították, hogy Bidault az indokínai probléma vitájának gyors kitűzésével a Lanieí-kor- mány bukásának elodázására törekszik. Bidault abban reménykedik, hogy a francia nemzetgyűlés csütörtökön délután a genfi értekezlet zavartalan folytatása és az egyre égetőbb indokínai kérdés megoldása érdekében, jobb belátása ellenére, bizalmat szavaz majd a LanieZ-kormánynak. Adenauer külpolitikai munkatársa Montrcauxból figyeli a genfi értekezlet fejleményeit. A „Neue Züricher Zeitung“ jelenti, hogy az amerikai politika genfi kudarca nagy aggodalmat keltett bonni kormánykörökben. Herbert Blankcnhorn, Adenauer egyik bizalmas külpolitikai munkatársa, e napokban a Genf közelében fekvő Montreauxba érkezett és onnan figyeli a genfi külügyminiszteri értekezlet fejleményeit. Nam ír ebédet adott V. M. Molotov tiszteletére. Phenjan (TASzSz): A Koreai Központi Távirati Iroda jelenti Genfből: Nam Ír, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság külügyminisztere, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságnak a genfi tanácskozáson résztvevő küldöttsége vezetője, május 4-én ebédet adott V. M. Molotovnak, a Szovjetunió külügyminiszterének tiszteletére. A minisztertanács határozata a bérfegyelem megszilárdításáról A minisztertanács határozatot hozott a bérfegyelem megszilárdításáról. A határozatot az tette szükségessé, hogy az utóbbi hónapokban nem egy helyen lazult a bérfegyelem: liberálisan kezelték a bérkérdéseket és ezzel lehetővé tették, hogy egyesek az államot és a becsületesen dolgozó munkásokat megkárosítva, •*— olyan bért vegyenek fel, amelyért nem dolgoztak meg. A határozat értelmében fegyelmi eljárás alá kell vonni a béralapot rendszeresen túllépő vállalatok, iparigazgatóságok vezetőit. A visszaélések megszüntetésére a bércsalások elkövetőit bíróság elé kell állítani. A határozat előírja, hogy a jövőben anyagilag is felelősség terheli azokat, akik meg nem dolgozott munkáért fizettetnek ki bért. Azoknál a vállalatoknál, ahol a béralapot túllépik, prémiumot kifizetni nem szabad. A minisztertanács felkérte a szakszervezeteket, hogy felvilágosító munkával segítsék elő a bérfegyelem megszilárdítását, Dulles elutazott Nagy érdeklődés kíséri megyénkben is a genfi értekezletet. Máriapócson a dolgozók a vonatközlekedés miatt csak délben kapják kézhez az újságokat s éppen ezért, amikor reggel autóval nyíregyháziak érkeznek a faluba friss újsággal, azonnal elkérik, hogy elolvassák a legújabb genfi híreket. Nem véletlen ez az érdeklődés. Felismerték a dolgozók, hogy Korea és Vietnam ügye a mi ügyünk is. Tudják: ha sikerül a világon eloltani a „meleg- háború‘‘ tűzfészkét, akkor eredményesebben lehet csökkenteni a „hidegháború1* okozta nemzetközi feszültséget is. Ez az érdeklődés fokozott békeharccal párosul. — Szerte a világon növelik erejüket a béke hívei annak érdekében, hogy Genfben siker koronázza a tárgyalásokat. Az amerikai monopolisták, akik a béke helyett a háború kiterjesztésén mesterkedtek és mesterkednek, mindjobban elszigetelődnek barbár, agresszív, minden józanságot nélkülöző politikájukkal. Ennek bizonyságai vannak. Eisenhower, az USA elnöke egy nappal a genfi értekezlet előtt a Kereskedelmi Kamarában mondott beszédében ezeket mondotta: „Elérkezett az idő a súlyos döntésekre. Az indokínai háború kérdése rendkívül nagyjelentőségű az Egyesült Államok szempontjából.“ Ugyanakkor hazahívták a párizskörnyéki NATO hadgyakorlatokról Radford amerikai tengernagyot, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökét, azért, hogy részt- vegyen az úgynevezett „szuper- kormány1* ülésein, az indokínai beavatkozás megbeszélésein. Radford tengernagy hazatértében Londonban tanácskozásokat folytatott Churchillel és angol katonai vezetőkkel, — nyilvánvalóan az indokínai intervenció ügyében. Mindezek a tények arra engedtek következtetni, hogy az Egyesült Államok mindent megtesznek a genfi értekezlet aláaknazására, hogy már az első időszak is hosszú ügyrendi viták posványába kerüljön. S mi történt? Már az első napon elfogadták Molotov és Eden javaslatát az elnöklés kérdésében s megkezdődhetett az érdemleges tanácskozás: Kiderült, hogy Radford eredménytelenül szakította meg útját Londonban, mert Churchill a megbeszélés után kijelentette az alsóházban: Anglia a genfi tanácskozások befejezéséig nem hajlandó semmiféle kötelezettséget vállalni Indokínával kapcsolatban. Ezt tudomásul kellett vennie Dullesnek s az sem maradhatott visszhang nélkül, hogy a colomboi értekezlet a béke mellett, a gyarmatosító politika ellen foglalt állást. S meg kellett hallani Malenkov elvtárs beszédét is, amely félreérthetetlenül megvilágította a béketábor erejét és félreérthetetlen figyelmeztetést címzett a háborús mes- terkedők felé. S nem lehetett azt sem számításon kívül hagyni: Dien Bien Phunál és a többi vietnami frontszakaszon erősen romlik napról napra a francia expedí- ciós hadsereg helyzete! A békét követelő erők, a megegyezés mellett állástfoglaló körök arra kényszerítették és késztették Eisenhower elnököt, hogy egy héttel a harcias nyilatkozata után így beszéljen: „Remélem, hogy a genfi értekezleten sikerül kompromisz- szumos megoldást találni, amely — ha nem is lesz teljesen kielégítő az Egyesült Államok számára —, legalább elfogadható lesz. Dulles pedig jobbnak látta, ha érzékeny búcsút vesz a genfi Nemzetek Palotájának tárgyalótermeitől, a szép genfi tótól és egy utolsó sétahajózás után repülőgépre szállt, hogy visszatérjen Washingtonba, helyét átadja az amerikai külügyminiszterhelyettesnek. S a világsajtó Dullest elnevezte „magára maradt embernek1*. A kudarc természetesen nem egyszerűen Dullest érte, hanem az általa képviselt erőszakos, mindenáron háborút akaró USA-politi- kát. Ez a politika maradt magára Genfben, e politika támogatásától zárkózott el az indokínai kérdésben az Egyesült Államoknak még olyan „szövetségese“ is, mint, Anglia. A genfi értekezlet eddig eltelt időszaka is világosan megmutatta a béke híveinek erkölcsi fölényét s hozzájárult a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság nemzetközi tekintélyének emelkedéséhez. Míg a nyugati hatalmak között az a látszólagos egység is felborult, amely Berlinben még érezhető volt, addig a béke erői egységesen, nyugodt biztonsággal fejtették ki igazságos, tárgyilagos, az emberiség érdekeit képviselő javaslataikat. A napirenden a koreai kérdés szerepelt. Nam Ír elvtárs, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság külügyminisztere konkrét javaslatokat tett a koreai kérdés békés rendezésére: állítsák helyre Korea nemzeti egységét, vonják ki az idegen csapatokat, tartsanak összkoreai választásokat, amelyeken a koreai nép maga dönt sorsa felől. Csou En-laj elvtárs, a Kínai Népköztársaság külügyminisztere, Molotov elvtárs támogatta ezeket a javaslatokat s rámutattak: a genfi tanácskozás csak akkor lesz sikeres, ha baráti erőfeszítésekkel segíti Ázsia népeit ügyeik szabad intézésében. S e javaslatok, beszédek vonzó, meggyőző hatása alól még a nyugati világot képviselő küldöttek sem vonhatták ki magukat. Cassey, Ausztrália külügyminisztere kijelentette: „Nam ír javaslata megérdemli, hogy a konferencia résztvevői komolyan és érdemlegesen foglalkozzanak vele.1* Míg a hivatalos tárgyalások folytak, megkezdődtek az úgynevezett „nemhivatalos“ megbeszélések is. Ezek az indokínai kérdés körül zajlottak. E megbeszéléseknek jellemzője éppen az volt, hogy a nyugati küldöttek, Anglia, Franciaország képviselői Molotov és Csou En-laj elvtárssal keresték a kapcsolatokat s fontos kérdésekben máris megegyeztek. Elsősorban abban, hogy az indokínai kérdés megtárgyalásában résztvesz a Kínai Népköztársaság és a Vietnami Demokratikus Köztársaság küldöttsége is. íme, ezekkel a tárgyalásokkal kapcsolatban szintén a béke erőinek sikereiről beszélhetünk. Természetesen korai volna még jóslatokba bocsátkozni s végleges eredményekről beszélni. Annyi azonban tény, hogy Dulles mégiscsak hazautazott, s mint „magára maradt ember“ hagyta el a genfi küzdőtér porondját. Terjeszd, olvasd a Néplapot! .<VVép/«p a dolgosók érdekeinek szolgálatában ¥i 4 fcNéplap, a szabolcs-szatmán yei partbizottság lapja a dolgozók ügyét, éraekeit képviseli: írásaival a szocializmus építését, a béke megőrzését szolgálja. E nagy és nemes célkitűzések szolgálata mellett nem feledkezik meg a dolgozók egyéni, vagy kózségbeli, helybeli ügyeiről sem. Az újság szerkesztőségéhez nap, mim nap sok-sok levél érkezik s a levelek között vannak olyanok is, amelyek sérelmeket, panaszokat tartalmaznak. Ezenkívül személyesen is felkeresik a dolgozók a Néplapot ügyesbajos dolgaikkal. Az újság a jogos panaszokat igyekszik elintézni. Egyrészt a lap munkatársai személyesen végzik ezt a munkát, másrészt az újságírásban ad helyet hasábjain ezeknek a panaszoknak, sérelmeknek. Az illetékes szervek nagyrésze lelkiismeretesen, gyorsan válaszol ezekre a sérelmekre s kijavítja az elkövetett hibákat. Az újságnak külön rovata is van ilyen címmel: „Orvoslást várunk”. Ebben a rovatban jelennek meg hetente többször a beküldött panaszos levelek, — Ugyanakkor a dolgozók „A Néplap elintézte” rovatban arról is értesülhetnek, hogy mi történt a panaszokkal. A május 5-i számban például megjelent Rontó Tibornak, a posta- és közlekedésügyi minisztérium egyik osztályvezetőjének értesítése: „A lap március 14-i számában „Csendélet a Szabadságtelepen” című karikatúrával kapcsolatban vizsgálatot rendeltem el. A vizsgálat megállapította, hogy a kifogásolt zavart az egyik előfizetőnek a vezetékes rádió hangszóróján való amatőrködése okozta.” — Rontó Tibor megírta, hogy ezt az előfizetőt figyelmeztették. Stompf György rakamazi termelőszövetkezeti tag megírta, hogy a szövetkezet az 1952-es és 1953-as évben földjáradékot nem fizetett. A panasszal kapcsolatban Szövérfi Tibor elvtárs, a nyíregyházi járási tanács végrehajtó bizottságának elnöke közölte, hogy a panasz helytálló, Stompf György megkapja jogos követelését. Sokáig sorolhatnánk még a panaszos ügyeket, egyéni sérelmeket, amelyeknek az újság helyt ad, amelyek elintézéséért az újság keményen harcol. Éppen ezért a dolgozók egyre nagyobb bizalommal fordulnak a laphoz. — Tudják azt, hogy az újság leleplezi a bürokratákat, megbírálja azokat a vezetőket, akik felelőtlenül, gondatlanul intézik a dolgozók ügyeit, nem orvosolják jogos sérelmeiket. Elmondhatjuk: a lap a dolgozók széleskörű demokratizmusának szószéke. Tevékenységével elősegíti, hogy egyre inkább kiszélesedjék a bátor bírálat és önbírálat szelleme. Nem lenne azonban helyes, ha csak ilyenképen szolgálná a lap a dolgozók érdekeit. Szolgálja úgyis, hogy felhívja a dolgozók figyelmét az állam- polgári kötelezettségek teljesítésére. A lap május 6-i számában helytadott Jenei György városi tanácstag cikkének, amely cikk az adófizetésre serkent s többek között ezeket írja: „...a költségvetés több, mint 22 millió forintot biztosít városunk fejlesztésére, rendezésére és szépítésére... Ennek az összegnek még a felét sem teszi ki a város lakosságától befolyt adótétel, tehát láthatjuk azt, hogy a lakosság által befizetett minden egyes forint itt marad városunk területén. — Azok a dolgozók, akik ezeket a számokat összehasonlítják, megértik azt, hogy miért kell adójukat pontosan fizetni. Ezek a dolgozók azonban megkövetelik azt is, hogy akik adótartozásuknak még nem tettek eleget, velük, mint a törvényesség be nem tartóival szemben járjanak el.” Ugyanebben az újságban közli a lap Varga Károlyné cikkét, amely többek között Apagy dolgozó parasztjait, vezetőit bírálja, mert elmaradtak a begyűjtési kötelezettségek teljesítésével. A Nyíri Pajkos vasárnapi száma a kisvárdat Vulkán vasöntöde munkásait, dolgozóit bírálta, mert még mindig magas a selejt. Ezek az írások szintén a dolgozók érdekeinek szolgálatában állanak. A dolgozók közvetlen érdeke, hogy mindenki becsülettel dolgozzon és tegyen eleget állampolgári kötelezettségeinek. Az újság nemcsak a dolgozók jogaival nem törődő vezetőket bírálja, hanem azokat a dolgozókat is, akik elfeledkeznek kötelességeikről! Nem népszerűtlen feladat ez, mert valameny- nyiünk érdeke, hogy egyre szebb és gazdagabb gyümölcsöket érleljen a becsületes munka, a becsületes kötelességteljesítés. Emlékezzünk! Réfti vágva és álma Tiszántúl népének, hogy felépüljön a tiszalöki erőmű, hogy csatornák szeljék át a szikes, homokos pusztákat. Az úri.Magyarország nem egyszer ígérte mindezt meg. Valósággá azonban soha nem változott a régi Magyarországon. Már az első világháború idején felvetődött annak a gondolata, hogy Tiszalöknél erőművet kell építeni. Mint az akkori Nyírvidék megírta, ezzel a gondolattal a „kormány is foglalkozott1** A gondolat azonban csak gondolat maradt. # 1938 január 24-én Horthy Miklós jelenlétében az úgynevezett Országos Alföldi Bizottság együttes ülést rendezett a hazai, osztrák és németországi hajózási szövetségekkel a budapesti tisztikaszinó dísztermében. Itt újból ígéret hangzott el. Felszólalt Kállay Miklós és többek között ezeket mondotta: „A Tiszán zavartalan hajóforgalom előfeltételei jelenleg csak valamivel Szolnok felett vannak biztosítva. Mihelyt azonban az Alföld öntözésével kapcsolatos tervek végrehajtásra kerülnek, nevezetesen a Tiszalöknél tervezett duzzasztómű s valamivel lejjebb egy esetleges második duzzasztómű megépítése után a hajóforgalom a Tisza egész magyar szakaszára ki fog terjedni, sőt északi mellékfolyójára, a Bodrogra is::* Egy legújabb terv szerint mintegy száz kilométer hosszú hajózható öntözőcsatorna épülne, amely a Tiszalöktől kiinduló csatornát a Beréíf^tjtfolyóval összekötve, az utóbbi révén az egész tiszántúli területi bekapcsolná a vízihálózatba. Ilymódon a Tiszával* mellékfolyóival s az említett csatornarendszerrel együtt körülbelül 1509 kilométer hajózható víziúttal rendelkezünk majd, s még további fejlődési lehetőségek is állanak előttünk.*8 íjbből az ígéretből sem váltott valóra semmit a Horthy-rend-' szer* • . - * > - v < 1954 5JÁJUS 7. PÉNTEK
