Néplap, 1954. április (11. évfolyam, 77-102. szám)

1954-04-13 / 87. szám

1954 ÁPRILIS 13, üLüJ

a

tiÖ KÖM i

ü

Csouiakőrös, 1781

; í‘ 1

„1819 novemberében hagyta el Nagyenyedet somíabotjára támaszkodva. Csak öreg tanára, Hegedűs Sámuel kísérte ki a város határáig a nagy mezőre, ahol az ősz mester könnyezve búcsúzott el nagyszándékú tanítványától.”

A tanítvány Körösi Csorna Sándor egyedül vág neki a soha vissza nem térő útnak, szívében nagy fogadalommal: felkutatja az őshazát.

Zsebében az a néhányszáz forint van csak, melyet kemény munkával gyűjtögetett ö^sze. mely nem töob a hosszú útra, mint volt az apjától kapott amaz első és utolsó egy formt, amikor a „Nagyenyedi Kollégiumba” gyalogoltak együtt a háromszéki kis székely faluból 15 éves korában.

, Sok év telt el azóta, A kollégium kis szolgadiákjából a „kis- dárdásból” nagyenyedi tanár lett. Megjárta már a híres göttingai egyetemet. Alaposan felkészült, sok nyelvet megtanult, hogy szégyent ne valljon kutató útján.

Terve céltudatos, akarata acél. A kitűzött útirányról letéríthetik váratlan akadályok, de céljától eltéríteni nem tudja semmi. Ment gyalog — Nagyenyedtől, élete utolsó állomásáig — Darzsilingig, több mint 12.000 kilométert s éppen a legnehezebb útszakaszokon: hajón Afrikába, hogy

Alexandria és Kairó könyvtáraiban kutassa őseink nyomát; csónakon, hogy kihasználva a Tig- ros folyó sodrát, gyorsítsa az utat, tevén a karavánokkal hegyeken és sivatagokon át. Megtanult németül, angolul, oroszul, arabul, perzsául, törökül, szan- szkritül, a délszlávok és tibetiek nyelvén, nem törődve fáradsággal, éhséggel, szomjúsággal, hőséggel és hideggel csakhogy célját elérhesse. 17 élő és holt nyelvet tanult meg, hogy megtalálja az ősöket.

1820 decemberében Teheránból ír levelet Nagyenyedre. „Több rendbeli hegyeket, nagy vizeket, tengereket és műveletlen nemzeteket már meghaladtam.”

Bukarest—Szófia—Drinápoly—

Énosz—Alexandria— Kairó—CipI CSŐMA *

április 1 — l^itrzsilii

rusz—Beirut— Latakia—Aleppó— Moszul—Bagdad—Teherán. Hatalmas ez az út. Sokszor kellett hegyeken, sivatagokon keresztül gyalogolnia. Az emberfeletti küzdelemben sem fáradt el soha. „ígérem, hogy elkezdett pályámon azon buzgósággal, mellyel hazámból kiindultam, tovább futni meg nem szűnök.” És továbbfutni nem is szűnt meg soha. Májusban már Korasszán- ban van, ősszel a turáni síkság végtelen pusztaságán tekint végig dobogó szívvel, s mintha hallani vélné az ősök lovainak dobogását, amikor vágtatnak „jó hamar” lovaikon. Meghatódottan kél át az Amu-folyón, hol sejtése szerint az ősök itattak és az ősanyák mosták fehérre a gyolcsot.

Az út új állomása Bokhara, majd Kabul, Lahoresa, Kasmír fennsíkja. — Ellenállhatatlanul vonzza Tibet felé az a néhány tibeti szó, mely Teheránban olyan ismerősként ütötte meg fülét, mintha magyar szófoszlányok röpködtek volna a levegőben. — Ezeket hallva, bizonyosra vette, hogy itt megtalálja azt a beszédet, amely közelebb esik a magyarhoz és megtalálja egyben az őshaza nyomait is.

Kasmír fennsíkján útját állja Karakorum nyolcezer méter magas hegylánca s áthághatatlan akadályként zárja el a Tibetbe, egyetlen célja felé vezető utat. Visszatér Lahoréba, majd Bokha- rába s új irányból, a Góbin keresztül igyekszik eljutni Tibetbe. Moorcroft angol tudós segítségével terve sikerül. 1823 jún. 9-én Zanszkárbsn a zanglai láma vendége. Tőle tanulja meg a tibeti nyelvet ez a csodálatos nyelvtehetség. Egy év alatt megtanulja úgy, hogy elolvashatja a tibeti tudomány , alapját alkotó 320 nagy nyomtatott könyvet is.

Az őshaza felkutatásának gondolata innen is továbbvonzza s az a sokévi szenvedés, munka és fáradság, amely élete végéig osztályrésze, Tibetben és a Himalája déli tövében, mind a nagy cél elérésére szolgál. Azért vállalja élete nagy művének a tií Á A 1* *1 IS

ng, 1812 április 11

beti-angol szótár megírását is, hogy vele megszerezhesse az úthoz szükséges anyagiakat és diplomáciai támogatást. Ezzel a művével kivívta a tudományos, világ elismerését és csodálatát. Hosszú évek kemény munkájának eredményeként jelent meg 1834-ben Kalkuttában a 40.000 tibeti szót tartalmazó első tudományos szótár és nyelvtan. Évekig dolgozott hat-nyolc hónapos, kegyetlenül hideg télben, fűtés és világítás nélkül reggeltől alkonyaiig, birkabőr bundába burkolózva a kisablaknál, birkazsírral kevert sós teán, pirított árpaliszten s néha kevés birkahúson élve a zanglai kolostor kicsi cellájában vagy Kanum falu kunyhójában. „Az asztal és két szék volt a kis kunyhó minden bútorzata. A föld volt a nyoszolyá- ja, egyszerű, csupasz falak az oltalma az időjárás zordonsága ellen.”

Rámulatraméltó a tűrésben és kitartásban. Még bámulatramél- tóbb a lemondásban. Iskoláját s a szegény diákokat nem tudja elfeledni a dicsőség és megbecsülés napjaiban sem. Amikor az Ázsiai Tudós Társaság tiszteletbeli tagjává választja s munkája elismeréseként anyagiakkal bőven jutalmazza, 450 arany alapítványt tesz a nagyenyedi kollégiumban a szegény és törekvő magyar diákok jutalmazására. 100 aranyat szülőfalujának küld, 200-at pedig a Magyar Tudományos Akadémiának. Kétszeresen származtatja vissza a segélyt, melyet hazulról kapott kutatásaira.

„Mindazoknak, akik nemzetünket becsülik, örvendetes jelentést fogok tenni” ígérte Teheránból írott levelében. Ezt az ígéretét is beváltotta. 25 magyar tudományos intézetnek küldötte el könyvét, azt a könyvet, amelyért a Bengáli Ázsiai Társaság őt „legnagyobb dicsőségének és büszkeségének” nevezte.

A szanszkrit könyvek, olvasása közben adatokat fedezett fel, hogy messze északon, a kínai határon egy jugar vagy ujgar nép lakik, amely a magyarság egyik testvérága. Elhatározta,

hogy behatol, Nagy-Tibetbe, | Lhasszába, mert tudta, hogy a | dalai láma könyvtárában nagybecsű, régi kínai kéziratok vannak, amelyek útmutatásul szolgálhatnak a jugarok történetére. Az volt a terve, hogy Lhasszából továbbmegy Mongolországba.

1842-ben indul útra. Útja Dar- zsiiing mocsaras vidékén vezetett keresztül. A sok gyaloglástól elgyengülve mocsárlázt kapott. Elcsigázott teste nem tudott ellent- állni a kórnak. Április 11-én reggel 5 órakor elhúnyt. Panasz nélkül halt meg.

„Magamnak adtam a szót, magamnak tartom meg, különben nem lenne becsületem önmagán* előtt” — mondotta Körösi Csorna Sándor, az őshazát felkutatni akaró nagyenyedi diák. Az ön-> maga előtti becsületéhez az egész világ elismerését, csodálatát és megbecsülését szerezte meg, mert „számba nem vévén a fáradtságot és a megtörténő veszedelmet” azon fáklya fényénél, melyet Nagyenyeden gyújtott meg, életét áldozta nemzete eredetének felkutatására.

Hadházy Lajos, a TTIT földrajzi szakosztálya-* nak elnöke.

Rövid külföldi hírek

1 Április 11-én Firenzében megkezdődött a nemzetközi szövetkezeti szövetség központi bizottságának ülésszaka. A szovjet küldöttség vezetője D. Sz. Tyimofe- jev, a Centroszojuz elnökhelyettese.

*

Április 11-én Hómában megkezdődött a villamos-, autóbusz- és trolibusz-alkalmazottak 48 órás sztrájkja, tiltakozásul az ellen, hogy a villamos, autóbusz és trolibusz forgalmi vállalat igazgatósága elutasította a dolgozók béremelési követelését. A sztrájk következtében csaknem teljesen megbénult a közlekedés a városban.

#

Visszaérkezett Moszkvába a Szovjetunió Kommunista Pártjának küldöttsége, amely résztvett Németország Szocialista Egységpártjának IV. kongresszusán.

#

A Kiodo Cuszin hírügynökség jelenti, hogy Dzsiotaro Kavakami, a japán jobboldali szocialista párt elnöke vasárnap felhívással fordult valamennyi országhoz. Követelte, hogy tiltsák el az atomfegyver használatát és vessenek véget a fegyverkezési hajszának:

Április 11-én az angol béke védelmi bizottság szervezésében gyűlést tartottak a londoni Hyde- parkban. A gyűlésen beszédet mondott Burhop neves tudós és D. N. Pritt jogász, a Béke-Világ- tanács tagja.

A gyűlés résztvevői határozatot hoztak, amelyben követelik az atomfegyver minden fajtájának eltiltását és a négyhatalmi tárgyalások megújítását a német kérdés békés megoldása érdekében, *

A belga békebizottság nyilatkozatot tett közzé, amelyben követeli az atomfegyver eltiltását.

„Nemzeti érdekeink az atomfegyver eltiltását követelik, —• mondja a nyilatkozat. — Felhívunk minden belgát, követelje) a kormány tegye meg a szükséges intézkedéseket az emberiségnek és országunknak az atomháború szörnyű kísérletétől való megmentésére, kormányunk cselekedjék az egész világ békéjének megmentése érdekében.“

#

A 1‘Humanité adatai szerint

1949-től 1953-ig Franciaországban a kenyér 108, a hús 80, a cukor 100, á hal 200, a növényi olaj 200, a rizs 258, a kávé pedig 430 százalékkal drágult;

/v edves Simonná.'

Megkaptuk Szamostatár- falváról címzett levelét, amelyben többek között ezeket írja: „Az

elvtársak kérték tőlem, hogy fejtsem ki véleményemet a német kérdést illetően. Sajnos, én ehhez nem tudok hozzászólni, mert a politikához nem értek ..

Ne haragudjon, kedves Simon- né, hogy nem zárt borítékban küldünk választ levelére, hanem az újság nyílt hasábjain írjuk meg azt, amit magának és még sok asszonytársának akarunk elmondani. Abból indulunk ki: nem

maga tehet arról, hogy tájékozatlan egyes nemzetközi kérdésekben, például a német kérdésben, hanem a helyi békebizottság, amely nem folytat jó felvilágosító munkát. Feltételezzük, hogy több hlás asszonytársát is elkerülték a tzamostatár falvi békebizottsági

íagok s éppen ezért választottuk ézt a nyílt levelet. Magával együtt hadd olvassák el mások is.

Ebben a levélben arról szeretnénk írni: miért és hogyan politizáljunk. A mai újságban arról, hogy miért, a kővetkezőben arról: hogyan.

A mi országunk, kormányunk külpolitikájának alapja a béke politikája, — azaz olyan politika, amely megegyezik a munkások, parasztok, tanítók, mérnö- )k, újságírók, asszonyok és férfiak érdekeivel egyaránt. Azaz, a mi érdekeinkkel. Éppen ez ad hallatlan erőt és tekintélyt ennek a politikának. Az egyszerű emberek támogatják a béke politikáját, mert megegyezik alapvető, létfontosságú érdekeikkel. S annál erősebb, tekintélyesebb lesz a békét akarók, követelők tábora, minél tevékenyebben, aktívabban támogatjuk a béke politikáját. Ezt úgy lehetne még pontosabban megfogalmazni: valamennyien felelősek vagyunk a békéért!

Szeretném ennek a felelősségnek a jelentőségét néhány példával még jobban aláhúzni. — Azt hiszem, arról nem kell sokat beszélni, kedves Simonná, hogy felelősséggel tartozik saját gyermekei élete, jóléte iránt. Amikor levelét elküldte hozzánk, akkor írta, hogy napokon belül megérkezik a családba a harmadik gyermek. Azóta biztosan megszületett már. Ha így van, akkor jó egészséget, sok boldogságot kívánunk az újszülöttnek és édesanyjának.

A világon naponta sok-sok gyermek születik. Most elsősorban arról szeretnénk beszélni, hogy nemcsak saját gyermekeinkre kell gondolnunk, hanem a világ minden gyermekére. Nemrégiben egy újsághír járta be a világot. A hírt először egy olasz polgári lap, a „La Stampa'1 közölte háromszáz milánói kisgyermek sorsáról. Milánóban lelketlen üzletemberek új pénzforrást lehetőséget fedeztek fel. Rájöttek arra, hogy az emberek jószívűségét ki lehet használni és megalakították a gyermekkereskedők társaságát. \í a pont a háromszáz szegény, 1 ” szerencsétlen milánói kisgyermeket, négy-öt-hat éveseket vesznek bérbe azoktól a szülőktől, akik máskép nem tudják megmenteni családjukat az éhhaláltól. A kicsinyeket kiállítják az utcasarokra koldulni. Esőben, szélben ácsorognak nyomorúságos rongyokban, mezítláb a szerencsétlenek és síró, könyörgő hangon kérnek alamizsnát. — A gyermekek mellé felnőtt koldúst állítanak, aki csipkedi, tűvel szurkálja az apróságokat, vagy a nagy hidegben fagyos kezét a gyermekek meztelen hasára teszi. A holtfáradt, éhes apróságok kétségbeesetten sírnak és könyörögnek alamizsnáért. — Este a gyűjtött pénzt a kereskedők elveszik, a szülőknek odaadják a napi szegényes bért.

Mindehhez hozzá kell tenni, hogy az olasz kormány a költség- vetés legnagyobb részét háborús célokra fordítja. Mi felelősek vagyunk azért, hogy az olasz gyermekek is vidáman, egészségesen örüljenek a napfénynek, a játékoknak, a hintának. Támogatnunk kell az olasz, a francia, az angol, amerikai anyák, apák békeharcát, amely arra irányul, hogy megváltoztassák kormányaik polilikc^ját, hogy Olaszországban, Franciaországban, Amerikában a költségvetés pénzösszegeinek nagyobb részét szintén az emberek, felnőttek és gyermekek jólétének növelésére fordítsák, úgy, mint nálunk, Magyarországon.

A zok az ágyúgyárosok, akik -*• háborút akarnak, félnek a békét követelő egyszerű emberektől és a legembertelenebb módon szeretnék a béke harcosait megfélemlíteni. Jól emlékszünk rá és soha nem feledjük el, hogy ezért végezték ki ezelőtt egy esztendővel Amerikában az ártatlan Ro- senberg-házaspárt, A Rosenberg- házaspárnak két gyermeke maradt árván, Michael és Robby. Képzelje el, kedves Simonná, a háborút akaró üzletemberek még ezektől a gyermekektől is rettegnek s embertelen módon üldözik őket. Elrabolták azoktól, akik ezt a két gyermeket szeretik, nagyanyjától, rokonaiktól, a hű barátoktól. Gyermekrablás történt az egész világ színe előtt! A két gyermeket először akkor rabolták el, amikor szüleik még éltek, börtönben voltak. Hosszú harc után azonban sikerült őket kiszabadítani az amerikai men- hely poklából. Két házaspár, a Bach-család, majd utána az Al- len-csálád vette magához az árvákat. Amerika urai kíméletlen hajszát indítottak mindkét házaspár ellen, a gyermekeket kitiltották Amerika valamennyi iskolájából és most William Collins bíró ítéletére nagyanyjától is elvették a kis Michaeli és Robbyt. Hivatalos gyámot rendeltek ki melléjük s elvették a két gyermek vagyonát is. Ez a „vagyon“ a jószívű amerikai, magyar, francia, angol és más emberek adakozásából gyűlt össze a kicsinyek nevelésére.

A szülők, utolsó szavai ezek voltak annakidején a két gyermekhez: „Az életnek arra is meg kell tanítania benneteket, hogy a szabadságot, s mindazt, ami az életet teljessé és értékessé teszi, néha nagyon drága áron kell megvásárolni... Sohse feledkezzetek meg arról, hogy ártatlanok voltunk és nem szegtük meg lelkiismeretünk parancsát.“ A két Rosen berg-gyermek ott őrzi ezeket a szavakat tiszta szivében 9 Amerika háborút akaró urai ezeket szeretnék kiölni belőlük. Ám ez nem igen fog sikerülni! Ugyancsak utolsó levelükben írták a szülők a békéért harcoló emberekről: „Barátaink, akik gondját viselik a gyermekeknek, nagyszerű dolgot művelnek, minden dicséretet megérdemelnek. Azokt akik szeretik gyermekeinket, az emberi testvériség érvényesüléséről tesznek tanúbizonyságot, s megmutatják, milyen végtelenül nagy a jószándék az egyszerű emberek között mindenütt. Bebizonyították, hogy a testvéri szolidaritás hatalmas erő,“

JZ edves Simonné! A háborút akarók nemcsak nyomorba döntik saját országaik dolgozóit, nemcsak a jólét vidámságát rabolják el tőlük, hanem börtönnek akasztófával, bírói ítéletekkel törnek felnőttre, gyermekre egyaránt. Nekünk kötelességünk harcolni az ellen a fasiszta háborús terror ellen, amely a gyermekeket sem kíméli.

Nekünk meggyőződésünk, hogy maga, Simonné, nemcsak saját gyermekét szereti, hanem szereti a kis Rosenberg-árvákat is. Szereti őket és „politizálni“ fog. Belép a békeharcosok sorába, hogy boldogságban nőjön nagygyá mind a három Simon-gyermek, hogy naponta jóllakhassanak és játszhassanak a milánói kicsinyek és hogy félelem nélkül élhessenek a Rosenberg-árvák is.

Arról, hogy mint a béke katonájának mit kell tennie, arról legközelebbi levelünkben írunk. Addig is jó egészséget kívánunk magának, újszülöttjének és az l egész családnak, S, I§

IUPHP

LEVÉL SIMON GYULÁMÉHOZ

arról: miért és hogyan politizáljunk