Néplap, 1954. február (11. évfolyam, 29-50. szám)
1954-02-11 / 35. szám
Vit ág, ßrotetapfai egtyeuttieUk f AZ MDP SZABOLCS-SZATMÁRMECVEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XI, ÉVFOLYAM, 35. SZÁM ARA FILLER 1954 FEBRUÁR n, CSÜTÖRTÖK wmmmmmmmmmmmmsmmmmmHBX hongremzusi versenyhíradó Sok kijavított traktor a lelkes munka nyomán (Tudósítónktól.) Egy szerény, kis tábla áll a Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat előtt. Rajta felírás: „Előre a téli gépjavítások sikeréért!‘‘ Ha megnézzük az üzemben folyó munkát, azt tapasztaljuk, hogy a felírás nem üres jelszó. A vállalat dolgozói mindent elkövetnek, hogy a mezőgazdaság idejében megkaphassa a tavaszi munkához szükséges kijavított, rendbehozott gépeket. Ezért kapcsolódtak be az elsők között a kongresszusi versenybe. A dolgozók szép és értékes felajánlásokat tettek, s bátran mondhatjuk, keményen küzdenek tervük túlteljesítéséért. Januárban a nagy hideg ellenére is behozták a múltévi elmaradást, s ezen felül 10 darab erőgépet helyeztek üzemképes állapotba. Februárban már azt vállalták, hogy 25-ig 22 erőgépet javítanak meg és a hónap végére terven felül újabb tíz erőgépet adnak át kijavítva. Negyvenkét dolgozó tett felajánlást, de valójában az egész vállalat dolgozói résztvesznek a versenyben. A komoly, nagy feladatok szárnyakat adnak a dolgozóknak. Hogy fogadalmukat ebben a hónapban is teljesíteni fogják, arra biztosíték az az eredmény, amelyet naponta elérnek a vállalatnál. A napokban érkezett egy új fúrógép a Rákosi Mátyás Művekből, ez is hozzájárul az eredmények további növeléséhez-. Az üzemben nagyrészt fiatalok dolgoznak, akiknek ötleteik, jó javaslataik vannak. A kongresszusi versenyben a jó munkán kívül, még jó ' kultúrmunkát is akarnak végezni. É. T. .4 mátészalkai vasutas d»ls£o*ók versenye (Üzemi tudósítónktól.) A mátészalkai IV. pályamesteri szakasz dől gozóinak mindig nagy eseményt jelentettek a termelési értekezletek. Sok értékes javaslatot tesznek itt a dolgozók, A legutóbbi termelési értekezlet mégis jobb volt az eddigieknél. Ennek az volt az oka, hogy ünnepi eseményre, a kongresszusi versenyre készültek a dolgozók. Ez sugárzik a vasutasok arcáról akkor is, amikor figyelmesen hallgatják Szathmári József főpályamester beszédét. A főpályamester az első negyedév felbontott tervit és a kongresszusi verseny célját Ismertette. Ezután lelkes felajánlásokat tettek a különböző részlegek dolgozói. Pályka János, Ker- sánszki József, Szegedi László és Szabó Mihály egymásután tettek fogadalmakat a terv túlteljesítésére, illetőleg a szén és más üzemanyag megtakarítására. A pályafenntartási dolgozók ígéretet tettek a kocsiforduló meggyorsítására, a rakodási idő csökkentésére is. Amíg ezen a szakaszon lelkesen teszik meg vállalásaikat a dolgozók, a többi szakaszok vasutasai sem tétlenkednek. A VIII. szakasz dolgozói azt ígérték meg. hogy az elmúlt év március- áprilisához viszonyítva 50 százalékkal többet termelnek. A XIII. szakaszon’a talpfák szabályozásánál akarják tervüket túlteljesíteni a dolgozók. A lelkes tervtúlteljesítési, vagy üzemanyagmeg- takarítási vállalások mellett Qtt vannak a fegyelem megtartására, az igazolatlan mulasztások megszüntetésére tett ígéretek is. A műszaki vezetők pedig segítik a dolgozókat ebben a nagy munkában. Bármerre nézünk a mátészalkai állomás területén, mindenütt lázas munka folyik a terv túlteljesítéséért, a kongresszusi verseny sikeréért. Kricsfalussy György. Kiváló teljesítmények a lakatosüzemben Nemrég bővítették a öl /7. számú Segédipari Vállalat üzemét. Mintegy 200.000 forintba került az új szerelőműhely felépítése. A tágasabb üzemben nagyobb lehetőségük van a dolgozóknak a kiváló eredmények eléréséhez. A III. pártkongresszus tiszteletére az egyes brigádok megtették vállalásaikat, amelyeket túl akarnak teljesíteni. Fodor Bertalan brigádjában hárman dolgoznak. Ajtók, ablakok vasalását végzik. .Imiikor megtették vállalásaikat, úgy gondolták: a munkaidő helyes kihasználásával elérnek 115 százalékot. Ezt a vállalásukat már most túlteljesítették és átlagos 120 százalékos az eredményük. Majoros Mihály elvtárs, a vállalat üzemi bizottságának elnöke a Kovács II. lakatosbri- gádban dolgozik. A brigádban jó kollektív szellemet honosított meg. Ennek eredménye januári 115 százalékos teljesítményük. De jól tudják, hogy a sztahanovista szint eléréséhez legalább 125 százalékos átlagteljesítmény szükséges. Arra törekszenek, hogy el is érjék a sztahanovista címet. A Kovács II. lakatosbrigád tagjai munkájukban — vasajtók, vasablakok, lépcsőkorlátok, valamint üvegfalak vázainak készítésében- — nemcsak új anyagokat használnak fel, hanem nagymennyiségű huliadékanyagot is. Havonta 200 kiló iiulladékanyag feldolgozását vállalták. Adott szavukat betartják. Munkájukra jellemző, hogy minden munkadarabjuk kiváló minőségű. Nem is találunk a brigádban gyengén teljesítő dolgozót, hiszen gondja van arra Kovács II. és Majoros elvtársaknak, hogy a munka fortélyait mindnyájan egyformán megismerjék. így harcolnak a kongresszusi verseny sikeréért, a vállalások túlteljesítéséért. A KITÜNTETETT Hőstett a mozdonyon Cs. Garda József is ott volt azon a vasárnapon, amikor a megyei tanácson összejöttek élenjáró állattenyésztőink, hogy átvegyék a jó munkájukat elismerő okleveleket, pénzjutalmakat. Cs. Garda elvtárs a túrricsei Acél tsz. juhásza. Hogy mesterségét igazán érti, arról tanúskodik az, hogy juhai hat kilogramm gyapjút „termeltek “. Garda József fogadalmat tett a III. párt- kongresszus tiszteletére is. Úgy tervezi: 160 juhtól 200 bárányt nevel fel. Felajánlásának meg is van az alapja, eddig 63 juh 83 bárányt ellett. Nem kellett sokat számolgatnia, hogy megtudja: ezeket a kisbárányokat május elsején elválasztja anyjuktól s négy és fél hónap múlva másodszor ellenek ezek a juhok. Be akarja vezetni a kétszeri elletést szövetkezetükben. Kitüntetése arra buzdítja, hogy harcoljon fogadalma valóraváltá- sáért, hogy számbelileg is növekedjen juhállományuk. (Üzemi tudósítónktól.) Alig néhány Hónappal ezelőtt tette le a. mozdonyvezetői vizsgát Zsák Rudolf a nyíregyházi fütőház ifjúmunkása. Azóta- már sokszor he. bizonyította, hogy nem marad cl az öregebb, tapasztaltabb mozdonyve. seiök mögött. Nemrégiben Miskolcról hozott vo. natot és a fáradságos munka után tudta meg, hogy fontos szerel, vényt kell továbbítani Záhony fele. A nagy hidegben_ hóviharban vállalta, hogy továbbit,ia a szerel, vényt. Szikom József cs Ránézik Mihály fűtökkel elindult és a vonat menetrendszerűen odaért ren. C.elteiési helyére. A kiváló mozdonyvezetőt és fülüket ezért a munkáért 1000 forint jutalomban részes it ették. M egér dem l i k. Derekasan megállják helyüket a tél nehézségeinek leküzdésében. Ertsey Lás:ló A napokban értekezletre jöt tek össze a Néplap mátészalkai levelezői és tudósítói. Megbeszélt ék: hogyan segíthetik írásaikkal j is a kormányprogramm végrehaj tását. t III TEHVÍkK. L1 inon dl a: i Sin ni áii Andrási, a nyírpazouji Gerő Is*, elnöke Tavaly a mi termelőszövetkezetünkben még úgy készült el a termelési terv/ hogy a könyvelő, az elnök, meg 1—2 vezetőségi tag bezárkózott az irodába és kitöltötte a nyomtatvány megfelelő rovatait. A járási tanács is adott néhány tervfeladatot, azt is beírták. Amikor ezzel készen voltak, összehívták a közgyűlést és beszéltek róla valamit. Hogy mit, mit nem, nem is igen-emlékszünk már rá. Idegen volt a mi számunkra az a terv, mintha nem is a mi életünkről szólt volna. Any- nyi maradt meg csupán az emlékezetemben, hogy az elnök bejelentette: „Ez a mi tervünk. A terv pedig törvény, amit el kell fogadni.“ — A tagság el is fogadta, de nem volt abban sok köszönet. Most másképpen tervezünk. A „ráérő“ téli napokat közös terveztetéssel töltjük el. Nincs is abban semmi csodálnivaló, hogy milyen jó ötletei, javaslatai vannak a mi tagságunknak. Ezekre alapozzuk a mi tervünket. Ez a közös tervezés közelebb hoz bennünket egymáshoz. A legtöbb tagunk most ébredt tudatára annak, hogy ő is a szövetkezet gazdája. Ez már egyik biztosítéka annak, hogy az egész tagság küzdeni fog közös tervünk megvalósításáért. A KALÁSZOSOK TERÜLETÉT például a tagok javaslatára emeltük fel a szántó területének 48 százalékára, a kenyérgabonáét pedig 36 százalékra. Tudjuk, hogy kell a kenyér az országnak. Azonkívül a gabona nem is kíván any- nyi munkaerőt, mint a kapások. A gabona mennyiségét azonban nemcsak a terület kiterjesztésével fokozzuk, hanem az átlagtermés emelésével is. A búza, rozs, árpa átlagtermését a tavalyival szemben 50—100 kilóval növeljük. Ezt azzal akarjuk elérni, hogy 60 hold gabonát ’ keresztsorosan vetünk. 100 hold gyengébb fejlődésű vetést fejtrágyázunk és a felfagyott területeket hengerezzük. Szükség szerint elvégezzük az adatolást. Az aratást, betakarítást minél kevesebb szemveszteséggel végezzük el. A SZERZŐDÉSES NÖVÉNYEK termelésénél felmértük a tagság munkaerejét és a gépállomás segítségét. Olyan és annyi ipari növényt termesztünk, amennyivel meghívunk. Nagy súlyt helyezünk a jó talajelőkészítésre, négyzetes vetésre, sűrű kapálásra. Laczi János traktoros — saját tagunk — jön ki hozzánk a gépállomásról a gépi ta.lajmunkák elvégzésére. — Erinek nagyon örülünk. Ismerjük Laczi Jánost. Lelki ismeretes, jó munkát . végez. Neki is érdeke a jó terméseredmény, mert részeseink belőle. Eddig nem sokat törődtünk a helyes növényi sorrenddel. Idei tervünk szerint a növények 80 százalékának megfelelő elővete- ményt biztosítottunk. Jövőre pedig bevezetjük a legmegfelelőbb vetésforgót. A trágyát is helye- * sebben fogjuk kezelni, ősszel 33 holdra valót hordtunk ki. Ami közben összegyűl, azt már most kihordjuk a tábla szélére és kazalba rakjuk az alászántásig. Csak akkor teregetjük el. Idén a terület hatodrészét trágyázzuk le. A nyár végén már a terület ötödrészére jut trágya. Gazdaságunkban igen fontos AZ ÁLLATTENYÉSZTÉS. Ehhez igazítjuk a takarmány termesztését is. Gondoskodtunk ele-' gendő pillangósszénáról, zöldtakarmányról és abrakról. Másodvetésként édes cirkot, édes csillagfürtöt és kölest vetünk a tarlóba. Ezek is növelik a takarmányt. Talajjavítás céljából 25 hold keserű csillagfürtöt szeretnénk vetni, de egyelőre csak a vetőmagot termeljük meg. Állattenyésztés terén legfontosabb céljaink: a törzsállományok kialakítása, a törzskönyvezés továbbfolytatása és a hozamok növelése. A kocaállományból az öregeket és a meddőket kiselejtezzük és meghízlaljuk beadásra. 220 darab választási malacot a napokban értékesítünk. A várható 25.000 forint bevételből munka- egységenkint 4 forint előleget adunk tagjainknak. A folyamatos 6 hetenkénti előlegosztást ebben az évben még nem tudjuk megvalósítani. Részben ennek megkönnyítésére rátérünk a kocák évi kétszeri fialtatására. A tehenészek legfőbb gondja most a jószág kondíciójának javítása és a tejhozam emelése. — Kulimár András tehenészünk javaslatára a jelenlegi 5 literes fe- jési átlagot az év végére 8 literre emeljük. Ennek elérésére bevezetjük a napi háromszori fejest és a tőgymasszázst. Javítjuk az ápolást és a takarmányozást is. Az igáslóállományt 12 darabról 16 darabra növeljük 4 sajátneve- lésű csikóval. A további csikónevelés céljából a következő években az állomány felét fokozatosan kancára cseréljük ki. 25 darab vegyes baromfiból áll jelenleg állományunk. Az év végére pedig 150 darabból álló, egyöntetű fehér magyar törzset alakítunk ki. A tojáshozamot a múlt évivel szemben 10 darabbal fokozzuk. Vásárolunk 800 darab naposcsibét is, amelyeket rántani- való korban piacra viszünk. A MUNKASZERVEZET megszilárdításával kapcsolatban arra törekszünk, hogy állandó munkakörök alakuljanak ki. Azok vezessenek, akik alkalmasak rá és jól értenek a termeléshez. A kapások területét a munkacsapaton belül egyénekre is felosztjuk, hogy a felelősség és az egyéni kezdeményezés kibon- takozhassék. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű terveinket megvalósítani, mert sok nehézséggel kell még addig megküzdenünk. De azt is tudjuk, hogy kormányunk kedvezményei, meg a mi szorgalmas munkánk a szebb, jobb élethez vezet bennünket.