Néplap, 1954. február (11. évfolyam, 29-50. szám)

1954-02-09 / 33. szám

I Ntf Uf 1934 FEBRUAR 9, KEDD Äz ifjúsági versenyzők nagy fejlődését mutatta u VfSB íeinctt asztaiuenisz-versenye Szombaton és vasárnap mint­egy 100 versenyző részvételével került megrendezésre Nyíregyhá­za egyéni férfi és női felnőtt asz­talitenisz-bajnoksága. Ügy a ver­seny megrendezése, mint annak lefolyása jól sikerült. Egyetlen óvás sem fordult elő, ami azt mu­tatja, hogy a város versenyzői fegyelmezettek és az erős mező­nyű versenyre jól készültek fel. A bajnokságon látott játék és az eredmények az ifjúsági ver­senyzők hatalmas fejlődését mu­tatták. A férfiak mezőnyében a még ifjúsági sorban lévő Lipcsei Tibor, a Lokomotív asztaliteni­szezője győzedelmeskedett. A se­lejtezőket végig fölényesen nyer­ve, jutott a négyes döntőbe. Meg­lepetésre a négyes döntőbe még két ifjúsági sorban lévő verseny­ző is bejutott, sőt a három fiatal az első három helyet szerezte meg. Garai, a tavalyi bajnok, nem tu­dott bekerülni a négyes döntőbe. A bajnokság végeredménye: Férfi egyéni: 1. Lipcsei Tibor (Lokomotív), 2. Cselényi Sándor (Építők), 3. Szász Ferenc (Kini­zsi). Női egyéni: 1. Pfau Márta (Ki­nizsi), 2. Foris Ilona (Szpártá- kusz), 3. Kocka Gyuláné (Kinizsi). A második helyezett, Foris Ilona, szintén ifjúsági versenyző. Férfi páros: 1. Garai—Nagy (Vörös Meteor), 2. Koós—Veres (Petőfi), 3. Lipcsei—Bállá (Loko­motív). Női páros: 1. Barta—Marináné (Petőfi), 2. Pfau—Kockáné <Kini- zsi), 3. Vadászná—Olasz (Vörös Meteor—Terményfcrgalmi). Vegyes páros: 1. Pfau—Lipcsei, 2. Fekete—Garai, 3. Foris—Ballá. Sporthírek ’ A röplabdabajnokság vasárnapi eredményei: Nyíregyházi Petőfi— Kisvárdai Vasas 60:38 (30:17), Nyíregyházi Építők—Nyíregyházi Lokomotív 57:51 (29:20), Kisvárdai i Lokomotív—Nyíregyházi Honvéd 110:24 (50:12). Érdekes, változatos, erösiramú mérkőzésen 0:0 arányú eldöntet­lent ért el a magyar utánpótlás válogatott Berlinben a NDK után­pótlás válogatottja ellen. 8:0-ra győzött a szovjet szabad­fogású birkózó-csapat Norvégia válogatottja ellen. Nagy küzdelemben Silkov (Szov­jetunió) nyerte a Davosban meg­rendezett gyorskorcsolyázó Euró- pa-bajnökságot. Második helyen H. Andersen (Norvégia) végzett. Jó eredmények a Nyíregyházi Lokomotív torna­termi atlétikai versenyén A Nyíregyházi Lokomotív Sport- | kör szombaton délután házi tor­natermi atlétikai versenyt rende­zett. A háziverseny célja az volt, hogy az atléták megfelelő edzés­sel készüljenek a rövidesen meg­rendezendő megyei fedettpálya atlétikai versenyre. Az atléták a versenyen biztató formáról tettek tanúságot és így bizakodással te­kinthetnek a megyei fedettpálya- bajnokság elé, valamint a később kezdődő atlétikai idény elé is. A házi atlétikai verseny részle­tes eredményei a következők: Férfi: Távolugrás helyből: 1. Szabolcsi 266 cm, 2. Fikli 261 cm 3 Soltész 252 cm. Hármasugrás helyből: 1. Sza­bolcsi 804 cm, 2. Fikli 786 cm, 3. Soltész 785 cm. Magasugrás helyből: 1. Soltész 130 cm, 2. Szabolcsi 125 cm, 3. Fikli és Gunyec 120 cm. Labdadobás, 3 kg-os szőrlabdá­val: 1. Szokol 13.55 m, 2. Paulinyi 13.33 m, 3. Bányai 11.86 m. Női: Távolugrás helyből: 1. Szombati Róza 2.03 m, 2. Zse- linszki Ilona 2 m, 3. Vörös Kata­lin 1.94 m. Magasugrás helybők 1. Szom­bati Róza 95 cm, Béres Jolán 90 cm, 3. Bányainé 85 cm. Labdadobás, 3 kg-os szőrlabdá­val: 1. Bányainé 8.15 m, 2. Szom­bati Róza 7.60 m, 3. Novák Erzsé­bet 7 m. M. J, Sportpályáját A „Sporiiiáiijázai^ IV. fordulójának kérdéseire a válasz a követkéz# : 1. A szabadrúgást meg kell is­mételni. mivel a labda nem ke­rült a játékba. (Nem tette meg kerületének megfelelő távolsá­got, a 70 cm-t.) 2. Nem gól. A kapust a kapu­előtéren belül (5>/2-es). csak ak­kor szabad szabályosan elsodorni, ha a labda már birtokában van. 3. Nem gól, mivel ez az egy eset az, amikor a nem szándékos kezezést is büntetni kell. 4. Nem gól. Kapukirúgásból közvetlenül gólt elérni nem lehet. 5. A labda játékon kívül van akkor ha: a) akár a földön, akár a leve­gőben teljes terjedelmével túljut a kapu, vagy oldalvonalon (part­vonalon), b) ha a játékvezető a játékot sípjával megállította. A „Sportpályázat*4 V. forduSójának kérdései: 1. Milyen szabálysertések ese­tében lehet előnyszabályt alkal­mazni? 2. Hány játékossal kezdhető el egy mérkőzés? 3. Mi a zárás? 4. F.lőíordulhat-e olyan eset, amikor a védőcsapat ellen ítélt szabadrúgás alkalmával a vedó- csapat játékosai közelebb á'lnak a labdához mint 9 méter. És ha igen! Mikor? 5. Hány játékos cserélhető? Felhívjuk a pályázók figyel­mét, hogy a válaszokat időre küldjék be, mert a beküldött vá­laszok értékelése szombat délben kezdődik. Ezért kérjük a válpj szók mielőbbi beküldését. Az V. forduló válaszainak beküldési határideje: február 13. Hivatalos Toto nyereményok A sportfogadások 1954 február 7-i vasárnapi 7. fordulójára 226.358-i darab kéthasábosnak meg­felelő tippszelvény érkezett be a sportfogadási osztályhoz. Felosz­tásrí kerül összeen 339.537 Ft. Az I. és II. nyerőosztályban 101.861 forint, a III. nyerőosztály­ban pedig 135.814 forint kerül ki­fizetésre. 12 találatos szelvény nem volt. Az I. nyerőosztályban tizenket- ten értek el 11 találatot. A nye­reményösszeg egyenként 8.475 forint. A II. nyerőosztályban I95-en értek el 10 találatot. A nyere­ményösszeg egyenként 521.25 fo­rint. A III. nyerőosztályban a 9 ta­lálatos szelvények száma 1992 darab volt. A nyerményösszeg egyenként 67.50 forint. A nyerményösszegek kifizetése február 16-án kezdődik. A Totó 12 iaiálalos szelvénye 1. Bp. Dózsa—Elzett x, 2. Cse-' pel—Gázművek x, 3. B-csabai Lók.—Bp. Postás x, 4. Keltex—' M. Posztó 1, 5. Legnano—Lazio l,1 6. Novara—Milano x, 7. Róma—i Fiorentina 2, 8. Udinese—Paler-' mo 1, 9. Stade F.—Nice x, 10. Monaco—Strasbourg 1, 11. Ni­mes—Lens 1, 12. Nancy—Roubaix 1. (MTI) Tana (Honvéd) nyerte Ayircg-ybaza oSsö síbainoksásfát idő járás jelentés Várható időjárás kedd estig: erősen felhős, párás idő, töbofeié még havazás és köd. Mérsékelt, időnként éíénkebb délkeleti-déli szél. Hófúvások. A hideg a Du­nántúlon mérséklődik, másutt alig válozik. Várható hőmérsék­leti értékek az ország területére: iced reggel mínusz 7—10, délben o'.nusz 2—5 fok között. A fűtés alapjául szolgáló vár­ható középhőmérréklet kedden mínusz 5 fok alatt lesz. SZABOLCS-SZATMÁR! NÉPLAP Belelő» szerkesztő: Siklósi Norbert. Felelős kiadó: Varga Sóndor Szerkesztőséi:: Nyíregyháza. Dózea Gy.-u. 5. Tel.: 11-70.11-71.11-76 Kiadóhivatal: Nyíregyháza. Zsdánov-utca 1 — Telefon 3C-00 ;abo:es.Szatmarmegyei Nyomdaipar Vállalat Nyíregyháza. Dózsa Győr erv-utca e szám Felelős TSaetó: Szilágyi József 4 nyíregyházi járás sportköri inniuk áfáról Méltán nevezzük az 1953. évet a magyar sportsikerek dicsőséges évének. Azok az eredmények, amelyeket a magyar válogatott sportolók a múlt évben elértek, — az egész világon hírt és dicsősé­get szereztek országunknak. Nem csodálnivaló tehát, hogy fiatalságunk körében egyre na­gyobb az érdeklődés á sport iráni. Megvannak tehát a feladataink és ezek közé tartozik, hogy a sport iránt érdeklődő fiataloknak megadjuk a lehetőséget tehetsé­gük, tudásuk kibontakozásához. Az érdeklődés megmutatkozik a nyíregyházi járásban is. Szüksé­ges tehát, hogy sportköri vezető­ségeink a multévi eredmények mellett még nagyobb gondot for­dítsanak a fiatalok nevelésére Már most hozzá kell kezdeniöic az ezévi feladatok megvalósításá­hoz. Az edzések rendszeres meg­tartásával, az edzésnaplók vezeté­sével el kell érni, hogy sporto­lóink minél jobb eredményeket érjenek el. De ugyanakkor nagy feladat az is, hogy mi­nél több fiatalt vonjanak be sportköreink a rendszeres sportolásba. A feladatok minél jobb megvalósítása érdekében nem árt, ha visszapillantunk az eddig elvégzett mun­kánkra és ebből megláthatjuk a sikereket elősegítő módszereket, de megállapíthatjuk azekat a hiá­nyosságokat is, amelyek gátolták eddigi munkánkat. A nyíregyházi járás területén az 1953. év fejlődést, hozott. Ez elsősorban a sportkörök javuló munkájának köszönhető. Az 1952. évhez viszonyítva, sokkal önál­lóbban rendezték meg háziverse­nyeikét, de sokat javult sport­köreinkben a kollektív vezetés is. Sportköreink javuló munkájának eredménye azután, hogy a falvak­ban egyre emelkedik a sportköri tagok létszáma és hogy javulás mutatkozik a tagdíjak fizetésénél is. Igaz, hogy egyik-másik sport­körünk nem teljesítette a minő­sítési tervét, de összesítve, járá­sunk túlteljesítette azt. A fejlő­dést mutatja az is, hogy járásunk területén a II. osztályú szintet 36 sportoló érte el. Mindezek ellenére sem mond­ható el az, hogy nincsenek javí­tanivalók úgy a sportkörök, mint nálunk, a T. S. B. munkájában. Hiba volt, hogy a J. T. S. B. az elmúlt évben nem eléggé jól fel­készült ellenőröket küldött ki úgy az MHK-próbáztatásokra, mint a sportköri munka ellenőrzésére. A segítségnyújtásra kiküldöttek a felkészítés és felkészülés hiányá­ban, nem tudták feladatukat jól ellátni. Azután a J. T. S. B. hibájául róható fel az is, hogy nem har­colt eléggé a sportkörök érdekei­ért'az illetékes szerveknél. A sportkörök munkájában is sok hiba található. Még mindig nem elég széleskörű a sportköri vezetés és hiányzik a tagság be­vonása a munkába. Azután még fő hibának mondható, hogy a sportköröknél nem minden sport­ágat pártfogolnak. A labdarúgás mellett a legtöbb helyen alig, vagy semmi támogatást nem kap- .nak a többi sportágak. Hiányosság mutatkozik még az MHK. terén is. Nem nagy munkát fejtettek ki sportköreink a szer­vezésnél sem, de még kevesebbet a próbázók felkészítése terén. A! próbázásoknál is sok lazaság mu-1 tatkozott. Sok esetben olyanok is megkapták az MHK-jelvényt, akik nem minden számban értek el megfelelő szintet. Szóval eredményeink és hibáink voltak az elmúlt évben. Az elért eredmények és hibák azonban megmutatják, hogy hogyan kell végezni ezévben a munkánkat. A legfontosabbak közé tartozik, hogy a versenynaptárban szereplő versenyeket maradéktalanul meg­tartsák sportköreink is, különösen a súlyponti sportágaknál. Ilyen az atlétika, súlyemelés, ökölvívás, kerékpár, torna, vívás és birkózás. Ennek érdekében kell, hogy a sportkörök vezetőségei jobban megteremtsék a kapcsolatot a he­lyi DISz-szervezetekkel és bátrab­ban bízzák meg a fiatalokat egy-* egy szakosztály vezetésével. Sportköreink . feladata az is.; hogy a sportolók pártunk és kor­mányunk mezőgazdaságfejleszté­séről szóló határozatát saját mun­kájuk területén elősegítsék. Hogy sportolóink e téren'is jó munkát tudnak végezni, azt az elmúlt évi példák is bizonyítják. Főleg a nagycserkeszi, ibrányi, újfehértói fiatalok értek el jó eredményeket e téren. Sportköreink jó munkája tehát elősegíti majd a többtermésért, folytatott harcot és azt, hogy az 1954. év sportsikerekben még gaz­dagabb esztendő legyen a tavalyi­nál. KIRÁLYHÁZ! ISTVÁN, a nyíregyházi JTSB. elnöke. MEGYÉNK. SPORTJA Huszonhárom labdarúgóval el­utazott Kínába a magyar sport­küldöttség. A nyíregyházi járás Sakk Tár­sadalmi Szövetsége február 21— 28. között rendezi meg a járás sakk-csapatbajnokság döntőit Nyíregyházán. A nevezésekre va­ló felhívást a Társadalmi Szövet­ség már elküldte a sportkörök­nek. A versenyen a járás vala­mennyi sportköre résztvehet hat versenyzőből álló csapattal. A részvevő csapatok tagjainak sportköri igazolvánnyal és játék- engedéllyel kell rendelkezniök. Eddig a versenyre még csak Üj- fehértó két csapata nevezett be. Ajánlatos volna, hogyha a többi csapatok is minél előbb elkülde- nék nevezéseiket a verseny minél jobb megrendezése érdekében. Szép időben, jó hóviszonyok kö­zepette rendezte meg vasárnap délelőtt a V. T. S. B. a Nyíregy­háza város síbajnokságát. A ver­senyt a sóstói erdőben tartották meg. Az ötkilométeres terep a jó hóviszonyok ellenére is nehéz volt, hiszen a versenyzőknek sok akadályt — köztük a Halász-dom­bot — kellett leküzdeniük. Nyír­egyházán elsöízbsn megrendezett síbajnokságra nagyszámú közön­ség volt kíváncsi. A megjelent nézők nem bánták meg, hogy délelőttj ükét a sóstói erdőben töl­tötték el, hiszen az időjárás is jó volt és érdekes, izgalmakban bővelkedő versenyt láttak. Az eredmény egyébként a következő volt: Nyíregyháza város egyéni baj­noka: Tana Dénes (Honvéd) 29 p, 27 másodperc, második: Román Zoltán (Honvéd) 30.25, harmadik: Bérezi Oszkár (Honvéd) 31.23, ne­gyedik: Bácsi Zoltán (Lokomotív) 31.48, ötödik: Mikulesz Pál (Hon­véd) 31.55. A csapatbajnokságot a Honvéd A. csapati nyerte: Tana, Román, Bérezi összeállításban, 2. a Loko­motív: Bécsi, Paulinyi, Gyureskö összeállítású csapata, míg a har­madik helyet a Honvéd B. csapa­ta szerezte meg: Mikulesz, Bene­dek, Varga összeállítású csapatá­val. Apróhirdetések 61, sí. Építőipari Tröszt keres gé- p-.Wúiérnököt. vagy gépésztechnikust. :iki víz-, gáz-, villanyfütés-^zerelé:;i kivitelezési gyakorlattal rendelkezik. Jelentkezés: Debrecen. Beloiannisz­ntca 2—4. ez. Pap Lajos Máv. műszaki névre szó­ló iratokat elvesztettem. Becsületes megtaláló jutalom ellenében juttassa el Rákosi Jenő-tér 2. szám alá. Szín­ház-utca 26. nielló. Minden külön értesité# helyett tu­datjuk. hogy dr. Juhász Sándor, volt takarékpénztári titkár, elhunyt. Te­metése f. hó 9-én. délután 3 órakor esz az északi temető ravatalozójából. A £2amossiegi hengermalom szakgé- ocszt keres azonnalrá. előnyös feltéte­lek mellett. * A baktnlórántháüi kórház szakkép­zett szakácsot keres február 15-re.

Next

/
Thumbnails
Contents