Néplap, 1954. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1954-01-01 / 1. szám
1954 JANUÁR 1, PÉNTEK NÉPLAP TAPASZTAL A TCSERE Igaz történet 1 pár cipőre! és 1 pár csizmáról Rodolfó, a közismert bűvész, a napokban Nyíregyházán járt s megütközve látta, hogy a kenyeret szállító munkások minden szakértelem nélkül dobálják le a kocsiról a kenyereket, úgv, hogy azok összetörnek, meglaposodnak, piszkosak lesznek. Elhatározta, hogy átadja tapasztalatait: hogyan kell a varázspálcával kenyeret rakodni. Rajzolónk ezt a tapasztalatcserét örökítette meg. Kíváncsiak vagyunk ezekután a kény átrakodásra. Pályázati felhívás A nyíregyházi Városi Tanács és a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága pályázatot hirdet olyan színdarabok megírására, amelyek a nyíregyházi színházban is előadhatók. E pályázat azért vált szükségessé, mert a ma meglévő színdarabok nagyrésze teljes egészében játszhatatlan a nyíregyházi színpadon, mert nem felelnek meg e színpad követelményeinek. Pályázati feltételek: 1. A bíráló bizottság csak olyan műveket vesz figyelembe, amelyek téli évszakban játszódnak le. A pályázók vegyék tehát figyelembe, hogy az átlagos napi hőmérsékletnek — s ez a darab cselekményéből következzék — mínusz öt fokon alul kell lennie. 2. Továbbá a pályázat részvevőinek szem előtt kell tartani azt — és a bíráló bizottságnál csakis ilyen darabok jöhetnek számításba. — hogy a dráma cselekménye csak szabad ég alatt: erdőn, mezőn, folyóparton történhet; esetleg játszódhat a darab egy hatalmas hodályban is. A pályázat közzétevői azonban a történet színhelyéül az íróknak leginkább a jégvermet javasolják. 3. A fentiekből következik, hogy a szereplők öltözete kizárólag premessapka, bunda és halinacsizma lehet. A darab írásánál ezt feltétlenül figyelembe kell venni. A legjobb művet benyújtó pályázók annyi jutalomban részesülnek, amennyit megtakarítanak azzal, hogy nem füttetjük a nyíregyházi városi színház színpadát cs azt az összeget is megkapják a pályázók, amennyibe az öltözők rendbehozása kerülne. A nyíregyházi Városi Tanács cs Megyei Tanács gondolatát elleste: A. I. CSENDÉLET A nyíregyházi Zrínyi Ilona-utca 3. sz. alatti telken még mindig romokat, háztiirmclékeket, szemetet láthatunk. A telek a KIK tulajdona. Ezt a kéményseprő elvtársat azért rajzoltuk ide, hogy aki még nem találkozott vele ma, annak is szerencséje legyen az újesztendőben. Szilveszteri történet Idő: Nyíregyháza őskora, néhány hónappal a villany bevezetése előtt. A képviselőtestületi tagok nagyre- sze még nem ismerte a villanyt s ezért a villamosító Ganz-gyár elhatározta, hogy kedveskedni fog a városatyáknak: Szilveszter-éjszakáján két helyen, az evangélikus templomban és a Koronában nappali fényi teremt. Leküldött egy kisebb áramfejlesztőt s a két helyre bevezették a villanyi. Ám este derült ki. hogy gyenge az áram. A dolgot azonban a derék nyíregyháziak megoldották. Az evangélikus templom hívei papjukkal az élükön, felkerekedtek. átmentek a Koronába. meginvitálták a vendégeket a templomba. Kérték, hogy az istentisztelet idején csak ott égjenek a lámpák. Megígérték, hogy utána valamennyien átjönnek ismét a Koronába. így is történt. Ragyogó világosság lett a templomban, a koronabeli vendégek meghallgatták a prédikációt. majd a hívekkel együtt visszamentek a* étterem asztalaihoz Szilveszterezni, — ahol most már szintén teljes erővel világítottak a lámpák. J<1 vásár Kópé Kornél az ajtóban átló henteshez: Mondja, hentes bácsi, jó tüdeje van? — De van ám! — Akkor fusson utánam. A KIKas is úr a szemétdombján! Az ember sohasem tudja, mikor, hol éri szerencsSt- lenség. Ila tudná, messziről elkerülné azt a helyet. így én sem tettem volna be sohasem a lábam a nyíregyházi cipész KTSz. Rákóczi- utcai részlegének műhelyébe. De hadd mondjam el elölről. A tavasszal többször kétségtelenül megállapítottam, hogy félcipőre van szükségem és elkezdtem nézelődni a kirakatok előtt. Végre a cipő utáni vágyamat összhangba hoztam a zsebemmel. Megegyeztünk és azt az ígéretet kaptam, hogy három hét múlva kész lesz a cipő. Megmérték a lábam, kifizettem az előleget és megnyugodva távoztam: három hét múlva csinos cipőm lesz. , Három hét múlva elmentem, azt mondták, menjek két hét múlva. Két hét múlva elmeritetn, azt mondták, menjek :egy hét múlva. Egy hét múlva elmentem, azt mondták, már csak néhány nap. Ezután minden héten benéztem kétszer-háromszor. Végre, úgy aratás'ttJóTr, amikor már minden reménnyel felhagytam, t'fWlr pán megszokásból nyitottam a műhelybe, csodák- csodájára, azzal fogadtak: kész a cipő. Fellélegeztem. Hiába, a türelem, ha ebben az esetben nem is rózsát, de cipőt terem. Kár volt azonban örülni, mert kiderült az is, hogy nemcsak rózsa nincs tövis nélkül, hanem a türelemtermette cipő sem nélkülözheti a „töviseket“. Ugyanis, amikor nagynehezen beieszu- sZ.akoltam a lábam és felálltam, mintha ezernyi tövisre léptem volna — anyujára szorított. Azzal biztattak, vigyem csak’ el, kinyúlik az. De nem fogadtam el, — kértem, csináljanak másikat. Nagynehezen beleegyeztek. Most már újult erővel látogattam a műhelyt kétna- ponkint. A nyíregyházi ünnepi vasárra, — amikor éppen jubilálni akartam, t. i. azt, hogy a cipőügyben már közel félszázszor fordultam meg a műhelyben, — kész lett a másik cipő. Ezt mar nem fogadtam olyan kitörő örömmel, és sajnos, az elö- érzetem nem csalt. A másik cipő is kicsi volt. Ekkor jutott eszembe az, amit Seres Ilona elvtársnő mesélt. Seres elvtársnő elmondotta, hogy az ő lábáról három méterről, ránézéssel vettek mértéket. Ezért csizmája először bő, aztán szűk lett. De térjünk vissza az én cipőmre. A műhelyben megint azt mondották, vigyem csak el nyugodtan, kitágul az. Én nem akartam tönkretenni a lábam, s ezért otthagytam: tágítsák ki ők. Ezután következett az az idő, melyet úgy hívnak: tá- gítási időszak. Ez több, mint egy hónap volt. így nyolc hónappal a megrendelés után el vittem a cipőmet, amely még mindig nyomott. Most már ebbe bele is törődnék, ha ez az egy hibája lenne. De van más Is. Az utcán a szaladó ember is észreveszi, hogy a két cipő felemás bőrből készült. De üsse kő! — gondoltam és ezután sem rendült meg teljesen a bizalmam a KTSz-ben. Szükségem volt egy pár csizmára is, hat megrendeltem ott. Ennek elkészítését nem részletezem. csak a végeredményt mondom el: kaptam egy pár csizmát, amely fertel- mes csúnya, ráncosbőrű, hosszú, keskeny és ráadásul még kjesi is. Nem fogadtam et, s visszaköveteltem az előleget. Ezt is csat? akkor kaptam meg, amikor azt mondottam: megírom az egész esetet a Nyíri Pajkosnak. Még csak annyit: a fehér- gyarmati cipész KTSz. remek csizmát készített két hét alatt. (Radios Miklós levele nyomán.) Éjévi párbeszéd — Nem, komám, nem te kívánsz elsőnek boldog újévet... _ ? ? ? — A párt és a kormány határozata a mezőgazdálkodásról, az már hamarabb megmondta: minden dolgos parasztnak, az egész népnek boldog újesztendőt! Még egy szilveszteri vice — Miért iszol annyit, barátom? — Mert azt olvastam az újságban, hogy az emberi test 70 százaléka víz, most megpróbálom kadarkával felhígítani. Paradicsomi állapotok jampecéknél Az egyik jampec főzi a nőjét. — Ha a feleségem lennél, Loncikám, úgy élhetnél, mint a paradicsomban. — Tudom, — válaszolja a nő, — nem volna mit felvennem. Furcsa szállítmány 24-én délután fél négykor történt a mátészalkai állomáson. Egy édesanya gyermekkel és gyermekkocsival érkezett a vonathoz. Ho- dászra akart utazni. Elment a pénztárhoz, hogy jegyet váltson és feladja a gyermekkocsit. Az udvarias állomási vasutasok azt mondták neki: — Intézze csak el az iratokat, mi majd elintézzük a kocsit. S azzal a legnagyobb lelkinyugalommal feldobták a kocsit a poggyászvagónba — a gyerekkel együtt. Ho- dászon pedig, hasonlóképpen adták le a kocsit a síró-rívó gyermekkel. Mondani sem kell, az édesanya is sírva érkezett meg, mert Mátészalkán már nem volt ideje gyermekét megkeresni, s úgy gondolta, a jószívű vasutasok a személykocsiba szálltak fel vele. Ilyen udvariasságból nem kérünk! OKOS NYULAK Vadász: Te jó ég! Hát már a nyíltak is tudják, hogy nincs a megyében fegyvermester s én kénytelen voltam rossz puskával vadászni jönni?! í
