Néplap, 1954. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1954-01-17 / 14. szám

■mi JAÍWÁR ti, VASÁRNAP NÉPLAP 3 A Minisztertanács és a SzOT elnökségének határozata a szocialista munkaverseny szervezésének néhány kérdéséről A minisztertanács és a SzOT elnöksége fontos határozatot ho­zott a szocialista munkaverseny szervezésének néhány kérdésé­ről, A határozat megállapítja, hogy az elmúlt években hatalmas ered­ményeket értünk el a szocialista munkaverseny fejlődésében. A munkaverseny kibontakozása volt a forrása azoknak a sikereknek, amelyek szocialista építőmun­kánkat jellemzik. Ugyanakkor azt is megállapítja a határozat, hogy a szocialista munkaverseny fejlődése nem egyenletes, a ver­senyt szervező és irányító mun­ka elmarad a dolgozók verseny­lendületének általános fejlődése mögött. A verseny néhány szer­vezési elve és módszere elavult, nem felel meg a jelenlegi köve­telményeknek. A határozat rámutat arra, hogy a munkaverseny szervezé­sének megjavításával lehetővé kell tenni dolgozóink szaktudásá­nak, kezdeményező erejének kor­látlan kibontakozását. E célkitű­zések megvalósítását a verseny­szervező munka alapeiveinek né­hány módosításával segíti elő a határozat. így kimondja, hogy a sztahanovista és a „szakma ki­váló dolgozója” címért folyó ver­seny feltételeit egységes elvek szerint kell kidolgozni és bizto­sítani kell, hogy e kitüntető cí­meket az eddiginél több dolgozó érhesse el. A határozat értelmé­ben a jövőben a sztahanovista feltételeket műhelyenként kell megállapítani. A normateljesítés követelményét a műhely bizo­nyos százalékkal felemelt átlagá­nak megfelelően kell megszabni. Ez a követelmény a műhelyátlag havonkénti alakulásához igazo­dik, ami lényegében azt jelenti, hogy a normateljesítési követel­mény megállapításánál minden hónapban figyelembe veszik a műhely adottságát. A határozat rendelkezéseinek megfelelően a jövőben a feltéte­leket egy hónapon át teljesítő dolgozónak oda kell ítélni a szta­hanovista címet s ez a körül­mény a dolgozók szélesebb réte­gei számára biztosítja a kitünte­tés elnyerésének lehetőségét, a normateljesítés követelménye mellett a határozat még négy olyan feltételt állapít meg, amely a minőség megjavítására, na­gyobb takarékosságra, újításra, az élenjáró módszerek átadására, illetve átvételére és a munkafe­gyelem megtartására ösztönzi a dolgozókat. Ezek a feltételek fokozottan a terv teljesítése, a kormánypro­gramon megvalósítása szolgálatá­ba állítják a versenyt. Ennek egyoldalúságát, sablo­nosságát — kizárólag a magas teljesítmény hajszolását — fel­számolják és a gazdaságosabb, minőségileg jobb termelést se­gítik elő. Az új intézkedések ■— megfelelően érvényre juttatva a verseny társadalmi ellenőrzésé­nek elvét — a bürokratikus és formális versenyszervező munka felszámolását is elősegítik. A jö­vőben a műhely dolgozói ítélik oda az arra érdemes dolgozónak a sztahanovista címet .amely e kitüntetések adásának alapját ké­pezi. A műhely dolgozói dönte­nek majd a sztahanovista cím el­nyerésével kapcsolatos egyéb kérdésekben is. A jövőben a sztahanovista címet havonkint kell odaítélni az arra érdemes dolgozóknak. Aki egy, illetve két hónapig saját hibájából nem tel­jesíti a feltételeket, nem használ­hatja a sztahanovista címet. Az előzőén megszerzett kitüntetése­ket (például sztahanovista-jel­vényt) azonban továbbra is visel­heti. Ezek az intézkedések meg­erősítik a verseny társadalmi el­lenőrzését és emelik a sztahanov- mozgalom tekintélyét. A határozat azzal, hogy „a szakma kiváló dolgozója“ cím elnyerését nem köti külön felté­telekhez, elősegíti e fontos ver­seny fellendítését is és az eddi­ginél lényegesen több dolgozó számára teszi lehetővé e kitün­tető cím elnyerését. A határozat kimondja ugyanis, hogy azt a sztahanovistát, aki a feltételeket egy éven át folyamatosan telje­síti, „a szakma kiváló dolgozója“ jelvénnyel kell kitüntetni. Külön pénzügyi keretet kell biztosítani a szakma kiváló dolgozóinak meg- jutalmazására. Megszűnik ezzel az az igazságtalanság, hogy — igazgatói alap hiányában — egyes üzemekben a legjobban termelő dolgozókat sem tudták jutalmaz­ni. Az igazgatói alap természete­sen továbbra is megmarad s en­nek egyrészét a jövőben is a versenyben jó eredményt elérők­nek a jutalmazására kell fordí­tani. A határozat intézkedik a ter­meléssel közvetlenül és közvetve kapcsolatban lévő műszaki dolgo­zók versenyének kiszélesítéséről, szabályozza e verseny legfonto­sabb kérdéseit. Ezzel is kifejezés­re juttatja a műszaki értelmiségi dolgozók fontos munkájának fo­kozott megbecsülését. A műszaki értelmiségi dolgo­zók tömegesebb bevonása a ver­senybe a termelés vezetésének megjavítását, a termelési technika színvonalának további fejlesztését kell, hogy szolgálja. Ezzel előse­gíti a határozat a műszaki veze­tők versenyszervezéséből adódó feladatainak ellátását is, amely el­választhatatlan a szocialista üzemvezetéstől. Nagyjelentőségüek azok a mó­dosítások, amelyek az élüzem, va­lamint a Minisztertanács és a SZOT vándorzászlóiért folyó ver­sennyel kapcsolatosak. A változ­tatás lényege: a jövőben előre megállapított, konkrét feltételeket állítanak az üzemek elé és e vándorzászlókat mindazok az üzemek elnyerik, amelyek a fel­tételeket teljesítik: előre megha­tározzák a kitüntetéssel járó pénzjutalom nagyságát is. A Minisztertanács és a SZOT. elnökségének a szocialista mun­kaverseny szervezése néhány kér­déséről hozott határozata újból kifejezésre juttatja élenjáró dol­gozóink megbecsülését és hozzájá­rul a dolgozók életszínvonalának emeléséhez is. „Már égek a vágytól, hogy falun dolgozhassam \" Vincze Miklós és felesége néhány nappal ez­előtt még a budapesti Agrártudományi Egye­tem kertészeti karán „drukkolt'4 az államvizsga sikeréért. Az újdonsült férj az iskolapadot alig elhagyó „fiatalember”-re jellemző zavarral és pironkodással csak nagynehezen mond egy-két szót arról, hogy feleségével, mint osztálytársak ismerkedtek meg és szerették meg egymást. Az iskola elvégzése után a rájuk váró nagy és szép feladatok megoldása felé már mint férj és fele­ség indultak el. A férj a mátészalkai gépállo­másra, a felesége pedig az állami gazdaságba kérte kinevezését. Három napja érkeztek. Ek­kor már a gépállomáson ott volt a harmadik új szakember is, aki ugyancsak most végzett, fiatal agronómusnő. Amikor magáról, új munkahelyéről és célki­tűzéseiről beszél, akkor tűnik ki, hogy Vincze Miklós tettrevágyó, fiatal szakember. Halk, csen­des hangon beszél, de megfontoltsága az érett, tapasztalt ember benyomását kelti. Ilyenkor szinte kevesli az ember a 23. évét. Magáról eze­ket mondja: — Budakeszi az én szülőfalum. Szüleim most is ott laknak. Édesapám mindig szeretettel fog­lalkozott gyümölcstermesztéssel. Magam is apám nyomdokain haladok. A budapesti Egressy-úti kertészeti középiskola elvégzése után az Agrár­egyetemre iratkoztam be. Az elmúlt napokban sikerrel fejeztem be egyetemi tanulmányaimat. Ennek ellenére úgy érzem, még sokat kell tanul­nom. Önkénytelenül kíváncsivá tesz: hogyan tud megválni szüleitől, szülőföldjétől és a főváros kö­zelségétől? Az ilyen fiatalok azelőtr nagyon is ragaszkodtak a városi élethez, ahol több kénye­lem és nagyobb szórakozási lehetőségek van­nak. — Valamikor én is úgy gondoltam, hogy so­hasem tudnék Budapesttől távol, valamelyik kis faluban élni. Ma már azonban másként gondol­kozunk, mi, fiatalok. Tudjuk, nagyrészt rajtunk múlik, hogy a falut a város színvonalára emel­jük. Egyre több faluban gyullad ki a villany. Épülnek az új iskolák, kultúrházak, kórházak, bölcsődék, jó utak, ipari üzemek. A motorkerék­pár és a gépkocsi már nem ritka a faluban sem. De ezek még csak az első lépések voltak! A jobbmódú élethez elsősorban mezőgazdaságunk elmaradottságát kell felszámolnunk. Engem mindezeken felül személyes szálak is fűznek Szabolcs-Szatmárhoz. Egyetemi gyakorlataimat a szamostatárfalvi és más tsz-ekben végeztem. Na­gyon megkedveltem ezt a vidéket, örömmel jöt­tem az ország egyik legfontosabb gyümölcster­mesztési tájegységre, hogy szakismereteimet gya- rapíthassam. Jó gyümölcstermesztő akarok lenni, hogy a termelőszövetkezeteknek és a dolgozó parasztoknak minél nagyobb segítséget tudjak adni. Ahogy beszél, mosolygó arca megszínesedik, vidám, csillogó szeméből bizalom sugárzik. Érző­dik a hangján is, hogy komoly elhatározás az, amit mond. — Már égek a vágytól, hogy dolgozhassam, — mondja türelmetlenül. — A mezőgazdaság fej­lesztéséről szóló határozat nyomán már ezekben a napokban is fontos feladatokat kell megoldani a mezőgazdaságban. A gépállomáson szeretettel fogadták, első lépé­seinél szívesen segítettek dolgozó társai. Laká­suk a gyönyörű Rácz-kertben lesz, a felesége munkahelyén. Addig is megfelelő szobát kaptak. Élelmezésük is megoldódott. Pénzük és mindenük van, ami szükséges. Ennek ellenére mégsem tel­jes az öröme. Nem tudja, melyik körzetben fog dolgozni. Pedig mielőbb szeretné megismerni munkaterületét, a termelőszövetkezetet, ahol már bizonyosan készítik az új terveket. Szeretne ezeknél a tervezéseknél ott lenni, mert tudna segíteni és amellett tanulhatna is. Vincze Miklós joggal türelmetlenkedik mun­kaköri beosztása végett. Amíg ez meg nem tör­ténik, addig nem ismerheti meg közvetlen fel­adatait és tétlenségre van kárhoztatva. Az ille­tékesek intézkedjenek, hogy a fiatal szakembe­rek mielőbb munkába állhassanak a mezőgazda­ság felvirágoztatásáért! Za. Mi jellemzi a koreai helyzetet? Kevés nemzetközi szerződést rúgtak fel valaha is olyan nyíl­tan, mint most az amerikaiak a koreai fegyverszüneti egyez­ményt. Az Ázsia távoli partjáról érkező hírek most újabb provo­káció előkészítéséről tanúskod­nak, A fegyverszüneti egyezmény értelmében ugyanis a két had­viselt fél 90 napon át végezhet felvilágosítást fogságbaesett har­cosai között, akik szabadon dönt­hetnek arról, haza akarnak-e te­lepülni. Ha valaki ez alatt az idő alatt nem kíván, további 30 nap­ra egy indiai őrség felügyelete alá kerül, s az időközben össze­ülő koreai politikai értekezlet dönti majd el, mi legyen a sorsa. Ez állt az amerikaiak által is aláírt papíron. A már jól ismert, megdöbbentő hírek azonban mást mutatnak. Amerikai segítséggel becsempészett csangkajsekista és liszinmanista ügynökök ördögi módszerekkel, gyakran gyilkossá­gokkal akadályozták meg a sza­bályos felvilágosító tevékenysé­get. És noha a felvilágosítások kezdetétől számított 90 nap de­cember 22-én letelt, valójában csak 10 napon keresztül folyha­tott felvilágosítás a foglyok alig 15 százalékának részvételével. —• Nem is szólva arról, hogy a már említett bérencek, no meg a je­lenlévő amerikai tisztek a be­szélgetések ideje alatt is a leg- úndorítóbb módszerekkel igye­keztek elriasztani a hazatéréstől a foglyokat. December 22 óta az amerikai és „ENSz”-haderők főparancs­noksága mereven elzárkózik a felvilágosítások folytatása elől. Számításuk a következő: Január 22-ig letelik további harminc nap, s szerintük ekkor lejárt az in­diai fegyveres őrség megbízatása, a foglyokat pedig szabadon kell bocsátani. Hull és Taylor ameri­kai tábornokok nyíltan ki is kürtölték, hogy már kész terv van a kezükben. A „szabaddá vált” foglyokat január 23-án több kilométeres drótháló alag­úton, géppisztolyos katonás, sor­fala között kivezetik a semleges övezetből. 14.000 kínai ’ foglyot ez- után Tajvan szigetére hurcolnak* hogy a Csang Kaj-sek banda friss ágyutöltelékeket kapjon, a koreai származású foglyok pedig a Li Szin Man-féle hadseregbe kerülnének. Ha összeült volna a koreai po-< litikai értekezlet, születhetne dön-f tés a hadifoglyok ügyében* csakhogy az előkészítő tanácsko-! záson Dean amerikai megbízott — miután többízben visszautas!- tóttá a koreai-kínai fél ered-i ményt ígérő javaslatait, — de-i cember 12-én felugrott és arcát­lanul elhagyta a tárgyalótermet. Ezért keltett világszerte nagy fi- gyeimet az a levél, amelyet Kim ír Szén marsall, a koreai nép­hadsereg parancsnoka és. Peng Tö-huaj tábornok, a kínai népi önkéntesek parancsnoka intézett Thimajjához, a semleges hazate­lepítési bizottság indiai elnökéJ hez. Nagy figyelmet keltett to­vábbá Csou En-lajnak, a népi Kína külügyminiszterének ja-i nuár 9-i nyilatkozata. E két fon-“ tos okmány ismét lerántja a leplet az amerikai mesterkedé­sekről, s egyben javaslatokat tar­talmaz: folytatni kell a felvilágo­sításokat, hogy meg legyen a tel-í jesértékű 90 nap, a politikai ér­tekezlet előkészítő tanácskozá­sainak pedig haladék nélkül is­mét meg kell kezdődniük. A javaslatok lehetővé tennék a helyzet normális rendezését, az óceánontúlról azonban mindeddig csak ködös és kitérő válaszok érkeztek. Közben pedig tovább szövik a január 23-i provokáció szálait. Az időpont nem véletlen* hiszen csupán egy nappal előzi meg a négy nagyhatalom külügy­minisztereinek tervbevett berlini tanácskozását. így akarják az imperialisták felborítani a békés kibontakozás lehetőségeit. Manő­vereiket azonban szerte a vilá­gon elítélik a becsületes embe­rek. Mi okozott kormányválságot Olaszországban? Az új év új bonyodalmakat hozott az olasz politikai élet szá­mára. Január 5-én lemondott a Pella-kormány, s a válságból azóta sem sikerült kivergődnie. Vájjon miért? Azért, mert nem csupán a kormány, hanem az uralmon lévő egész keresztény- demokrata párt válságáról, az amerikabarát politika válságáról van szó. Emlékezzünk vissza 1953 jú­nius 7-re. Ezen a napon válasz­tások zajlottak le Olaszország­ban, s a szavazatok egyharmadát — minden csalás ellenére — a haladó népi erők kapták meg. A kereszténydemokraták viszont el­vesztették abszolút többségüket. Ez az eredmény egyszeribe ki­buktatta a miniszterelnöki szék­ből De Gasperit, akinek ötesz­tendős „működését” száz gépgyár és 130 textilgyár bezárása, négy és félmillió munkanélküli, hatal­mas külkereskedelmi deficit és a dolgozók elviselhetetlen nyomora jelzi. Csakhogy a keresztényde­mokrata párt nem akarta feladni állásait. Sikerült is beültetnie a miniszterelnöki funkcióba Pellát, aki akkoriban demokratikusabb húrokat próbált pengetni, többek között amnesztiát Ígért. A húrok azonban mind hamisabban szól­tak. A tömegek látták, hogy éle­tük mitsem javul, ugyanakkor Pella — abszolút többség híjján — a monarchistákkal, újfasiszták­kal próbál szövetségre lépni, sőt, egy, a monarchistákhoz igen kö­zelálló kereszténydemokrata mi­nisztert akar bevenni kormányá­ba, hogy szélesebb parlamenti tá­mogatást biztosítson magának., Az elégedetlenség emiatt mind­jobban nőtt, s ez tükröződött a parlament állásfoglalásában is. A jobbratolódás miatt Pella kormá­nya végülis lemondásra kénysze­rült. A kereszténydemokraták azonban nem akarnak visszakoz­ni. Üj jelöltet állítottak csatasor­ba, Fanfanit, aki, miközben új kormányt igyekszik összeeszká- bálni, — Pella régebbi példájára — szintén nem fukarkodik a de­mokratikus jelszavakkal. Ám a szavak mitsem használnak. Az olasz nép tettekre vár, tettekre pedig csak akkor kerülhet sor, ha a baloldali szervezetek is sze­repet kapnak az államvezetés­ben. Az Olasz Kommunista Párt vezetősége néhány nappal ezelőtt hozott határozatában félreérthe­tetlen programmot adott: „Mindaddig nem lehet szó tényleges fordulatról és szociális reformokat megvalósító konkrét politikáról, amíg a politikai veze­tésben közvetlen részt nem kap­nak az új gazdaságpolitikában ér­dekelt rétegek többségét képvise­lő nagy baloldali szervezetek. A kommunisták készek a közös munkára, hogy megoldják ezt a válságot és erre a közös munká­ra felhívják az összes olyan de­mokratákat, akik képesek felszá­molni a régi, elavult előítélete­ket.“ Az olasz nép ezt az utat támo­gatja. Bárhogyan is lavírozzanak a kereszténydemokraták, számí­tásaik ingatag alapra épülnek. A válság előbb-utóbb csúfos kudarc­hoz vezet majd. Veszélyes játék június hetedikét figyelmen kívül hagyni! Étilasiolr időszerű liülpolihlai 0» kérdésekre.

Next

/
Thumbnails
Contents