Néplap, 1954. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1954-01-10 / 8. szám
1954 JANUAR 10, VASÁRNAP NÉPLAP 3 A .Német Egység Bizottsága“ tiltakozik a bonni parlamentben tervezett „véderő-vita" ellen A „Német Egység Bizottsága“ nyilatkozatot tett közzé, amelyben kijelenti: „A nyugatnémet szövetségi köztársaság kormánya tervbe vette, hogy a bonni parlamentben még a négyhatalmi értekezlet előtt keresztülhajszolja az alkotmány módosítását és ezzel lehetővé teszi a hadkötelezettség bevezetését. A nyugatnémet kormány vezetője bebizonyíthatóan mindent megtett a négyhatalmi értekezlet létrejöttének megakadályozására. Miután ez az igyekezete nem járt sikerrel, most eleve meg akarja hiúsítani a külügyminiszterek tanácskozásának eredményességét és Nyugat- Németország újrafelfegyverzésé- vel kész helyzetet szeretne teremteni. Adenauer Európa békéjének és biztonságának ellenségeként Az indiai katonai törvényszék tárgyalásának harmadik napja után kétségtelenül megállapítható, hogy liszinmanista ügynökök gyilkolták meg a déli tábor 38-as részlegében a 4 koreai hadifoglyot, akik hazatelepítésüket akarták kérni. Szehgal indiai őrnagy, a 38-as részleget magábanfoglaló „E“-tá- bor parancsnoka, tanúvallomásában a következőket mondotta: „December 12-én, 8.30 óra tájban távbeszélőn jelentették nekem az fegyik őrtoronyból, hogy négy cselekszik, amikor Németország újraegyesítése helyett a nyugatnémet támadó hadsereg felfegyverzését tűzi napirendre. A német népnek meggyőződése, hogy a „véderőtörvénynek“ nincs helye a német politika napirendién, mert a német militarizmus feltámasztása új akadályokat teremthet a Németország demokratikus újraegyesítéséhez vezető úton. Ehelyett annak a feladatnak a megoldását kell napirendre tűzni, hogy a nyugatnémet szövetségi köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság képviselői részt vegyenek a négy hatalom berlini értekezletén és ott a demokratikus, szabad, független Németország újraegyesítésének és a német békeszerződés megkötésének kérdésével kapcsolatban holttest fekszik a részleg kapuja közelében. Elmentem a részleghez és láttam a kapunál heverő négy holttestet. A kapu mellett álló Jun Du Kuk vádlott, részlegparancsnok közölte velem: „Ezeket megöltük.“ Szehgal őrnagy elmondotta, hogy amikor az indiai fegyveres őrség másnap délelőtti vizsgálata során a gyilkosokat letartóztatták, több indiai tiszt kíséretében bement a részlegbe és Jptta, hogy az egyik sátortól vérnyomok vekifejtsék a német nép álláspontját és kívánságait. Adenauer új zavarkeltési kísérlete riadó-jel az egész német nép számára. A bonni parlamentben tervezett véderő-vitának semmiesetre sem szabad megtörténnie. Adenauer politikája előtt, amely a nemzetközi helyzet kiélezésére irányul, el kell zárni az utat, hogy a külügyminiszterek értekezlete megfelelhessen minden igaz német és valamennyi nép várakozásának, hogy jelentős lépés legyen azon az, úton, amely Európa és az egész világ békéjének biztosításához, valamint Németország egységéhez vezet, — fejeződik be a ■Német Egység Bizottságáénak közleménye, amelyet a bizottság elnöke, Hans Loch, a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnökhelyettese írt alá. zetnek addig a helyig, ahol a holttesteket eredetileg megtalálták. A tanúként kihallgatott három koreai hadifogoly egyöntetűen Li Kjun Csirt nevezte meg Csoj Jong Zsu gyilkosául. Valamennyi tanú beszélt a kegyetlen erőszakról és éheztetésről, amellyel az amerikaiak a délkoreai hadifogolytáborokban megakadályozták a hadifoglyokat hazatelepülési óhajuk szabad nyilvánításában. A tárgyalást szombaton délelőtt folytatták, Az új esztendő küszöbén szokás szerint világszerte sajtónyilatkozatok, rádióbeszédek hangzottak el. Az állam- és kormányfők újévi nyilatkozatai között volt egy, amely minden más nyilatkozatot háttérbe szorított, amelyet az egész világsajtó vezető helyen közölt és méltatott: Malenkov elvtárs nyilatkozata. Ez a nyilatkozat fontos külpolitikai esemény. A szovjet kormányfő nyilatkozatát kénytelen volt „békeüzenetnek” nevezni jónéhány vezető burzsoá lap is, elismerve, hogy ez a nyilatkozat a nemzetközi feszültség enyhítésére irányuló következetes törekvést tükrözi. Éppen Malenkov elvtárs nyilatkozata kapcsán tette fel a kérdést a „Paris Presse l’Intransigeant”: különbözik-e 1954 január 1-e más évek január első napjától?” „Igen — válaszolt a francia burzsoá lap —még hozzá kedvezően különbözik. — Hosszú évek óta első ízben mutatkoznak igen kedvező esélyek a béke megteremtésére. Azokon a hagyományos jókívánságokon túl, amelyekkel a diplomaták egymáshoz és az államfők népeikhez fordulnak, első ízben jelentkezik bizonyos remény arra, hogy 1954 egy új háború utáni időszaknak, a világbéke időszakának kezdetét jelentheti.. Az, hogy az emberiség az új esztendő elé reménységgel és bizakodással tekinthet, hogy 1954 nem a hidegháború jegyében, hanem a „nemzetközi időjárás” enyhülésének légkörében kezdődik, a világ békemozgalmának, mindenekelőtt a Szovjetunió békepolitikájának köszönhető. A népek békekövetelése mind ellenállhatatlanabb erővé válik, amellyel az agresszív politika megszállottjai is kénytelenek számolni. De a népek nemcsak reménykednek, hanem harcolnak is. A megszületett új reménység való- raváltásáért. Harcolnak azért, hogy sikerrel járjanak az atomháború megakadályozását célzó tárgyalások is. Ezért fogadta világszerte helyesléssel minden becsületes ember a szovjet kormány javaslatát, hogy az államok helyezzék törvényen kívül a tömeg- pusztító fegyvereket. Amikor az amerikai újságíró megkérdezte Malenkov elvtársat, hogy véleménye szerint mi lenne a legfontosabb lépés, amelyet 1954-ben a világ békéje érdekében tenni lehetne, a válasz az egész emberiség vágyait, valamennyi nép béketörekvését kifejezte: „Ilyen lépés lehetne egy olyan egyezmény megkötése az államok között, amelynek értelmében az egyezmény résztvevői ünnepélyes és feltétlen kötelezettséget vállalnak arra, hogy nem alkalmaznak atom-, hidrogén- és más tümegpusztító fegyvert,*' A hadifogoly-gyilkos ügynökök bűnperének pénteki tárgyalása VISSZATÉRÉS Június volt, a legnagyobb kapálás ideje. A tűző napsugár rezegve, villódzva ölelte körül a nagy minden- séget s benne a kicsi Székely községet is. A „Békéért Harcoló“ termelőszövetkezet tagjai serény szorgalommal kapálgatták bő termést ígérő veteményei- ket. Az arcok belepirosodtak a munkába; a dolgos karok belebarnultak a nagy melegségbe. Forgony Zsófi is azon igyekezett, hogy munkája legjavát adja hozzá a többiekéhez. A szívét, a lelkét tette bele minden munkájába. A tagok szerették is hűségéért, becsületességéért. Zsófit többször kérték mar meg, vinni akarták férjhez, ö azonban nem ment el a családi házból. Erről azt szokta mondani: „Én olyanhoz megyek, aki ide, m\na- lunk jön“ A többi testvérei már mind elkerültek otthonról. Neki pedig azt mondják szülei: „Zsófi lányom, te maradj mivelünk, amíg élünk.“ És ő eleget akar tenni ennek a szülői kívánságnak. Nem tudja magára hagyni apját, aki a dohányos-cselédeskedés rettenetes hosszú éveiben any- nyi kínt szedett magába, hogy most, nyolcvannégyéves korában csak élő roncs, boton tud járni. Nem tudja magára hagyni anyját, aki tizenhét gyermeket hozott a világra, négy esetben ikreket és a nagy szegénységtől még nagyobb gonddal tudta csak felnevelni nyolc élő gyermekét... Szóval június volt a maga szépségében, pompájában, amikor az egyik reggelre megellett a Zsófiák tehenük, a Piros. Egy szép, nagy, tarka bikaborjút. Forgony bácsi örvendezve nézte a borjával együtt fekvő Pirost, majd azt mondta Zsófinak: Hallod, jányom, erigy, kérjél egy kis jó, puha friss szinát ennek a beteg jószágnak. A kéne ennek most. Kiss András volt akkor az elnök. Hozzá ment hát Zsófi. Jóleső érzéssel, családias bizalommal újságolta el tehenük ellését. — .., Adjon neki, a Pirosnak, az elnök elvtárs egy kis jó puha szénát. Apám üzente. Majd levonhatjuk a részesedésemből. — Á... Zsófi, nem a Sepa idejében vagyunk, hogy amikor ő volt az elnök. Nem lehet azt... Nem adhatok. Zsófinak mintha kést forgattak volna meg a szívében. Csak állt s egy szó nem sok, annyit sem tudott mondani. Olyan rosszul esett ezt a fölényeskedő, hencegő pár szót hallania. Megfordult hát és indult vissza. Lesütött szemmel mondta meg apjáéknak: nem adott szénát az elnök. Ügy érezte magát, hogy na- gyon-nagyon megalázták. Az öreg Forgony bácsi pedig a tőle megszokott csendességgel csak ennyit felelt: „Bizony, van hiba *z emberekben, jányom.“ És Zsófi szívében sehogysem tudott beforradni a meg- bántottság soha. Dolgozott ö tovább, de most már szrv nélkül, lélektelenül. Még meg sem történt a zárszámadás, amikor többekkel együtt Forgony Zsófia is írásban adta be a kilépési nyilatkozatát, hogy nem akai^ tovább tasia lenni a Békéért Harcoló-nak. * Az idő nem áll meg; az elmúló napok másokat szülnek maguk után. Már az ősz is elmúlt, a tél pedig egyre jobban közeledett. Ha azonban az is elmúlik: ott lesz a tavasz. A felébredő föld egyre inkább sürgetni, követelődzni fog. Az ember azon veszi észre magát, hogy halomra gyülekeztek előtte a tennivalók, így hát ilyenkor, télen van az ideje annak, hogy jól vetődjék meg a jövő nyár ágya, ami új termést, Uj életet ad. Igen, hogy ez, ez a következő nyár milyen legyen, milyen is lehetne? Erről esett a sok szó Forgony Zsófiéknál is. Mert- hiszen ott, a termelőszövetkezetben megszokták már ötvenegy óta. Ügy belefért, elrendeződött az ő életük is a nagy családéban. Ügy megszerették a mindig folyó mát és nem kellett félni, kételkedni a holnapban. Csak... Jó is az, csak az emberek ne rontanák el se hatalmukban, se semmittevésükben. Mert mind a kettő baj. Nagy baj... Szó esett Forgonyéknál arról, hogy Lászlóéklcal. az idősebbik fiútestvérékkel együtt kellene megmunkálni a visszakapott hét holdat. Igaz, hogy László az állami gazdaságban találta meg a maga számítását, dehát legfeljebb ezután nem fog ott dolgozni. Hanem vészén egy tehenet a Piros mellé, aztán szekeret, ekét szereznek közösen, mert enélkül nem gazdálkodás a paraszti munka. Egyelőre így lenne, később meg majd meglátnák. Az egyik naoon azonban László azzal állított be Zsófiék- hoz, hegy 5 nem megven bele ebbe a felesmunkálkodásba. — ... Nem tudok belemenni. A hét hold terméséből sehogysem tud megélni az én családom is, meg maguk is. — Ügy van ez, fiam, úgy, — bólintott fia igazára Forgony bácsi. — Nem. Nem élhet meg két család eny- nyi főd után. — Mert akárhogyis gondolkoztam rajta, — mondta tovább a maga érveit László, — igaz, hogy sok kedvezményt kaptak mindenben az egyénileg gazdálkodók, de jóval többet a szo- vetkezetbeliek. így, ezzel végződött hát az a gondolat, hogy Lász- lóékkal együtt munkálnák meg a hét holdat. Ezután pedig azt latolgatták, hogy ki kellene adni felébe a visszakapott földet. Erre meg Zsófi azt mondta: . Hogyisne! Hogy a termésnek fele a másé legyen. Mit ér ez?“ Persze, azt nem mondták ki, habár nagyon is jól tudták, a feles a földet csak úgy vállalná, ha azt vethet bele, amit ő akar. Amivel kevesebb baja lenne. Egy és más terményből maradna nekik is, viszont, ami szintén kellene, abból nem volna semmi. Hacsak meg nem vennék. Mihálytól is megjött a levél Pestről, aki az egyik nagyüzemben dolgozik. Mert ő olyan volt mindég, hogy jobban tudta szeretni a gépet, mint a földet. Es most, a szülők és Zsófi testvérének eme nagy gondjában úgy érezte, hogy ő is beleszólását adja. Hát ezt írta meg a levelében, amit Zsófi hangosan olvasott fel szüleinek: „Kedves szüleim, Zsófi testvérem, úgy érzem, én is beleszólhatok az otthoni életbe. Mert én úgy látnám jónak, ha a földet visszaadnák a szövetkezetnek és Zsófi is visszamenne oda. Szerintem ez az egyedüli helyes út, miáltal nyugodtan élnek tovább ... Ha volt, meg esetleg van is ott valami hiba, azért nem a szövetkezet a felelős, hanem az emberek .;, Egyébként úgy tudom, hogy Zsófi testvéremnek a múlt évben 230 munkaegysége volt és ez után elég szépen is részesült mindenből...“ Zsófi olvasás közben egyre jobban érezte: nagyonnagyon igaza van Mihálynak, ahogy írja. Az kellene, menni fel az irodába és azt mondani: „Vissza akarok jönni. Szerettem én mindég itt lenni, dolgozni, jól is éreztem magam, jól meg voltunk édesapámékkal. — Csak ... csak jobban becsüljék meg egymást az emberek.** Ekkor, az egyik este újabb esemény történt a község életében: új vezetőséget választott a Békéért Harcoló tsz. tagsága. Másnap már szállt, futott a hír. ❖ Elmúlt az ó esztendő is. Forgony Zsófiák még mindég nem határoztak terveik felől: hogy legyen, mint legyen tovább? Pedig szüntelenül kérdezgették a szívüket. Az hadd mondja ki a döntő szót. Az lesz az igazi. Mert hiába akar valamit az ember, ha a szíve mást mond. Nincs az ilyesmiben köszönet. Itt pedig nagyon nagy dologról van szó. Az életük további folyásáról. Hogy milyen legyen az. Üj- ra kezdeni a hét holdon, a sok gonddal, bajjal, adóssággal, vagy folytatni a közösben? Az őszön kilépett tagok egyre-másra iratkoztak visz- sza az utóbbi napokban a szövetkezetbe. Akiknek már eldöntötte szívük a nagy kérdést. Szombat este volt, az új esztendő első szombatja. Forgony István bácsi látszólag csendes békességgel ült megszokott gyékényig natú székén. Bensejében azonban elülő „vihar* érzelme békítgette önmagád val. S ez az önbékülékeny- ség egyre jobban alakult, formálódott, míg végül is úgy érezte: szavakba kell azt öntenie. Bütykös, eres öklével kétfelé simította erősszálú, megfakult, zilált bajuszát és lassan, nagyon nyugodt mozdulattal nézett Zsófi lányára. ' — Ügy látom, jányom, mintha bántana téged mindég valami, amióta otthagyd tad a szövetkezetét. Megszoktad. Jó vót a. Vágynál vissza megint, ügyi? Ezt tennéd jól... Ügy van a, ahogy a Miska is írja .., Ott lesz jó helyen a hét hód főd. A többivel együtt. Csak nagyon vigyázzatok mindenre. Jól gazdálkogy- gyatok. Én is szeretnék még... Dehát, minket, anyáddal mán elhagyott e világra való erőnk. Zsófi elmosolyodott és olyan jól esett hallania apja szavait. Gondolatban mindjárt ezt mondta önmagának: „Én is így határoztam, apám. Csak arra vártam, hogy maga is kimondja a beleegyezését.** — Még ma beszélek Hli- va szomszéddal. Tudják, (t brigádvezető is. Megmondom neki, szóljon a vezetőségnek avégből, hogy vissza akarok menni én is a szövetkezetbe. Másnap, vasárnap estére meghozta az új esztendő Forgony Zsófiáknak is az első nagy örömet, amikor a tagság egyhangúlag, nyolcvannyolcadik visszalépő tagként felvette őt is sorai közé. S számukra olyan lett ez az új öröm, amiben benne ragyog életük további biztos, gondtalan boldogsága. ASZTALOS BÁLINT Nemzetközi események néhány sorban. m a ieieniosége raalcitöov elvtórs nuilaihozatänaft ?
