Néplap, 1953. december (10. évfolyam, 282-307. szám)
1953-12-25 / 303. szám
1953 DECEMBER 25, PÉNTEK NÉPLAP KARÁCSONYI AJÁNDÉK Karácsonyi ajándékról van szó: csillogóról, szépről. Fényesebb ez az ajándék, mint a fákon szikrázó csillag szórók^ vagy lobogó gyertyalángok. Nem is a> Télapó hozta, fenyőkön kell keresni ezt az ajándékot, Jiaaiem kinn az utcákon, ópályiban, Vitkán, Nagydoboson és még vagy kilenc községben az ünnepek előtti estén. Ott ragyognak az ajándékok. Amikor este beérkez. tünk Nagydobosra, az utcán ballagó emberektől kérdezzük a falu végén: — Mondják mar emberek, merre van a tanács- Msat 1 “í0 • — A tamesháza? Menjenek csak, dzián ahol nagy ragyogást látnál:, oda menjenek be! — vá. las zol j dk. És nem dftjük meg, hogy utánunk?'Mé kiáltsa, nak még: — Mert ma' este kigyulladt nálunk is a villany. Belépünk a tanácsliá- zára, kát azt gondoltuk hirtelen, hogy falugyűlés, tanácsülés, vagy ilyesmi van. Férfiak, asszonyok, lányok, legények ültek a lócákon, támaszkodtak a falaknál. Jakab elvtárs, a ta. nácselnök mondja el magyarázatként : — Amikor délután négyóratájt kigyulladt a villany a faluban, az emberek idesiettek a tanács- házára. Azért, mert itt ég a legtöbb körte itt a leg. nagyobb a fényesség, meg aztán azért, mert ma megszólalt a nagyrádió is. Az emberek állnak és ülnek csendben, mintha nemcsak az arcuk, de a lelkiij: is fényben fiiröd. ne, hallgatják a rádió muzsikáját. Ott van And. rdssi Bertalan. Kiss Is’-, ván Kovács Ferenc, aztán sok-sok fiatal, Bük. kosi Irén, Pap Erzsiké, Tárkányi Zsiga, Képiró Gyula, Somogyi Jóska és még felsorolni is sok lenne, hogy hányán és kik. Amikor már kezdenek betelni a fénnyel rádió- szóval, csendes beszélgetés ered meg. A legélénkebben Puskás Zsigmonő, a termelőszövetkezet egyik tagja magyaráz Utána javaslatot tesz. — írjunk köszönőleve. let, emberek! És ott rögtön, a fénygyűjtői első napján, a szép és ragyogó fénynél megszületik az első levél — az első villanyfényes levél. Feladó: Az egész falu, Nagydobos. Címzett: A párt és a kormány. S a levél így hangzik többek között: „Nagy öröm ért ma bennünket: bekapcsolták a villanyt. Elérkezett az a pillanat, amikor új fény gyulladt ki a köz. ségben. Az új kultúrhá- zat, gépállomást, orvosi rendelőt, bekötőutat, fú- rotlkútat fény ragyogja be. Nem kell vaklúlni ne. künk a gyenge lámpa, fénynél, jobban tanulha. tünk, olvashatunk, szórakozhatunk. Pártunk és kormányunk segítségével elértük azt, hogy bőségben és jólétben élhetünk. Köszönetét mondunk ezért." Opdlyi Ahogy ópáhji felé haladtunk, eszünkbe jutott valami ami 1936 kará- . csonya előtt történt eb. ben a faluban. Az is karácsonyi ajándék volt, az vrak A falu nagyrésze, mint- c&if 170 család ínséges volt. Ez azt jelentette, hogy szó szoros érteimé- ben éheztek, betevő fa. latjuk sem volt. Így várták a szentestét. Néhány nappal karácsony előtt aztán kihirdette a jegyző, hogy az arra rászorulók jelentkezzenek, mert in- ségei búzát osztanak. Jelentkezett mindenki mert mindenki éhes volt. összeültek a falu vezetői és 20 családnak engedélyezték az Ínséges ajándékot, családonként félmázsa búzát. De nem ingyen ám. Minden nap el kellett gyalogolni a 12 kilométerre lévő jármi útra kubikolni. a karácsonyi ünnepek nagyobb tiszteletére. Noháit, ilyen ajándékot kaptak ás ópáhji dolgo. zók 1930-ban karácsonyra az uraktól. Hogy most milyet T Benn a tanácsházán megható ünnepség zajlik le éppen. A tanács t^ze- tői tisztelettel meghívták Barta Ferencné, Molnár Lajosné, ördög Jú.nosné, Prodán -Jözsefné és Szta. raszti Jánosné sokgyermekes anyákat és a Ma. gyár Népköztársaság nevében kiosztottak neki’: hatezer forintot. Jól láttuk, hogy volt olyan asz. szony de még férfi is a kis ünnepségen, akiknek eleredt a meghatottságtól a könnye. Jól láttuk, mert ópályiban is kigyul. tok a villanylámpák. Erre a villany gyújtásra már régen ké*zö7őd;k a falu. Ifjú Varga Fái négyholdas dolgozó paraszt például már megvásárolt egy hatlámpás világvevő rádiót, hogy mihelyt megérkezik az áram, azonnal megszólaltathassa. Az áram megérkezett. Margatics Ferenc, meg Varga Pál azonnal fel. kerekedett_ hogy végigjárják a falut: vájjon ég- nck-e a lámpák. Nem villanyszerelők vagy ellenőrök ők, hanem falubeli dolgozó parasztok. Csak- hát a villany sem akár- kié, hanem a falubeli dolgozó parasztoké Vigyázni kell rá, gondját kall viselni. Orosi Gusztáv nagy léptekkel sietett a község szive fele, ahol a bolt van. ic egyik villanyoszlop •alatt rászóltak, mert meglátták a kezében a petróleumos üvegeket. — Hát te még most sem bízol a villanyban, komám? Nagy vidáman felelt vissza Orosi Guszti. — Dehogynem, csak még a lakásomat nem kötötték be. Veszek három liter petrót, aztán ezzel vége! Sutbavágjuk a sötétséget, édesegykoméim.’ Ilyen karácsonyi ajándékot kapott Szabolcs. Sz-atmár megyében 12 község dolgozó népe. Azt mondják: fénye, sebbről még álmodni sem mertek volna. Régen. a múltban pedig erről a fényességről sem álmodhattál;. A GYERMEK Ierux történet a sajtai plébánosról Sczet kelt ki aboüi... Így énekelt, mert a hajdúságnak Kálióban nem volt dala, regéje, nem mesélő nép ez. A régi hányt-vetett vándorélet kiokosította Bocs- kay hajdúit, hogy csak abban higgyen, amit a szemével lát, a kezével megfoghat. Hogy mese’ Néphagyomány? Egy van talán, amit ti is ismertek valahányan. Hogy a szirondi harang, amit a török elől a Nyírvízbe hajított a nép, megszólal, valahányszor veszély kerülgeti a szabadságot. De megszólalt egyszer is’ Hallotta valaki is a hangját? —- Sóti Katit szorongatta belülről a szerelmes érzelem, ami dalba kívánkozott, de nem akadt Nagykállóban dal egy sem. Csak egy tánc volt akkor még. a kín, S fájdalom, a megcsúfoltatás tanra, de ez nem a szív dobbanását topogta, hanern'á sors ellen csatázott. !i i° — Nemcsák Sóti Kati és Borsi Benedek szerették egymást, persze. Bukkant fel itt is, ott is egy- egy sor, strófa. Egy kocsmai duhajkodó hozzárágasztott valamit, egy kallózó asszony is kerekített rajta gyepjúmösás közben, gyerekek kapták M,s vitték a család’ melegbe nevelgetni. érlelni. Me>-t a nép dalai így születnek... És mikor egy matek összegyűlt a káliói dalokból. akkor, csak akkor döbbentek rá. hogv hiszen ezek a dalok a kálidi kettős ütemére fűnek rá, a kín topogóját nyergelik meg, azt díszítik fel rózsás szavakkal ... Hát így született a tánc, s a hozzávaló sok szép strófa, hallottátok. Csend a válasz, csak Ungos Vince, az író. matat a papírral, lapozgat a füzetében, amely lám, megtelt a tr “énettel. A gyorsan | odavetett sorokra néz, amíg mondja: — A dal bevonta, mint nemes rozsda a ritka fémet, megóvta es fenntartotta a kállai kettőst. Éneikül elveszett volna, de a dal tokjába zárva, megélte az idők fordulását, ottragadt a kallói nép ajkán. így gondolta, úgy-e, Gábor apánk? Századok múlása, háborúk és újabb árvizek, Sóti Katiénál lángolóbb szerelmek se másíthattak a taktuson . . . — így, — bólint öreg Mózes Gábor. — így. Annyi idő rrúlt el közben, hogy emberi életekkel mérve is hosszúnak tűnik, pedig ez az igazi nantár... A Nyír-vizet kordába fogták ügyes nemzedé kék, s a nagykállói végvár helyén, melyet valaha Pólffy la- bancgenerálls. császári kápcabe- tyár felégetett, gyümölcsöskertek nőttek. Láthatjátok, hogy Kállay homokból hordott hegyéről is lecsúszott a kilátótorony... — És a per? — kérdezi Toka Gábris. — A per eldőlt, komé ... — vi- dul Pozsér Jóska és vidul mindenki. — Negyvennyolcban eldőlt a per Kállay és a haidúnép között, igaz-e, öregaoénk? ... — És negyvenötben eldőlt a per minden földesúr és az egész magyar nén között. -— szólal meg Nagv István maga elé. Török András bátyó elérkezettnek látja az időt, hogv közbelépjen. Felugrik. s a székeken, padokon ülők mögött elrikkantja magát: — Lányok, legények, kétoldalt felállni! Folytatjuk! — Lassan, mert a lábnak a gondolatokat is hurcolnia kell, megindulnak a terem végébe s Török András bátyó. aki türelmetlenül nézegeti a nehézkes készülődést, odacsördít a táncosok sarka mögé: — Siessetek, no! Engem várnak, s tinéktek se pihenő a holnapi nap... A holnapi nap! Pozsér Jóska mosolyog és arra gondol, hazafelé menet beszól egy-két házba hírül adni a holnapot: izmosak a búzását jak, drága vetés szunnyad a hó dunnája alatt... És Sóti Pista hazajön a pesti tüzérektől, öreg Toka meg holnap reggel kiguberálja a másfélezer forintot gramofonra... — Egy-kettő-három — most! A legények között ott áll Borsi Benedek, ki tudja, hányadik a sorban. Örökbe kapta a nevét és azt • a lépegetőt is, amely szij-to- pogóssá gyorsul a zene vezényszavára. Pörge fekete kalapban ugrik a középre, ropja, mosollyal szája szegletén, a táncot, hogy dong tapsoló talpa alatt a kultúrterem hajópadlója. — Jól van! — bólogat Török András bátyó és a közönség felé néz, ismerjék el azok is, hogy ez az igazi kállai kettős! Dobban a láb, csattanva sújt a kéz a feszülő, megemelt combokra s Borsi Benedek legényes- hetykén ugrik a magukkellető leányok sora felé. Hol az a Sót: Kati. rezesvörös faluszépe, aki keszkenőjét nyújtja neki és dalos szóval hívja szerelmes ölelésre? Melyik ráncosszoknyás, pruszli- kos kallói lánnyal sétálhatna egyet a szabaddá lett hajdúföldön. a harangodi erdőn és a szirondi úton, a sósi dűlőn, a semjé- ni mesgyéken ... . Kinyújtja kezét a szabad hajdúnak. földek urának? — Jöjj, Sóti Kati. gyönyörűségem .. (Vége.) Néhány hónappal ezelőtt új pap, római katolikus plébános érkezett Zajtára, Illés István. A pap már az első hetekben csodálkozásra késztette az embereket. Ritkán ment el úgy a kocsma előtt, hogy ne tért volna be pálinkára, rumra, borra, -— amire éppen kedve szottyant. Dehát istenem! Mért ne igyon, ha annyi pénze van, — gondolták sokan. — Az azonban már kevesebb hívének tetszett, hogy házvezetőnőnek a kétes erkölcseiről hírhedt özvegy kulákasszonyt, Goes Pál- nét vette magához. Hiszen ez a Gocsné az egész falu szégyene. S aztán mi történt? Még egy fiatalabb pap, kánián érkezett a plébániára. Alig telt bele egy kis idő, veszekedés tört ki közöttük Összevesztek az asszonyon. FUrcsa mindez, ha egy papi emberrel történik meg, aki nőtlenségre, józan életre esküdött fel az oltárnál. Csodálkozott rajta Za.ita népe. Pedig arról nem is tudták, hogy mi történt Cercden abban a nósrádmegyei községben, ahol azelőtt plébánoskcdott Illés. Hogv tévedés. vacfy félreértés ne essék, elmondiuk a ceredi eset hiteles történetét. 1934 június 17-én szentelték paopá. Ifjú korában ezeket írta pályaválasztásáról: ..Papi pályára mentem, mert öntudatos dolgozókat, szeretettől áthatott ifjakat és lányokat akarok nevelni.‘‘ Szód hitvallás. Aztán szokás szerint házvezetőnőket fogadott. 19f>9-ben egy szegény parasztlánykát vett magához. A leánv szülei öregek voltak már, s Illés ígv beszélt: „Mindenetek meglesz, ha eljössz hozzám. Munka sincsen sok.“ A lány, aki summáskorában sokat álmodozott arról, hogv egyszer majd könnyebb és szebb lesz az élete, elfogadta az aiárdatot. — Csak aztán leevél szorgalmas, jóravaló. engedelmes, — intette özvegy Il!ásné, a pan anyja. A lány — nem mondjuk meg telles nevét, nevezzük csak kezdőbetűi nyomán B. B.-nek — szorgalmasan dolgozott. Hajnalban kelt. s mikor lefeküdt, a Gön- , eöl rúdia már erősen lefelé állt. S munkakönyvé nem volt. sem az OTI-ba nem jelentették b° Kapott havonta 100 fórint fizó test. Egyszer szóvá is tette mindezt. A nap összehúzta a szen-ö’^ö- két, de aztán nyájasan mondta (ez már úgy 1952 nyarán, július-’ táján volt): — De kedves, hiszen te a családba tartozol. S véletlenül megsímogatta. Aztán, hogy bebizonyítsa: mennyire családtagnak tart;a, különórákat adott neki hittanból. A tízparancsolatról kevesebbet beszéltek, ,de arról inkább, hogy az isten jóságos, megértő és sokmindent megbocsát. Különösen papi embereknek, engedelmes híveknek. — Nem kell félned, kedves, -- simogatta szavakkal is Illés a lányt, — hiszen én becsülettel melletted maradok... A lány sokáig nem szólt semmit Illésnek a nagy titokról. Ügy hordta magában, szívében, mint a legédesebb terhet. Valahogy nem talált sohasem olyan ünnepi szép pillanatot, percet, amikor megsúghatta, volna: gyermekünk lesz. Aztán úgy vette észre, mintha a pap is hidegebb lett volna hozzá az utóbbi időben. De négy hónapnál nem tudta tovább hallgatni. Akkor mozdult meg először a kiesi. Pici lábaival kopogtatott: megszületek nemsokára, várjatok örömmel. — István, hallgasd csak, — bujt oda a paphoz egy este a lány és vitte volna a kezét oda, ahol a pici élt, lélegzett. — Gyereked lesz?! — ugrott fel Illés. Ránézett a' lányra, megrántotta a vállát és kisietett a szobából. Másnap, harmadnap, s azután is, mintha kerülte volna még a találkozást is. A lány mit tehetett mást, —■ sírt. Hosszú éjszakákat töltött álmatlanul. Nem a saját sorsát siratta, hanem a gyermekét. Vájjon mi lesz vele?... A kicsivel? Akit annyira várt, akit any- nyira szeretett, amikor még nem is tudott róla. Hiszen István azt mondta: „Nem kell félned, hiszen én becsülettel melletted maradok.“ Később beletörődött. Azt gondolta magában: „Meghúzom magam itt a papiakban, felnevelem a gyereket valahogy, nem hagy el az isten.“ S várta a szülést megadóan, bizakodóan. Erősen elnehezedett a járása. Eljött már a február is, tavasz- "'leji illatok, szelek lebbejitek. — ítopen ekkor, február 15-e regge- !4n történt. Illés anyja maga elé parancsolta a lányt. Azt sem engedte meg, hogy leüljön. Rákiáltott: — Azonnal szedd össze a holmidat. állanotos lányra nincs szükség a plébánián! A lány előtt elsötétült a világ. Megszédült, álig bírt talpon maradni. Hogy állapotos lányra nincs szükség a plébánián? Nem szólt egy szót sem, csak kifordult az ajtón, keresztülment a kiskerten, ahol ő olyan nagy szeretettel ápolta a virágokat három éven keresztül, kiment a nagykapun s csak ment, azt sem tudta, hová, merre, vitte fáradt testét, nehéz lelkét s gyermekét, akinek még fogalma sem volt arról, hogy mi minden megtörténik a világban. Illés éppen ott volt az udvaron, becsapta a lány után a kaput, A bérét sem adták ki. * Van Ady Endrének egy megrázó karácsonyi verse. így szól: Pompás, fehér karácsony-éjen Kidobta a szikrázó hóba. Kidobta a havas semmibe Magzatját a papék Katója. Kató gazdája, az izmos pap S falusi nyája énekelnek: Dícsértessék az egek ura, Hogy megszületett az a gyermek.“ Az a gyermek ott Betlehemben.“ Kató felsír a papi szóra, ^ az a gyermek, a betlehemi, Könnyezve tekint le Katóra. Nem tagadja maga sem, a lánynak is megfordult a fejében az, hogy végetvet életének, hogy pusztuljon vele a gyermek is. De nem tette meg. Azért, mert nem akarta, hogy szégyenfolt essen becsületén s nem akarta, hogy szenny ragadjon ehhez a gyönyörű szóhoz: „édesanya1“. És mert tudta, hogy ma sok-sok szerető kar öleli meg a gyermeket. Az egész nép. A kicsi megszületett. Él és egészséges. Sem ő, sem az édesanyja nem tehet róla, ha nem ismerkedhetik meg soha azzal a szép szóval: ..édesapa“. Persze, az megint más kérdés, hogy Illés István tisztelendő úrra is vonatkozik a Magyar Népköz- társaság törvénye, amelyik így szól: „a házasságon kívül született vagy születendő gyermek ap*< ja a gyermek anyjával kössön házasságot, vagy ha ez nem lehetséges, a gyermeket teljeshatályú nyilatkozattal ismerje el magáénak“. S. I.
