Néplap, 1953. szeptember (10. évfolyam, 192-230. szám)
1953-08-19 / 194. szám
NÉPLAP 1953 AUGUSZTUS 19. SZEKU. Harcba szálltak szövetkezetükért a tiszaszentmártoni tsz• öntudatos tagjai nak gyümölcséből. Ott van IV:'ka L. Szabó Miklós megpödüritette őszülő bajuszát, s mosolyogva nézte a jászól előtt lábait erőltető újszülött borjút. — Újra gazdagabbak lettünk — könyvelte el magában Szabó Mik. lós bácsi. — Ideje is lesz már befejezői ezt az építkezést. Nem tna- vadhatnak hajlék nélkül ezek a jószágok. — Gyertek már, gyertek, itassátok meg ezt a borjút, nehogy éhen vesszen. — kiáltott a közeledő asszonyokhoz. — Hát igen. Nem is volna itt semmi baj, csak maradna már ez a csoport. — folytatta az imént i félbehagyott beszélgetést Treszkáné. — Azt szeretném, hamar őss-zel a férjem is a csoportban dolgozhatna. — Ne higyjetek a sok mesének — legyintett az öreg Szabó bácsi. ■— A tengeren is van vihar néhanéha s a hajó mégiscsak megbirkózik Tele. Vihar után a hajósok a fedélzetre sietnek, új vitorlát húznak ki a megtépett helyébe és még gyorsabban mennek, mint az_ előtt. Hát így járt most a mi szövetkezetünk is. * A tiszagzentmárloni TJj "Élet termelőszövetkezetben valóban úgy háborgott a tagság Nagy Imre elv társ beszéde után, mint hajó a viharban. Az öreg Pálóozi Gyula, a község egykori legnagyobb gazdája kezdte eregetni a legfris- sebb kulákhíreket. Az egyéniek is ott csépeltek a termelőszövetkezet csűrös kertjében. Pálóczi is odahajtott egy szekér árpával. — Megfordult a világ — mondo- gáttá gúnyosan a várakozóknak. — Most már remélem visszakapom a földem, jószágom — tette hozzá Idhívóan. Ezek a szavak eljutottak ív. Szabó Miklós bácsi fülébe is. — Az istennyila csapjon bele valamennyi kulákba, — bosszan- ücodott az öreg. — Alig hittük, hogy egyszer lerázzuk a nyakunkról őket, hogy magunknak vessünk, arassunk, oszt itt van ni! Megint ők akarnak az urak lenni. Hogyne bosszankodott volna Szabó Miklós bácsi, mikor felszabadulás előtt a Moskovlcs Zslg- mondék, a Forgács grófok, a Páló- czi.féle kulákok uralták az egész tiszaszentmártoni határt. Tizenhetedre aratták a búzát, tizenhatodra az árpát. Egyik gazdától ki, a másikhoz be, hol napszámban, hol harmados földet kapálva küzdött az életért Szabó bácsi, küzdött családja megélhetéséért. A jó tanács nem árt ilyenkor. Szabó bácsi úgy határozott a feleségével, hogy levelet írnak a fiúnak Bertinek, akit most avatnak tisztté a honvédségnél. Tanácsot kértek tőle mitévők legyenek, mivel az a hír járta a községben, hogy sokan kilépnek a termelőszövetkezetből. A válasz nem késett : „Arra kérem édesapám, ne lépjen ki a csoportból, ne engedjék, hogy as ellenség hírverésére fel_ oszoljék a termelőszövetkezet. A Iculákokról pedig csilc annyit, hogy azt nem engedjük meg, hogy a kulákok a falu nyúzol legyenek újra, Mi mindnyájan a becsületes szövetkezeti tagok mellett vagyunk.” — Hát mégsem lesz úgy, ahogy beszélték.. . nem Is engedjük azt, hogy amit építettünk, csak úgy elherdálják — mondta Szabó bácsi a feleségének. Erről beszélt a termelőszövetke- zet párttitkárnője, Tóth Józsefné, erről beszélt Fokol Béláné és még sok becsületes termelőszövetkezeti tag. Ezek után nagyobb kedvvel látott munkához Szabó Miklós bácsi. Mindig is becsülettel elvégezte, amihez hozzáfogott. Különösen. amióta termelőszövetkezetben dolgozik. Az elmúlt évben, amikor aratásra került a sor, a 72 éves, őszülő hajú, deresedő bajuszú Szabó bácsi is odaállt a nagytábla búza végére. Nézte a ringó búzatáblát, aztán elérzékenyülésében annyit mondott: „Ez már a miénk, ezt már magunknak aratjuk”. Szemében könny csillant és olyan érzések ragadták meg, amilyent csak a felszabaduláskor érzett. Az idén is odaállt a gazdag termést Ígérő tábla végére, de a termelőszövetkezet tagjai már nem engedték, hogy a nehéz munkába kezdjen, Az építkezéshez szükséges anyagok őrzését bízták rá és az anyakocák gondozását. Október 1-től egy napot sem mulasztott. 73 éves létere eddig már 259 munkaegységet ért el. Szabó Miklós bácsihoz sok hasonló becsületes ember dolgozik a tiszaszentmártoni termelőszövetkezetben. De vannak másfélék is. Nem figyeltek fel arra a szövetkezet kommunistái, öntudatos tagjai, hogy milyen veszedelmes férgek támadtak szövetkezetükre, a közös vagyonra, jövőjükre. „Vitéz’’ Esze- nyi Géza az elmúlt évben lépett a termelőszövetkezetbe. Egy tehenet vitt be magával, amelyet szabályszerűen megvett a szövetkezet. S lám. most mibe spekulált a „vitéz úr”: „Két lovat szerszámostól és egy jő fejőstehenet akarok haza- vinni”, — mondogatta barátainak. Van még rajta kívül egy pár hasonló jómadár, akiknek a közös vagyonra vásik a foguk, akik munka nélkül szeretnének harácsolni a becsületes tagok nehéz munkájáLajos, aki három honapja egy gazszálat nem tett keresztbe, de annál többet uszított a szövetkezet ellen. Egész éleiében szívefebhen köszörűbe a nyelvét, mint a kasza élét. ők szerkesztették azt a jegyzőkönyvet is, melyben a miniszté- riumtól a termelőszövetkezet feloszlatását kérték. A tagok egyré- szét hazug hírekkel, ijesztgetéssel, másokat hízelgő szavakkal vettek rá a jegyzőkönyv aláírására. Azt hí- resztelték az egész községben, hogy a termelőszövetkezetben még kenyerük sem lesz a tagoknak. * A termelösiftvetkczet legharcosabb kommunistái, leghar- cosabb, legbecsületesebb tagjai a porondra álltak és visszaverték az ellenség támadásait. A harcban segített a eséplésnél elért eredmény is. Munkaegységenként négy kg. kenyérgabonát osztottak szét. De jut majd másból is és pénzből is. Az elért eredmények láttán egyre többen győződtek meg a termelőszövetkezetben, hogy az ellenség félrevezette őket. Egyre többen határozzák el, hogy a termelőszövetkezetben dolgoznak tovább. Most újabb jegyzőkönyv született, de ezt már nem az ellenség, hanem a termelőszövetkezet legbecsületesebb, legharcosabb tagjai írták, melyben kérik a földművelésügyi minisztériumot, hogy -küldjék vissza azt a jegyzőkönyvet, melyet a hangosko- dók, a naplopók, a „vitéz” Eszenyi. félék írtak. Amióta leleplezték a hangosko- dókat, még nagyobb lendülettel folyik a munka. Elkészült már az őszi kalászosok vetési terve is. L. Wzabó Miklós bácsi, amikor aláírta a jegyzőkönyvet, megkérdezte : — Hát az istállóval ml lesz? A jószágok nem maradhatnak télre hajlék nélkül. A termelőszövetkezet párttitkárnője akart válaszolni, de megelőzték: özv, Tóth Józsefné. Treszka Józsefné, L. Szabó Gusztáv. Piri- gyi Mihály válaszoltak helyette: „Tovább folytatjuk az építkezést, felépítjük az istállót is.”. A 73 éves Szabó Miklós úgy érezte, mintha megfiatalodott volna, olyan frissen emelte a lábait. Sietett, hogy megetesse a kocákat, megsimogassa az újszülött borjút és elmondja neki: Nem fogsz a télen fázni. Szép új. meleg istállót építenek neked a szövetkezet tagjai. K. D. Az alkotmány-műszakban hozzák be elmaradásukat a mátészalkai 61/3. Építőipari Vállalat dolgozói Alkotmányunk ünnepének tiszte. Jetére szép felajánlásokat tettek a mátészalkai 61/3. Építőipari Vállalat dolgozói is. Azonban a vállalat vezetői és a szakszervezet elhanyagolta a vállalások teljesítésének ellenőrzését és segítését. Ezért történhetett meg, hogy júliusban nemcsak hogy a vállalásokat, de a tervet sem teljesítették, mindössze 95 százalékot értek el. Akkor kaptak észhez a vállalatnál, mikor látták, hogy nemcsak a vállalások teljesítésével, de még a tervteljesítéssel is baj van. Az augusztust követő napokban a pártbizalmiak, szakszervezeti bizalmiak és a műszakiak jobb munkára serkentették az építkezések dolgozóit. Jobban kezdtek törődni a munkaversennyel. A művezetők is jobban segítették a dolgozókat, vállalásaik vaióraváltá- sárrúl. Németh Ferenc, a kisvárdai építkezés munkavezetője és Badar Bajos, a nagykállói építkezés munka vezetője például párosversenyre is léptek. Mindennek eredményeként augusztus első dekádjában már 161 százalékos volt a vállalat tervteljesítése. A két építkezés párosversenyében a kisvárdai építkezés dolgozói 147 százalékkal vezetnek. A nagy- kállót építkezés dolgozói 108 százalékot teljesítettek. A nyírbélteki építkezés dolgozói is elérték a 161 százalékot. Azonban még mindig van lemaradás a vállalás teljesítésében. Augusztus 20-ig még be kell hozni az előzetesen elkövetett határidő túllépések miatt keletkezett 6220 forint rezsiköltség-veszteséget. A 61/3. Építőipari Vállalat dolgozói is indítottak 10 napos alkotmány-műszakot, melyben további szép eredményeket értek el. Az augusztus 20-ig megtakarításra vállalt 9827 forint értékű anyagból augusztus 15-ig ennek 97.6 százalékot takarítottak meg. Vállalták, hogy újítások bevezetésével 7180 forinttal növelik a termelést. Ezt a vállalásukat már augusztus 15-ig 137 százalékra teljesítették. 9850 forint értékkel növelték a termelést a bevezetett újításokkal. Egyre növekszik a dolgozók lelkesedése a munkaversenyben. Vele nő teljesítményük is. Demeter István kőműves brigádja a nyírbélteki építkezésnél pédául 110 százalékos teljesítmény elérését vállalta és átlag 117 százalékot teljesít. Suhajda Bertalan kubikosbrigádja, a nagykállói gépállomásépítkezésnél 134 százalékot ért el. Németh Ferenc munkavezető példája és Demeter István, valamint Suhajda Bertalan példája buzdítsa jobb munkára, új termelési sikerek elérésére a többi dolgozókat is. A mátészalkai 61/3. Építőipari Vállalat dolgozói harcoljanak vállalásuk valóravúltásáért, hogy a jó munka örömével, büszkén ünnepelhessenek augusztus húszadikán, alkotmányunk ünnepén. ÉLENJÁRÓ NÉPNEVELŐ szövetkezetük megszilárdításáéi’. Munkatársaival, a kertészeti brigád női munkacsapatának tagjaival minden nap beszélget A beszélgetés során Balogh elvtársnő összehasonlítja a mostani és a múltbeli helyzetüket. A múltban a grófi birtokon dolgoztak 50 filléres napszámért, most pedig Balogh elv- társnő 102 munkaegységére csak gabonából 8.50 mázsa búzát, hat mázsa rozsot, -).7'ó mázsa árpát kapott. Már kiosztották a mákot is melyből Balogh elvtársnőnek harminc kiló jutott. De ez még csak a kisebbik rcsze a. juttatásoknak, a nagyobbik részét a. betakarítás után, a zárszámadáskor kapják. Balogh elvtársnö rendszeresen ismerteti munkacsapatának tagjai_ val a. megjelent ha távozótokat cs & fontosabb eseményeket. Ebédszünet, vagy más pihenő idő alatt újságot olvas fel, így tájékoztatja. társait a legfontosabb kérdésekről. Leleplezi a szövetkezet tagjai előtt az ellenség aknamunkáját. Megmutat• ja, hogy ha az ellenségre hallgat- nak\ saját maguk ellen cselekszenek. Balogh elvtársnö jó népnevelő J munkájával nagyban hozzájárult a vencscllői Szabadság tcrmclöcso- port mcgszilá rdvtdsá h oz\ BALOGH JÁNOSNÉ elvtársnö, a vencscllői Szabadság termelőszövetkezeti csoport pártszervezetének a népnevelője. Balogh elvtársnö szívós, kitartó agitációs munkával harcol vai)% mint nap lí nagíjvarsánui Szabadság fez ben Iiremizálfáh a jól dolgozókat A nagyvarsányi .Szabadság termelőszövetkezet növénytermelési brigádjának tagjai árpából túlteljesítették a termelési tervüket. A növénytermelési brigád tagjai ezért prémiumban részesülnek, munkaegységenként 12 deka árpával kaptak többet a magasabb terméseredmény eléréséért. Halász József sertésgondozó 1? darab választási malacot kapott, mivel a fialási tervet túlteljesítette, A termelőszövetkezetben gondoskodnak az öregekről és betegekről is. Gál Ferencné részére, aki hosszabb ideje beteg, a szövetkezet vezetősége a szociális alapból már eddig 130 kiló búzát mért ki. Jó munkával a gazdag jövedelemért Az utolsó sorok gazolókapálásöt végzik a 35 holdas cukorrépa- táblán a tkzalökí Szabadság termelőszövetkezeti csoport tagjai, családtagjai. Képünkön: Szakács Miklósáé, Molnár Jánosné, HogyAn Sán . dómé, Fazekas Imréné, D. Kovács Józsefné, Lipták Istvánné és özv. Szabó - Jánosné látható. A növényápolásnál alapozzák meg a, cukorrépa bő termését. Holdanként 200 mázsát takarítanak majd be. A tiszalöki Szabadság termelőszövetkezeti csoportnak gyönyörű, tehénállománya van. Idős Oláh Mihály és Hadi András tehenészek nagy szeretettel gondozzák a rajuk bízott jószágot. Idős Oláh Mihály egymaga 9 mázsa búzát, 2 mázsa 30 kiló árpát és 1 mázsa rozsot vitt ' haza eddig. A többit zárszámadáskor viszik, haza az addig szerzett munkaegysép arányában ■— igy ha tározóit a tagság. Hadi András hasonlóan részesült kenyér- és takarmánygabonából, Eszük ágában sincs, hogy kilépjenek a csoportból. (Foto: Hűmmel József.) 6