Néplap, 1952. szeptember (8. évfolyam, 207-229. szám)

1952-09-27 / 227. szám

A haza javára, a magad hasznára: jegyezz Békekölcsönt! Vili, ÉVFOLYAM, 227. SZÁM. ARA 50 FILLÉR 1952 SZEPTEMBER 27. SZOMBAT A. floszkva területi pártkonicrencia •I. Y, Sztálin elvtársat a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja XIX. kongresszusának küldöttévé választotta A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja Moszkva terü­leti konferenciája a Párt XIX. kongresszusára; küldöttnek ■választotta ./. I . Sztálin elvtársat cs leghívebb munkatársait, a. Párt és a kői- ■mánii vezetőit: V. _!/. Molotov, O'. 11. Malenkov, L. P. Berija K. </. Voróiilov, A, J. Mikojan, N. A. Bulganyin, L. M. Kaganovics, A. A. Andrejcv, X. Sz. Hruscsov, A. Á. Koszigin és X. M. Svernyik elviária­kat. A nép hazaíisága hatalmas erőforrás Élenjárnak a kölcsönj egy zésben a Kincseskapu vasutasai Két nap telt el azóta, hogy Népköztársaságunk minisztertanácsa kibocsátotta a Harmadik Békekölcsön-jegyzésre felhívását. Megyénk üzemeinek dolgozói hatalmas lelkesedéssel fogadták és üdvözölték a felhívást, A Tiszalöki Erőmű, a 61/2, Építőipari Vállalat, a Tisza- menti Vízműépítő Vállalat, a megye valamennyi üzeme ünnepi díszbe öltözött. A munkahelyeken zenekarok, hangszórók vidám muzsikája mellett jegyeztek a dolgozók.. A legnagyobb magyar hazafi, ltákosi Mátyás elvtárs mondotta a Magyar Dolgozók Pártja II. Kon­gresszusán: „Minél jobban teljesít­jük dolgozó népünk javára hazafias kötelességünket, annál jobban szol­gáljuk az emberi haladás nagy ügyét és egyben annál hívebb ka­tonái vagyunk a proletárnemzetkö­ziség, a béke legyőzhetetlen táborá­nak." Annak a tábornak, amelynek első harcosa a Szovjetunió, Sztálin elvtárs. Népünk nagy tanítója ezek kel a szavakkal a magyar dolgozók új hazafiságáról beszélt. Arról a hatalmas erőforrásról, amely ott buzog az új Magyarország minden egyes becsületes állampolgára, dol­gozója szíveljen. Meri ahogy új hazáról'is Szólhatunk. Dolgozó népünk minden időkben szeretje azt a földet, amelyet ősei, apái vére és verítéke öntözte. Min­den időben ragaszkodott ahhoz a tájhoz, ahhoz a házhoz, amelyik­ben először hallotta édesanyja sza­vait felcsendülni. Népünk egy tel­jes évezreden keresztül mutatta meg azt, hogy soha senki nem sze­relte úgy szülőhazáját, mint éppen a- jobbágy viskók, kormos üzemeit robotosa. Ám az az ország, ahol -.illetet;, évszázadokon keresztül mostohája .volt a munkásnak, a uolgozó parasztnak, mert a „hazát” úri bitangok, népelnyomó zsarnokok sajátították ki maguknak. Nevez­hették-e édes hazájuknak a nyíregy­házi napszámosok az úri Magyar- országot, amikor ilyen kérvényben kellett alázkodniuk a fasiszta Bor­bély alispán elölt 1939-ben: ..... most, amikor havi keresetünk legjobb esetben 39.52 pengőt tesz ki, nem vagyunk képestit belőle magunkat és legtöbben nagytagú családunkat eltartani. Úgyhogy, a legnagyobb fájdalommal szemléljük gyermekeink fejletlen és beteges voltát, eltekintve attól, hogy ruha és lábbeli nélkül mennek az isko­lába. S mindez azért van, mert a teutemlített napszámbériinkből, 35— 39 pengőből még lakbért is kell, 10—12 pengőt fizetni s így megél­hetésre. ruhára és egyéb szükség­letre havonként 5-0 ember részére 25 pengő marad". Nevezhette-e édes hazájának Tölgyfa József buji nap­számos azt az országot, amelyben nem volt egy fikarcnyi joga sem?! Munkáltatója, Ádám Dezső földbir­tokos megpofozta, elbocsátotta in­dokolatlanul. hatalmi gőgből s ami­kor Tölgyfa panaszra ment, ride­gen elutasították. Számkivetett, ül­dözött vad volt az úri Magyarorszá­gon a nép. Koldussorsra kárhoz­tatta a dolgozókat a földesurak, bankárok és papok hatalma. ,-Az asszonyoknak már hajnalban űrdol­gára kellett menni: mosni, súrolni az uraságnak. A feleségem egyszer későn ment el, jm>t otthon dolga volt a pályákkal. Mezdssj* az ura­ság nem szólt semmit, csak neki­Záhonyban mindkét napon a hangszóró hangjai mellett keresték fel a dolgozókat a népnevelők a kölcsönjegyzési ívvel. A „Kincses­kapu” dolgozói tettekkel, forintjaik kölcsönadásával és kiváló termelési eredményekkel bizonyítják lie, hogy ötéves tervünk célkitűzései­nek mielőbbi megvalósulása nem közömbös számukra. Az átrakó­ban a Szovjetunióból érkezett vas­érccel, gyapottal, gépekkel, sóval, faanyaggal és különféle .értékes áruval telt vagonok mellett írták alá D. Nagy István az 1200, Hajdú Gyula az 1100. Korlát József 6 gyer­mekes, Szőke András 4 gyermekes, Balogh Bertalan 5 gyermekes csa­ládapák az 1000—1000 forintos köl- csönjegyzésüket. Az átrakó minden dolgozója példamutatóan egy havi fizetése felett jegyzett és aznapi ki­váló termelési eredményeikkel is hozzájárultak a köicsünjegyzés si­keréhez. A Iladvánszki-brigád 320 százalékos, a Szomjast-brigád 280 százalékos, az X. H. Kovács- és Gere-brigádok pedig 200—200 szá­zalékos árumozdítási átlagot ért el a kölcsönjegyzés napján. Az általuk átrakott árut rövid pár óra múlva már Miskolcra vitte a Békevouat. A 2000 tonnás, túlterhelt, felemeli sebességgel közlekedő irányvonalot a 2000 forint Békekölcsönt jegyzett László Elek vezette Battyányi Fe­renc, Lausz Gyula fűtőkkel, akik 1800 forintos Békekölcsönt jegyez­tek. A vonat kísérői Varga Béla, Szűcs Ferenc, Bodor Gyula 1000— 1000 forintos Békekölcsönjegyzők voltak. A kölcsönjegyzés első nap­ján 8 irányvonalot indítottak a záhonyi vasutasok, amelyeket olyan békekölcsön jegyzésben helyt álló dolgozók irányítottak, mint Goes Mihály 1800 forintos, Tisza Miklós 2000 forintos. Balatoni József 2000 forintos kölcsönjegyzők. Az ó pél­damutató jegyzésük is elősegítette, hogy a fütőház eddigi kölcsönjogy- zési átlaga 1000 forint! Soltész Károly tiszanagyfalusi népnevelő: A múltra, a kitaszítottságra és a mostani szép életre emlékeztetem dolgozó paraszttársaimat ment és pofonverte. Szólhattunk egy szót is? Fenét! Nyúztak min­ket. Csak a lakásért 80 nap űrdol­gát kellett adni” — mondja a múlt keserveiről Ruszkovics István, bak- talórántiházl idős dolgozó paraszt. S ma új hazája van a dolgozó népnek. Ez a haza — édesanya. „Én például tszcs.-ben dolgozok. Van eddig 261 munkaegységem, a feleségemnek 300. a fiamnak meg 210. Munkaegységenként kapunk 10 forintot. Több, mint 12.000 forintot kapunk. És- még mellé a terményt, meg miegymást. Olyan boldog vol­tam, amikor meg volt az elszámo­lás, hogy nálamnál boldogabb em bér nem volt a világon ...” — mondja a mostani életről Szabó ■Jilatftf, Wl ,*m melőszövetkezet tagja.' Egy'darabka csak egy dolgozó új életéből. Tü­kör, amely megmutatja, hogy az ötéves terv országában merőben megváltozott az élet. Soha nem lá­tott merész lendülettel tör előre ez a nép. hogy felépítse magának a vas és acél országát, a Sztálinvá- ros, Inota, Tiszalöki Erőmű orszá­gát, a virágzó szocialista mezőgaz­daság országát — ahol a tudomány és művészet soha nem látott virág­zásnak indul. 85 milliárd forint beruházás öt év alatt! Horthyék- nak több, mint 200 évre lett volna szükségük ekkora összeg beruházá­sára. A mi szabad népünk az új hazát virágos kertté, a boldogság földjévé változtatja.S ez új, gyö­nyörű haza iránt mérheletlen a nép szeretete — teltekben megnyilvá­nuló szeretete. S ehhez a szeletei­hez hozzátartozik a felszabadító Szovjetunió szeretete! Mert jól Tud­juk: szabad hazánkat szeretni, öt­éves tervet Végrehajtani, békét meg. tartani annyit jelent, mint hűséggel szeretni a szovjet népet, Sztálin elvlársat. S ehhez a szeretethez hozzátartózik a'világ valamennyi népének szeretete! Mi a békesze­rető emberiség nagy családjába tar­tozunk. Lépésünk együtt dobban százmilliók lépésével s jól tudjuk: csak altkor válnak valóra nagyszerű álmaink, céljaink, ha nem szűnünk meg küzdeni és tenni minden nép szabadságáért és békéjéért! S drága szabad hazánkat szeretni azt is jelenti, hogy mérhetetlenül gyű­löljük szabadságunk, függetlensé­günk ellenségeit, washingtoni halál­gyárosokat s azok minden rangú csatlósait. Mi Részek vagyunk élt- tünket is áldozni hazánkért. Soha. de soha nem engedjük meg hogy imperialista .fenevadak titóista szörnyetegek csordája tiporja bé­kés mezőinket rombolja gyárainkat 1 S a nép hazaszeretete fényes tet­tekben nyilvánul meg. Azt mondta Rákosi elvtárs: „A felszabadult dolgozó nép hazafisága új erő for­rása, melyből bőven meríthetünk s mely mint a motor, visz bennün­ket előre, a jobb jövő felé.” „Amikor hallottam a miniszterta­nács felhívását, mindjárt arra gon­Jltara 'rsküÁöltsiáij mindenkinek ki kell vennie részéi. Én sem engedhetem el e felhívást a fülem mellett. Latolgattam. Mi is az az összeg, amivel az erőmhez mérten kifejezhetem hálámat Par­tom és népi államunk iránt azért a sok jóért, amit eddig a tiszanagy- falus-i dolgozó népért tett. Eszembe jutott az az idő, amikor késő őszi napokon, hidegben mezítláb eredt neki a falu az országúinak Paszab- csúcsra, Varjűlaposra, hogy az urakhoz menjen robotra. Rég volt — hessegettem el gondolataimat. — Kétszáz forintot jegyzek. Az asz- szonnyal is megbeszéltem. Nem ágált ellene. Kommunista, népne­velő vagyok — forgott e döntés után sokszor a fejemben. Húrom apró gyermekem van. Ruhára, ci­pőre is csak kell. Nem, azt hiszem, nem maradunk szégyenben — vias­kodtam magamban. S újból magam előtt láttam a tiszanagyfalusi me­zítlábas, rongyos sereget a hideg őszi reggel, amint az úr földjére megy. És a csizmám, amelyet most adtam be a cipészhez, hogy újra fejelje. Közben Árvái elvtárs, a párltit- kár toppant be hozzám. Érdeklődni: mint népnevelő, mennyit i> gondo­lok jegyezni, kölcsönadni államunk­nak. Beszélgettünk. A kommunis­ták, a népnevelők példamutatása került szóba. És az én jegyzésem -— a kétszáz forint. Megvallom, akkor már én is éreztem, a hazám kéré­sét, a minisztertanács felhívását, nem úgy néztem, mint ahogy kel­lett volna. Szűkmarkú voltam ah­hoz, aki második édesanyámmá lett. amióta a szovjet katonák el­söpörték színéről az Eszterháziakat, az Andrássyakat, s a többi gyalá­zatost. S ez az érzés mindjobban M jOftSiiiX ik-*--r-fsu -, ■■■■ bflt elvtárs lassan sorolni kmReaohw földet, az új házat, a tehenet, a kis- iMjrjút, a kocát. A tüzelő is szóba- keriilt. amit már télire készítettem lie az udvaromba és az az idő, ami­kor nőnemet egy másik asszonnyal a Békén-gazdaság inlézője bottal megvert azért, mert télvíz idején egy kis gályát mert szedni, hogy langyossá tegye azt a szobát, ahol egy család meghúzódik. A ltot tó! hosszú hetekig véres hurkákkal volt teli a néném teste. Népnevelő vagy, kommunista. — Hogyan akarsz példát mutatni a többieknek, ha te magad ennyire értékeled a hazád kérését — mond­ta Árvái elvtárs. Az asszonyra néz­tem. ő meg énrám, ötszáz forintot jegyzek, Árvái elvtárs — szóltam. 8 közben az asszonyra néztem. A tekintetén láttam, szerinte nagyot léptem, ö még nincs meggyőzve. Ki adjon a hazának, ha nem mi — gondoltam, hisz a három apró gyer­mekem boldog éleiét építem vele. — Gyerünk Árvái elvtárs, hadd írjam alá azt az ívet — szóltam —, amin minden becsületes, hazáját szerető ember neve ott szerepel. Bizonysá­gul mellette: a haza minden előtt. Azóta, hogy aláírtam a bókeköl- csönjegyzési ívet és zsebemben hú­zódik az igazolás a jegyzésről, örömmel gondolok arra, hogy a Szarvas-utcában nekem kell nép­nevelő munkára mennem. Gyurica Ferenchez, Kelemen Gáborhoz, Kovács Lajosokhoz. Megvallom, va­lami különös jó érzés lett úrrá rajtam, amióta aláírtam az ötszáz forintról szóló jegyzést. Úgy érzem, eleget tettem hazafias kötelessé­gemnek. Hozzájárultam a Tiszalöki Erőműhöz, a fermentálóhoz, a nyír­egyházi vasútállomáshoz, ami en- a HŰLJ dMh Jil y* Szp.-b a n '" ■ dig elgyönyörködtet. A ■■-. ..... Mint népnevelő is. megerősödtem, úgf érzem. Már nem'jut az a köz­mondás az eszembe, ami sokszor a fejemben járt, amikor még viaskod­tam magamban, hogy kétszáz fo­rintot jegyzek: „vizet prédikál és bort iszik". Felemelt fővel mond­hatom ezentúl is, h. l.'rdlk a Szarvas utcában, vagy akárhol másutt — népnevelő vagyok. Ma este már meg is kezdem mun­kámat. — Napközben jól utána gondoltam, — megtanultam Árvái elvtárstól, aki pontosan tudta, amikor hozzám liefert beszélgetni, a cselédsorsom és a felszabadulás utáni szabad emberi életem minden eseményét — Gyurica Ferenc sorá­nak. Együtt jártunk iskolába. Az ö szüleinek se tellett ruhára, ci­pőre, a gyerekeknek sokszor még annyi kenyérre sem. hogy éhes szájukat betömjék vele. Pózer Já­nos kuláknúl cselédeskedett. Az is­tállóban hált. S ő sem evett töb­bet, mint az a sok tíz és tízezer nincstelen, aki kuláknúl, úrnál ten­gette életét. Ha szólni mert, azért hogy éhes volt, csendőrökkel veret­ték meg. Botot kapott kenyér he­lyett. Most saját földjén gazdálko­dik. A múltra, a kitaszítottságra és a mostani boldog és szép életűnkre fogom emlékeztetni Gyuricát, Ko­vács Lajost, Kelemen Gábort és mindazokat, akikhez elviszem a hazánk kérését: jegyezz Békeköl­csönt.” Elmondta: Soltész Károly, tisza- uagyfalusi hatholdas egyénileg dol­gozó paraszt. Ezek a napok a Hl. Békekölcsön jegyzésnek lelkesedéstől forró napjai. S minden nap, minden óra nagyszerű megnyilvánulása népünk hazafias felbuzdulásának. Dolgozó pépünk forintjaival .is támogatja a hazát. A Tiszalöki Erőműnél már az első nap közel 1000 forintot ért el a kölcsön jegyzési átlag. A fé- nyesiitkei Fürst Sándor tsz. tagjai megfogadták, hogy 400 forintos átlagjegyzést érnek el. A nyíregy­házi Dózsa tagjai elérték a 6Ö5 forintos átlagot. A kemecsei állami gazdaságban Szikszai Gyula ifjú­munkás 1000 forintot jegyzett. Né­meth János nagyhalászi négy holdas dolgozó paraszt 600 forintért vásá­rolt Békekölcsön kötvényt. Sorolhat­nánk vég nélkül a nagyszerű lel­kesítő példákat, amelyek mind iga­zoló! népünk hazafiságának. Per­sze. nem mérhető le egyedül forin tokon egy-egy ember hazaftsága. Azonban az az áldozatkészség és lelkes öröm. amellyel népünk a Bé- kekölcsönjegyzést fogadta, megmu­tatja : a magyar dolgozó nép sze­reti hazáját. A magyar dolgozó nép a kommunisták példáján egyre vi­rágzóbbá, szebbé teszi ezt a hazát, a dolgozók édesanyját.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents