Néplap, 1952. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)
1952-08-22 / 196. (197.) szám
I NÉPLAP 1952 AUGUSZTUS 22, PÉNTEK A Szovjetunió fejlesztésére irányuló 1951-1955. évi ötödik ötéves terv irányelveinek tervezete (Folytatás a S. oldalról.) j kiskereskedelmi árak csökkentésével — legalább 35 százalékkal emelje. A munkások és alkalmazottak szociális biztosítására fordított állami előirányzatot az ötéves terv folyamán 19ÖO-hez viszonyítva legalább 30 százalékkal emelje. A kolhozparasztok munkájának termelékenysége emelkedésének, a kolhoztennelés növekedésének, a földművelés és állattenyésztés termelékenysége emelkedésének alapján emelje tovább a kolhozparáztok természetbeni jövedelmét (pénzben kifejezve legalább 40 százalékkal). •J A munkások és alkalmazot- lak lakásviszonyainak további megjavítására állandóan fokozza a lakóházépítést. Az ötéves terv során irányozza elő az állami lakásépítés széleskörű programm- ját. s a lakásépítésbe fektetett összeget a megelőző ötéves tervhez viszonyítva növelje kétszeresére. A 'árosokban és munkás-lakótelepeken állami építkezések útján bocsásson összesen mintegy 105 millió négyzetméter területen új lakóházakat a lakosság rendelkezésére, lsegítse a városokban és munkáslakótelepeken áz egyéni építkezést, amelyet a lakosság állami hitelekkel saját költségén végez. Javítsa a városok és munkáslakótelepek lakossága számára a közszolgáltatásokat, növelje a vízvezeték- és csatornahálózatot, a központi fűtés- és gázszolgáltatás hálózatát, fejlessze a városi közlekedést, javítsa a városrendezést. Az ötéves terv végére növelje 50 százalékkal a középítkezésekre fordított előirányzatot. A Biztosítsa a lakosság egész- Jr* ségvédelmének további javulását és fejlődését. Az ötéves terv során szaporítsa a kórházak, szülőotthonok, szana- tóriumok, üdülök, napköziotthonok, óvodák számát, a kórházi ágyak- számát legalább 20 százalékkal, a szanatóriumok férőhelyeit legalább Lő százalékkal, az üdülők férőhelyeit legalább 30 százalékkal, a| napköziotthonok férőhelyeit legalább 40 százalékkal növelje. Az ötéves terv ideje alatt a Litván SZSZK-ban mintegy 40 százalékkal a Lett SZSZK-ban 30 százalékkal és az Észt SZSZK-ban ugyancsak 30 százalékkal növelje a kórházi ágyak számát. Biztosítsa, hogy a kórházakat, rendelőintézeteket, szanatóriumokat továbbra is a legkorszerűbb orvosi b: rendezésekkel lássák el és emelje munkájuk színvonalát. Az ötéves terv ideje alatt növelje az országban 25 százalékkal az orvosok számát és tegyen további in- i ézkedéseket az orvosok szakkép- z. ? 11 s égé nek t ökéletesítésé re. Az orvostudományi dolgozók for- díisák minden erejüket az egészségvédelem legfontosabb feladatainak megoldására, szenteljenek kübln figyelmet a megelőzés kérdéseire, biztosítsák az orvostudomány vívmányainak mielőbbi gyakorlati alkalmazását. 1955-re az 1950. évihez képest 2.5-szeresére növelje a gyógyszerek, az orvosi berendezések és műszerek gyártását, fordítson nagy gondot a legújabb gyógyszerek, a ha- lásos megelőző gyógyászati eszközök, valamint a modern diagnosztikai és a gyógyító orvosi berendezések termelésének fokozására. Biztosítsa a testnevelés és a -p in további fejlődését. 17 Az ötéves terv végéig a köz- társaságok fővárosaiban, vá- i vsaiban, a területi, vidéki és nagyobb ipari központokban fejezze 1 * a hétosztályos oktatásról az ál- i alános középfokú (tízosztályos) oktatásra való átmenetet. Teremt- .é-k meg a feltételeket ahhoz, hogy a következő ötéves tervben az általános középfokú (tízosztályos) oktatást teljes egészében megvalósítsák minden városban és faluban. I |. ■ . Az iskolahálózat bővítésének biztosítása céljából az 1951—1955-ig erjedő időben az 1946—1950-es év; kliez viszonyítva emelje 45 számlákkal a felvételt a pedagógiai főiskolákon azzal, hogy a Litván SZSZK-ban 2.3-szeresére, a Lett SZSZIv-ban 90 százalékkal és az Észt SZSZK-ban 60 százalékkal emelkedjék a pedagógiai főiskolákon a felvételek száma. Az előző ötéves tervhez képest fokozza körülbelül 70 százalékkal a városi és falusi iskolák építését. — Növelje tovább az általános műveltséget adó iskola szocialista nevelő jelentőségét és a középiskolát végzett tanulók számára teremtse meg a feltételeket ahhoz, hogy szabadon válasszanak szakmát, kezdje meg a politechnikai oktatás bevezetését a középiskolákban és tegye meg a szükséges intézkedéseket az általános politechnikai oktatásra való átmenet érdekében. /Z A népgazdaság és a kultúra továbbfejlesztésével kapcsolatos feladatoknak megfelelően az ötéves terv alatt növelje körülbelül 30—35 százalékkal a főiskolákról és a középfokéi szakiskolákról kikerülő szakemberek számát. Az ipar, az építkezés és a mező- gazdaság legfontosabb ágai számára az 1950. évihez képest, 1955-re emelje körülbelül kétszeresére a főiskolákról kikerülő szakemberek Számát. Az előző ötéves tervhez viszonyítva a következő ötéves terv alatt növelje körülbelül kétszeresére a főiskolák és a tudományos kutatóintézetek aSpiranturáiu keresztül a tudományos és a tudományos-pedagógiai káderek képzését. Javítsa meg a tudományos kutatóintézetek munkáját és a főiskolák tudományos munkáját. Terjessze el az élenjáró tapasztalatokat és így biztosítsa a tudományos felfedezések széleskörű gyakorlati alkalmazását. Mindenképpen segítséget kell nyújtani a tudósoknak a tudás minden területén az általuk kidolgozásra kerülő elméleti problémákban és meg kell erősíteni a tudományos kapcsolatokat a termeléssel. Szem előtt tartva a felnőtt lakosság egyre növekvő művelődési Az ötödik ötéves terv feladatainak teljesítése érdekében : a) Mozgósítani kell a gazdaságion belüli tartalékokat a szocialista felhaiimozäs további fokozása számára, szigorúan ügyelni kell az állami fegyelem betartására. Arra kell törekedni, hogy minden vállalat teljesítse a számára megállapított cikklista szerinti termelési tervet. Ahhoz, hogy el végezhessük a népgazdaság fejlesztésére és a dob gozók anyagi és kulturális színvonalának emelésére irányuló ötéves terv feladatait, elengedhetetlen, hogy az 1951—1955-ig terjedő idő alatt körülbelül 90 százalékkal növeljük az állami beruházások meny- nyíségét, a beruházásokat szolgáló állami előirányzatokat pedig körülbelül 60 százalékkal a negyedik ötéves tervhez viszonyítva, mégpedig ügy, hogy a hiányzó 30 százalékot megfelelő önköltségcsökkentéssel fedezzék, a munka termelékenységének növelése, az általános üzemi költségek csökkentése, az építőanyagok és berendezések árának leszállítása segítségével. b) Az élenjáró technikának a népgazdaság minden ágába való bevezetése, a munka megszervezésének megjavítása és a dolgozók kulturális és technikai színvonalának emelése révén az ötéves terv alatt az iparban körülbelül 50 százalékkal, az építkezésben 55 százalékkal, a .mezőgazdaságban 40 százalékkal kell emelni a munka termelékenységét. Az ötödik ötéves terv ideje alatt lényegében be kell fejezni a nehéz és munkaigényes ipari és építési munkafolyamatok gépesítését. c) öt esztendő alatt körülbelül 25 százalékkal kell csökkenteni az ipari termékek önköltségét és 20 százalékkal az építési munkálatok költségét. Csökkenteni kell az építkezések Időtartamát és biztosítani kell az építőmunkák minőségének javítását. A gép- és traiktoráílomá- sok traktorosmunkáinak körülbelül 25 százalékkal, a vasúti szállításoknak 15 százalékkal, a kiskereskedelem forgalmi költségeinek pedig. 23 százalékkal kell olcsóbbá válnia. — Jelentősen csökkenteni kell a forgalmi szervek általános üzemi költségeit az iparban, valamint a mezőgazdasági termékek begyűjtésénél és eladásánál. Fel kell lendíteni a feltalálók tömegmozgalmát, a mérnökök, technikusok, munkások és kolhozparasztok körében a termelés technikai tökéletesítéséért és kibővítéséért, a mindenre kiterjedő gépesítésért, a munkakörülmények további megjavításáért. El kell Ítélni a gazdasági szervezeteiknek azt a gyakorlatát, amely lebecsüli az új technika bevezetésének és a munka gépesítésének feladatait, megengedi a munkaerő nem megfelelő kihasználását. d) A gazdasági építés valameny- nyi nagy és kicsiny szakaszán következetesen eleget kell tenni a takarékosság követelményeinek, fokozni kell az üzemek jövedelmezőségét, keresni kell, meg kell találni és ki kell használni a rejtett tartalékokat, a lehető legnagyobb mértékben ki kell használni a termelési kapacitásokat, rendszeresen javítani kell a termelés módszereit, csökkenteni kell a termelési önköltséget, meg kell valósítani az önálló elszámolást. Az anyag- és felszereléspazarlás megszüntetésével, a selejt elleni harc fokozásával, a gazdaságos anyagfajták bevezetésével, teljesértékű pótanyagok széleskörű alkalmazásával és élenjáró termelési technológiával biztosítani kell az anyagi erőforrások jelentékeny megtakarítását. A pénzügyi szerveknek fokozniok kell a gazdasági tervek teljesítéséSZABOLCS-SZATMÁRI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Siklósi Norbert Felelős kiadó: Győré József Szerkesztőség: Nyiregybáza Dózsa György-u. 5. Tel.: 13-70. 32-71 Kiadóhivatal: Nyiregybáza Zsdánov-u. 1. — Telefon: 30-00 Szabolcs-Szatmármegyei Nyomdaipari vállalat Nyíregyháza Dózsa György-utea 6 szám F, v.: Szilágyi József. nek és a takarékossági rendszer be-, tartásának rubelellenőrzését. e) Kétszeresükre kell növelni az állami anyag- és élelmiszertartalé- kokat. hogy azok minden eshetőségre biztosítsák az országot. A jelen (ötödik) ötéves terv újból bebizonyítja az egész világnak a szocializmus nagy életerejét, a szocialista gazdasági rendszer vitathatatlan felsőbbrendűségét a kapitalista rendszerrel szemben. Ez az ötéves terv a békés gazdasági és kulturális építés terve. Ez a terv elősegíti a Szovjetunió és a népi demokráciák további megszilárdul á- Iását és gazdasági együttműködésük kiszélesítését, valamint a gaz. dasági kapcsolat fejlesztését minden országgal, amely az egyenjogúság és kölcsönös előnyök alapján kívánja fejleszteni kereskedelmét. A szovjet gazdasági életnek az ötéves tervben megszabott békés fejlesztése homlokegyenest ellenkezik a kapitalista országok gazdasági életével. A tőkés országok a gazdasági élet íuilitarizálásának útján haladnak, a tőkések a legnagyobb profitokat zsebelik be, a dolgozók elnyomorodása tovább folyik. Az ötéves tervben megszabott feladatok nagy követelményeket támasztanak a párt-, állami, gazdasági, szakszervezeti és Komszomol- szervezetekkel szemben, arra kötelezik őket, hogy a széles tömegekor, az ötéves terv teljesítésére és túlteljesítésére mozgósítsák, széleskörű bírálatban részesítsék a szervezeteink munkájában mutatkozó hiányosságokat, hogy ezek a hiányosságok minél előbb megszűnjenek. Minden eszközzel támogatni kell az ipari és kolhoztermelés újítóit, a közlekedésnek és a népgazdaság egyéb ágazatainak élenjáróit abban a törekvésükben, hogy fokozzák a termelést, emeljék a termelékenysé- get, csökkentsék az önköltséget. A szocialista verseny erejét, a munkások, a kolhozparasztok és az értelmiség együttes békeharcos akaratát, a dolgozóknak a kommn • nista társadalom felépítését szolgáló törhetetlen eltökéltségét az új ötéves terv teljesítésére és túlteljesítésére kell irányítani. A Szovjetunió népei a kommunista párt kipróbált vezetésével sikeresen teljesítik az új ötéves tervet. Az Alkotmány ünnepére megyénk túlteljesítette gabonabegyiijtési tervét Mint a megyei tanács begyűjtési osztálya tegna-p jelentette, Szabolcs- Szatmár teljesítette a gabonabe- gyiijtés tervét augusztus húszadikáig, Alkotmányunk születésnapjáig. Augusztus 19-én estig a nyírbátori járás 108.9. Nyíregyháza város 106.3, a baktai járás 103.1. a kisvárdai járás 102.7, a tlszalöki járás 102.7, a csengeti járás 102.2, a nagykállói járás 101.8, a nyíregyházi járás 101.5, a fehérgyarmati járás 101.3. a mátészalkai járás 101.1, a vásárosnaméuyi járás 99.3, a kemecsei járás pedig 96.2 százalékra teljesítette a begyűjtési terveket. A két utóbbi járásban főként, de a többi járásokban is vannak még községek, ahol számos adósa van az államnak. A községi tanácsok hal adókba tanul és következetesen alkalmazzák a törvényt az elmaradókkal szemben, s törekedjenek arra, hogy mindenki teljesítse kötelességét. Ez is egyik döntő feltétele annak, hogy az elkövetkező időkben a burgonya és kukorica begyűjtése, a sertés-, marha-, baromfi- és tojásbeadás sikereket hozzon Szabolcs-Szatmárban. Gyorslista az Ötéves Tervkölcsön sorsolásáról Augusztus 20-án, Alkotmányunk: sorsolást tegnap folytatták, ünnepén megkezdődött az ötéves Az alábbiakban közöljük az első Tervkölcsön ötödik sorsolása. A két nap nagyobb nyereményeit. 50.000 forintot nyert SorozatSorszám szám 0449 0751 0624 0636 0931 0697 2052 0074 2730 0425 2825 0858 2216 0969 1807 0869 25.000 forintot nyert SorozatSorszám szám 0770 0266 0984 0644 1072 0499 1313 0060 1521 0337 1888 0707 2460 0854 2591 0676 2870 0720 3142 0500 10.000 forintot nyert SorozatSörszám szám 0239 0170 0282 0696 0477 0922 0707 0810 0773 0492 1052 0730 1182 0966 1335 0257 1599 0538 1868 0494 1894 0031 2206 0078 2296 0707 2346 0506 2501 0471 2817 0852 3025 0769 0054 0172 0228 0588 SorozatSor. szám szám 0232 0335 0392 0232 0410 0805 0824 0571 1857 0237 2041 0928 2111 0589 2353 0572 2368 0828 2429 0485 2821 0820 0 1 o forintot nyert SorozatSorszám szám 0059 0880 0150 0571 0060 0976 0060 0626 0175 0011 0184 0002 0225 0836 0404 0214 0429 0323 0447 0733 0453 0751 0507 0998 0557 0299 0615 0843 0700 0045 0854 0988 0877 0718 0946 0792 0998 0688 1111 0021 1254 0096 1282 0420 1328 0487 1396 0137 1436 0674 1492 0782 1493 0533 1623 0373 1651 0911 1762 0532 1773 0994 1829 0351 1879 0145 SorozatSorszám szám 2022 0182 2167 0682 2188 0689 2233 0777 2251 0970 2285 0372 2395 0918 2439 0040 2454 0935 2606 0002 2616 0964 2621 0678 2641 0847 2775 0707 2799 0612 2801 0006 2819 0488 3006 0509 3048 0468 3135 0522 3155 0463 0147 0063 0188 0505 0597 0302 0752 0258 1176 0747 1279 0507 1382 0306 1385 0477 1496 0710 1565 0471 1973 0263 2091 0421 2161 0508 2445 0191 2456 0811 2469 0704 2638 0894 2665 0629 2722 0527 2788 0889 2829 0631 2982 0090 3042 0910 3140 0230 3205 0548 1000 forintot nyert Sorozat- Számtól szám számig 0026 501—0600 0041 901—1000 0782 901—1000 0851 401—0500 1121 601—0700 r 1160 901—1000 1242 001—0100 1312 301—0400 1605 501—060O 1813 701—0800 1881 701—0800 1936 501—0600' 2120 201—0300 2187 501—0600 2251 001—0100 2217 201—0300 2-540 501—0600 2856 901—1000 2920 001—0100 2973 601—0700 0084 501—0600 0561 701—0800 07S4 201—0300 0879 501—0600 0S83 501—0600' 0940 201—0300 1969 801—0900 2222 601—0700 2366 101—0200 3078 401—0500 ötszáz forintot nyertek Sorozat- Számtól szám számig 0021 101—0200 0064 201—0300 0139 601—0700 0300 501—0600 0525 401—0500 0574 801—0900 0090 301—0400 0910 801—0900 1083 501—0600 1136 901—1000 A fenti gyorslista közvetlenül a | számhibákért felelősséget nem vát- húzás után készült. Az esetleges j lalunk. igényeit, biztosítsa továbbra is a levelezőtagozatok, az esti főiskolák és az esti középfokú szakiskolák, valamint a dolgozók oktatására létesüli általános műveltséget adó iskolák további fejlesztését. ■"7 Tekintettel arra, hogy a nép * • gazdaság — különösen at élenjáró technika növekvő alkalmazásával kapcsolatban — fokozottat igényel szakképzett kádereket, javítsa tovább a fiatal szakképzett munkások képzését az Állami Munkaerő tartalékok rendszerében és biztosítsa a munkások képzését és szaktudásuk fokozását a vállalatokban megszervezett tanfolyamokon és iskolákon való tanulás útján. O Fejlessze tovább a filmtec'u- '■ nikát és televíziót, bővítse tovább a filmszínházak hálózatát növelje körülbelül 25 százalékkal a® ötéves terv ideje alatt a moziberendezések számát és növelje a filmek mennyiségét is. 1955-re, az 1950. évihez képest növelje 30 százalékkal a könyvtárak, 15 százalékkal a klubok számát és javítsa munkájukat a lakosság kiszolgálása terén. A szép irodalmi és tudományos kiadványok, tankönyvek, folyóiratok, je lentős szaporításának biztosítása érdekében bővíteni kell a nyomdaipart, meg kell javítani a nyomtatás és a könyvek kivitelezésének minőségét. 9 Az egészségvédelem és közok- • tatás tervbevett fejlesztésének megfelelően az ötéves terv alatt az előző ötéves tervhez képest körülbelül 50 százalékkal kell emelnie az e célra fordított beruházásokat. Az ötödik ötéves terv a Szovjetunió népgazdaságának újabb hatalmas fejlődését eredményezi és biztosítja a nép anyagi jólétének és kulturális színvonalának további jelentős emelkedését. Az ötödik ötéves terv teljesítése Hatalmas lépés előre a szocializmusból a kommunizmusba való át- nenet útján.