Néplap, 1952. június (8. évfolyam, 127-151. szám)
1952-06-08 / 133. szám
NÉPLAP 1052 JÜN'IUS 8, VASÁRNAP 17 hold burgonyái kapáltak meg Tornyospálcán a szabolcsbákai tszcs-tagok A ashbolodbákaJ tszcs.-k a minisztertanács határozatának megfelelően végeik a növényápolási és egyéb mezőgazdasági munkákat. "Nacry gondot fordítanak a határidők betartására, így harcolnak a terméshozam növeléséért. Jó mun- ,bájuknak egyik titka a szervezettség és ezzel kiküszöbölik a ^munkaerőhiányt”, amire több tszcs, szeret hivatkozni, ha rosszul halad a munka. A szabolcsbákaiak nemcsak magukkal tőrödnek, hanem a minap meglátogatták vagy hatvanan á 18 kilométerre lévő tornyospálcai Lenin tszcs.-1 is. Persze, nem üres kézzel, hanem kapákkal mentek. A Lenin tszcs, tagjait váratlanul érte a segítség, de igen megörültek a sok kapásnak. A vendégek azonnal brigádokat és munkacsapatokat szerveztek és fegyelmezetten munkához láttak. Egész nap nótaszó mellett kapáltak és versenyeztek a „hazaiakkal”. A munka versenyben a női munkacsapatok jártak az élen. A vendég tszcs.-tagok 17 hold burgonyát kapáltak meg s ezzel nagyban elősegítették a tornyospálcai Lenin tszcs, tagjainak munkáját. De nemcsak ezzel váltak ri tornyospálcai tszcs, javára, hanem azzal is, hogy a munkaszervezetek, a fegyelmezett munka kialakítását ban szerzett tapasztalataikat átadták. Szabolcsbáloa még a tavasszal lett szövetkezeti község, de márisj túllátnak a bákaiak saját kerítésükön. Nemcsak a maguk gondjaival törődnek és nem „ülnek” az eredményeiken, hanem segítik az elmaradt szövetkezeti dolgozókat. SÜLLEK JAKOS, Eisvárda. A Ti szál« túli Áramszolgáltató Vállalat dolgozóinak újításai vállalatunk dolgozói közül töb- •l>en újítással készültek a Megyei Béketalálkozóra. A dolgozók újításai többezer forintos megtakarítást eredményeztek. Igen nagy jelentősége. van Szabó Tibor mérnök újításának. Az újítást a nyírbátori erőtelepen végezte. A műszaki fejlesztési terv során forgóáramosí- tani kellett az erőtelepet, hogy a vállalat akkumulációját nagy költségek kiküszöbölésével növeljük, A lorgóáramosftás váltóáramú mérők hiánya miatt megakadt és így felmerült az a kétely, hogy tervünket nem tudjuk teljesíteni. Szabó Tibor mérnök azonban az egyenáramú mérőket megfelelő hitelesítési eljáráson keresztülvezetve, lehetővé tette a váltóáramú mérők kiküszöbölésével a forgóáramosí- tást. Ezt a munkát az újítás segítségével nyolc hónappal megrövidítette. így 60.000 forintos megtakarítást ért el vállalatunk. Tóth János hálózati lakatos az újításával az átalányégők felerősítését tette gyorsabbá. Az újítás bevezetéséig egyenként végezte ezt a munkát, most egyszerre 20 darab átalányégő felerősítését tudja elvégezni. Laczkó József és Radoszta Imre adminisztrációs újításai és az én általam javasolt oszloptér rendezése 5736 forint megtakarítást jelentettek. Az újítók összesen 4730 forint jutalomban részesültek. (Négyesi Miklós üzemi tudósító.) Minisztertanácsi rendelet a lucerna-, vöröshere- és baltaeimmag kötelező termeléséről Egyre fejlődő állatállományunk szilárd lakarmányalapjának biztosítása érdekében a minisztertanács elrendelte, hogy aki lucernát, vörösherét vagy baltacimot — külön- ,külön vagy együttesen — négyszáz négyszögölet meghaladó területen termel, köteles a község (városi) magtermelési tervelőirányzat arányában területe egy részén magot termelni. Az egyénileg termelők magterme- lési kötelezettségét vetésterületük arányában a közsési tanács végrehajtó bizottsága évenként június 15-ig állapítja meg és ezt a termelőkkel írásban közli. A termelőszövetkezetek (csoportok), állami gazdaságok, kísérleti és tangazdaságok, valamint egyéb mezőgazdasági állami vállalatok magtermelést kötelezettségét jóváhagyott üzemtervük állapítja meg, A termelők a községi tanács végrehajtó bizottsága által megbatározott, illetve a jóváhagyott üzemtervben megjelölt területen a baltacím első, a lucerna és a vöröshere második kaszálását kötelesek magtermelésre meghagyni. Azok, akik a baltacím első kaszálását már elvégezték, a második termésből kötelesek magot fogni. Az egyénileg termelőknek minden évi június 30-ig a községi tanács végrehajtó bizottságának írásban kell bejelenteni a magtermelésre meghagyott lucerna, vöröshere és baltacím területét kát. holdban és négyszögölben, kifejezve, valamint a terület fekvését, továbbá azt, hogy a magtermelésre kijelölt terület arankával vagy vándorvirággal fertőzött-e, vagy sem. A lucerna-vetésterületeken a magtermelés fokozása érdekében a pótbeporzást mindenütt el kell végezni. A rendelet a továbbiakban foglalkozik a fenti pillangósvirágú takarmánynövények, növényi és állati kártevői elleni védekezés szabályaival és meghatározza, hogy a magnak hagyott pillangós takarmány- növényeket milyen érési állapotban kell aratni. Apró qataLek Szeretném leírni azt a felháborító rendetlenséget, amit a III. számú napközi otthonban találtam. A gyerekek az udvar egyik részén ellenőrzés nélkül játszottak, míg egy másik csoport a szenet hordta a pincébe. (Bedig öt személyzet van a napközi otthonban.) Kell, hogy a gyerekek foglalkozzanak, de nem szénhordással, ahol összepisz- kolják a ruhájukat és azután iskolába kell menniük. A nevelőnő felnőtt fia különböző veszélyes játékokra tanítja a fiúgyermekeket. Egy másik csoport a-teremben foglalatoskodik, míg a nevelő gazdasági munkákkal törődik. Kell ez is, de szétnézhetne a gyerekek között is. Akkor biztosan észrevenné, hogy micsoda rendetlenség van az ebédlőben. De a többi termekben sincs nagyobb tisztaság. Szanaszét szórva a ruhák, játékok, ételmaradékok, táskák és minden mozgatható tárgy. Egyedül egy szobában van némi rend, de csak azért, mert oda nem szabad bemenni a gyerekeknek. Pedig nagy szükségük lenne reá. S ott vannak az új játékok is a szekrény tetején. A tisztálkodási lehetőség is szégyene a napközi otthon öt dolgozójának. A víztartály alatt a piszkos vízzel tele mosdótál, egy törülköző 70 gyerek részére s arra is rossz ránézni. Az új törülközőket „nem szabad” használni. Nem akarom tovább sorolni a napközi otthonban uralkodó fejetlenséget, ezért csak annyit: népi államunk azért áldoz a napközi otthonokra oly sokat, hogy jól érezzék ott magukat, hasznosan töltsék idejüket a dolgozók gyermekei. A. városi tanács Ígérgeti már jóideje, hogy „rendet csinál”. Szeretnénk, ha most már csakugyan megjavulna a gyerekek ellátása és foglalkoztatása a napközi otthonban. Szeműk Mihályné Nyíregyháza. \ felsőfokú káderképző tanfolyam politikai gazdaságtan - szakos hallgatóinak konferenciája hétfőn délelőtt 8 órai kezdettel lesz a Pártoktatás Házában. MSZT járási titkári értekezlet 9-én délelőtt 9 órakor MSZt járási titkári értekezlet lesz Nyíregyházán, az MSZT megyei székhazában. Rádióműsor JUNIUS 8. VASÁRNAP KOSSUTH-RÁDIÓ: 6.00— 8.00-ig: HíuigLeinezek. 6.45: A Szabad Nép mai vezércikke. 8.00: Hírek. Lapszemle. 9.00: Egy falu — egy nóta. 9.50: Zenés fejtörő. 10.00: Vidám zenés júniális. 11.00: A Magyar Rádió békeinüaora. 11.50: A szovjet zene kineseeházá'bóll. 12,00: Hírek. 15.00: Hanglemezek. 15.00: Hangos Újság. 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés.— 14.15: Táncdalok a sportról. 14.45: A Magyar .Rádió népi zenekara játszik. 15.50: Szórakoztató zene. 16.00: A Szovjetunió szocialista mezőgazdasága, 16.50: A Magyar Rádió tánczenekara játszik. 17.00: Egy hét a külpolitikában. 17.20: Filmzene. — 17.40: Kincses Kalendárium. 19.00: Szovjet tánczene. '20.00: Hírek. 20.20: Hanglemezek. 21.20: Hangképek a vasárnap sportjáról. Totóhírek. 21.50: Hanglemezek. 22.00: Hírek. 22.10: A Magyar Rádió tánczenekara játszik. 23.08: A Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik. 24.00: Hírek. PETÖFI-RÁDIÓ: 8.00: Hanglemezek. 8.50: Falurádió. 9.00: Vallásos ‘félóra a stúdióból. 9.50: Evangélikus istentisztelet közvetítése. 10.15: Operarészletek. 11.00: Miska bácsi lemc- zesládája. 12.05: Hanglemezek. 12.50; Életünkről... 13.00: A Magyar Rádió kamarazenekara játszik. 14.00: Közvetítés a Bartók-teremből. 14.55: Hanglemez. 15.00: Tudományos fejtörő negyedóra. 15.20: Hanglemezek. 14.45: A Tartós béékéért, népi demokráciáért c. lap ismertetése. 16.00: Gyerekek köszöntik tanítóikat. 16.40; Szív küldi szívnek szívesen. 17.00; Lobogj, pirosiló békeláng. 17.40: Tánczene. 18.40: Tavasz a fővárosban. — 20.10: Tán cceárd ások. 22.00: VTT-díjas művészek hangversenye. 22.25: Hanglemezek. JUNIUS 9. HÉTFŐ KOSSUTH-RÁOIÓ: 5.50: Hírek. Lapszemle. 5.45—8.30-ig: Reggeli ze. nós műsor. 5.55: Vasárnapi sport eredmények. 6.45: Hírek. 7.45: Külföldi lapszemle. 11.50: Donyeci bányászok. Regónyfolytatá« 11.55: Hanglemez. 12.00: Hírek. HangoeUj- ság. 12.50: Körösi Dudu6 Zoltán és zenekara játszik. 13.15: A Magyar Rádió szórakoztató zenekara játszik. 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.15: Énekkar. 15.00: Úttörő-híradó. 15.30: Uj magyar dalok. 15.50: Színes muzsika. 16.20: Tréfás ifjúsági fejtörő. 16.45: Műsor az úttörők zenei szakköreinek. 17.00: Hírek —*i 17.15: .Ifjúság Hangja. 17.35: Dalolj1 velünk! 17.55: Jó munkáért szép mu._ asikát! 19.00: A Magyar Rádió tánc- zenekara játszik. 20.00: Hangos Újság. 20.40: A begyűjtési verseny híred. 20.45: Hanglemezek. 20.55: Tavasz Szákemben. Georgij Gulia regényének; rádióváltozata. 22.00: Hírek. #port. 22.25: Közvetítés a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. 23.40: Hanglemezek. 24.00: Hírek. PETÖFI-RÁDIÓ: 6.15: Hanglemezek. — 6.45: Jó reggelt, gyerekek! 7.00: Vidám népdalok. 7.35: Hanglemezek. 8.15: Heti zenés kalendárium hanglemezekkel. 9.00: Hangszerszólók. 9.20: A Gyermekrádió műsora. 9.40: Oroiaz nyelvlecke az általános iskola első orosz könyve alapján. 10.00: Hírek. 10.10: Szimfonikus táncok. —11.00: Máthé bácsi kardja. Elbeszélés. 11.20: Két részlet Ruzicska Béla futása c. operájából. 15.00: Hangverseny gyermekeknek. 16.00: ... . . Ti jövőtöknek biztos záloga vagytok...“ 16.50: Lakatos Vince és zenekara játszik. 17.10: A Bolsevik Párt útja: Konzultáció a párttörténeti tanfolyam hallgatóinak. 17.30: Hírek. 17.40: A Rádió Népművelési Híradója. 3 8.00: Hanglemez. 18.10: Beszélő atlasz. — 18.40: Hanglemezek. 19.00: Uj technika a Szovjetunió mezőgazadságá- ban. 19.15: Sportnegyedóra. 19.30: Szív küldi szívnek szívesen. 19.45: Hanglemezek. 20.00: Magyar muzsika. 22.00: Helyszíni közvetítés Cinkotáról. APRÓHIRDETÉS Uj és használt cserépkályhák eladók. Sirmann Erdősor 10. Különféle bútorok olcsón eladók. Délután 5-től: Osengeri, Takarékpa. lota I. 1. Eladó kétajtós jégszekrény, nagy rézüs*t. Dózsa György-u. 47. Redőnyös iratszekrény, egy megjavítható jégszekrény, írógép a az tál eladó. BáithoryrU. 28. Egy világos kredenc olcsón eladó. Vasgyár-u. 12. Alkalmi vételek: könyvszekrény, komód, barna félháló, matrac, ebédlőszék, rádióasztal, virágállvány, dívány, kanapé, fotelek, torontáli ezőnyeg, festmények. dísztárgyak Erdélyinél. Dózs-a György-u. 46. Jó minőségű világos férfi ruha. magas termetre eladó. Holló-utca 21. \yári sportéva<l Megkezdődött a nyári sportévad a Szovjetunióban. Április 13-án Tbilisziben, április 18-án Bakuban, Kievben és Harkovban megkezdődtek a szovjet labdarúgócsapatok barátságos mérkőzései. Szevaszto- polban népi evezősversenyeket rendeztek. Kievben, Szovjet-Ukrajna fővárosában április 18-án rendezték meg a „RadinszUij Sport” című lap díjáért folyó hagyományos váltóversenyt és azóta is számos lérdekes verseny került sorra Szov- 'jetuniú-szerte. A múlt évben a szovjet sportolók jelentős sikereket értek el. 521 összszövetségi csúcsot állítottak fel, 38 világcsúcsot javítottak meg. A szovjet sportolók évről-évre szélesítik kapcsolataikat más országok sportolóival. Jelenleg a Szovjetunió sportszervezeteinek képviselői 16 nemzetközi sportszövetségnek a tagjai. I 1951-ben a szovjet sportolók részt vettek a labdarúgó, korcsolyázó, sakk, to)ma, röplabda, nemzetközi szövetségek munkájában. Sikeresen szerepeltek a Szovjetunió sportolói Ausztriában. Bulgáriában, Magyarországon, Németországban, Kínában, Franciaországban és még több országban. Ebben az évben a szovjet sportolók szintén több nemzetközi versenyen vettek részt. Az atléták az első helyeket szerezték meg az „Humanité” díjáért folyó hagyományos futóversenyen Franciaországban. Szovjet gyorskorcsolyázó nő szerezte meg a finnországi versenyeken a világbajnoki címet. A Szovjetunió sportolóinak a nemzetközi versenyben aratott sikerei nem véletlenek. A szovjet kormány és a Bolsevik Tárt nagy figyelmet fordít a testnevelési mozgalom fejlesztésére. Az 1932. évi költségvetés az egészségügyre, valamint a testnevelés és sport fejlesztésére 22 milliárd 800 millió rubelt fordít. .» A szovjet sport ereje tömegében rejlik. A Szovjetunióban milliók foglalkoznak testneveléssel és különböző sportágakkal. A szovjet testnevelési mozgalom tömegjellegét nagyszerűen bizonyítja az 1952, évi sportnaptár. A nyári sportévadban több, mint 1O.O0ÍO verseny kerül sorra különböző sportágakban. Áprilisban és májusban sok szovjet városban atlétikai váltóversenyeket rendeztek a nyári soprt- évad megnyitása alkalmából. Májusban rendezték meg a Szövetséges Köztársaságok együttesei közti atlétikai versenyeket, júniusban pedig a szovjet városok könnyűatlétáinak postaversenyeit. A posta- versenyek a legnagyobb tömegeket megmozgató versenyek. Elég, ha a Szovjetunióba!! megemlítjük, hogy a múlt évben körülbelül 1 millió sportoló vett részt ezeken a versenyeken. Augusztus végén bonyolítják le Lenin- grádban a Szovjetunió atlétikai bajnokságát. Ősszel kerül sorra a kolhozparasztok sportegyesületeinek atlétikai versenye. Az atlétikai évad tömeges mezei futöverseny- nyel ér véget, melyben a sportolók milliói vesznek részt. A labdarúgópályákon már ott találjuk a Szovjetunió legjobb csapatait. Májusban mindenütt megkezdődtek a városok, kerületek és a Szövetséges Köztársaságok bajnokságai. Ezekben a bajnokságokban a labdarúgócsapatok tízezrei vesznek részt. Július második felétől megkezdődnek a Szovjetunió bajnoki mérkőzései. Az elmúlt évektől eltérően a Szovjetunió idei bajnoksága egyfordulós lesz és Moszkvában kerülnek sorra. A labdarúgás legnagyobb tömegeket megmozgató mérkőzései a Szovjetunió Kupájáért májustól októberig fognak tartani. Hogy mennyire népszerű a labdarúgómérkőzéseknek ez a formája, már az a tény is bizonyítja, hogy a múlt évben a Szovjetunió Kupájáért folyó mérkőzéseken több, mint 17 ezer labdarugó- csapat vett részt. A nyári sportnaptárban jelentős helyet foglalnak el az úszóversenyek. A Szövetséges Köztársaságok legjobb úszóversenyzői vesznek részt a Szovjetunió üszóbajnoksá- gán. mely a nyár végén kerül sorra Kievben, Szovjet-Ukrajna fővárosában. A Szovjetunió bajnokságát különböző sportágakban: kosárlabdában, röplabdában, vízilabdában, teniszben is megrendezik. A tanulók és a főiskolások a nyári szünidő alatt ifjúsági versenyeket rendeznek. Az ifjúsági sportolók megrendezik az atlétikai, az úszás, a röplabda, a kosárlabda, a labdarúgás összszövetségi versenyeit. A versenyekbe a munkások, kolhozparasztok, diákok, iskolások új tízezeréi kapcsolódnak be. Konsztantyin Adrianov, az összszövetségi Testnevelési és Sport Bizottság elnök- helyettese, ________ Salgótarjánba utazott az Építők csapata Ma- délután a Nyíregyházi Építők csapata Salgótarjánban játszik bajnoki mérkőzést a Vasassal. Az utóbbi időben nem a legjobb formában van a salgótarjáni együttes. Ha az Építők csapata kijá-ts-za liawai formáját, egy pontot elhozhat Tarjánból., de ezért is meg kell küzdenie. A csapat felállítása még nem végleges, tegnap délután a következő játékosok utaztak el a mérkőzésre: Bakos, Bodnár, Cse- miczki, Tölgyesi, Havacs. Szarvas, Pn- licskó, Parti, Maxim. Tóth, Parragh. A Demecseri Burgonyakeményítőgyár, Demecser. az őszi átvételi idényre munkakönyvveí rendelkező, jártassággal bíró burgonyaátvevőket felvesz. írásbeli ajánlkozásokat kéri a lenti címre beküldeni. _—- ------ — ............................—................................~~..........~~------------------------------- Tenyésszünk nyíllak mert szép jövedelmet biztosít háztáji mellékfoglalkozással, j a háztartást friss hússal látja el és nyulanként évente T 50 kg elsőrendű trágyát biztosít. Nyúlszaporulatának megvételére szerződést köt a Prémesállattenyésztő Vállalat Budapest, V. Sütő-utca 1. Telefon: 181:466, 383-180. FELHÍVÁS Vízmüépitö Vállalat Bercnte-í Építésvezetősége nzonnali belépésre keres kőműveseket, ácsokat, vasbetonszerelőket, kubikosokat és segédmunkásokat. Fizetés a kollektív-szerződés szerint. Napi háromszori étkezést, szociális normának megfelelő lakást helyszínen biztosítunk. Négyhetenként egyszeri díjmentes hazautazást, hetenkinti hazautazáshoz 80 százalékos utazási kedvezményt biztosi- tunk családos dolgozóinknak. Házasság, születés, haláleset esetében segélyt folyósítunk dolgozóinknak. Jelentkezés munkakönyvvel az építés színhelyén. Bcrcntén. Utazási költséget munkábaálláskor megtérítjük. ÉPITÉSVEZETŐSÉC, MINŐSÉGI HÁLÓK, KONYHÁK, FESTETT BÚTOROK NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK Bútorértékesítő V. NYHiL'GYHÁZA, DÓZSA OY.-U. • OTP-BEVÁLTÖHELY SZABOLCS-SZATMÁRI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Siklósi Norbert Felelős kiadó: Győré József Szerkesztőség: Nyíregyháza Dózsa György-u. 5. Tel.: 13-70, 32-77 Kiadóhivatal: Nyíregyháza 4 j Zsdánov-u. 1. — Telefon: 30-00 !j Szabolcs-Szatmármcgyei Nyomdaipari II Vállalat Nyíregyháza