Néplap, 1952. január (8. évfolyam, 2-25. szám)

1952-01-15 / 11. szám

Mai számunkból:

Versenyt szervez javítja a munkát a faliújság (2. oldal]

A begyűjtési miniszter rendeleté az 1952. évi baromit- és tojásbegy öltésről (3. oldal] — ítélet a munkategyelemsértö bányászok ellen f4. oldal] —

VIII. évfolyam, 11. szám.

ÄRA 50 FILLER

1952 január 15, kedd

RÁKOSI MÁTYÁS ELVTÁRS FELSZÓLALÁSA AZ ORSZÁGOS AKTÍVAÉRTEKEZLETEN

Kedves elvtársak!

Teljesen egyet értek azzal, amit Gerő elv társ itt az aktira elé tárt de egy-két kérdéshez kiegészítésképpen hozzá akarok szólni. Az egyik, a legtöbbet hangoztatott,

a munkafegyelem,

melynek hiányát úgy tekintjük, mint egészséges fejlődésünk gyermekbetegségét. Az iít felszólalt vezető elvtársak egyrésze ezt a kérdést nem kezelte azzal a komolysággal és keménységgel, amely- lyel kellett volna.

Úgyszólván minden felszólaló elvtárs érintette a munka-fegyelem kérdését, de szinte semmit sem hallottunk arról, hogyan harcoltak a munkafegyelem helyreállításáért. ■Rengeteg panaszt kaptam e tárgyban, de amikor konkrét eseteket kértem abból a célból, hogy felhasználjuk a munkafegyelem meg Szilárdítására a lógósok ellen küzdelemben, a legtöbb elvtárs rögtön viszolyogni kezdett és magyarázhatta, hogy az az eset, ame lyet éppen szóvátett, talán még sem olyan, súlyos, mint ahogyan a kezdetén látta, hacsak tőlük füg fütt volna, az a bizonyos felsőbírósági határozat, amelyet most helyeselnek s amely módot ad nekik arra, hogy végre a törvény erejével is fellépjenek a munkafegyelem megszegőivel szemben, — nem jött volna létre. Hozzátelietem, hogy ez az én megfigyelésem, saj nos — összeesik a munkások tapasztalataival.

Az elvtársak itt hallották az aj kacsinger völgyi bányász elvtárs felszólalását, aki elpanaszolta hogy a vezetőség nem harcol keményen a munkafegyelem megszi lárdításáért. A 22. építési tröszttől felszólalt igazgató elvtárs szintén kénytelen volt megállapítani, hogy a munkafegyelem kérdésében liberálisak a vezetők. Aki figyeli a Szabad Népnek a munkafegyelemről szóló, munkások által írt cikkeit, annak is meg kell állapítania, hogy ezek a munkáslevelezők szinte kivétel nélkül panaszkodnak a vezetők liberalizmusára.

Előre meg lehet jósolni:

ha ezen a fére-a nem történik változás, akkor hiába adjuk meg a lehetőséget, a gazdasági életben a vezetőknek, hogy a törvénv erejével is segítsenek helyreállítani a munkafegyelmet, ez aejn fog megfelelő eredménnyel járni,

m?rt az elvtársak félnek az erőteljes eszközök használatától. Mi százszor ismételjük, hogy

e téren döntő annak a szellemnek kialakítása, amelyben szégyen és gyalázat, íaplopónak, csellengőnek lenni, de ugyanakkor hozzátesszük, hogy vannak bizonyos ellenséges vagy egyéb elcraek, amelyeknél a puszta agitáció, rábeszélés csak annyit használ, mint a szenteltvíz. s ezért Telük szemben a törvény ereiét is igénybe kell venni.

Ezért kérem a gazdasági vezetőket, hogy ezt a kérdést kezeljék keményebben. Ne legyen a jövőben folyton panasz arra, hogy gazdasági vezetőink igzngntóink — megmondhatom : középkádereink is — nem egyszer puhák, liberálisak, viszo* lyognak a keményebb eszközök használatától. Hiába adjuk akkor az elvtársak kezébe ezt a lehetőséget. E téren feltétlenül változtatni kell. Minden elvtársunk, minden üzemből jövő hír azt közli, hogy ennek a rendelkezésnek igen üdvös volt a hatása, s hogy bár úgyszólván csak pár napja közismert, mégis már mutatkozik az eredménye.

Ha az elvtflrsak most sem• nyúlnak konzekvensen és kemény kézzel fi fegyelmezés kérdéséhez, akkor megint úgy járunk vele, mint egy csomó egyéb rendszabállyal, amelynek nem konzekvens, vem következtés kezelése miatt nem tett meg az eredménye.

A munkafegyelem lazításához gyakran az is hozzájárul, hogy gazdasági vezető elvtársaink a kisebb ellenállás vonalán mennek. Azt hiszik, hogy ezzol hozzájárulnak a termelés chieléséhéz, holott végeredményben az ellenkezőt érik el. Egyetlen Ilyen kérdést ragadok ki, a vasárnapi munkát a bányákban. Amikor ezt a kérdést közelebbről megnéztük, rájöttünk arra, hogy százával, sőt ezrével van olyan bányászunk, aki kidolgozza a hat napot egy héten, de hogyan. Egy napot hétköznap mindig-Igazolatlanul hiányzik, akkor pihen, helyette vasárnap dolgozik, amikor duplafizetést kap. Ezzel eléri, hogy az otyán rendes munkással szemben, aki: a hat munkanapot hétköznap hiányzás nélkül kidolgozza — egynapos hiányzása ellenére 10—15, vagy húsz százalékkal többet keres, A rendes munkások — a bányászok zöme — elkeseredetten látják, hogy az, aki hetente rendszeresen igazolatlanul mulaszt egy napot s ezzel megzavarja az egész csoport termelését, a végén a vasárnapi műszakkal még 15—20 százalékkal többet keres, mint a rendes, fegyelmezett munkás. Annak dacára, hogy vezető elvtársaink a bányában ezt jól tudják, eddig nem léptek fel ellene. Sőt újabban helyenként bizonyos hallgatag kooperáció alakult ki a műszaki vezetés és az ilyen, a vasárnapi műszakra specializált munkások között azon az alapon, hogy a műszaki értelmiség is kétszer- annyit keres vasárnap, mint hétköznap és ahelyett, hogy üldözték volna ezt a jelenséget, még bizonyos fokig maguk is résztvettek benne, Az eredmény az, hogy a rendes munkás is kezdett rászokni a vasárnapi műszakra és'emiatt szenved a hétköznapi műszak, továbbá a vasárnapi karbantartás és vele az egész termelés is. Bár ezt minden vezető-bányász elvtársunk tudja, a kérdést nem is nagyon feszegették. Ugyanakkor pedig szakadatlanul panaszkodtak általánosságban a munkafegyelemre és bogy a termelés nem megy úgy, ahogyan kell. Ezért

hogy kevés a munkás. Ugyanazon az értekezleten pedig, mindenütt kivétel nélkül, egymásután sorakoztatták fel azokat a tényeket, ítrne- yekböl kiderült, hogy az odakiil- dött toborzott . munkásokkal a kutya sem törődött, különösen a fiatal munkásokkal, vagy a nő- munkásokkal. Ez állandó kísérője volt az összes termelési megbeszéléseknek.

Egyrészt panaszkodtak arról, hogy nincs eléé munkás s ugyanakkor megállapították, hogy azokat a munkásokat, akiket a Párt vagy az állam odaküldött, elhanyagolták, nem foglalkoztak velük, engedték, hogy az ellenség hatása alá kerüljenek és otthagyják a munkahelyet.

Különösen fontos ez a kérdés az. ú.i munkásoknál, a nőknél, a fiataloknál, az átképzésüknél. Hogy a nőkkel és az ifjúkkal a ml gazdasági veztőink nem bántak úgy, ahogyan kellett volna, azt eddig is tudtuk. Minden értekezleten újra felmerül ez a kérdés.

az ifjalckal és nőkkel való bánásmód

Újabban már kezd ehhez hozzájárulni az átképzőjükhöz való rossz viszony. Az elvtársak itt is két esetben hallották, amint a felszólalók ezt szóvátették. Amikor a gyárakat járom, most már tipikus jelenség, hogy elém áll egy ifjú, vagy munkásnö ás közli, hogy az állam öt nagy áldozattal valamire átképezte, és utána takarítónőnek

, vagy napszámosnak osztották be, vagy

egyik gyárból a másikba küldték. Már a sajtóban is kezdenek az ilyen Panaszok jelentkezni, ami azt mutatja, bogy gazdasági vezetőink e kérdést még nem fogják azzal a komolysággal, amelyet megérdemel.

Az új munkásokkal kapcsolatos másik kérdés, amelyre Gerő elvtárs már kitért, de amelyről én szintén nyomulókkal szólni kívánok,

a baleselelhárítás, a munkásvédelem,

minden téreu keményebben kell fogni a fegyelmet: az elvtársaknak most erre meg van a lehetőségük.

Hasonló a kérdés

a munkáshiánnyal

Itt van egy sor elvtárs, aki jelen volt, amikor mi Várpalotán, Perecesen, vagy Tatabányán és egyebütt a helyszínen termelési értekezletet tartottunk. Állandó volt a panasz,

a biztonsági-intézkedések, berendezések kérdése, valamint az ezzel kapcsolatos felvilágosító munka, plakátok, figyelmeztető felhívások sth.

Elvtársaim! Évente száz-kétszázezer ú.i munkás kerül be iparunkba, őzt mindenki tudja. Ezek a munkások legtöbbször tapasztalatlanok, faluról jöttek, fiatalok. — Ezeknek semmiféle gyakorlatuk nincs a munkásvédelem terén, és éppen ezeknél kellene fokozottabban — sokkal inkább, mint a régi, tapasztalt, gyárba-szokott munkásoknál vigyázni minden néven nevezendő munkásvédelmi és egészségvédelmi intézkedések betartására.

Ehelyett ez a kérdés meglehetősen háttérbe kerül. A szakszervezetek, amelyeknek égjük legnemesebb feladata éppen ez volna, szintén nem nagyon törődnek vele, amiatt gyakoriak a súlyos balesetek. Nem egyszer ogy-egy ilyen üzemi baleset jó időre megnehezíti a fiatalok, vagy az új munkaerők toborzását is. Felhasználom a tűi gazdasági vezetőink ez aktíváját arra, hogy nyomatékosan felhívjam f'gyelmüket: itt is el vagyunk maradva és változtatnunk kell ezen a téren is:

meg kell javítanunk a

baleset elhárítást a munkavédelem minden ágában.

Sok szó esett

a minőségről

Több elvtárs panasz tárgyává tette, hogy a tervteljesítésnél már szó kassá vált. hogy a nagy, könnyen legyártható, vagy kevés megmunkálást igénylő darabokkal a gyár túlteljesíti tervét, viszont a linó rnabb, jobb megmunkálást követelő kisebb darabokkal elmarad. Globá lisnn megvan a tervteljesítés, de amikor közelebbről megnézzük, kiderül, hogy ebben a teljesítésben igen komoly hibák vannak, l’l. a hengerművek tervteljesítéséníl az ellenőrzés alkalmával már lögtön megnézzük, bogy a tervteljesítés nem úgy történik-e, hogy a durva hengereiénél túlteljesítés van, a finomlemez pociig el van maradva. A tapasztalat gyakran azt mutat ja. lmgy valóban így „teljesítik” a tervet.

Rengeteg baj van emiatt a minőséggel is. Az elvtársik hallották a fJainert-gyár igazgatójának panaszát, hogy néha több munkaóra kell a durván elkészített darabok rendbehozására, mint az egésznek kigyártására.

Sok a panasz a minőségre általában és gyakori tünet, hogy igazgatóink kezdenek húzódozni a minőségi munka elvállalásától.

Már az is baj, ha a belföldi piacról sok a reklamáció a minőségre és az elvtársak tudják, hogy menynyi panasz érkezik. De még nagyobb baj, hogy ha külföldről az exportált árura kapunk ilyen panaszokat. Az elvtársak, mint gazdasági életünk vezetői, tudják, hogy bizony az ilyen panaszok egyre gyakoribbak. A panaszok kivizsgálása folyamán természetesen felelősségre vonjuk az illető igazgatókat. Emiatt újabban már kezdenek az e'vtársak húzódozni az exporttermékek vállalásától, vagy pedig azon a címert, hogy ez különös pontosságot igényel, nem tartják be a határidőket. A helyzet már olyan, hogy külkereskedelmünkre komolyan érezteti hatását« Kezdünk egy egész csomó helyen — éppen az ilyen gondos munkát igénylő megrendelések, a finom mechanika fórén — az exportbau lemaradni.

Nem szorul magyarázatra, mi? jelent, . ha exporttervünket nem tudjuk teljesíteni, ha dezorganizá. lódít egész exporttervünk. Ha si. kivitelt (terveinket' nem tudjuk jól végrehajtani, akkor azok a gépek, nyersanyagok, amelyeket külföldről vásárolunk az ipar számára, természetesen vontatottan, tervszc*. rütlenül' érkeznek és ez egész termelésünkre károsan hat ki.

A műszaki értelmiség és munkásság viszonyáról

itt aránylag kevés szó esett, amit úgy tekintek — és azt hiszem, az értekezlet is úgy tekinti, hogy ez a viszony alaposan megjavult.

Annyira megjavult, hogy tulajdonképpeni pflbblémát talán már nem is képez. Ennek ellenére e kérdésre azért térek vissza, mert a bányászattal kapcsolatban g. munkafegyelem hiánya mellett — mint a felszólaló elvtársak rámutattak, — a. legnagyobb baj az, hogy az új gépeket vem tudjuk kezelni. — Ez pedig azt mutatja, hogy legalább is a bányászatban az értelmiségiek és a bányászok munkája még nincs jól kordimálva, nÍDcs egymásra hangolva. Különben lehetetlen volna, hogy a kaparószalagok, rázócsuzdák, fejtőgépek szakadatlanul annyit álljanak, mint ahogy itt az igazgatók és a sztahanovisták panasz tárgyává tették. Tartok tőle. hogy az értelmiségiek

és munkások jó együttműködésének kérdése még más iparágban sídcs teljesen megoldva.

Amikor a gyárakban járok, nem egy helyen előfordul, hogy mindenki ott van már a megbeszélésen, de a főmérnököt rendszerint úgy kell külön behívatnom. Ebből is arra következtetek, hogy

bár a jóviszony az értelmiséggel kétségtelenül elmélyül, marad még tennivaló is elég.

Ezért ezt a, kérdést ne hanyagoljuk cl és az elvtársak szaka-datlanul tartsák napirenden. Soha nem lehet azt mondani: na most már a munkások és az értelmiség közt olyan jó a viszony, hogy ezzel a kérdéssel többé nem kell foglalkozni. Ezt a viszonyt mindig mélyebbé és mindig jobbá lehet é- kell tenni.

Szólanoru kell még

az igazgatók és a helyi pártszervezet viszonyáról

Itt, ezen a konferencián erről kevés szó esett. Az első gondolatom az volt, hogy talán azért, mert e téren is minden rendben van. Valóban mi az utolsó esztendőben rendkívül nagy súlyt helyeztünk pártvonalon, e kérdésre és nem győztük hangoztatni, hogy

a jó pártmunkát a jó termelési eredmény mutatja.

A tni pártunk bizonyos fokig ellentétekben fejlődik. Volt egy idő, amikor pártértekezleteinkcn a termelés kérdése alig került szóba. Most bizonyos fokig már az ellenkezőjénél tartunk, cgy-cgy pártértekezletünk inkább termelési értekezlethez kezd hasonlítani. Az elvtársak hallották itt egyik-másik párttitkárunb felszólalását, ha nem tudtál; volna, hogy az illető párt- titkáv, akkor legalábbis az igazgatók első helyettesének vélték

volna, mert a pártmunkáról úgyszólván semmit sem szólt, kizárólag a termelés különböző kérdéseihez foglalt állást.

Tapasztaltam már ennek az ellenkezőjét is. Tavaly júliusban elmentem megyei tanácselnökeink értekezletére, mert meg akartam nézni, hogyan készítik elő a térni .«begyűjtést. Némi meglepetéssel hallottam, hogy a tanácselnökök szinte kizárólag olyan követeléseket hangoztattak, hogy a párt népnevelőit feltétlenül mozgósítsuk, a pártagitáció a feladat magaslatán legyen, a pártszervezetek készüljenek fel, stb. Megértettem, hogy a tanácselnökök féltek a nehéz feladattól és mindkét kezükkel a párt szoknyájába' kapaszkodtak. Meg is mondtam nekik, hogy lm nem tudnám hol vagyok, azt hlu- ném, hogy a mi. ágit.-prop. osztá-