Néplap, 1951. június (7. évfolyam, 125-150. szám)

1951-06-05 / 128. szám

1951 JUNIUS 5, KEDD A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG MINISZTERTANÁCSANAK HATÁROZATA A TAKARÉKOSSÁGI MOZGALOM FELLENDÍTÉSÉRŐL A minisztertanács az Állami El­lenőrző Központ jelentése alapján megállapította, hogy a dolgozók a takarékosságról szóló 1050. decem­ber 31-i határozat helyes alkalma­zásával népgazdaságunknak számos területén eredményeket értek el. A feltárt elfekvő készletekből 'már az első negyedévben 250 mil­lió forint értékű anyagot hasznosí­tottak az üzemek. A fémgyűjtő hét eredménye sokezer vagon vas- és i'émanyagot adott népgazdaságunk­nak. Számos helyen csökkent a faj­lagos anyagfelhasználás, a gyárt­mányra eső önköltség és a forgó- eszközszükséglet. A minisztériumok a dolgozók ezreit irányították ipari termelő munkára oly területekről, ahol túlméretezett volt a létszám, vagy ahol a feladatokat öregek és rokkantak is elláthatják. A már eddig elért eredmények azt bizonyítják, hogy a takarékos gazdálkodás kiterjesztésével és meg­szilárdításával hatalmas tartaléko­kat szabadíthatunk fel tervünk végrehajtásának biztosítására. A megtakarítások azonban még nem egész népgazdaságunkban, hanem inkább csak egyes részterületein jelentkeznek. Az eredmények ott következtek be, ahol a vezetők a takarékossági határozat útmutatá­sait helyesen alkalmazták, maguk is öntevékenyen hozzáfogtak annak végrehajtásához és a dolgozók ta­pasztalataira, s az alulról jövő kezdeményezésekre támaszkodtak. Az MDP II. Kongresszusa tisz­teletére megindított munkaverseny a takarékossági mozgalomnak len­dületet adott. A minisztérium s a vállalatok vezetőinek jelentős része azonban nem ismerte fel, hogy az elért eredmények megszilárdítására és továbbfejlesztésére, a mozgalom kiszélesítésére komoly erőfeszítést kell tenniök. Ezért a takarékossági mozgalom kezdeti lendülete számos területen alábbhagyott és a dolgozó tömegeket valóban átfogó szerve­zett takarékossági mozgalom ez- ideig még nem ludott kibontakozni. A minisztériumok és vállalatok vezetői csak elvétve éltek azokkal a hatalmas lehetőségekkel, amelyek a dolgozók mozgósítására rendel­kezésükre álltak. Nem kísérték- fi­gyelemmel a kiadott rendelkezések további sorsát és a gyakorlatban való alkalmazását, az egyes dolgo­zókig való felbontását. Nem ellen­őrizték az utasítások hatásait. Csak az ellenőrzés biztosította volna az előfordult hiányosságok gyors fel­tárását és az elért eredmények ki­szélesítését. A tapasztalatcsere, a bevált takarékossági módszerek szervezett átadása és átvétele még nem alakult ki. Az Állami Ellen­őrző Központ vizsgálata megállapí­totta, hogy a minisztériumok több­sége általában helyes takarékossági rendszabályokat dolgozott ki. A fő­figyelmet az anyaggal és energiával való takarékosságra irányították. Egyelőre azonban a határozat olyan fontos célkitűzésével, mint a gépek megelőző karbantartása, az intézkedések alig foglalkoznak. — Nincs még végrehajtva a beruházá­sok előkészítésére és jóváhagyására vonatkozó rendelkezés sem. Nem egy esetben az utasításokat késedel­mesen adták ki az alsó szervek számára. Egyes minisztériumok a takaré­kossági határozat végrehajtásában komoly mulasztásokat követtek el. A földművelésügyi minisztérium nem adott olyan irányítást, amely a mezőgazdasági termelésben a ta- karékpsságl mozgalmat érdemben Vasárnap megkezdődött a lémet Demokratikus Köztársaságban a népszavazás szerető világ, mert hazánk most a háború, vagy béke fölött dönt”. TüRINGIABAN elsőként az Arn­stadt körzetében lévő wildensprlng község fejezte be a népszavazást. MECKLENBURG tartomány ti­zenegy községében már a népszava­zás első félórájában leszavaztak a választásra jogosult polgárok. A mansfeldi rézbányavidék váro­saiban és falvaiban vasárnap a kora reggeli órákban ünnepi hangú- lat volt tapasztalható. A Wilhelm Picékről elnevezett kombinát dol­gozói zárt sorokban vonultak a szavazásra. Lelkes hangulatban vonultak a szavazóurnákhoz a Weddegast ál­lami gazdaság dolgozói és a tviehei gépállomás traktoristái is. Jugoszláv dolgozók harca Titóék ellen A jugoszláv üzemekben, bányák­ban, építkezéseknél és erdőmunká­soknál a dolgozók egyre erőtelje­sebb harcot folytatnak titóék ki­zsákmányoló terveinek meghiúsítá­sa érdekében. Nincsen olyan nap, hogy a mun­kások ezrei ne maradnának ki a munkából, vagy tüntetőleg ne hagy­nák ott munkahelyeiket. Ezeket a tényeket már a titóista sajtó sem tudja eltitkolni. így például a Bor­ba kénytelen volt elismerni, hogy az ipari bányákban 30.000 munka­napot vesztettek azért, mert a munkások otthagyták munkahelyei­ket. A zágrábi Naprjed című lap pedig megírta, hogy a ,.Vlckó Krasztulovics” hajógyárban ugyan­ilyen okok miatt 100.712 munka­órát vesztettek. A .sziszaki olajfi­nomítóban a munkások 25 százalé­ka nap, mint nap hiányzik munka­helyéről. Titóék semmiféle fasiszta intéz­kedésekkel, sem rendőrterrorral; íem tudják visszatartani a munká­sokat. Állandóan nő azoknak a száma, akik megszöknek munkahe­lyükről. így például ez év márciu­sában titóék a rasai bányába 132 .munkást toboroztak, de ugyanab­ban a ^hónapban 2S0 megszökött. így van ez csaknem minden üzem­ben. Azok a dolgozók pedig, akik kénytelenek munkahelyükön marad- ni. minden lehető módon szabotál­ják a termelést. Megrongálják a gépeket és csökkentik a munka­termelékenységet. A Zavidovicsban lévő „Krijáva" leldolgozó ipari vál­lalatnál a fűrészgépek negyven szá­zalékát megrongálták. A Vlasziua vfzierőmü építésén dolgozó munká­sok megrongálták a kompresszorok és más gépek nagyrészét. Az itt üzemben lévő tehergépkocsik hat­van százaléka hasznavehetetlen. A Nisi Jasztrobác-gyárban a Borba elismerése szerint 50,000.000 dinár kárt okoztak azáltal, hogy olyan öntvényeket készítettek, amelyek re egyáltalában nem volt szükség. A gyárban naponta uegyven-ötven gél) áll, mert a munkások kima radnak a munkából. A munkások harcát támogatják a műszaki ér telmiségiek is. A Viaszina vízierő­mű építésénél a munkások és a műszaki személyzet együttes harca kö'vetkeztében az építkezési tervet még hatvan százalékban sem telje­sítették. Mindez bizonyítja, hogy a jugo­szláv munkásosztály szervezett és elszánt harcot folytat Tito—Ranko- vics véres rendszere ellen. segíthette volna, és így a mezőgaz­daság számos területén változatla­nul tovább folyik a pazarlás, pél­dául az üzemanyag vonalán. A belügyminisztérium elmulasztotta az egyébként is túlszflk, csak a bel­ső adminisztráció kérdésére korlá­tozott takarékossági intézkedések végrehajtásának ellenőrzését. A könnyűipari minisztérium hanyag­sága miatt havonta száz és száz iparilag hasznosítható hulladékfát egyszerűen eltüzelnek. A belkeres­kedelmi minisztérium nem támo­gatja eléggé központjai és vállala­tai takarékossági mozgalmát. Így íz ezeknél mutatkozó értékes kez­deményezések elszigetelődnek. Még azok a minisztériumok és vállalatok is, ahol célravezető ta­karékossági rendszabályokat alkal­maztak, sok tekintetben tovább tű­rik a pazarlást. Nem harcolnak el­lene, nem járnak el a nép vagyoná­nak elfecsérlőivel szemben és ny­modon gyakran az egyébként mar elért megtakarítások is veszendőbe mennek. A takarékossági mozgalom meg­szilárdítása és kiterjesztése érdeké­ben a minisztériumok, vállalatok tevékenységében állandóvá kell tenni a szervező, ellenőrző, felvilá­gosító és tömegmozgósító munkát. A takarékossági mozgalom irányí­tása a vezetők mindennapi munká­jának szerves, elválaszthatatlan része legyen. A minisztériumok vezető szervei vitassák meg a vállalatok vezetői­vel és élenjáró dolgozóival a taka­rékossági mozgalom helyi célkitű­zéseit. Közvetlenül tájékozódjanak afelől, hogy a dolgozók mit taná­csolnak a feladatok jobb megvaló­sítására és milyen segítséget vár­nak az irányító szervektől. A minisztertanács takarékossági határozatának végrehajtásával kap­csolatban kiadott rendelkezéseket és azok célját részletesen ismertet­ni kell a vállalati dolgozók széles tömeget előtt. A takarékossági mozgalom elért kiemelkedő eredményeit nyilvános­ságra kell hozni. Népszerűsítsék a vállalatvezetők — nyilvános dicsé­rettel és jutalmazással — a kiemel­kedő eredményeket elérő dolgozó­kat és mindent tegyenek meg, hogy a takarékosság — mindenekelőtt pedig az. anyaggal való takarékos­ság — a munkaverseny egyik köz­ponti kérdésévé váljék. A takaré­kossági mozgalomban kivált dolgo­zók és módszereik váljanak közis­mertté a sajtón keresztül. A pré­miumjuttatásokat kapcsolatba kell hozni a takarékosság előmozdításá­val, jutalmazni kell azt a dolgozót, aki terven felüli megtakarítást ér el. Az országos jelentőségű megta­karítások jutalmazására a minisz­tertanács külön alapot létesít. Minden vállalatnál és egyéb gaz­dasági szervezetben olyan nyilván­tartásokat kell szervezni, amelyek­ből az egyes területeken dolgozók saját takarékossági eredményeiket és a többi területek megtakarítá­sait megismerhetik s állandóan fi­gyelemmel kísérhetik. Meg kell akadályozni azt a né­hány vállalatnál tapasztalt törek­vést, hogy a takarékossági célkitű­zéseket a minőség rontásával való­sítsák meg. A feltárt tartalékokat azonnal be kell építeni a tervekbe, ha pedig a megtakarítást elérő vállalatnál nem használhatók fel célszerűen, gon­doskodni kell arról, hogy a népgaz­daság más területein hasznosítsák. Az anyaggal, beruházásokkal, munkaerővel való takarékosság fo­kozása az idei népgazdasági terv végrehajtásának egyik fontos előfel­tétele. Ezért a minisztertanács fel­hívja a dolgozókat, hogy fokozott lendülettel biztosítsák a miniszter- tanács takarékossági határozatá­nak végrehajtását. A miniszterta­nács utasítja a minisztereket, gon­doskodjanak az eddiginél szélesebb körben arról, hogy a dolgozók pon­tosan megismerkedhessenek felada­taikkal a takarékosság terén és biz­tosítsák ilymódon is a dolgozók kezdeményezéseinek felkarolását, a takarékosságra irányuló tömegmoz­galom növekedését Meg ünnepe Hsuk a gyermekek nemzetközi napját Vess Istvánué rádióbe sz ide Vass Istvánná, az MNDSZ főtit­kára a Nemzetközi Gyermeknap alkalmából rádióbeszédében köszön­tötte a magyar gyermekeket. Vass Istvánná előbb a magyar yermekek boldog életéről beszélt, majd emlékeztetett arra, hogy nem mindenhol vannak olyan boldog gyermekek, mint a Szovjetunióban és a népi demokratikus országok­ban. Vannak országok — mondotta — kapitalista országok, ahol a gyermekek éhesek, rongyosak, haj­léktalanok és betegen kóborolnak az utcákon. — Mindannyian hallottatok azok­ról a borzalmakról, amelyeken a kis koreai gyerekek kereszttilmen- nek. ölik, pusztítják a gyerekeket az imperialista vadállatok. A ti együttérzésetek, segítségetek lelkesíti a koreai gyermekeket. Befejezésül Vass Istvánná felszó­lította a gyermekeket, vegyék ki ré­szeiket abból a harcból, amelyet szüleik folytatnak a szebb, jobb, bé­kés jövőért. VIDÁM ÜNNEPSÉGEK SZERTE A MEG VÉBEN Vasárnap szerte a mrgyébeu megünnepelték a dolgozók a Nem­zetközi Gyermeknapot. A szülők gyermekeikkel együtt örömteli szív­vel ünnepeltek. Nyírbátorban már kora reggeltől tele voltak az utcák gyermekekkel. Reggel S órakor hangos híradón közvetítették Vass Istváuné beszé­dét. A rádióbeszéd után az úttörők vezetője tartott beszédet a gyerme­keknek és a megjelent szülőknek. Utána az JINDSZ egyik vezetőségi tagja szólt az anyákhoz. Kihangsú­lyozta, milyen nagy jelentősége van, hogy gyermekeink Szabadon, boldogan ünnepelhetnek. Talán eb­ben a percben — folytatta — gyer­mekek és anyák százait gyilkolják meg az Imperialista banditák Ko­reában. Nekünk, magyar anyáknak kötelességünk, hogy segítsünk a hős koreai anyákon ós gyermeke­ken. Az ünnepi beszédet kultúrmű­sor követte. Az ünnepség bevételét a koreai gyermekek megsegítésére ajánlották fel az MNDSZ asszo­nyok. A csengeri MNDSZ tagok és a békét szerető édesanyák is megér­tették a gyermeknap jelentőségét és már napokkal előbb felvilágosító munkával hívták meg a szülőket a gyermeknapra. Az MNDSZ asszo­nyok és a gyermekek szülei együt­tesen hallgatták meg Vass Istvánná beszédét, s utána több mint ötszáz gyermek ment el moziba. Az MNDSZ könyvkiállítást Is rende­zett. Délután több mint nyolcszáz gyermeket fagylalttal vendégeltek meg. A szülők itt is szép számmal résztvettek az ünnepélyen. Postabon az iskolában tartották meg a gyermeknapot. Az MNDSZ asszonyok és az úttörők kultúrmű­sort adtak elő. Az MNDSZ útiürű- nyákkendővel ajándékozta meg a legjobb tanulókat. Délután 150 gyermeket vend igeitek meg. Tiszabercelen az MNDSZ tagjai és a gyermekek Vass Istvánná be­széde után együttesén tekintették meg a „Különös házasság” című filmet. Több mint 400 szülő veit részt az ünnepélyen. Feh ér g yam laton a gyermeknap megünneplésével egybekötve avat­ták fel uz óvodát. Az ünnepi beszé­det Nagy Zsigmondné tartotta. Az MNDSZ asszonyok színdarabbal ké­szültek, melynek címe: „Borka mégis továbbtanul”. Kisvársányban is Nagyvarxányr ban a gyermekek szintén szüleik­kel együtt hallgatták meg Vass Istvánná beszédét. Amikor a beszéd végétért, a gyermekek énekkara szerepelt. Délután kirándulást ren­deztek. A kiránduláson az MNDSZ as­szonyok az ifjúsággal együtt kul­túrműsorral szórakoztatták a gyer­mekeket. Mátészalkán az úttörők zenés- ébresztőt rendeztek. Utána a gyer­mekek a Hősök-tere iskolájában hallgatták meg Vass Istvánná be­szédét. A mozilátogatáson többszáz gyermek nézte meg az Erdei tör­ténet” című filmet. Délután sza­badtéri előadást rendeztek. Három úttörő sátort állítottak fel, ahol könyveket árultak. Széppé, színessé varázsolták az anyák, az MNDSZ asszonyok gyermekeik vidám, bol­dog ünnepét, a Nemzetközi Gyer­meknapot. Szombaton kezdődik A JS A© YAIS-SZ© Y.JJET Klf/IIRHÉT Kulturális életünk hatalmas eseménye lesz a szombaton kezdődő Magyar-Szovjet Kuítúr- két. A Magyar Szovjet Társa­sáé és más szervezetek is felké­szültek, hogy ez a hét kulturá­lis életünk újabb előrelendítő- jévé, a magyar-szovjet barátság e’mélyítőjévé váljék. Nyíregyhá­zán szombaton est® 7 órakor lesz az ünnepélyes megnyitó az ’ MSZT Dózsa Györgv-úti nagy­termében. A megnyitón a szol- nokmegyei 120 tagú népi együt­tes tart díszbemr’atót. A kultúrhét következő nap­jaiban is állandóan a legjobb kuítúrcsoportok lépnek lel vá­logatott műsorszámaikkal, Az üzemek, vállalatok, hivatalok dolgozói a tömegszervezetek megbízottainál biztosíthatják belépőjegy szükségletüket. A koreai néphadsereg- hadi jelentése A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének fő­parancsnoksága június 2-án közöl­te, hogy a néphadsereg egységei, szoros együttműködésben a kínai önkéntesekkel, Enesen és Hvacsen térségében, valamint Jajántól északra sikeresen visszaverik az amerikai-angol beavatkozók ellen­támadásait. Jangu (Joko) térségé­ben a néphadsereg egységei ke­mény csapást mértek az ellenségre, miközben tiz kilométerre délre visz- szavetették az ellenséget. Az ellen­ség ötven katonája és tisztje a szakaszparancsnokkal együtt meg­adta magát. A néphadsereg légvé­delmi tüzérsége június 2-án lelőtte az ellenség egy B. 29-es mintájú repülőgépét. A vadászgépek lelőt­tek négy ellenséges repülőgépet, A június 3-1 jelentés: A koreai néphadsereg egységei, szoros együttműködésben a kínai önkéntesekkel valamennyi frontou továbbra is sikeresen visszaverik az ellenség ellentámadásait és sú­lyos veszteségeket okoznak neki em­berben és hadianyagban. A közép­ső fronton a néphadsereg egységei továbbra is kemény harcokat foly­tatnak Jongcson (Kenszeu) térsé­gében. A légvédelem június 2-án kiegészítő adatok szerint még hat ellenséges repülőgépet lőtt le. Az Országos Takarékpénztár által meghirdetett takarékossági pályázat eredményei: Az egyéni takarékossá^ és a. takarékbetétgyüjtés jelentőségét kihangsúlyozó és elfogadott pályaművek szerzőit a Bíráló Bizottság 2 darab egyenkint ÍOQO íorinto». urv darab 800 forinton és 46 darab kisebb-nagyobb összegű jutalmakkal és oklevelekkel díjazta. A Budapesten lakó jutalmazottak a jutalmat az Országos Takarékpénztár Takarékossági Propaganda osztályától (Budapest. V„ József Attila-u. 2—4.), míg a. vidékiek az Országos Takarékpénztár illetékes megyeszékhelyi fiók­jától kapják meg a címükre küldött levélbeli értesítés kézhezvétele után. Az ,.B. J. 1.” és a ..Takarékosság“ jeligéjű pályázók közöljék elmüket az Országos Takarékpénztár .Talt. Propaganda osztályával. A Német Demokratikus Köztársa­ságban vasárnap reggel lelkes han­gulatban megkezdődött a Nyugat- Németország remilitarilázása ellen irányuló és a békeszerződés 1951- beu való megkötését követelő nép­szavazás. A szavazóhelyiségek kö­rül már a kora reggeli órákban sokezer szavazásra jogosult polgár gyűlt össze. SCHWERINBEN a szabad német ifjúság és az úttörők zenekara nyi­totta meg a történelmi jelentőségű népszavazás első napját. HALLE lakossága vasárnap reg­gel már jóval a népszavazás meg­kezdése előtt felvonult 'a szavazó- helyiséghez. OPITZ, Lipcse polgármestere amikor leszavazott, ezt mondotta: „Ma felénk tekint az egész béke-

Next

/
Thumbnails
Contents