Néplap, 1951. május (7. évfolyam, 101-124. szám)

1951-05-22 / 116. szám

4 1951 MÁJUS 22, KEDD HÍREK Halcsarnok nyílik ílyiregyházán A nyíregyházi dolgozók közül számosán kérték, hogy a húsellátás meg­javítása érdekében nyissanak [«•Icsamokot a városban. A Városi Tanács el­határozta. hogy teljesíti a dolgozók kívánságát. Rövidesen megnyílik az Ál­lami Áruházzal szemben lévő hentesüzlet helyén a halcsarnok. Számos megyei és környéki halászszövetkezet árul majd ezen a helyen. Ezzel biztosítják a város állandó friss hallal való ellátását. IDŐJÁRÁSJELENTÉS. Várható idő- .Iáráfi kedd estig: Változó felhőzet, tóbbfelé záporeső. esetleg: zivatar. Mér­t-ékeit nyugati, északnyugati szél a, hő­mérséklet alig változik. Várható hő- mérsekiéti értékek az ország területé­re: Kedden reggel 10—14> délben 23— 26 fok között. A KOHÓ- ÉS GÉPIPARBAN az áp­rilisban benyújtott 7066 javaslatból 3842 újítást fogadtak el. amelyek évente 37,855.664 forint értékű meg­takarítást .jelentenek. Az újítás közel egymillió forint értékű jutalomban ré- 6zes ülnek. A NYIRGYULAJI .Petőfi“ termelő­szövetkezeti csoportban a, ezövetkezeti napon 21 család kérte felvételét- Ugyanaltkor alakult Nyireyulaion egy előkészítő bizottság 9 családdal. KÁLLAI ANDRÁS ófehcríői dolgozó paraszt, akinek három holdja van. tej­beadását már több. mint £00 százalék­ban teljesítetté. A NACYKÁLLÓI járási íoldmíí ve- szövetkezeti könyvelők vállalták, hogy a termelőszövetkezeti csoportok elma­radt könyvelését májusban nanrakész állapotba hozzák. A SZOVJETUNIÓBAN a szovjet ha- tatom esztendei alatt kétszáz új város épült, köztük nagyipari központok. ANCLIaBAN három millió embernek nincs lakába. KÍNÁBAN a vasúti hálózatot pej év alatt. 1000 kilométerrel hosszabbítot­ták meg. A személyvonatok eebe. ségét 13-8 százalékkal. a tehervonatokét 7.1 százalékkal emelték. RÓDI GUSZTÁV tivadari dolgozó paraszt, vállalta, hogy'1951. évi tér- rténybeadási kötelezetteéerét határidő előtt 10 nappal teljesíti. A. vállalás- hoz számos dolgozó paraszt csatlako­zott. A GACSÁLYI ,,Dózsa" termelőszövet­kezeti csoport 20 férőhelyes istállót és 20x9 méteres álmatárolöt épített saját erejéből. A NYÍRCSÁSZÁRI Haladás." termelő- csoport saját erejéből- 48 darab süldő- malacot vásárolt. Köztük több malac van. amelyekből anyakocát- nevelnek. JUGOSZLÁVIÁBAN Vojvodinában a sertések száma btven százalékkal csők- kent. MÁJUS 15-ÉN minden gépállomá­son traktorvezetői tanfolyam kezdő­dött. A GYULAI MEGYEI BÍRÓSÁG idő­sebb Horváth Andrá3 kccPmárost hat­évi börtönre és négyezer forint pénz- büntetésre. fiát. ifjú Horváth Andrást hétévi börtönre és kétezer forint pénz- büntetésre ítélte árurejtegetés miatt. 4 fémhét sikeréért harcolnak a nyíregyházi VI. számú Azt a feladatot kaptuk, hogy se­gítsünk fejlődő iparunk nyers­anyaggal való ellátásában, kutas­suk fel a nyersanyagnak felhasz­nálható hulladékot: az ócskavasat, a. színesfémet, a rongy- és papfr- liulladékot. Mi úttörők megértet­tük a hulladékgyűjtés fontosságát, mindent, megteszünk, hogy a fém- hét nagy sikerekkel záruljon. Mi, a nyíregyházi VI. számú ál­talános iskola tanulói brigádokat szerveztünk. Van fémgyűjtő, fém- szállító és kutató brigádunk. Isko­lánk valamennyi osztálya és út­törője versenyben van egymással. Senki sem akar lemaradni a gyűj­tésben. Számunkra a gyűjtés nem­csak kutató és szállító munkát je­lent. Ahová ' elmegyünk hulladék­anyagokért, ott azt is megmagya­rázzuk, hogy miért fontos a nyers­általános iskola úttörői anyagként ' felhasználható anyago­kat összegyűjteni. Több helyen fo­gadtak azzal, hogy nem adják el a hulladékrongyot. Elmondtuk, hogy a gyűjtéssel elősegítjük termelé­sünk még további emelését. A hul­ladékanyagot gép, textil, könyv vagy más formában százszorosán visszakapjuk államunktól. A DISZ Központi Vezetőségének kérésére vasárnapig meghosszabbí­tották a fémhetet. Mi, a VI. számú általános iskola úttörői megfogad­juk, hogy . a fémhét hátralévő ré­szét jól kihasználva a nyíregyházi általános, iskolák között elsők le­szünk. Nálunk lesz legmagasabb az összegyűjtött hulladékanyagok egy főre eső értéke. iSimon Alis VI. sz. általános isk. tanuló. közellátási tudnivalók: Lakóhelyüktől távol dolgozó önellátók kenyérellátása A munkájukból kifolyólag lakó­helyüktől távollevő önellátó dolgo-1 zók közül azök, akik havi 12.5 kg gabonát a helyi gabonagyüjtőnél hatósági áron beszolgáltatnak. 1951 május 1 napjától egy-egy havi ke­nyér- és finomliszt alapjegyet igé­nyelhetnek. Ezen felül megilleti őket a munkahelyükön végzett munkájuk után megállapított pót­jegy. E rendelkezéssel kapcsolatban az a gyakorlati nehézség merült fel, hogy miként juthatnak kenyérjegy­hez azok az önellátó dolgozók, akik kenyérgabona fejadagjukat már teljes egészében megerőltették — mert ezektől a gabonabegyüjtő lisz­tet nem fogad el. Az ilyen önellátó dolgozók úgy juthatnak kenyérjegyhez, ha az őr­lésből származó lisztjüket olyan ön­ellátóval cserélik el, aki kenyérga­bonáját még nem őföltette meg. A csere útján beszerzett gabonából kell a 12.5 .kg-t beszolgáltatni. KENYÉRVÁSÁRLÁSI UTALVÁNYOK ÉRVÉNYESSÉGE Azok a fogyasztók, akik lakóhe­lyükről ideiglenesen elutaznak — miután kenyérjegyük csak a la­kóhelyük területén váltható be — úgynevezett 17. sz. kenyérvásárlási utalványt kapnak. A fogyasztók ré­széről panaszok érkeztek, hogy egyes üzletek erre az utalványra nem adják ki a kenyeret. Közöl­jük, hogy további intézkedésig a 17. sz. kenyérvásárlási utalvány érvé­nyes és az kenyérre beváltható. LELEPLEZTÜK A SZABOTÁLÓ KULÁKOT ÍRJA TÓTH BÉLA FEHÉRCYARMATI LEVELEZŐNK A kulákok a felszabadulás előtt éhbéren dolgoztattak bennünket, s a felszabadulás óta minden eszközt felhasználnak arra, hogy fejlődé­sünket, a dolgozó nép boldogulását megakadályozzák. Én a termelő- szövetkezettől kerültem a Járási Tanácshoz. Tapasztalatból tudom, hogy sokkal jobb, és gondtalanabb megélhetést biztosít a szövetkezeti nagyüzemi gazdálkodás. Az ellen­ségnek nem tetszik az, hogy nap- ról-napra erősebbek lesznek terme­lőcsoportjaink, nem tetszik az, hogy a szovjet tapasztalatok, a tu­domány és technika alkalmazásával évről-évre magasabbra emeljük a földek terméshozamát. Nem tetszik ez Kovács Mihály fehérgyarmati kuláknak sem. Hogy mennyire így van, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az elmúlt napokban történt esete. Május 9-én a termelőcsoport el­nökivel. kimentünk megtekinteni a csoport vetéseit. A kulák Kovács Mihály földje mellett vezetett utunk.. Megdöbbenve láttuk, hogy egy darab földje még a mai napig sincs bevetve a kuláknak. EZ a föld csak tövist és csorbókát te­rem. Ugyanebben a dűlőben meg­néztük a búzáját is, s megállapí­tottuk, hogy az tele van konkoly- lyal, s a búzában lévő rozsszálak­ról sem vágták le a kalászokat. Lelepleztük a szabotáló kulákot, s a nép állama. rövidesen számon- kéri tőle gaztetteit. AZ UT SZÉLÉN heverő üzemanyaghordók lassan megszokott képeivé válnak a tájnak. Gépállomá­saink dolgozói legtöbb helyen nem sok ügyet vetnek azok gondos elszállítására, megőr­zésére, pedig ez is hű képét mutatja a közösség vagyoná­hoz, a szocialista tulajdonhoz való viszonyuknak. Vájjon a gépállomások ve­zetői felvetették c az egyéni felelősség kérdését ezen a té­ren is? — Nem valószínű. Akkor a csahold gépállomás Mícsurín-brígédja nem hagyná napokon keresztül a község ha­tárában az üres hordókat. Nem hagyná Vámosoroszíban a vízzel teli árokban, sárban rozsdásodni. Nem hagynák a Tiszaparton a nagyvarsápyí gépállomás traktorosai, ahon­nan kettőt elvitt a víz. Ki tudja, hogy hány tűnhet el az utak szélén! Nagydoboson két üzemanyaggal teli hordót a tszcsben felejtettek még a télen és csak hónapok múlva találták meg véletlenül. Nem nagy összeg — gon-" dolják egyesek, 250 forint egy üres hordó. De sok hordó sokezer forintot jelent. Min den forint megtakarításért harcolunk! Kérdezzük meg akármelyik traktoristát, hogy ott hagyna-e egy tízforintost az út szélén. Bolondnak tar­taná a kérdezőt. Ugyanakkor nyugodt szívvel hagyja az utak szélén a 250 forintos hordót. Javítsuk meg a szocialista tulajdonhoz való viszonyun­kat minden téren, javítsuk meg ezen a téren is! Mit játszik a ssính éz? Ma -este nyolc órakor „ dolgozók kívánságára: Moliere: Scapin furiang. jai. Az Arany-bérlet később érvényes, JRádióműsor MÁJUS 22. KOSSUTH-RÁDIÓ: 5.00: Falurádió- 5.20: A Moszkvai Kádió énekkara, éne­kel. 5.30: Hírek, 5.40: Női szemmel. 6.00; Indulók. 6.20: Népzene, 6.45: Hírek. 7.00: Hanglemez. 7.20: Reggeli zene, 8.00: Hanglemezek. 11.30: Bul­gáriai riport 12.00: Hírek. 12 30: Népi demokráciák muzsikája,. 13 15: Hanglemezek. 14.00: Időjárásjelentés. 14.10: A Rádió szórakoztató zenekara játszik. 15.30: Hanglemez. 15.55: Har­monika. 16.20: Iskolások rádiója. 17.00: Hírek. 17.10: Békési lakodal­ma? 17.45: Termelési híradó. 18.00: Felolvasás. 19.00: Magyar népdaJok. 20.40: Rádióoperett. 22.05: Hírek. 22.20: Tánczene. 23.00: Operettzenekar 24.000: Hírek. PETŐFI-JRÁDIÓ: 5.30: Népzene. 5 50: MHK-negyedóra. 620: A Moszkvai Rá­dió műsorából 6.45: .Tó reggelt. 'gyer­mekek ! 7.00: Hanglemezek, 7.35: Ma­gyar népdalok 8.00: Balettzene. 8.30: Szél kerekedik. 9:00: Szórakoztató zene. 920: Iskolások rádiója. 10.00: Hírek. 10 10: Gordonka Cs hegedű. 10.40: Magyar népdalok.. 11.00: Hang- lemezek. 15.00: Magyar muzsika. 15.40; Ének.-16.10: Buda pest-zenekar játszik. 17.05: Hanglemezek. 17.15: Előadás. 17.30: Hírek. 17.40: Tánczene. 18.00:' Dolgozóknak zenéről. 18.40: TánczPne. 19.15- Sporthírek. 19.30: Előadás. 19.45: Egy falu — egy nóta. 20.00: Zenekar. 21,30: Szív küldi. 21.50: Rádió tánczenekara. 22,35: Zongora. Hármas ikerborjú a nagyecsedi tsz-ben Nagy esemény történt pünkösd előtt a, nagyecsedi termelőszövetke­zetien. Izgatottan várták a tehené­szek,'vájjon, hogy tesz majd ki magáért a tehénállomány nemrég beszerzett, családi örömök előtt ál­ló tagja. A tehénmama bizony nem vallott szégyent. Elégedetten néz­ték a vígan rugdalózó kis bocit, de az Örömük meg fokozódott, amikor rövidesen megérkezett a testvére. Hanem a folytatásra, a harmadik­ra már nem voltak elkészülve. Hi­tetlenkedve nézték a csoporttagok, a szövetkezet újszülötteit, a három ikerborjút. SZABOLGS-SZATMÁRI NÉPLAP Politikai napilap Felelős szerbe'ztő: Zsurakovszki Mihály Felelős kiadó: Cvőre József Szerkesztőséé: Nvíresryháza. Dózsa Gvöiev-u 5. Te].; 13-70. 32-77, Kiadóhivatal: Kytregyháza. Zsdánov-u. 1, — Telefon: 30—00. Nyiregvházi nyomda, Nyíregyháza. Dózsa György-út 5. A kisvarsányi pedagógusok helytelenül értelmezik a tár­sadalmi munkában való rész­vételt. Révai elvtárs egyetlen egyszer sem mondotta azt, hogy a tanítóknak nem lehet plrtnapra elmenni. Azt sem mondotta Révai elvíárs, hogy az iskolák dekorálását az MNDSZ-asszonyoknak kell el végezni s azt sem, liogy az iskolák tisztántartására nem a tanítóknak, igazgatónak kell ügyelni! A kisvarsányi neve­lők nem járnak pártnapokra, a május elsejei ünnepre „ké­szülve“ szeméttel, maghéjjal volt teleszórva az iskola, nem dekorálnak a gyermekek az iskolában, mert niíntahogy Görbedi igazgató mondja: „a nevelők nem végezhetnek tár­sadalmi munkát“. Súlyos hiba, ha a kísvar- sányi nevelők olyan pedagó­gust tekintenek példaképük nek, mint Naményí volt nyír­egyházi tőkés leányát, a ne­velői kar egyik tagját. Tekint­sék példaképüknek azokat a nevelőket, akik a nép iránti hűségüket tettekben mutat­ják meg! 12 évi börtönre ítélték legyverrej tegetés miatt a volt porcsalmai lejegyzőt Hétfőn délelőtt tárgyalta Nyír­egyházán a statáriális bíróság Er­dei István, volt porcsalmai főjegy­ző fegyverrejtegetési ügyét. Erdei István a Horthy-rendszer hűséges kiszolgálója, híve volt. A felszaba­dulás .előtt tagja, volt a MÉP-nek s mint leventeföparancsnofc nem egyszer véresre pofozta a dolgozó parasztfiatalokat. Legjobb cimborái a .földbirtokosok és a kulákok vol­tak: Gyernes Zsigmond, Pécsi Sza­bolcs, Pécsi Manó, Pap László, Pap János a dolgozó nép gyűlölt ellen­ségei. A felszabadulás után, mint ö is mondotta: ,, a kisgazdapárton be­lüli jobboldali kulálicseportot tá­mogattam’’. Fasiszta magatartásán mit sem változtatott. Durván bánt a dolgozókkal, akadályozta a n^pi demokrácia előrehaladását. Ném egy ízbén akadályozta meg például az UFOSZ gyűlés megtartását. Ezenkívül erkölcstelen, részegesfem- ber volt. A nép kívánságának tett eleget a dolgozók állama, amikor 1949-ben elbocsátotta állásából. Er­dei István annakidején saját maga hirdette ki, bogy a fegyverrejtege- tés. bűntette statárium alá esik. Ennek ellenér-e ö maga Is fegyvert rejtegetett lakásán. Mintahogy el­mondotta a tárgyaláson: papirdo­bozban rejtette el a szekrényében. Előzőleg azonban 1946-ban egyfegy- vermesterrel rendbehozatta. A cél­ja nyilvánvaló volt: aljas gonosz- tettet elkövetni a dolgozó nép el­len. ^alkalomadtán*’. Érdéi Istvánt, a volt horthysta főjegyzőt a nép bírósága 12 évi börtönre, vagyonának elkobzására s politikái jogainak 10 évre való felfüggesztésére Ítélte. . SPORT N Győzött az Elektromos A labdarúgóbajnökság tavaszi idé­nyének utolsóelőtti fordulóját bonyolí­tották' le vasárnap. A forduló .iópár meglepő eredményt hozott. Az idény végére feljavult Vasas Elektronaos újabb győzelmet ért el. kikapott vi­szont a pemrég még veretlen Budapesti Lokomotív p idegenben is győzni tudott a Debreceni Honvéd. Eredmények: Debreceni Lokomitv—Miskolci Lokomo­tiv 7:2 (3:1). ózdi Vasas—Egri Peda­gógus 2:1 (1:1). Budapesti Foctás—Sa- jcezentpéteri Bányász 2:0 (1:0). Hatva­ni Lokomotiv—Budapesti Lokomotiv 1:0 (0:0). Miskolci Honvéd—Perecesi Bányász 4:2 (1:1). ELEKTROMOS— SALG. VASAS 2:1 (1:0) mérkőzését Stefanik vezette, A felálflítáe a következő volt. Ny, Elektromos: Boóz —-Albert. Lovász, Szalöki—Havacä III. Pokrovenszki—Kovács* Parragh. Ha* vacs 1.. Havacő II.. Garai. S. Vasas: Czuder—Válóczi. Csinc6ik. Kühl—Kleibán I. Kleibán II.—Chald- ni. Nagy. Ruzeinszki. Bíró. Kohári; A kezdés után h salgótarjániak vet­ték át szép játékkal az irányítást- a nyíregyházi védelem azonban jól rom­bolja a támadásokat. Később kiegyen­lített mezőnyjáték alakult ki. A félidő közepén Havacs I. megszerzi a vezetést a nyíregyházi csapatnak. A második félidőben Garai helyett Beck játszik. Ez a félidő i? heve? tárj ám rohammal indul, de gólt újra a nyíregyházi csa.- nat szerez Parra eh révén. Utána nem szép a játék, de izgalmas. A, tarján iák­nak alkalmuk nyílik .gQllovésre. a 11-est azonban a kapufélfának vágták. A befejezés előtt Ruzsinszki szépít az eredményen. i A övi re évii ázi csapatból jó volt: Parragh. Kovács. Havacs III. ee Lo­vász. A salgótarjániak közül: Kuhl. Ruzsinszki és Bíró dicsérhető. AZ NB II. TÁBLÁZATA í.­Bp. Postás 12 10 2 — 42:9 23 2. Ózdi Vasas 12 9 2 1 28:7 20 .3. Debr. Lököm. ,12 8 2 2 34:11 18 .4­Miok. Honvéd 12 6 4 2 22:15 16 5. Bp. Lók. 12 5 5 2 27:10 15 6. Misk. Lók. 12 5 3 4 30:27 13 7. Salg. Vasas 12 4 2 6 21:24 10 8. Hatvani Lók. 12 4 2 6 18:24 '10 9. Misk. Építők 12 3 3 6 17:25 9 10. Pereces 12 4 1 7 13:25 1 9 11. Sa.iószentp. 12 2 3 7 14:27 7 12. Debr. Honv. 12 2 3 7 13:29 7 13. Eger 12 1 4 7 15:26 6 14. Ny.E. Vasas 12 2 2 8 8:37 6 A MECYEI BAJNOKSÁG EREDMÉNYEI: MEGYEI ÉOVÁSBAJNOKSÁG > Nyíregyházán Ny i re evh á z i Lók n m"ot i v—Záh on yí Lokomotiv 2:1 (0:0). N3'írmadai Állami Gazdaság—-Demecseri Szikra 3:2. Eal- kányi Állami Gazdaság—Jíisvárdai Ya-; sas 3:2. TDzalöki Vízmű—Mátészalkai Építők 2:0. Nyíregyházi Építők—Vásá- rosnamény 9:2 (2:0). Nagykáilói Kini­zsi—Fehérgyarmat 0:0. Nyíregyházi Dózsa—Nyírbátori Kinizsi 4:0. Május 26—27-én a símai úti lőtéren nagyszabású megyei lovasbajnokeágot rendez a megyei TSB Nyíregyházán. A versenyen nemcsak a, megve legjobb lovasai, hanem országoshírü loyesver­senyzők is részfvesznek. Sík- és* aka^ dályversenyek. díjlovaglások, díjugra­tások, távol- ég magaeugratások és fo- gatversenyek szerepelnek a műsoron. A versenyek mindkét nap délután 'két órakor kézdődnek. A Megyei Labdarúgó Társadalmi Szövetség vezetőségi tagjai szerdán-dél­után 6 órakor a Megyei TSB hivatalos helységében fontos ügyben jelenjének meg. Az eredetileg kitűzött időponttól — május 27-től — eltérően Lengyelország —Magyarország, B. válogatottjainak labdarúgómérkőzésére május 24-én csütörtökön Kattowiczében kerül sor. A MEGYEI KISCOLYÖS TEKE BAJNOKSÁGOT vasárnap rendezték meg 20 teli dobás­sal a nyiregvházi postái szakszervezeti székház tekepályáján A verseny befe­jeztével ünnepélyei keretek kozott osz­tották ki a. 'dí.iáltat. TOTO ERE DM ÉN VEK A ppertfogadások május 20 i fordu­lóján 12 találatot ért el.26 pályázó. Ezek pgyenkint. kb. 2988 forintot kap­nak. 11 találatot ért él 567 pályázó. 137 forintot kapnak. A 10 taláTatos szelvények száma 4149 drb. fejenkinti nyereményösszeg 18.50 forint. * II. Az egyéni bajnokságban n következő eredmények születtek: i. neeezsi Antal 84 fa (Nagykálló). 2. Tamás Józpef 76 fa (Nyíregyházi KTSZ) 3. Szász Lajos 61 fa (Nyiregyházi Posta) 4. Pacsuta István 59 fa (Nagykálló), 5. Daku Miklós» 55 fa (Nagykálló). A csapatbajnokságban a ragykállói Kinizsi lett az első 394 fával. Második lett a nyíregyházi Vendég­látó Vállalat Vörö3 Meteor csapata 327 fával. ÁLLANDÓ ÉJJELI-NAPPALI SZOLGÁLATOT tart a 17/9. sz. gyógyszertár: Dózsa György utca 3. (volt Arany Sas). — Állandóan reggel 8-tól este 8-ig tart nyitva a 17/5 sz. Rákóczi iTt alatti (volt II. Rákóczi) ós a 17/6. számú Szé­chenyi utca 1. szám alatti (volt Angyal) gyógyszertár. i. Ny. Lók, 10 8-— 2 26:12 16 2. Ny. Építők 11 6 2 29:23 14 3. Kisvárda 10 6 1 3 20:13 13 4, Nyírmada 11 5 3 .3 25:23 13 5. Balkány 10 5 2 3 23:13 12 6­Ti=zalök 11 5 2 4 23:18 12 7. Demeter 10 5 2 3 20:20 12 8. Ny. Dózca 10 4 3 3 23:19 11 9. Mát.'Építők 9 4 1 4 26:19 9 10. Nagykálló 10 5 2 3 15:15 9 11. Záhonyi Lók. 10, 5 2 3 15:15 9 12. Nyírbátor 11 2 2 7 16:27 6 13. Fehérgyarmat 10 2 2 6 11:27 6 14. V ásárosnamén^ 11 1 1 9 15:41 3

Next

/
Thumbnails
Contents