Szabolcs-Szatmári Néplap - Néplap, 1951. április (8. évfolyam - 7. évfolyam, 76-100. szám)
1951-04-21 / 92. szám
A béke leggonoszabb ellenségei A Tájékoztató Iroda 1949. novemberi határozata világosan rámutat arra, hogy tik a jobboldali szociáldemokraták: „A jobboldali szocialisták jelenleg nemcsak saját országuk burzsoáziájának ügynökeiként lépnek fel, hanem az amerikai imperializmus ügynökeiként is és az európai országok szociáldemokrata pártjait amerikai pártokká, ázz Egyes ült AVarnok imperialista agressziójának közvetlen eszközeivé változtatják.'’ Az amerikai jobboldali szakszervezeti vezetők szemérmetlen nyíltsággal támogatják a véres imperialista rab- lóháborút Koreában. Murray, a CIO (Ipari Szakszervezetek Kongresszusa) elnöke Trumanhoz intézett táviratban fejezte ki megelégedését a koreai népet gyilkolok borzafenas gaztettei felett. Ugyanakkor Walter Reuter, a gépkocsiipari munkások szakszervezetének elnöke példátlanul felháborító szerződést kötött az egyik legnagyobb amerikai tröszttel, a ..General Motors’-szal, hogy a szakszervezeti vezetők öt évre lemondanak mindennemű sztrájkról. S ha egyáltalán lehetséges, az európai jobboldali szocialista lakájhad a tengerentúli cinkosain is túltesz. Az angol Attlcck, Morissonok, Zilliacusok békéről és szabadságról szónokolnak s ugyanakkor hűen kiszolgálják az amerikai háborús gyújtogatókat. 1950. augusztusában -jfauaily líerald-bau megjelent a ..munkáspárt” prspjfcmjs, amely a szépenhangzó ,.békés' életről’’ is fecseg." A program közvetlen szomszédságában ott ordítanak más cikkek ilyen címmel: „Repiilőtere- Jnk 100.0 amerikai bombázógép befogadáséra alkalmasak”, '„A Koreába induló haderő bevetésre készen áll Hongkongban"’. Sztálin elvtárs a Pravda munkatársának kérdéseire adott válaszaiban leleplezte e gyalázatos, kétszíníí mesterkedést: „Attlee miniszterelnök a béke hitének tünteti Jel magát. Pa azonban valóban a béke oldalán áll, miért utasította el a Szovjetuniónak az Egyesült Nemzetek Szervezetében előterjesztett javaslatát, a Szovjetunió, Anglia, az Amerikai Egyesült Államok, Kinn és Franciaország között haladéktalanul megkötendő hékeegyezmény- rölt" A népek jól megértették, hogy az angol népet eláruló „munkáspártiak”, akik megakadályozták a Béke Világkongresszus Angliában való megtartását, akik vísz- szautasítanab minden békeegyezményre, atombombabetlltásra célzó javaslatot. — nem mások, mint a béke gonosz ellenségei. De vájjon mennyire különbek a nyugatnémetcrszágl schumache- rlsták. aklk az úgynevezett „Európai Kérdéseket Tanulmányozó Nemzetközi Bizottságnak” azt javasolták, hogy a. koreai népet semmisítsék meg atombombával, akik keblükre ölelik a náci tábornokokat, hegy a nyugatnémet ifjúságot ágyútölteléknek adhassák el?! Díszes helyet foglal e! annak a franciaországi Blumnak a pártja is, aki az 1945 augusztusi kongresz- szuson követelte, hogy a szocialista pari szervezeti szabályzatából töröljék az osztályharc fogalmát?! Hiúm kimúlt már, de töretlen aljassággal vetik az ágyat a fasisztáknak „tanítványai”, Mqch, Guy Mellet s a többi áruló, szemrebbenés nélkül adják el dollárokért az amerikai háborús gyújtogatóknak a francia népet. A Surrogate;;, Spaakok és gorra a többi jobboldali szocialista áruló — gyalázatos, gonosz ellenségei a békének. Miközben szolgai hűséggel szolgálják az imperialista rablóterveket, hazug elméleteket fakóinak össze a háborús gyújtogatók érdekében, növelik a nép nyomorát, felcsapnak imperialista kémeknek, egységbontóknak. — gyalázzák a Szovjet- únlót és a népi demokratikus országokat, üldözik az igaz hazafiakat! E munkásárulók arculatára jellemző az a nagy sürgés-forgás, rikácsolás, amellyel a belgrádi fasisztákat gyúmolítják. A zsák megtalálja a foltját! Titó, a jugoszláv nép véreskezü hóhéra, bankettet bankett után rendezett az angol munkáspárti küldöttségek tiszteletére, akiknek arca vörösre dagedt a kiáltozásban: Titó fasiszta rendszere „tiszta szocializmus”. Ugyanakkor megveregetik a hóhér vállát : Titó „olyan gyors ütemben megy át Nyugat (értsd: az imperialista k) oldalára, amennyire ezt Nyugat megengedi neki”. Nem kell sokat beszélni arról, hogy az efféle szemétuépség „dicsérete” még jobban leleplezi a népek előtt az imperializmus láncos kutyáját: Titót. Nálunk, Magyarországon sem viselkedtek különben u jobboldali szociáldemokraták, Rákosi elvtárs a Párt Központi Vezetőségének 1950. október 27-iki ülésén megvilágította a magyarországi jobboldali szociáldemokraták áruló szerepét. A volt Hortliy-besűgók az amerikai és angol kémszolgálat Ügynökei lettek. Eleinte azt az utasítást kapták Imperialista gazdáiktól, hogy pártjuk legyen a kommunistaellenes erők gyüjtőme- dencéje, majd 1947 után, amikor a munkások tömegei már a Kommunista Párt szavára hallgattak, felvették a „baloldali” mezt s azon igyekeztek, hogy minél több jobboldali szociáldemokratát csempésszenek be az egyesüli Pártba. Ezek a beépült elemek — nem a becsületes, volt szociáldemokrata munkások és funkcionáriusok tömegeiről. van szó — aljas aknamunkát folytattak és folytatnak még ma is népi demokráciánk ellen, a Párt ellen, a dolgozó nép ellen a háborús gyújtogatók ügynökeiként. Normacsalűsckat követtek el, ’/zítottak a normarendezésnél. Mint a nyíregyházi Magas- építési Vállalatnál Szekretár, vagy Hillier főmérnök, a betonútépítésnél, aki szabotázsaival nagy károkat okozott a népnek. Fokozni kell az éberséget — ezt a tanulságot kell levonnunk aljas gaztetteikből. Népnevelőinknek, aláírásgyűjtőinknek elsőrendű feladata, hogy aláírásokat gyűjtve a. Béke Világtanács követelésének támogatására, leleplezzék a béke gonosz ellenségeit, a jobboldali szociáldemokratákat is. A békeharc nem lehet sikeres a munkásosztály árulói elleni kíméletlen harc nélkül. Alapjában helytelen és káros az a felfogás, amely lábrakapott egy-két üzemünkben a megyében, hogy a jobboldali szociáldemokraták elleni harc valamiféle „kampányfeladat” volt s a normarendezéssel . a harc lezárult!. A termelés csökkenése, a magas selejt mögött meg kell keresni az ellenség kezét. Az osztályharc éleződése, a nemzetközt feszültség fokozódása idején - egyre nagyobb éberséggel kell küzdeni a béke leggonoszabb ellenségei ellen 1. MEGYÉNK DOLGOZÓI TÁMOGATJÁK A BÉKE VILÁGTANÁCS KÖVETELÉSEIT Minden elhangzó sző, minden új aláírás újabb erővel gyarapítja a béke harcosait. Fekete Sándor 9 holdas újgazdával sokáig elbeszélgettek a ramocsaházi népnevelők. Az urak országában az uraság dohányosa volt, a felszabadulás óta saját földjén gazdálkodik. Boldogul is szépen családjával. Három esztendeje házhelyet vett, házat épí tettek, okosan él a? állam által nyújtott kedvezményekkel. Dohány-, kendertermelési szerződését elsők között kötötte meg. A békeív alá becsülettel írhatta nevét. Nyugodt már a tavaszi vetés felől, de büszkén mutatta az oklevelet is, amit a múlt esztendei terménybeadásért kapott. Az" idén többet akar elérni, még többtl akarja erősíteni " az országot. Adó ját is utolsó fillérig rendezte. Akkor lehetünk nyugodtak — mondta, a. népnevelőknek, — ha nem, csak a'mi szűk házunk tája van rendben, hanem a hazáé is. Ha annak hiánya lenne, ml is gyorsan megéreznénk, de az ellenség is hamar kihasználná. A ilUykXERÖTQtWRZAS kérdésén azért sokáig elvitafkoztak a népnevelőkkel. Minek kérik a faluból az embert — kérdezte. — Hiszen kell az a földeken. — Hogyne kellene az ember a sok új gyárnak, üzemnek — kapta a vá laszt. — A hatalmas építkezéseket kik végeznék; kik csinálnák a falu nak a rengeteg új traktort. göpe< A gépek meg elvégzik a földeken a. munka nehezét, nem is lesz szükség annyi emberre. Ehhez persze áz is kell, hogy a sok 4-5 bcldaz darabkák helyett szeles táblákon húzzanak a béke tankjai. * — Elsősorban nekünk, anyáknak kell kivennünk a részünket , a béke védelméből — mondta Oláh1 Ká- rolyné kisvárdal dolgozó parasz:- asszony. Hisz tn! valamennyiéi, azt akarjuk, hogy a földjeinken traktorok dübörögjenek. A koreai parasztok földjét tankok, bombák hasogatják, nn'g , gazdáik, a koreai hősök ki nem űzik a betolakodó gyilkosokat. Azért néll egyre jói) ban erősíteni magunkat, hogy visz- szariadjanak tőlünk a gyilkosok bandái. A HAZA ERŐSÍTÉSÉNEK fontosságáról beszél felvilágosító útja során Halász Áron 8 holdas eperjesijei középparaszt is. Nem sajnálja az időt és hosszú idő telik el, mig a beszélgetés vegén előveszi a béke ivet, hogy a háziak ne veikkel pecsételjék meg Ígéreteiket a béke fokozott védelmére. Halász Áront becsüli a falu, eled gazdák közé tartozik, most szomszédját hívta ki versenyre a tavaszi munka, a növényápolás végzésében, a többtermésért. A beszélgetés során a-ról is be izei Halász elvtárs, hogy nem szabad megfeledkeznünk az ipari munkás ellátásáról sem, akik a gépet, műtrágyát, ruhane müt, ezerféle cikket küldik a falu nak. Ebben is jo példával jár elöl, 5 mázsa burgonyára kötött szállítási szerződést. Jó példával járnak elől a benki aláírásgyűjtők is. Imre Balázs 12 holdas középparaszt 20-ig a kuko ricavetést Is befejezte, azonfelül 5 mázsa burgonyára kötött szállítási szerződést, Bódi István 15. Jioldas középparaszt ugyancsak élenjár a termelésben, eredményes felvilágosító munkát végez a. szállítási szerződéskötésben és maea 1? 5 mázsa burgonyára kötött szerződést. A III« Tilágiljúsáfi Találkozó nemzetközi előkészületei ,A szabad német ifjúság berlini szervezete megkezdte a III. "Világ- ifjúsági Találkozó előkészítését. A VIT-en a Német DemokratKis Köztársaságból és Nyugat Némi t- országből kétmillió fiatal vesz részt s ezért az előkészítés igen komoly muukát igényéi. Berlinben helyreállítanak tizenhat nagy színhazat, százhárom mozit, valamint egy nagy kultúrtermet, amelyekben összesen közel hetvenezren férnek el. önkéntes brigádok részvételével felépítik a u.gyveaezres befogadóképességű Walter Ulbricht-spoytstadiont. Építenék ezenkívül feüettuszodát, hatalmas röplabdapályát és harmincezer résztvevő számára biztosítottuk gőzösöket a hajókameválra. A szovjet ifjúság antifasiszta bizottsága bejelentette, hogy a Szovjetunió tizenhat köztársaságának ifjúsága nagyszámban képviselteti magát a VIT-en. A Szovjetunióban területi és köz- társasági versenyeket rendeznek, amelyeken kiválasztják á Világifjú- sági Találkozó különböző sport és kulturális eseményeinek szovjet résztvevőit. A NEMZETKÖZI BÉKEMOZGALOM HÍREI Franciaország fiataljait több mint négyezer küldött képviseli a fesztiválon. A CGT Párizsturnyéki szervezete elhatározta, hogy ezer. ötszáz Ifjúmunkás útiköltségeit fedezi. f Csehszlovákiában kétszázötvenezer fiatal részvételével kaliúrver senyt tartottak, amelyen kiválasztottak egy táncsoportot, egy énekkart, egy zenekart . és egy színjátszóegyüttest. Ezek képviselik Csehszlovákia fiataljait a Világifjüság! Találkozón. Az ausztráliai fiatalok mát hozzáláttak annak a szfnesfilmnek az elkészítéséhez, ame»y a VIT-re való készülődéseiket mutatja be. Indiában a fiatalok a Világifjú sági Találkozó és a közelgő össz- indial békekongresszus tiszteletére vállalásokat tettek, ki gyűjt több aláírást a békeegyezményt követelő felhívásra. Skóciából négyszázan utaznak a VIT-re. A küldöttek több, mint ötven százaléka ifjúmunkás. A minisztertanács határozatot hozott a május elsejét megelőző heti pihenőnap áthelyezéséről ULAN BÁTOR. Április 20-án kezdődött meg a. Mongol Népköztársaságban a bákealáírás. A különböző társadalmi szervezetek felhívást intéztek a szakszervezeti tagokhoz, az ifjúsághoz, a nőkhöz és az összes dolgozókhoz, hogy valamennyien írják alá. a Béke Világtanácsának felhívását. VARSÓ, A béke hívei lengyel bizottsága elhatározta, hogy 1951. május 17-én kezdik meg az öt nagyhatalom béheegyezményét követelő felhívás aláírását Lengyelországban. PRÁGA. A csehszlovák Sokol- szervezet, amely a; nemzeti arcvonal többi tagozatával együtt szervezi az országos „békemenetet”, bejelentette, hogy április lö-ig egymillió 682 ezren vettek részt a békéért rendezett tüntetéseken. SZÓFIA. Bulgáriában az aláírásgyűjtési mozgalommal kapcsolatban az Országos Békevédelmi Bizottság a bolgár Írószövetséggel együtt irodalmi felolvasásokat rendez a városokban és falvakban. A felvonulásokon a legismertebb bolgár írók és költők vettek részt. VIETNAM. Dr. Le Din Tam, a vietnami II éke bizottság elnöke, táviratot intézett a, Nyugat-E émetorszög újra felfegyverzése ellen küzdő Európai Bizottsághoz. ,,Megígérjük, hogy együttműködünk önökkel és harcolunk, hogy megsemmisíthessük a francia gyarmatosítókat és az amerikai beavatkozókat Vietnamban” — hangzik a táviratban. PÁRIZS. Egész Franciaországban nagy lendülettel folyik az öt nagyhatalom békeegyezményét követelő mozgalom. Ezzel az akcióval egyidőben folytatják. .a Béke Világtanács franciaországi irodáját betiltó íendelet visszavonása érdekében indított harcot Is. NEW YORK. Az Amerikai Békemenet nevű szervezet felhívást, tett közzé, amelyben felszólítja az amerikai nép széles rétegelt, hogy küldjék el küldötteiket a június 29-től július 1-ig Chicágobau tartandó békevédelmi népi kongresz- szusra. VSLÓ. Oslóban a bike híveinek kezdeményezésére, nagygyűlést tartottak. A gyűlés résztvevői egyöntetűen amellett foglaltak állást, hogy országszerte még jobban terjesszék ki a békeegyezményről szóló felhívással kapcsolatos aláírás- gyűjtési kampányt.- A csepeli Rákosi Müvek és más nagyüzemek dolgozói azt a kérést terjesztették elő, hogy az április 29- i (vasárnapi) munkaszüneti nap és a május 1-i Munka ünnepe kerüljön egymás mellé és ennek érdekében az április 29-i pihenőnap a május elsejét közvetlenül megelőző napra essék. A Magyar Népköztársaság minisztertanácsa a dolgozók fezaeménye- zésének eleget téve. a következő határozatot hozza. 1. Azoknak a dolgozóknak, akiknek heti pihenőnapjuk április 29-re (vasárnapra) esik ezt a pihenő napot április 30-án (hétfőn) keli kiadni. Ezeknek a dolgozóknak a munkaidejét április 2S-án jszomba- ton) a rendes hétköznapokra, aprl Us 29-én (vasárnap) pedig a szombati napokra szokásos mértékben kell megállapítani. 2. A nyílt árusítás üzletek nyit vatartására vonatkozólag április 2S-án (szombaton) a rendes hétköznapokra, április 29-én (vasárnap) a szombati na ;okra, április 30- án (hétfőn) pedig a kettős ünne pék első napjara vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. SZABOLCS-SZIiiil j| C Ufa! számunkból ^