Szabolcs-Szatmári Néplap, 1951. február (8. évfolyam, 26-49. szám)

1951-02-20 / 42. szám

6 lSol FEBRUAR M, KXD0 Értünk is beszólt Sztálin elvtárs Sslúlin elvtárs nyilatkozatát vitatják meg a dolgosok Versenyre kellek a vencsellf! és a nyírmadai gépállomás könyveiéi Á Sajószentpéteri Magasépí­tési Vállalat dolgozói nagy lel­kesedéssel fogadták Sztálin elv­társ nyilatkozatát, amely új fegyvert adott a dolgozók ke­zébe a békéért folytatott ke­mény küzdelemhez. Bíró Pál a vállalat dolgozója rendszeresen olvassa a Szabad Népet s amint a vasárnapi szá­mot a kezébe vette, rögtön Sztálin elvtárs neve ötlött a szemébe. Nagy érdeklődéssel olvasta Sztálin elvtárs nyilat­kozatát. Sztálin elvtárs rólunk be­szélt, értünk beszélt nyilat­kozatában. Ezzel a fegyverrel a kezünk' ben. még nagyobb csapást. tu­dunk mérni az imperial Lilákra. „EGYSÉGBEN AZ EííÖ“ — Én — mondta Bíró elvtárs — a munkámmá1 akarom a há­borút megakadályozni. Nekünk dolgozóknak kari-karba öltve kell dolgozva harcolni a béké­ért. Stingel József ácssegéd ifjú­munkás azt mondta: Sztálin elvtárs az ifjúmim' kásokért is beszélt. Még fokozottab erővel végzem a munkámat, az eddigi 150 szá­zalékomat még többre emelem, mert úgy érzem, Sztálin elvtárs nyilatkozata után nekem még többet keli tennem a békéért. Minden szekercecsapásommal a béke ügyét akarom szolgálni. Erősíteni akarom vele a koreai népet is, amely könyörtelenül űzi ki országából a betolakodó­kat, Azt akarom, hogy szeker­eim minden csapását az impe­rialisták saját fejükön érezzék. Sztálin elvtárs nyilatkoza­ta még jobban megerősít ab­ban a hitemben, hogy mi dolgozók megakadályozzuk az imperialisták tcrülelrab­ló törekvéseit. Bacsmszki Erzsébet, a Ma­gasépítési V. dolgozója is olvas­ta Sztálin elvtárs nyilatkozatát. Az ö munkájában is sokat se­gít. Még nagyobb lendülettel fog munkájához, még ponto­sabban végzi munkáját ezután, mert Sztálin etvtárs ezt mon­dotta: „a háborút elkerülhet­jük, hogy ha a dolgozók össze­fognak és nem engedik magu­kat félrevezetni az imperialis­ták ügynökeitől1. Még világo­sabb lett számomra az imperia­listák gaz törekvése amellyel a Szovjetunió elleni háborút akarják előkészíteti:. Mi azt akarjuk, amit Sztá­lin elvtárs mondott, hogy újabb gyárakat, műveket és más hatalmas '• '‘ékítménye­ket akarunk cbozni. Ehhez szükségünk van a beké- re, amelytől az imperialisták félnek, mert az számukra a halált jelenti. Terménybeadással háláljuk megaPártnak az új kutat A m: községünkben eddig nem volt fúro't kút. A múltban az ország, a falu urai édes keveset törőd-ek azzal, hogy az egész- ságieien ivóvíz következtében betegségek '.erjedtek a község­ben. A műit bűneinek felszámo­lása során erre is kiterjed dol­gozó népünk vezetőiek figyel­me. A napokban kezdtek meg a kabal .Mélyfúró Vállalat dolgo­zói, a fúrót! kút építését, mely­nek elkészítésére 44.000 forint áí'ami beruházást kapott közsé­günk. Rövidesen, alig egy hó­nap és készen '.esz új kút. A vállalat dolgozói versenyben II nappal az előirányzat előtt akar­ják' a kútfúrást befejezn'. erre ösztönzi őket a falu népének nagy. várakozó öröme is. Amikor Ilire terjedt a fa’u- ban az új kútnak sok ember­nek jutok, eszébe, hogy saját maga vájjon, hogy áll az állam­mal szembeni kötelezettség lél - je.si terében. S. Kosa Sándor 16 holdas kö- zépparászt mindennemű ter­ménybeadási kötelességét lei]••'- sitette, már felesleg terményé­nek nagyrészét is beadta, ja­nuárban több, mát kéthavi adói­ját fizette be. A kút építésének megkezdése­kor feljött a tanácsházba azzak hogy ismét adót akar fizetni ,.Látom — mondta, — hogy az a pénz, amit befizetünk nem- vész el. mint a múltban, hanem az utolsó fillérig a mi javunkra, jobblétünkre, az egészségvéde­lemre fordítják. Minden fillér a mi hazánkat erősíti. Kosa Sán­dor több, mint félévi adóját fi­zette be és ígéretet tett. hogy m'előbb számvetést es:ná! és összes felesleg terményéi be­adja- S. Kosa Sándor nemcsak példamutatásban akar eiő'.járni, a felvilágosító munkából is ki­veszi részét. A terménybeadás­ban és adóbefizetésben egymás­után követték példáját M. Var­ga András, S. Kosa Bertalan, Varga Lajos és a töbibek. Vannak aztán másfajta embe­rek s. A Mélyfúró. Vállalat dol­gozó mellett vannak még szor­galmas fúrók a faluban, csak­hogy ezek távolról sem a faiu javára „fúrnak’. Nem :gen akad a faluban, aki ezt gondolná Or­bán Sándorról, a 33 holdas, ku­likról, a-ki 350 liter bor beadá­sát szabotálta el. „A torkom száradjon el — esküdözött, — ha egy liter borom is van.” Az­tán mégis 150 fiiért találtak a pncéjében. Vagy a másik ,,sze­gény kulák”, a 46 holdas idős Simon Imre. aki 9 mázsa szé­nával károsítaná meg államun­kat. A töbiek sem különbek sem­mivel, de a falu becsületes dol­gozói megtanítják majd őket. hogy betartsák az állam rendel­kezéseit­Ezúton köszönjük meg a Pár ­nak az új kutat. Úgy akarjuk meghálálni, hogy a termónybe- gyüjtésben és a tavaszi mező­gazdasági munkálatokban járá­sunk területén élen fogunk jár­ni. Ezzel segítjük tervgazdálko­dásunk sikerét. Luczai Menyhért V. B. titkár, Gelénes. cSze rk e íztöieq poj tá jíi Szerkesztőségünkhöz február ] 0-től 16-ig 55 levél érkezett be. Számos új levelezőt kö­szön! hetünk a Néplap levele­zőinek táborában. Luczai Meny­hért elvtárs Gelénesröl irt le­velet. Magyról Sveta András elvtárs levelezőnk lett. A leve­lezőket szeretettel üdvözöljük. Első leveleiket kövesse még több. hogy ezen a téren is be­csülettel kivegyék részüket a szocializmus építéséből. Luczai Menyhért levele külön dicsére­tet évdemel. Rávilágított arra, hogy a Part mennyi mindent adott a községnek s ugyanak­kor leleplezte a falu kulákiait akik ezeket az eredményeket szeretnék tönkretenni. Sveta rlvtárs pedig arról számol be, hogy a tanács milyen támoga' fást' nyújt az iskolának. Levelezőnk legnagyobb része a kongresszusi munkaverseny­ről számol be. Forró lelkese­déssel vannak telítve ezek a beszámolók, mint ahogy forró lelkesedéssel emelik teljesítmé­nyeiket dolgozóink, kifejezve ezzel a Párt iránti nagy szere­tetek A nyírbátori dohánybe­váltó asszonyai közül számosán vették kezükbe a tollat és ce­ruzát. hogy beszámoljanak eredméhyeikről. Simon elvtárs, a nyírbogdányi üzem levelező­je felhívja a figyelmet arra, hogy szakadatlanul törjünk elő­re új eredmények elérésére. Parasztlevelezöink azt az ér­deklődést tükrözik vissza leve­leikben, amely eltölti dolgozó parasztságunkat a termelőszö­vetkezeti csöportok-iránt. Nagy András nagy örömmel jelentet" te, hogy községükben Magyon, megalakult a termelőszövetke­zeti csoport. A legjobb levele­zőnek ÖZen a héten’Simon elv­társ bizonyult, valamint Lénárt elvtárs, a bűdszentmihálvi Al­kaloida levelezője. Mindketten változatosán, az üzem sok pro­blémáját érintve Írtak. Simon elvtárs a munka versennyel, a Szabad Nép olvasásával, az orosz nyelvtanfolyammal, szta- hánovista oklevelek kiosztásá­val foglalkozott. A munkás- és narasztlevelezőknek , élénken kell figyelniük az étet minden területét, a levelezőknek érzé­keny műszereknek kel lenniük. Emelkedést mutat a kritikai levelek színvonala. Szép Ká­roly elvtárs, a nyíregyházi párt" iskola hallgatója megbírálta az encsencsi gépállomást, ahol el­hanyagolták az éberséget, nem fordítanak kellő gondot a nén- nevelő munkára. Jenej Julia elvtársnő, az SZTK nyíregy­házi alközpontját bírálta, büro­kratikus ügyintézése miatt. A levelek osztályharcosak: leve­lezőink leleplezik a Kulákokat. spekulánsokat, népünk ellensé­géit. A levelezőknek ébereknek kell lennniük Ha valahol ész­reveszik az ellenség aknamun-' kaját, ha rémhírterjesztéssel, találkoznak a nyilvánosság előtt, a sajtó hasábjain kell: leleplezni az ellenséget. Dicséretet érdemel Albert Antal, magyi levelező, aki renn csak maga ír rendszeresen leve­let, hanem a dolgozó parasztok között szervezőmunkát is végez. Az elmúlt héten négy dolgozó parasztlevelezőt szervezett be. akik már fel is keresték első leveleikkel a szerkesztőséget. Levelezőinknek példát kell venni Albert elvtárstól és üze­mükben, községükben széle­síteni kell a levelezőhálózatot. Figyelmet kell fordítani arra, hogy nemcsak a Szabolcs-Szat- mári Néplapot keressék fel le­veleikkel. hanem a Szabad Nép számára is írják meg tapaszta­lataikat. A Szabad Nép. Pár­tunk központi lapja mindenkor nagy örömmel fogadja a dől" gőzök leveleit. Február másodikén a köny­velési értekezleten azt vállalták a vencsellői gépállomás köny­velői. hogy az eddig elmaradt adminisztrációs munkát, napra­kész állapotba hozzák. Azonkí­vül ígéretet tettek arra is, hogy a mezőgazdásznak. a főgé­pésznek is segítenek az admi­nisztrációs munkákban. A tö­kéletesebb munka érdekében kihasználják a téli oktatási időt és a traktoros elvtársakkal még jobban megismertetik a naplók vezetését. Mire a tavaszi mun­kák megkezdődnek. teljesen tisztában lesz a napló vezetésé­vel minden traktorista. Ezen az értekezleten a nyir- madai gépállomás könyvelői versenyre hívták a vencsellői gépállomást. A vencsellőiek el­fogadtak a versenykihívást. Pártunk Országos Koneresz- szusára úgy készülünk, hogy szerződéskötési tervünket a ta­vaszi munkához 100 százalék­ban biztosítjuk és gépeinket teljesen kijavítjuk. A vencsellői gépállomás dolgozói. A vándortanfolyam elősegítette a tern lelőcsoport megalakulását Rétközberencsen Nagy érdeklődéssel várták dolgozó parasztjaink minden községben a kéthetes vándor­tanfolyam megindulását. Ahol a községi pártszervezet és a ta-j nács dolgozói jól előkészítették és megszervezték a tanfolya­mot. ott komoly eredmények is lettek a tanfolyam .nyomán, ott szép számmal látogatták a fan­folyamot. Hogy mennyire szüksége van dolgozó parasztságunknak ezekre a tanfolyamokra, a fel- világosító munkára, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az az eredmény, melyet a tanfolya­mok nyomán eddig elértünk. Eddig öt községben segítette elő a termelőcsoport megalaku­lását a tanfolyam. Közelebb ke­rültek a szövetkezeti gazdálko­dáshoz azok a dolgozó parasz­tok is, — akik resztvettek a tanfolyamon, — de még nem léptek be a csoportba. Rétközberencs községben is. mint mindenütt, meglátszott az ellenség aknamunkája. Azzal „rémítették“ a dolgozó parasz­tokat. hogyha aláírják a lá­togatási ívet. akkor be kell lépni a csoportba. Hiába magyaráztuk meg. hogy csak önkéntes elhatározás alapján léphetnek be. többen még sem írták alá a látogatási ívet. Komoly hiányosság mutatko­zik a DISZ-nél. Sem a DISZ- titkár, sem pedig a fiatalok nem vettek részt a tanfolya­mon. De ezt mondhatjuk a töb­bi tömegszervezetekre is. A ’ ilyarn mégis eredményes lett Rétközberencsen is. 14 dol­gozó paraszt február 9-én meg­alakította a III. típusú termelő- csoportot. ÉJes Miklós tanf. vezető. TISZAADONY Tiszaadony községben is nagy érdeklődéssel hallgatták a tanfolyam anyagát a község dolgozó parasztjai. Rakács Ot­tó. Muszka József és Csatári Károly középparasztok a tanfo­lyam záróvizsgáján kijelentet­ték a jelenlévő mintegy 450 dolgozó paraszt előtt, hogy Pár­tunk Országos Kongresszusáig több dolgozó társukkal I. típu­sú termelőesoportot alakítanak. ,,A tanfolyam hozzásegített bennünket, hogy még jobban, még közelebbről megismerjük a nagyüzemi gazdálkodás jelen­tőségét. Azt hogy sokkal töb­bet tudunk termelni úgv. mint mi jelenlegi kisparcelláinkon. Most értettük csak meg igazán, hogy mi is az a szövetkezeti gazdálkodás.“ — Ezt mondták a tanfolyamot szorgalmasan Iá' togató dolgozó parasztok a zá­róünnepélyen. Tiszaadonv köz­ségben is nagyon sok dolgozó paraszt került közelebb a ter­melőcsoporthoz a vándortanfo­lyam elvégzése nyomán. Gaál Imre tani. vezető. isméi fény fleriilt as árurejtegető,, spekuláns huláhok mesterkedéseire Hogy milyen furfanggal és csalafintasággal igyekszik az el­lenség félrevezetni dolgozó né­pünket, arra jellemző az aláb­bi négy példa. Rácz László 40 holdas dom- brádi kulák portáján, -— aki siránkozással-hárította el magá­tól a beadási kötelezettség tel­jesítésének felelősségét, — az elszámoltató bizottság tagjai 5 mázsa kukoricát találtak. A ku­korica a törekben volt eldugva, amelyet az egerek rágtak és pa­zaroltak. 6 mázsa fölös szénát pedig a .szalmakazal alá rejtett el. A termény- és takarmány­rejtegető kulák ellen szigorú el­járás indult. Idős Farkas József vasme­gyeri kulák a szállításkorláto­zás ellenére 5.60 mázsa burgo­nyát szállított Nyíregyházára engedély nélkül. E közellátás érdekeit veszélyeztető büntette miatt a büntetőtanács 3 havi börtönre és 500 forint pénzbün­tetésre ítélte. Huba Mihály nyirpilisi lakos áruuzsora miatt nyerte el mél­tó büntetését. Huba Mihály még az ősz folyamán 20 kg cuk­rot vásárolt a cukorrépaterme­lőktől 5 forintos kilónkénti áron, amit az elmúlt hónapban 10 forintos áron adott tovább. A bíróság áruuzsora bűntette miatt 6 havi börtönre, 500 fo­rint pénzbüntetésre ítélte. Vásárhelyi György kállósem- jeni volt csendőrtiszthelyettes engedély nélkül vágott borjut. 6 havi börtönre 300 forint pénzbüntetésre ítélték és 3 év­re eltiltották a közügyektől. Dolgozó népünk ébersége sokszor megakadályozza és ár­talmatlanná teszi a kulákok és egyéb ellenséges elemek mester­kedéseit és kemény ököllel sújt le a közellátást veszé­lyeztető terményrej taget ökre és áruhalmozékra.

Next

/
Thumbnails
Contents