Nyirségi Néplap, 1949. december (6. évfolyam, 279-303. szám)
1949-12-17 / 293. szám
1949 DECEMBER 17 SZOMBAT HÍREK Hamistanuzasa bűoügT lett az OlA-csaiásbóI Nem mindennapi bűnügyet tárgyalt tegnap a debreceni megyei bíróság Szarukán tanácsa. A vádlott Guttman Mór. nyíregyházi kereskedő veit. aki himistanuzás- sal vádoltan állott a bíróság előtt. Az ügy szálai még 1945-be nyúlnak vissza. Ugyanis Guttman Mór ekkor íogadtá fel háztartási alkalmazottnak Papp Erzsébet balmazújvárosi lányt. Papp Erzsébet három hónapig volt nála, majd később, mikor a lánynak gyereke született és az OTI-hoz fordult, terhességi és szülészeti segélyért, derült ki, hogy Guttman a lányt nem jelentette oe az OTI-ba és az OTX elutasította Papp Erzsébetnek a járandóság iránti kérelmét. Polgári perre terelődött az ügy és ennek során Guttman Mór megesküdött, hogy Papp Erzsébet csak mint vendég tartózkodott náluk. Igv Papp Erzsébetet véglegesen elutasították jogos járandóságától. Papp Erzsébet nem nyugodott bele ügyének ilyen elintézésébe és a per ujrafelvételét kérte, aminek a bíróság helyet is adott. A tárgyaláson kihallgatott tanuk, sőt magának a vádlottnak a vallomásai is sorra megdöntötték azt a lehetőséget, mintha Papp Erzsébet vendégként szerepelt volna Guttmanéknál. Ennek alapján a bíróság megállapította Guttman Mór bűnösségét és eskü alatt vallott hamis tanuzásért hathónapi börtönre ítélte. Az ügyész súlyosbításért fellebbezett, de fellebbezett a vádlott is, amikor is azt a kijelentést tette, hogy az ítélet igazságtalan, amiért a tanácselnök azon nyomban még külön 500 forint pénzbüntetésre ítélte. Várható időjárás: Délnyugati, ■nyugati széllel folytatódik az enyhe, de ködös időjárás. Sokfelé lesz újból eső, havaseső. V. Bényei László tiszaladá- iiyi lakos korán reggel felkelt. kiment a kamrába, ahol egy ruhaszárítókötéllel felakasztotta magát. Az öngyilkosságot Sándor nevű 12 fia vette észre, amikor fáért ment a kamrába. OTI orvosok vasárnapi ügyeleti szolgálata: december 18-án: dr. Klein Ella Luther-ház A) I, em. és dr. Jakubovics Endre orvosok tartanak ügyeleti szolgálatot. Engedély nélkül vágta le oorjúját Kovács Mária bal- kányi lakos. Paszabi, ormánysági, hevesi, somogyi népi szőtteseket, sárközi, beregi, karádi, buzsáki, erdélyi népi hímzéseket, horgolt és vertcsipkéket, kézikötéseket, fűzvessző- és kuko- ricacsőhéjfonat tárgyakat, különféle fafaragott tárgyakat és babákat, népi cserepeket, kerámiákat állít ki az ózdi MNDSZ Sztálin elvtárs hetvenedik születésnapjának ünnepén az ózdi országos népművészeti és háziipari kiállításon. Forró vízbe esett Nagy Mária 3 éves nyíregyházi kis-, lány. Nagy Mária édesanyja ebédfőzéssel volt elfoglalva, de közben feltett a tűzhelyre egy fazék vizet is, a délutáni mosáshoz. A főzés közbn, mivel kevés volt a hely, levette a forró vizet a tűzhelyről. Nem vette észre, hogy kislánya a háta mögött a macskával játszik és hátrálva beleesett a forróvízzel telt fazékba. Súlyos égési sebekbel a kórházba szállították. Vonaton utazott Lakatos László kisvárdai lakos és a nagy tolongásban csak nehezen tudta elhelyezni a bőröndjét az egyik polcon. Kisvárdán le akarta emelni a bőröndjét a csomagtartóból, akkor vette észre, hogy a közbeeső állomáson valaki már megelőzte. A nyomozást a vasúti tolvaj kéz- rekerítésére megindították. Amsterdamban befejeződött a »éke hollandiai híveinek országos kongresszusa. A kongresszuson valamennyi küldött kijelentette, hogy a holland nép békét akar és a népnek fokoznia kell harcát a háborús uszítok ellen. I Kerékpár és motorgumik, alkatrészek legolcsóbban IF4LOI41 műszaki Kereskedőnél | Irinyi llona*u. 8. őz. Ma este nyílik meg városi kezelésben a volt Gyurecskói-étterem! A Bessenyei-téren lévő Gyu- recskó-féle étterem városi kezelésben ma este nyílik meg. Az új vezetőség mindent elkövet, hogy az étteremben a dolgozókat jól és olcsón szolgálják ki. Esténként Ferenczi Rózsa énekművésznő énekel és Sarkadi Elemér cigányprímás zenekarával kíséri.----------O—-------Ügyeletes gyógyszertári szolgálat Nyíregyházán. Ügyeletes szolgálatot tart december 17- től december 24-ig Osgyán- gyógyszertár Bessenyei-tér, Isteni Gondviselés-gyógyszertár Deák Ferenc-utca. Hiszékenységének esett áldozatul Veress József né nyírbátori lakos, aki egy ismeretlen asszonynak adott éjjeli szállást. A szállást kérő asz- szony arra hivatkozott, hogy idegen Nyírbátorban, egy rokonát jött meglátogatni, de az. csak reggel megy haza. Az idegen asszony reggelre minden ruhával együtt eltűnt, Ve- ressné a nevét sem tudja, csupán a személyleírását adta meg a rendőrségen. A szállító munkások nemzetközi szövetségének bukaresti alakuló értekezlete megválasztotta a végrehajtó bizottság tagjait. Az ellenőrző bizottságba beválasztották a magyar Gáspár Sándort. Prestes, a brazíliai Kommunista Párt főtitkára felhívta Brazillá haladó polgárait, küzdjenek fokozottan a nemzeti egységért és az imperializmus ellen A miskolci Nemzeti Színházban színháztörténeti kiállítás nyilt meg. A Gerbeaud NV üzemeiben naponta 23.000 mignon, 9500 szelet torta, 5.700 krémes, 300 briós, 800 túrós csiga és 9000 egyébfajta sütemény készül. Ebben, az évben a Ge'oreaud több mint 16 vagon cukrászsüteményt gyártott, ez a szám az ötéves terv első évében 62 vagonra emelkedik. Tehéntörzset kapott a nyírmeggyes!, nagyhodosi és a fehérgyarmati „Dózsa“ termelő- szövetkezet. A géberjéni csoport pedig 21 darabból álló sertéstörzset. A hazai cukorrépamag fajtisztaságának biztosítása érdekében a földművelésügyi miniszter rendeleté értelmében cukorrépamagot :sak termelési szerződés alapján szabad termeszteni. Ez a rendelkezés az állami gazdaságokra nem terjed ki. Cükorrépamag hozójával beültetett terület határától számított 1000 m-es körzetben takarmányrépa, céklarépa vagy mangold magot termeszteni tilos. A gazdálkodó köteles a nem magtermelés céljából termesztett cukorrépa, takarmányrépa, céklarépa és mangold töveknek a vetés évében feimag- ött mag szárait virágzás előtt tőből levágni. A fenti rendelei megszegői 6 hónapig terjedhető e.zárássá! büntethetők. A termeté«« újítók tapasztalatainak terjesztése A Szovjetúnió városaiban egyre jobban szélesedik a a sztahánovisták újító munkaversenye az ötéves terv időelőtti teljesítéséért. Ezt a versenyt nagymértékben elősegítik a szakszervezetek azzal, hogy az ország üzemeiben terjesztik az ismert termelési újítók, tapasztalatait. Megszervezték a gyárak egymásközötti tapasztalatcseréjét, az újítók meglátogatják az ország gyárait, bemutatják és elemzik munkamódszereiket. Ezenkívül a moszkvai klubbokban és kultúrpalotákban kiállításokat rendeznek, amelyek visszatükrözik a szovjet ipar élenjáró munkásainak eredményeit. ----------ó-------— A MOLDVAI FÖLDMŰVELÉS gépesítése Moldvában a háboruutáni években helyreállítottak és újonnan megszerveztek 84 gép- és traktorállomást. Jövő évben tíz új traktorállomást szerelnek fel. Egyre szélesedik a mezőgazdasági gépek hálózata. Ebben az évben a moldvai köztársaság mezőgazdasága 5000 különböző mezőgazdasági gépet . kapott az államtól. Nagy ütemben halad a traktorvezetők és kezelők képzése. A gépipari tudományos egyesület december 16-án és 17-én műszaki konferenciái rendez. A konferencián, amelyen több mint 300 gépészmérnök, technikus és élmunkás vesz részt, megbeszélik az ötéves terv legfontosabo gépipari feladatait. Apróhirdetések Sztálini ünnepélyre díszzászlók, pártzászlók, házzászlók, jelvények, felíratok, új címerek készítője: Pethő, Debrecen, Szent Anna-utca 10. sz. SZORZOGÉP, originA, Odner eladó. Szipál fényképész, Vay Ádám-u. ELVESZTETTEM csütörtökön délben a Vay Ádám-utcában a. Labanc drogériától Jókai-utcáig pénztárcámat, benne S darab' lieztjegyet. becsületes megtaláló adja le a kiadóban. 513 EGY fehér gyermekhócipő elveszeí:. Megtalálója a címet megtudhatja a. kiadóhivatalban. 522 SZOPTATÓSDAJKÁNAK (gyermekemmel) e mennék. Erzsébet-kórhá gyermekosztály. 518 MAGÁNOS nö elfoglalt házaspár háztarsósát vállalja otthonért. Boeskal- utca 37. 517 BEJÁRÓNŐT felveszek. Vay Adám- utca 48. 516 BARNA háló, kombináibszekrény, íróasztal, fotolek jutányosán kaphatók. Hatzel-tér 3. sz. 515 AZONNALI beköltözésre komfortos 2 szoba, konyhás, esetleg 1 szoba, konyháé lakást keresek köteégmegtérl- téseol. Cím a kiadóban. 514—2 A -NÖ LEGSZEBB ÜRESSÉGE a haj! Gyönyörű lesz mindig a frizurája, ha „Hideg-Dauert“ csináltat hajába. Garanciával 50 forintért. lludapes.i hölgyfodrász készíti az én hölgytodra- eza.tomban, Hajfestée, szőkítés, színezés, legszebb irizurűk készülnek „Mar rika1' üötgyíodráeznál, Lenin-tér 1. Nagykorona. NYÍRSÉGI NÉPLAP Politikai napilap Felelős szerkesztős VAJDA MÁRTON Fe.elős kiadd: GYŐRÉ JÓZSEF Szerkesztőség: Nyíregyháza, Vay Adám-utoa 5. szám Telefon: 13—70. Kiadóhivatal: Bethlen-utca 1. — Telefon: 30—OO Alföldi Nyomda NV lapüzeme, Debrecen, BaJosy-ZSiiinszky-utca 1. szám Műszaki igazgató: Kovács Mihály. OLVASD, 1 ERJESZD „sÉPSJP“.. I Mi miudent tanítanak az amerikai egyetemeken? Az amerikai főiskolák tanrendjeiben furcsa előadásokra bukkanunk. A newyorki Fordham ecetemen például a következő című előadás szerepel: „Hogyan lehet barátokra szert tenni a kannibálok között?“ A newyorki City College a nő hallgatók számára speciális előadásokat hirdet: „Bevezetés az antik tárgyak vásárlásába“ címmel. Egy másik főiskolán sport-tanfolyamot nyitottak nők számára, hogy megismertessék őket a különféle sport-szakkifejezések rej- téjeivel.- Az előadásokat az tette szükségessé, mert — az egyetem állítása szerint — a különféle sportmérkőzések közvetítései során az asszonyok olyan szakszerűtlen kérdésekkel ostromolják férjeiket, hogy a házibéke érdekében szükségessé vált ilyen elméleti sport-tanfolyam megrendezése. New-Yorkban az Idén ősszel két új egyetemi tantárgyat vettek fel a tanrendbe. Az egyik címe: „A bélyeggyűjtés társadalmi és psziho- lógiai értéke“, a másiké: „A sörfőzés művészete“. Egy újságíró szóvátette, hogy vájjon az egyetemek feladata-e ilyen előadások rendezése. Az egyetemi hatóságok azzal vigasztalták meg, hovy — Brit Columbiában még fúrcsább előadásokat hirdetnek. A brit-columbiai egyetem állítólag ilyen című előadást vett fel a tanrendbe: „Az alkohol-ivás művészete gyakorlati példákkal“. Spe^t A sportolók is teljesítik sztálini mimkaielajánlásiikat Az üzemekben a munkafelajánlók között ott voltak a legjobb sportolók is, most, amikor már megmutatkoznak az eisö eredmények, a munkaversenyben kiemelkedő dolgozók között is ottlátjuk a sportegyesüietek tagjait. A nyírbátori dohánybeváltó egyik legjobb röplabdázója, Lán- ezos Eta munkája termelékenységének tizenötszázalékos emelését vállalta. Ma már Lánczos Eta messze munkástársai előtt jár: normáját négyszáz százalékra teljesíti. Ugyanennek az üzemnek a rakodóbrigádja elvállalta, hogy egy vagon kirakásának idejét 45 percről 35 percre szállítja le. Kovács Pál labdarugó csapatkapitány munkacsoportjának már 22 —25 perc is elég a rakodáshoz. A Magasépítési Nemzeti Vállalatnál Nagy Béla segédmunkás 240, Szajnik János labdarugó 167, Zsurkai László kőműves (tekézö) 163, Fehér Károly segédmunkás (tekézö) 211 százalékra teljesítette normáját. 1 A munkahely mellett a sport- i pályán is be akarják mutatni sportolóink tudásukat. Ezért rendeznek vasárnap nagyszabású sportműsort Nyíregyházán, ezért játsszák megyeszerte a Visszavágó mérkőzéseket A visszavágó mérkőzések menetrendje a következő (a mérkőzést az elölálló csapat pályáján játsszák): Biri—Nagykálló II., Nyíradony—Balkány, Nagyhalász —Dombrád, Gáva—Tiszabercei, Máriapócs—Nyírgyulaj, Nyírbátori SZÍT III.—Mátészalkai VSE, Nyírbogát—NylrDátorl Lendület, Ujfehértó—Nyíregyházi MNVTE, Vaja—Vásárosnamény, Tuzsér— Fényeslitke, Ajak—Anarcs, Kék— Vasmegyer, Demecser—KÖSE, Nyirbéltek—Nyírbátori SZÍT II., Apagy—Nyíregyházi Lendület, Kótaj—NYVKV, öfehértó—Bak- talórántháza, Ibrány—Búj, Ven- csellő—Kenézlö, Nagykálló—Nyírbátor, Szakoly—Nyírmihálydi, Dombrád II.—Tiszakanyár, Záhony—Mándok, KÖSE II.—'Tor- nyaspálca, Kemecse—Pátroha, Ramocsaháza—Nyírbogdány, — Nyirmada—Szabolcs II. NYVSE II, kombinált. Vasárnap mindenütt barátságos mérkőzést játszanak a csapatok, így a december 18-ra kisorsolt bajnoki forduló elmarad. Itt említjük meg hogy elmarad a Szabolcs—NYVSE mérkőzés is. A fent felsorolt visszavágó mérkőzéseket mindenki díjtalanul ■nézheti meg. A VASÁRNAPI FORDULÓRA JÁTÉKVEZETÖKÜLDÉS NB II.: DSZMTE—Salgótarjáni Vasas. V.: Kondoroesy (Sárosi, Biró István). NB III.: Nincs mérkőzés. Kerületi 1. o.: Polgár—Sárrétudvari. V.: Fülep (Haveltant). — MÉMOSZ— Hajdúszoboszló. V.: Kopjári iTú.h F„ Nagy Zoltán). — D. Egyetem—Derecske. V.: Kőrössy (Nagy Imre, Zágonyi). __ Hajdúböszörmény—D. Lokomotiv II. V.: Maláj (Lovasé, Ludmann). — B. MASZOVOL—Hajdúdorog. V.: Regényi (Domán). — D. Villanygyár—D. Fások. V.: Mocsári (Pillér, Helyei). .— Hal mázéi váróé—Tiszafüred. V.: Pellee (Figula). Barátságos: BDSE—Sarkad. V.: xr _— fi TT / LTrí 4L, TJí 1— o T. 1 KÉR. I. O. ÁLLÁSA 1. Demecser 14 9 3 2 47:18 21 2. Vnamény 14 10 1 3 46:22 21 5. Szabolcs n. 14 9 1 4 34:14 19 4. Nybátor II. 14 6 3 5 3?:33 15 5. NI VSE II. 14 7 1 6 32:33 15 6. Nybogdány 13 7 1 o 23:26 15 7. Nhaláez 12 6 1 5 30:24 13 8. Tbercel 14 6 1 7 36:29 13 9. Gáva 14 5 3 6 44:38 13 10. Nagyeoeed 14 o 2 7 33:37 12 11. Kvárda II. 14 5 2 7 29:35 12 12. Csenger 12 6 — 6 12:26 12 13. Kemecse 14 5 1 8 36:e9 11 14. Mszalka I. 13 3 4 6 25:36 10 15. NYMNVTE 13 3 2 8 28:33 b 16. Vaja 33 2 2 9 17:56 6 Megindult a síidény Szovjetésztországban. A hagyományos szakszervezeti komszomol tömegsífutóvereenyen a különböző gyárak, üzemek és a vidéki ifjúság részéről az idén több, mint 100 ezer indulóval számolnak. A köztársaság jégkorongbajnokságára eldis közel 30 csaoat nevezetű EGYESBIROI ÍTÉLETEK Demecser labdarugó csapata Csengeren szerepelt. A játékvezető jelentése szerint mind a de- mecseri játékosokat mind a bírót megfélemlítették a nézők fenyegető magatartásukkal A hangos- kodók vezetői éppen azok toltak, akiknek a rendet fenn kellett volna tartaniok; a rendezők. Az ÉKLASZ egyesbirája arra kötelezte Csenger csapatát, hogy a jövőben gondoskodjék tényleges rendezőkről, akik a rendet fenn is tudják tartam Rácz Jánost, az NYVSE tárta- lékkapusát durva játék miatt két hétre eltiltották a játéktól. CSEHSZLOVÁKIÁBAN Í8 ki kellett söpörni a sportból a real» ciós elemeket. Tavaly a Sokol ezervezet vette át az egész sportéle; irányítását, minthogy sok vezetőre, demokratikusan gondolkozó edvőre van szükség, a Sokol sorozatosan működő sportvezetó- képző iskolát létesített. A mi MHli sportmozgalmunkhoz hasonlóan a Sokol alapítójáról, Tyrsről elnevezett TOZ jel vény szerő tömegsportmozga mi- létesítettek. It; em-ítjük meg, h-gy Csehszlovákiában már f.bruárban át. tértek a tavaszi-őszi rendszerű bajnoki rendszerre e az első Ilyen rendszerű bajnokságot most fejezték be, ameiye. a Bratislava (Pozsonv) csapata nyert meg.