Nyirségi Néplap, 1949. december (6. évfolyam, 279-303. szám)
1949-12-18 / 294. szám
NYÍRSÉGI i 1949 XII18 VASÁRNAP VL ért. 294 Ara 50 íiilér Vigyük sikerre a Szabad Föld terjesztési mozgalmát Ma: teljes heti rádióműsor Szfil jt vezetése alatt halad a szovjet parasztság új győzelmek leié Was L Beoeűíktov, a Szovjetunió iSldművelésogyí minisztere Minden szovjet paraszt a határtalan szeretet érzésével ejti ki Sztálinnak, a szovjet nép és a világ dolgozói vezérének, tanítójának és barátjának kedves, szívéhez közelálló nevét. Sztálin — Lenni langielkű tanítványa, ügyének folytatója — rávezette a szovjet parasztságot az új, boldog kolhozélet széles és verőfényes útjára. A szovjet országokat a hazaiias érzés példátlan íellángolása borította el. a küszöbön álló december 21-ével, a nagy Sztálin 70. születésnapjával kapcsolatban. A kolhozparasztság az egész néppel együtt készül enn^k a kedves és nevezetes napnak a megünneplésére, annak a bizottságnak a kötelékében, amely hivatva van előkészíteni a Sztálin születésnapjával kapcsolatos intézkedéseket, a politikusok, » tudósok, az írók, a művészek, a zeneszerzők és a munkások mellett helyet foglalnak a szovjet mezőgazdaság ismert emberei is, a kolhoztermelés hírneves élenjárói, a szocialista munka hősei, a Szta- lin-díj kitüntetettjei: Angelina, Ba- girova, Grinjko, Ljuszkova, Vinia, Szmalcev és Hobta. A kolhozparasztok és kolhozparasztnők új. erőteljes lendületet adtak a szocialista versenyre, ezzel is kifejezve határtalan szeretetüket és odaadó hűségüket a Bolsevik Párt és Sztálin iránt A Sztaró- Desevoi gép- és trak.orállomás kollektívbe, melynek kötelékében Pasa Angelina, a szocialista munka hőse dolgozik, kötelezte magát, hogy december 21-re a negyedévi terven felül ad ki javítási, szerelési munkából traktorokat és arató-, cséplőgépeket. Angelina trakior- brigádja már befejezte a gépek javítását, felszerelését. Tádzsikisztán kolhozparasztjai terven felül szolgáltatnak be az államnak. A lenmadabi terület Sztálin kolhoza kötelezettséget vállalt, hogy december 21-re 2.000 mázsa gyapotot ad be terven felül. A vállalt kötelezettség számlájára már 300 mázsát el is indítottak a gyűjtőhelyre. Végtelen áradatban özönlenek Moszkvába a kolhozparasztok egyszerű, de szívhez szóló levelei, amelyek elmondják, hogy mit adott a kolhozparasztoknak a kolhoz- rendszer, melyet Sztálin teremtett meg. A Budennij-kolhoz elnöke, M. Poszmitni ezeket írja: „A kolhozparasztok szívük mélyéből köszönik Sztálin elvtársnak azt a nagy boldogságot, amelyet nekik adott és kívánnak neki hosszú életet a kolhozparasztság örömére." Anna Ladani, az egykori napszámosnő, aki most kolhoztag és a szocialista munka hőse, ezt írja Kárpát-Ukrajnából: „A szovjet hatalom minden szegényparasztot boldogsággal ajándékozott meg.” Sztálin a kolhozrendszer lelkes megalkotója és megszervezője felé fordul most is a parasztság szíve és minden gondolata. A kolhozrendszer győzelme a Szovjetunióban mindörökre véget vetett a falu szegénységének és nyomorának és nem kevesebb, mint húszmillió szegényparasztot mentette meg a koldusbotra jutás rémétől, a kulákok rabságából. Megteremtett minden feltételt a földművelés termelő erőinek példátlan fejlődéséhez és a szovjet parasztság anyagi és kulturális életszínvonalának szüntelen emelkedéséhez. A kollektivizálás leninisztálini politikája és a kolhozoknak nyújtott óriás segítség következtében a Szovjetunió mezőgazdasága lett a vüág legnagyobb üzemi, leggépesítettebb, legdőre- haladottabb mezőgazdasága, a kol- hozoarasztok pedig a világ legjobban ellátott éa -legboldogabb parasztjai lettek. A Szovjetunió mezőgazdasága a kolhozokkal, gép- és traktorállomá- sokkal és szovhozokkal a legrövidebb történelmi idő alatt óriási sikereket ért el. Szédületes ütemben fejlődőit termelékenysége és árutermelése. A szovjet parasztság rendkívül nagy lelkesedéssel valósítja meg a természet átalakításának nagyszerű tervét, amelyet Sztálin dolgozott ki és az ő kezdeményezésére fogadtak el. Az Ural hegylánctól a végtelen ukrán sztyeppéig, a Káspi- tengertől úgyszólván egészen Moszkváig, a Szovjetunió fővároséig az idén olyan arányban bon- takozott ki a munka, az erdősítés és a legelőrehaladottabb füvesrendszerű földművelés bevezetése terén amilyet még nem látott a világ A védő övezetek erdősítését végrehajtották már több, mint őOO.OuO hektárnyi területen. Még nagyobb területet készítettek elő’ az 1959. évi erdőtelepítésekre. A _ szocialista mezőgazdaság eredményei elszakíthatatlanul egybekapcsolódnak a gépesítéssel. — Sztálin mondotta, hogy csak a társadalmi típusú nagyüzemi termelés tudja kihasználni a tudományt és. az új technika minden vívmányát és ez tudja hétméríöldes léptekkel előrevinui mezőgazdaságunk fejlődését. A szovjet mezőgazdaság modern technikai felszerelése tekintetében az első helyet iogialja el a vüágon. Sztálin azt tanítja, hogy a dolgozók jólétének szüntelen emelkedése a szovjet társadalom fejlődésének törvénye. A kolhozok jómódú, kulturált életet hoztak a parasztoknak. Már a második ötéves terv éveiben, 1934-től 1937-ig a kolhozok bruttó jövedelme több, mint 2.7- szeresen emelkedett. A penzbeve- teiek pedig, amelyeket a munka- padok után osztottak ki a kolhozparasztok között, ugyanezen idő alatt 4.5-szeresen emelkedtek. A kolhozparasztok fejenkénti részesedése olyan élelmiszerekben, mint ,a hús, hal, zsír, cukor és édesipari termékek, 1933-tól 1937-ig, tehát négy év alatt, több mint kétszeresen megnövekedett. A faluba beviszik a rádiót és a filmet, építenek középületeket és helyiségeket, új lakóházakat, kul- túrházakat, klubokat, agrotechnikai dolgozószobákat, bölcsődéket. A koihozparasztság egyre nagyobb arányokban használja fel az élenjáró Micsurin-tudomány vívmányait. Minden évben az őszi-téli hónapok alatt a kolhoz^aiasztok milliói gyarapítják tudásukat és szakképzettségüket iskolákban, különböző tanfolyamokon és körökben. Ilyen óriási munkát a tömeges agrotechnikai oktatásban, a parasztoknak iiyen óriási tudásra szomjazó seregét nem ismerte és nem is ismerheti a világ egyetlen kapitalista országa sem. Lassanként elenyészik az ellentét a város és a falu között. Hogyan hasonlítható össze pl. a forradalom előtti Kolcovka az egykori eldugott csuvas falu, ahol düiedező viskókban nyomorgó, csaknem éhenhaló, írástudatlan nép tanyázott, a csuvas autonom szocialista szovjet köztársaság mai Kolcovka falujával, ahol a Sztálin-kolhozt létesítették, A mai Kolcovka szépen megépített lakótelep, ahol esténként villanyfény világít, amelynek van klubja, filmszínháza, iskolája, kórháza, szülőotthona, vannak bölcsődéi, mindenféle műhelyei, állattenyésztő telepei, ahol megvalósították a teljes gépesítést és a falu saját nyomdája állítja elő a kolhoz újságját. Ez a szovjet falu Egyre nagyobb méreteket öltenek Sztálin elvtárs születésnapjának előkészületei A Szovjeffinio minden dolgozója szeretettel éa óriási lelkesedéssel készül Sztálin 70. születésnapjának megünneplésére. Már most, a nevezetes évforduló előtt négy nappal, a városokban és falvakban ünnepi esteket, hangversenyeket, színházi előadásokat készítenek elő. Kiállításokat nyitnak meg, filmünnepségeket rendeznek a nagy vezér és tanító tiszteletére. — A Szovjetunió különböző köztársaságaiban, a klubokban és kultúrpalotákban szokatlanul élénk élet folyik. Tbilisziben ezekben a napokban Grúzia dolgozói és a Szovjet- únió minden részéből ideérkezett látogatók ezrei keresik fel a Sztálin életével és forradalmi tevékenységével kapcsolatos helyeket. Sokán látogatják meg ezekben a napokban Gori városában Sztálin szülőházát. Csupán az elműit napokban több mint 20.000 látogató kereste fel ezt a házat. Sok látogatója van a tbiliszi Lenin-mú- zeumnak, ahol kb. 4000 különféle anyagot és dokumentumot gyűjtöttek össze, amelyek a nép nagy vezéreinek, Leninnek és Sztálinnak barátságát és Sztálin munkásságát hirdetik. Egyre több gyár és üzem jelenti újabb sikereit a szocialista runka- versenyben. Az uráli nehézgépepitő gyár dolgozói sztahánovista műszakban dolgoznak és megígérték, hogy dec. 21-ig többezer tonna acélt öntenek ki terven felül. Ukrajna gabonatermelői is kiemelkedő munkasikerekkel ünnepük Sztálin 70. születésnapját. Az ukrajnai javítóműhelyek 1300 traktort javítottak ki határidő előtt. Prága: Siroky helyettes miniszterelnök vezetésével péntek délután csehszlovák küldöttség indult el Prágából Moszkvába, ahol személyesen adják át Sztálinnak a csehszlovák nép ajándékát és üdvözletét. Valamennyi csehszlovák egyetem, műegyetem és főiskola, pénteken ünnepélyes együttes gyűlésen ünnepeibe meg Sztálin 70. születésnapját. Berlin: Pieck, a Német Demokratikus Köztársaság elnöke vezetésével szombaton repülőgépen német küldöttség utazik Moszkvába, hogy résztvegyen Sztálin gc- neraliszszimusz 70. születésnapján rendezendő ünnepségeken. Pénteken indult el Berlinből az első 8 teherkocsiból álló különvonat azokkal az ajándékokkal, amelyekkel Németország dolgozói fejezik k< születésnapi jókívánságaikat. Róma: Megható ajándék futott be a napokban a Vie Nuove c. olasz kommunista hetilap szerkesztőségébe. Az ajándék egy kenyer- bélből készült kis szobrocska. A feladási hely Torremaggiore, annak a véres összeütközésnek a színhelye, ahol a rendörsortíiz nemrégiben két olasz munkás életét oltotta ki. A kis szobrocska a bőr- töncellában készült és azoknak a munkásoknak egyike alkotta, aki-' két a torremaggiorei brutális rendőrtámadás után börtönbe vetettek. Pekingben tovább folynak a születésnap megünneplésének előkészületei. A kínai-szovjet baráti társaság tömeggyűlésekkel és előadások rendezésével emlékezik erről a nagy napról. Két úiabb hatalmas eredmény a sz&viet atomkutatésban Csehszlovákia dolgozói gyűléseken foglalnak állást a Tájékoztató iroda liatarozata mellett tűk a vari trónok eiőáüftáöai, amely anyagrészecskéket legújabban fedezte a varttronoik előállítását, amely anyagrészecskéket legújabban felfedezte a kozmikus sugarakban kék szovjet fizikus, A. I. Akhanov és A. I. Atihanjam. A szovjet tudások — közli berlini jelentés alapján a lap — két új készüléket hoztak létre az atom felbontására, amelyek jóval hatékonyabbak, mint amelyeket az USA-ban. használnak. A felfedő, zések elméleti és gyakorlati jelentősége egyaránt óriási. Ugyanezt a hírt a Franca Soií Is közli az TJP-hírszolgálati iroda jelentése nyomán. A Tiiglisahe Rundschau pénteki számában a Szovjetunió atomfizikusainak újabb nagyjelentőségű felfedezéséről számol be. V. J. Weksler szovjet fizikuséi, gondolásai szerint a Szovjetunióban olyan atomrombolót készítettek — jelenti a lap — amely egyesíti magában az Egyesült Államokban használt betatron és cyk- lolron előnyeit és amelyek syn- chrotronnak neveztek el. Ez a készülék lehetővé teszi, hogy az elektronoknak sokkal nagyobb energiákat adjanak mint amekkorát a beta trónnál el lehet érni. Hasonlóképpen Wekslertöl származik egy új készülék eszméje, amely a Phasotron nevet kapta és mely a nehéz elemi részecskéket olyan nagy energiákra gyorsítja fel, amelyek tetemesen nagyobbak, mint a közönséges cyklotrou- ból elérhetők. (Neutronnál elérhető 20 millió elektron-volt, alpha- részecskéknél pedig 400 millió elektron-volt is.) Ezekkel a különösen erős atomromboló készülékekkel tetszés szerinti atommag-átalakításokat lehet keresztülvinni és egyik elemből más elemet lehet formálni, így elő lehet állítani az elemek olyan rádióaktív izotópját is (ikerpárjait), arninök csak stabil (állanád) állapotban találhatók. A közönséges elemeknek ezek a rádióaktív izotópjai (ikerpárjai) magukban véve jelentős eszközei a fizikai megismerésnek. Ezenkívül az új készülékek olyan eszközt adnak a fizikus kezébe, amellyel már az atommag belsejében kutathat. A különösen gyors elektronok alkalmazása arra a-reményre jogosít, hogy behatolhatnak a kozmikus sugarak titkaiba és a laboratóriumban megismételhetik & kozmikus részecskék előállításának folyamatát — közöt,,A szovjet atomtudomány ismét bebizonyította felsőbbrendűségét — a berlini Szovjet Tájékoztató Iroda két döntő fontossá, gú atomfelfedezést jelentett be‘‘ — jelenti első oldalán hat hasábon a Ce Soir. E felfedezések lehetővé tették két új atomgépezet tökéletesítését, amelyek hatékonyabbak, mint az Egyesült Államokban épített atomrobbantó készülékek. Csehszlovákiában országszerte gyűléseket tartanak a dolgozók. Ezeken a gyűléseken a dolkozoK a legnagyobb lelkesedéssel magukévá teszik a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodájának egutóbbi határozatait. A Csehszlovák Kommunista Párt központi bizottságához nap-nap után számos távirat és levél érkezik, amelyekben a dolgozók egyetértésüket fejezik ki a Tájékoztató Iroda határozataival. jelene és jövője. A kolhozparasztság az egész néppel együtt, Sztálin vezetésével építi a komiuniz- mus új, ragyogó épületét. A szovjet rendszer győzelmének és az ez alapon elért sikereknek világtörténelmi jelentőségük van. A szovjet kolhozok, amelyek a Bolsevik Párt és a zseniális Sztálin vezetése alatt nőttek f-1 és erősödtek meg, mintaképül szolgáinak a népi demokrácia országait): : élő dolgozó parasztságnak. A kolhozparasztokat keresik íel, hogy tőlük tanulják meg az új élet felépítését Lengyelország, Csehszlovákia, Románia, Bulgária, Magyarország és Albánia parasztjai. Húsz évvel ezelőtt Sztálin a fiatal nagyüzemű szocialista mezőgaz daságnak, a kolhozoknak és a szovhozoknak nagy jövőt josolí. Az élet ragyogóan igazolta ezt a jövendölést. A Sztáün giiücsza által megteremtett és felnevelt kolhozok sokat értek el húsz esztendő alatt, de még ehagadóbb távlatok nyílnak meg előttük most. A Szovjetúnió koliiozpar.szíjainak és kolhozparasztnőinek milliói, akik büszkék kivívott történelmi győzelmeikre, az egész szovjet néppel együtt haladnak a kommunizmus felé, szívükben hordva, mint mindenen győzedelmeskedő lobogóját, szeretett vezérnek, tangónak, a kolhozrendszer elindítójának és megteremtőjének » nacrv Sztálinnak képét. A szovjet atomtudom íny ismét bebizonyította telsőubrendűségét