Nyírségi Magyar Nép, 1949. szeptember (6. évfolyam, 202-227. szám)

1949-09-04 / 205. szám

a M 'Tlyixségi m a „ Magyar Nép A njigybudapesti kibővített pártválasztmány határozata a munka termelékenységének fokozásáról Vigyük sikerre a terménybegyüjtési versenyt Irta: I000GAN JUHOS termelési felelés ffl szovjet ifjúság ragyogó példája bátorítja az Imperialista kizsákmányolás ellen küzdő fiatalokat Boyson beszámolója a DIVSz kongresszus második napján Négy héttel ezelőtt jelent meg Gyenge Károly elvtárs, Pártunk me. gyei titkárának értékelése Szabolcs terménybegyüjtési versenyének állá­sáról. Gyenge elvtárs rámutatott a tennivalókra, rávilágított a hibákra és az eredményesen dolgozó közsé­geket, tömegszervezeteket példakép­pen állította a lemaradók elé. Ko­moly felhívással fordult a pártszer­vezetek, a gépállomások, a termelő­szövetkezeti csoportok, földműves- szövetkezetek, a DéFOSz, az MNDSz, az EPOSz szervezetei felé és hatá­rozott útmutatást adott számukra munkájuk sikeres elvégzéséhez. Egy bét sem telik bele és befejez­zük a cséplési munkákat. Ez azt je­lenti, hogy normális körülmények között erre az időre a terménybe­adásnak is be kellene fejeződnie nagyjából. Szabolcs kilencedik he­lyen áll az országos terménybegyüj- Mtési versenyben és — mint a megyei Operatív Bizottság legutóbb meg­állapította — eddig 50 százalékos "begyűjtésnél tart, holott már 67—70 százalékos begyűjtési eredményt kel­lett volna elérnünk. A beszolgálta­tás üteme tehát lassú, vontatott. Mi ennek az oka? Elsősorban az, hogy a szervezetek, amelyek felé Gyenge elvtárs figyel­meztetése és iránymutatása szólt, nem tették magukévá teljes egészé­ben ezeket az útmutatásokat. Ez pedig odavezetett, hogy azt a nagy^- szerű lendületet, azt az egységes és eddig soha nem tapasztalt verseny- szilemet, amely az aratási és csép­lési munkák megkezdése során meg­nyilvánult Szabolcsban, nem tudták rögzíteni és továbbfejleszteni. Párt- szervezeteink népnevelői lassan len­dültek munkába, a DéFOSz föld- munkástagozatai nem kapcsolódtak azonnal a harciba, az MNDSz és EPOSz szervezetek munkája ellany- Tiult. Pártunk útmutatásainak helyes értékelése és végrehajtása lemérhető Szabolcs eredményein. Csak azok ■a községek lendültek a verseny élé­re, amelyek szigorúan, következete­sen végrehajtották Pártunk és me­gyei titkárának útmutatásait. Akár Nyírbogát, akár Piricse, akár Nyír­pilis, vagy Encscncs, Nyírbéltek, Penészlek, Tiszamogyorós, Rétköz- Tferencs, Kisléta, Nyírbátor munká­ját nézzük és elért kiváló sikereit értékeljük, megállapíthatjuk, hogy ezekben a községekben jól műkö­dött az Operatív Bizottság, dolgoz­tak a népnevelők, harcos a DéFOSz földmunkástagozata, aktív az MNDSz és EPOSz, hivatása magaslatán áll a közigazgatás. Nem így a lemaradt községek, mint például Tiszabüd, Tiszadada, Oros, Ujszentmargita, Ti- szadob, Tiszalök, Görbeháza, Polgár. TJjfehérió, vagy Tiszaeszlár községek. Ezekben a községekben magára hagyták Pártunk szervezeteit a tö­megszervezetek és emellett pártszer. vezetőink sem voltak kellőképpen aktívak. Nem tartották eléggé szem előtt azt, hogy a terménybegyüjtés kérdése nem csupán közigazgatási, mechanikus feladat, hanem harc kérdése. Az osztályharc helyes, és Pártunk falusi politikájának meg­felelő vitele elengedhetetlen előfel­tétele volt a terménybegyüjtés sike- rének. A terménybegyüjtés munkája még nem fejeződött be. Érdemes tehát rámutatni az elkövetett hibákra, hogy ezek idejében történő kikü­szöbölésével javítsunk munkánkon és sikerre vigyük Szabolcsban a tér ménybegyüjtési versenyt. Az Operatív Bizottságok eddig munkájáról megállapítható, hogy ál tálában nem értették meg a tér ménybegyüjtés konkrét feladatait Nem tették harci kérdéssé a ter- ménybegyüjtést, nem figyeltek fel idejében a kulákszabotázsra, ehelyet a rossz időjárás és a gépek itt-ot: nem megfelelő elosztása miatt pa naszkodtak. Ezeknek a panaszo Operatív Bizottságoknak a munka jára aztán rá is nyomta bélyegét i tehetetlenség. A DéFOSz földmunkástagozatc sem végzett mindenütt megfelelő munkát. Csak ott volt eredménye közreműködésük, ahol a földmunkás tagozat forradalmi és éber. De ott ahol a földmunkástagozatba kulák bérenc furakodhatott, mint példáu' Büdszentmihályon, ott nem is vár­hattunk sok sikert munkájuktól Pedig nem szabad egy pillanatra • em elfeledkeznünk arról, hogy t DéFOSz a verseny gazdája. Rá há rult az a feladat, hogy a kezdeti lel kesedés hangulatát értékesítse és t- lehető legtágabbra szélesítse az egyén: versenyt. Mindez — ‘ma már vilá gosan látható — nem történt meg r kívánt mértékben. Ifjúságunk, amely a Világifjúság1 Találkozóra készülődött, kezdethet: Örvendetes és szép munkát végzett brigádjaival. Később azonban ellany hűlt ez a munka is. Az EPOSz szer vezetek befelé fordultak, önmaguk­kal voltak elfoglalva, ahelyett, bog} tovább fokozták volna a felajánlásaik, ban vállalt teljesítményeket, hog) megyénkben még biztosabbá tegyék a termény begyűjtésének sikerét* A/ MNDSz szervezetek asszonyai is el. lankadtak a népnevelés, példamuta­tás, egyéni meggyőzés munkájá­ban. EPOSz és MNDSz szervezetein két az a balliiedelem tévesztette raes és fékezte le, hogy „a megindítót: kerék magától gurul44. Komoly tó védés azt hinni, hogy ez így van Vármegyénk jelenlegi állása bizo nyitja a legfényesebben, hogy a be­indított kerék nem gurul magától, hogy nap, mint nap folytatott szívód felvilágosító munkára, agitációra éj a zsírosparasztság ellen vitt kemény osztályliarcra van szükség a kerék továbblendítéséhez. Szabolcs egyes közigazgatási szer vei elbürokratizálták a terménybe, gyűjtést. Kimutatás és statisztika kérdésévé tették. Csak a jó ered ményt elért községekben viszonyuk egészségesen közigazgatásunk a tér ménybegyüjtéshez. A lemaradt, rossz eredményt felmutató községekben két végletbe esett a közigazgatási apparátus. Az egyik véglet a „kész. tyűs kéz“ politikája volt, mint pél dául Oroson. Egyszerűen nem von ták felelősségre azokat a szírospa- rasztokat és az általuk megtévesztői­teket, ha a cséplés befejezése után nyolc nappal még mindig nem tel jesítették a terménybeadást. Ez pe dig közigazgatási feladat. Nem csap tak le, nem sújtottak le kémén) kézzel a beadást halogató, speku­láló zsírosparasztokra. Másik végle­tük a lélektelen merevség volt. Ez az adóhivataloknál mutatkozott meg. Ennek a lélektelen merev, bürokra­tikus felfogásnak és eljárásnak pe- dig — mint az bebizonyosodott —• csaknem kivétel nélkül a kis- és középparasztok látták kárát. Tehát a zsírosparasztságnak szánt ütések dolgozó parasztságunkat érték. A Demokratikus Ifjúsági Viiágszöveitség kongresszusa- nak második napján Hsiao- Hua, a hős kínai tábornok elnökölt. Non György, a MINSz el­nöke a békeszerető magyar fiatalság nevében üdvözölte a kongresszust. A DIVSz-nek megvan az ereje — mondta — hogy a nagyszerű, öntu­datos fiatalsághoz méltó fel­adatot betöltse. Győzelmünk szilárd biztosítéka, hogy so­rainkban tudjuk a világ ifjú­ságának élcsapatát, a Szov­jetunió fiatalságát, a lenini Komszomolt. Ezután Mihajlov elvtárs vette át az elnökséget és Guy de Boysson megkezdte elnöki referátumát. Beveze­tőül utalt arra, hogy amikor a szövetség 1945-b.en meg­alakult, mindössze 30 millió ifjiit képviselt, ma tagjainak létszáma kereken 60 millió. Az első kongresszus által ki­jelölt út megfelelt a demo­kratikus ifjúság érdekeinek. Szövetségünk a fasizmus el­len, a demokrácia és .a béke védelméért folytatott harc­ban mindent megtett hogy közelebb hozza egymáshoz valamennyi Ország ifjúságát és megerősítse a fasizmus elleni harcokban megszüle­tett egységét. A szövetség határozott harcot folyatott a gyarmati és függő orszá­gok kizsákmányolt ifjúságá­nak érdekvédelméért. A Világszövetség tevé­kenységének központjában a béke védelme áll. A Világ- sz övét ségj erélyesen leleplezi a háborús uszítókat és az ifjúság elé tárja, hogy tevé­kenységük milyen szörnyű következményekkel járhat ifjúság számára. A világ va­lamennyi részén sikerült be­vonni az ifjú demokratákat a békéért folyó küzdelembe. Az imeprialisták még nem mondtak le háborús terveik­ről — folytatta Boysson —. Propagandájuk egyre heve­sebbé váHk. Azt akarják el­hitetni az emberekkel, hogy a háború elkerülhetetlen. Foko­zott erővel kell harcolnia e propaganda ellen az ifjú­ságnak, amely elsősorban lenne a háború áldozata, ha­talmas erővel kell világgá kiáltania^ „Nem áldozzuk fel magunkat a.z imDerialis- ták kizsákmányoló piszkos érdekeiért“. A kongresszus bizonyára lelkesedéssel fo­gadja majd azt a javaslatot, hogy Szövetségünk résztve- gyen az október 2-i békenap megrendezésében, .amely újabb hatalmas demonstrációja lesz a népek békeakar a t án ak. Az egész világ ifjiiságával meg kell ismertetni azokat a üagysze^ű ; eredményeket, amelyeket a Szovjetunió és a népi demokratikus országok elértek. Ezek a ragyogó pél­dák nagymértékben bátorít­ják majd azokat (az ifjakat, Egy óra után néhány perc­cel futottak be a Malinov- szkij emlékmű elé a világ­híres szovjet táré- és ének- csoportcjt hozó (autóbuszok, virágokkal körülfont autók. Ezer és ezer ember gyüleke­zett össze a fogadásukra és ahogy a szovjet művészek, a hős lenini Komszomol mű­vész-küldöttei kiszálltak a kocsikból ezer és ezer torok­ból tört fel a zúgó „Hur- ráh!" lA! küldötteket Balaksejóv elvtárs, a moszkvai Nagy­színház rendezője vezette, ott volt közöttük Gaila Iz- majlova, (a Taskenti Nagy­Az 1949—50. tanév megnyitó ün­nepségét az általános iskolákban és a gimázinmokban Budapesten és a vidéki városokban szeptember 10-én délután 5 órakor, a községekben és falvakban pedig szeptember 11-én délután 3 órakor tartják. A dolgo­zók nagy lelkesedéssel készülnek a tanév megnyitására, mert a munká­sok, a dolgozó parasztok és a haladó értelmiségiek gyermekei most első­ízben foglalják el nagyobb tömegek­ben az őket megillető helyet a gim­náziumokban. Az ünnepségeken képviseltetik ma­gukat : a Párt, a helyi hatóságok,, a Szombaton délben rövid ünnepség keretében tüntet­ték ki a magyar sajtó leg­jobb munkásait a „Kiváló munkáért“ jelvénnyel. Ez a kitüntetés érte többek közölt Szilágyi Edit, Vigyázó Pi­roska, György István (Sza­bad Nép), Bánk Tibor (Sza­amelyek még az imperializ­mus kizsákmányolása alatt küzdenek jogaik kivívásáért és a szebb életért. Felhívást kell intéznünk valamennyi ország valamennyi fiataljá­hoz: „Egyesüljetek a DIVSz zászlaja alatt és elszántan küzdjetek a végső győzele­mig.“ Guy de Boysson referátu­mát nagy tajfssal és lelkese­déssel fogadta a kongresz- szus. opera szólótáncosnője, Raisa Sz'tmcskova, a Moszkvai Nagyopera szólistája és partnere, Alexander Lapauri, Pavel Virskij, az Alexandrov tánccsoport balettmestere, mindannyian az élenjárói szovjet művészet világhíres mesterei. Azt a hatalmas forró sze- retetet, amellyel a nyíregy­házi dolgozók várták a szov­jet művészeket, Lajtai End­re elvtárs, a Magyar Dolgo­zók Pártja városi szervezeté­nek titkára fejezte ki üdvöz­lő beszédében. Az üdvözlés­re Lübomisov elvtárs vála­szolt. Szakszervezeti Tanács, a DéFOSz, az MNDSz és a MINSz.| Az új évet kezdő tanulókat már az új címerrel feldíszített iskola, kapuk várják. A tanítás szeptember 12-én, hétfőn kezdődik. llj követünk bemutatkozása a francia külügyminiszternél Magyarország párizsi kö­vete, Szántó Zoltán bemutat­kozó kihallgatáson jelent meg Schuman külüsrvminisz- ternél. had Föld), Vajda Márton (Nyírségi Magyar Nép), Grandpierre Lajos (Tiszántú­li Néplap), Gerencsér Ferenc (Magyar Alföld), Varga De­zső (Viharsarok) és Csaba Imre (Tatabányai Dolgozók Lapja) elvtársakat. Mi tehát a feladat? A feladat az, hogy küszöböljük ki eddig elköve lett hibáinkat. Legyünk azon, hogy a cséplések befejezését kövesse a terménybegyüjtés befejezése. Ez a befejezés azonban ne félmegoldás, restaneiás elintézés, hanem maradék, tálán kivitelezés legyen. Pártunk út. mutatásait tegyék szívügyükké az Operatív Bizottságok, javítsák mun­kájukat a tömegszervezetek. És a befejezés munkájával ne késleked­jünk. Ez a legdöntőbb szempont. Uj, fontos feladatok várnak Szabolcsra az őszi mezőgazdasági idényben Mire ezekre sor kerül, ne kelljen már a terménybegyüjtéssel foglal­kozni. Számoltassuk el keményen és szigorúan azokat, akik —«. nyilván spekulációs szándékkal — késieked. nek a terménybegyüjtéssel. Mozgó­sítsuk a népnevelőket, aktivizáljuk a földmunkástagozatokat. Röviden tehát: vigyük sikerre Szabolcsban a terménybegyüjtést! Virágesővel fogadták a nyíregyházi dolgozók a világhíres szovjet művészekéi Szeptember 12-ési kezdődik a tanítás 1 magyar sajtó kiváló munkásai

Next

/
Thumbnails
Contents