Nyírségi Magyar Nép, 1949. augusztus (6. évfolyam, 177-201. szám)
1949-08-24 / 195. szám
SZERDA, 1949. AUGUSZTUS 24. nyírségi magyar neip 3. olcfal Szabolcsba« Ujfehértó vezet a falajmiivelési szerződések kötése terén Dolgozó parasztságunk részére újabb, az eddiginél még jelentősebb segítséget nyújtanak a gépállomások az egész ország területén. Az egész évi munkára, így a tarlóhántásra, a mélyszántásra, vetésre, cséplésre, is szerződést kötnek. Szabolcs dolgozó parasztsága körében egyre szélesebb érdeklődés nyilvánul meg a talajműve. lési szerződések kötése iránt, mert felismerte a gépi munka előnyeit a terméshozam növelésében. Rájött arra is, hogy az igásművelés önköltségével szemben sokkal olcsóbb a traktorszántás, a gépi munka. A szabolcsi szerződéskötések eddigi állása azt mutatja, hogy nemcsak az állami gazdaságok, valamint a termelőszövetkezeti csoportok és földművesszövetke- zetek, hanem az egyénileg gazdálkodó kisbirtokosok és kő- zépparasztok körében is nagy népszerűsége van a talajművelési szerződésnek. Különösképpen Uj- fehértón és Nagyhalász községekben tapasztalható ez. Ez a két község egyébként első helyen is áll a talájművelési szerződések megkötésében. Utánuk következnek Királytelek és Kisléta. A leggyengébb "községek ezekkel szemben Büdszentmihály, Kisvárda és Folyástanya. A leg- feltűnőbb a folyástanyasiak lemaradása. Ez a gépállomás a tava. lyi munkáik, a téli kultúrmunka és népnevelő munka terén kimagasló eredményeket ért el. Most arra kellene vennie az irányt, hogy az eddigi munkáját, amelyet a környező falvak és tanyák dolgozói körében a gépállomás^ népszerűsítése terén kifejtett, a dolgozó parasztság érdekében gyümölcsöztesse is. — Csak úgy eredményes a kultúrmunka és a népnevelő munka, ha ezen keresztül megszilárdul kapcsolatuk a dolgozó parasztsággal. — A talajmüvelési szerződés a dolgozó parasztság érdekeit szolgálja és ennek felismeréséhez hozzá is kell segíteni dolgozóin, kát. Biztosra vesszük, hogy Folyás és Kisvárda rövidesen kiváló eredményekről számolhat be. 124 új tagol szerzett a iöldmüvesszüvetkezetnek egy szamosszegi parasztasszony Sza.tmár-Bereg 112 földmű' vesszövetkezet-e versenyt indított hogy melyikük toboroz több új tagot a földművesszövetkezetbe. A földmü- vesszövetkezetek nagy népszerűségre tettek szert azóta, hogy soraikat megtisztították a kulákoktól, spekulánsoktól, korcsmárosoktól és egyéb pamztnyúzókíól. Nagy sikere van tehát a tagtoborzásnak. Szamosbeesen például rövid két hét alatt 200 új Az elmúlt héten hangos volt a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége szabolcs- megyei központja. Egymás után érkeztek a.z asszonytársak a megye községeiből és hozták az asszonyok ajándékait, amelyeket a Világifjú- ság'i Találkozóira készítettek és küldenek el. Dídzpárnákat, szebbnél- szebb csipketerítőket, népi hímzésű kendőket, virágvátagot szereztek. A tagtoborzásban kim'ag'asyló munkát végez K6sa Gáborné dolgozó pairasztasszony, aki egymaga 124 új taggal növelte a sza- mosbecsi földművesszövetkezet tagságát. A szamosbecsiek akik a tagtoborzás élén járnak, tovább folytatják munkájukat. Céljuk hogy mindem dolgozó paraszt szövetkezeti tag legyen. zákat, fényképalbumokat készítettek és küldenek el ajándékként a világ ifjúságának. Eddig Nagykállő, Rakamaz, Gáva, Nyírbátor, Kopócsaipáti Demecser és Ófehértó MNDSz-szervezetei- nek asszonyai küldték a legszebb ajándékokat. A városi szervezetek közül kitűntek a dohánygyári, vármegyeház! és a bedőbokori nőszervezetek ajándékai. Szabolcs középparasztsága becsülettel teljesíti terrnénybegyiijtési kötelezettségét Ma délelőtt ül össze ismét Szab elles vármegye Operatív Bizottsága és értékeli Szabolcs elmúltheti terménybe- gyííjtiési eredményeit. Megvitatja és megvizsgálja, menynyiben juttatták érvényre az egyes szervek az elmúltheti ülésen hozptt határozatokat, megvizsgálja mely járások és községek maradtak le a teirménybegyűj tésben és mik ennek a lemaradásnak az okai. Az elmúlt hét eredményeit viz sgáilva megállapíthat j uk, hogy a termelőszövetkezetek és a kisbirtokosok mellett a vármegyénk középparasztságának is jelentékeny és döntő többsége belelendült a ter- ménybegyűjtési versenybe. Számos középparaszt emelkedett a legjobb teljesítők sorába, ami annak bizonyítéka, hogy vármegyénk középparasztsága tisztában van azzal, hogy a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetségében a helye és ezt a szövetséget erősíteni is kell. Ilyen középparasztok például Penészeken Küzmös Anna, Nagyhalászon Hegyes Ferenc, Nyírparasznyán Rudik János, Ombolyon Szimuly Sándor, Nyírpilisen Kovács Mihály. IVe pusztítsuk utcáink füvét! Napok óta szokatlan tevékenység szemtanúi lehetnek a nyíregyházi utcák járókelői. A házak lakói nagy buzgalommal irtják házuk előtt a járdát szegélyező füvet. Magyarázatul arra hivatkoznak egyik utcában, hogy a polgármester rendelte el, másik utcában arra, hogy a tisztiorvos, ismét másutt úgy tudják, hogy a rendőrség utasítása ez. Szerkesztőségünk érdeklődött mindegyik hivatalnál és mindenütt azt az egyöntetű választ kapta, hogy ilyen, vagy ehhez hasonló utasítást egyik hivatal sem adott ki. A fű irtása tehát felesleges fáradság, amely nemcsak célszerűtlen, de káros Is. Ürüljünk, hogy fáink mellett megfelelő gyepágyaik állják el a porfelhő útját. Városunk lakosai teháit hagyják abba a járdákat szegélyező fü irtását. Nyiracsádi dolgozók írják: Megszegtük as új kenyeret Kedves Magyar Nép! , Nagy és lelkes megmozdulása volt Nyíracsádnak szombaton az új kenyér ünnepe. Községünk népe érezte, hogy ez a nap nemcsak egy ünnep, hanem kettős ünnep is. És ez meglátszott minden ünneplőn. Valent Sándorné elvtársnő a magyar dolgozó nép első alkotmányáról is beszélt nekünk az ünnepségen. Boldogan és örömteli szívvel éltettük Pártunkat és vezérünket, Rákosi Mátyás elvtársat. És amikor megszegtük új kenyerünket, arra gondoltunk, hogy ez az újkenyér ízesebb, jobb, mint a régi volt. Jobb, mert szabad ország szabad embereinek a kenyere. ,a Ifj. Varga András Szabolcsi asszonyok ajándékai a világ ifjúságának Megjelent A PÁRTMllNKA FOGYATÉKOSSÁGAIRÓL S A TROCKISTA ÉS EGYÉB KÉTKULACSOSOK FELSZÁMOLÁSÁT CÉLZÓ RENDSZABÁLYAIRÓL címen SZTÁLIN ELVTÁRSNAK A SZlJK(b)P Központi Vezetőségének 1937-eg ülésén elmondott nagy beszéde és zárszava. Olyan mély, gazdag és sokoldalú ííás ez, amelyet nem elég többször elolvasni, gondosan és elmélyültem kell tanulmányozni. Minden kommunistának? Nem. Mindekének! Az ellenség, a trockista kémek és árulók elleni harcban győzedelmes fegyver kezünkben Sztálin elvtárs beszéde. Ezért kell mindenkinek magáévá tenni ennek a brossuráliak, Sztálin elvtársnak tanításait. 56 oldal, ára 1 forint. KAPHATÓ: MDP Pártszervezetekben, SZIKRA-bizományosoknál és könyvesboltokban. A szovjet példa nyomán A világon egyedülálló eredményeket ér el a szovjet építőipar, a gépi felszererelések segítségével szinte óránként nőnek ki emeletes házak a földből. A mi épíáőmuiikásaink tanulni akarnak a szovjet munkásoktól és építőiparunk a szovjet építőipar nyomdokain jár, amikor egyre inkább gépesítjük építkezéseinket. A nyíregyházi dohányfermentáló építkezésénél Is, a felvonó liftek, motorok mellett ott vannak a betonkeverők. Ezzel a géppel 285 keveréket érnek el, a régi gépnélküli 60—70 keverék helyeit. A betonbontó kompresszor harminc ember helyeit végzi el a munkát — mondja a kezelője, Martinovszki elvtárs és rámutat a sötétzöld hatiajlmiais gépre, amely szikrázva, dübörögve töri a betont. Naponta 240 munkaórát takarít ez meg számunkra. j i De a gépek mit sem érnek az emberek nélkül. Juhász eivtársók brigádja a szovjet munkásokat tekintik példaképüknek, amikor hétről-hét re 140—150 százalékra teljesítik a tervet. A brigád gyors és pontos munkájának köszönhető, hogy a fermentáló már büszkén hordja az utolsó, ötödik emeletet is és az épület a kitűzött idő előtt készen lesz. Leleplezték a szabotáló kéki kalákákat A kéki földmüveászövette- zetek és a Défosz együttes kivizsgálása most fejeződött be ,a község szabotáló kulák- jai ügyében. Megállapították, hogy Enyedi Bertalan 32 holdas, Nyárádi László 23 holdas, Szigeti K. József 29 holdas, Hideg Károly 26 holdas és Pethő Dániel 42 holdas kéki kukákéi? aratás után kint hagyták aa összerakott kereszteket a tarlón és nem hordták be azokat idejében. A keresztekben többmázsa termény rothadt el. A kulá- kok a vizsgálat folyamán arcátlanul aa esőre hivatkoztak, holott terményüket még száraz időben be lehetett volna hordani. A szabotáiók ellen eljárás indult,