Nyírségi Magyar Nép, 1949. április (6. évfolyam, 76-99. szám)
1949-04-07 / 80. szám
VI. ÉVFOLYAM 80. SZÁM ÁRA 60 FILLÉR CSÜTÖRTÖK, 194». ÁPRILIS 7. Különbséget teszünk ÍMI) A minap a következő kérdéssel kereste fel Tóth József kenézlői középparaszt Pártunk helyi titkárát: Döntsék el, fculáit vagyok-e, avagy kizépparaszt? Tóth József Kenézlő községben közmegbecsülésnek, tiszteletnek örvendő becsületes ember, maga és családja műveli meg a 12 holdat, magatartása nem ellenséges. Természetes, hogy titkár elvtársunk — Rákosi Mátyás elvtárs ismert ibee-zéde alapján — nyugodt lelkiismereitteí mondhatta Tóth Józsefnek: dolgozzon továbbra is betesülettel, mi középparasztnak tekintjük. Tóth József a beszélgetés további során aztán elmondta, hogy ebben az évben valószínűleg kénytelen leeiz segítségül bérmunkást is igényCbievenni, mert felesége súlyos beteg, ő„maga is most esett át egy operáción és a két ember kiesését komolyan megérezné a terméseire, dménv. Pártunk titkára ennek ellenére — nagyon helyesen — mégis úgy ítélte meg, hogy Tóth József középparaszt- Középparaiszt, hiszen egész mostanig az volt, és gyógyulása utón éppen úgy maga fogja végezni földje művelését, mint eddig tette-. Tóth József kenézlői közép- paraszt esete nem egyedülálló jelmség és azt jelenti, hogy fcőzépparaeztságunknak mÁr mem közömbös az, hogy a falusi osztályellenség, a zsíros- parasztság oldalára tartozik, vagy a dolgozó parasztok és a munkásosztály szövetségén ek építő dolgozó tagja-e. A beön- tött választóvíz élesen megmutatta a falu osztályrétege-ződé- sét, feloldotta azokat a gazdasági és ideológiai kötelékeket, amelyek közép-parasztságunk agyes lelemeit a zsíroi?paraszt- ®ághoz kötötték. Pártunk falusi politikáját nemrégiben mon- dott beszédében ismertette Rákosi Mátyás elvtárs és ezzel végképp tiszta helyzetet teremteti a falun. A középpa- rasztság tisztán felismerte osztó,!ybelyzetét liovatartozandó- ságát, a zsírosparaszt pediig egyedül maradt egyértelmű e 11 en á 11 ásóval, szőve ts égesnél- Itülivé lett. Mint ahogy a kenézlői párt- titkár tette, ugyanúgy éles küÓöttxbségeit tesznek többi községeink pártszervezeteinek funkcionáriusai is a zsírosparasztság és középparasztság között. Pártunk falusi politikájának meghatározása és tisztázása után döntő jelentősége van ennek. Lenin elvtárs ezt mondta: ,,összekeverni a középparasztokat a kuláksággal, ilyen, vagy amolyan mértékben kiterjeszteni rájuk a kulákság ellen irányuló intézkedéseket annyi, mint a legdurvább módon megszegni nemcsak a Szovjethatalom valamennyi dekrétumát és egész politikáját, hanem a kommunizmus minden alapvető elvét is, amelyek szerint a proletariátus és a közéipparasztság közötti megegyezés a proletariátusnak a burzsoázia megbuktatásáért folyó döntő harc időszakában egyik feltétele annak, hogy simán áttérjünk minden kizsákmányolás kiküszöbölésére.“ Különbséget teszünk tehát a zsíros paraszt és foözépparaszt között. A középparasíztságot szövetségesünknek tekintjük -a kizsákmányolás végleges kiküszöböléséért folytatott munkánkban és harcunkban. Nép: demokratikus államhatalmunk rendeletéi, intézkedései is mind azt mutatják, hogy igenis különbséget teszünk. A középparasztság részt vesz a Népfrontban, részese a DéPOSz vezetésének. Ugyanakkor nem érintik azok a rendéletek, amelyeket a zsírosparasztság fokozottabb megadóztatására progresszív gabona- és zsírbeszolgáltatás címén hozott népi demokratikus állam- hatalmunk. Ezzel üzemben a középparasztság is részesül azokból a kedvezményiekből, amelyeket szövetkezeteink dolgozóinak, a szegény parasztoknak biztosítunk. Ezek .az intézkedések és Pártunk falusi politikájának megvilágítása, valamint a fejlődés irányának felismerése megérlieüték középparasztságunkban a döntést. Ezt a döntést pedig saját érdekeinek felismerése alapján határozta el a .középparasztság: nyíltan, egyenesen a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetségéibe' átüt, mert számára, egyedül ez a iárható út Lemondott oz USA igazságügyminisztere Washington, ápr- 6. Az amerikai kormányban űjabb változások várhatók. — Nagy feltűnést keltett Tom C. Clark igazságügymimsztemek Trumanhoz intézett levele. Az igazságügyminiszter közölte, hogy megválik állásától. Az elnök kérésére július 1-ig tovább vezeti az ügyeket. — Ugyancsak lemondott Alfred E. Montgomery tengernagy is. Az Egyesült Acélmunkások Szakszervezete közölte a .gyárosokká1, bow jelentős fizetésemelést követel. A fizetésemelés hírére Washingtonban riadalom keletkezettAttól tartanak, hogy ha a követelést a gyárosok nem tel je- sítiik, akkor az acélüzemek dolgozói leállnak. A Federal Reserve Board közölte, hogy január és február hónapban a kishi telek összege egymilHárd dollárral csökkent. A londoni Daily Expres? szerint Washingtonban hangoztatják, Truman elnök gazdasági tanácsadóinak véleménye csők abban tér el egymástól, hogy a?, amerikai gazdasági összeomlás 1950-ben vagy 1951-ben következik be. !A Népfront elnöksége felkéri a kormányt: tegyen javaslatot az országgyűlés feloszlatására és új választások A Magyar Függetlenségi Népfront elnöksége tegnap délben ülést tartott. Az ülésen az elnökség valamennyi tagja megjelent. Az elnökség egyhangúlag elhatározta, hogy a kormányt felkéri: javasolja a köztársasági elnöknek az országgyűlés feloszlatását és uj választások kiírását. A délkin a i nép milliói tárt karokkal fogadják a felszabadító néphadsereget A pekingi rádió bejelentette, hogy a kínai felszabadító hadsereg akkor is átkel a Jangce déli szakaszán, ha nem jön létre a békeegyezmény. A nankingi küldötteknek néhány napon belül el kell dönteniük, hajlandók-e aláírni az egyezményt a Kínpi Kommunista Párt nyolc pontja alapján. Az U.j Kína hírügynökség figyelmeztette1 a békeküldöttséget súlyos felelősségére. A nankingi kormány előtt két lehetőség van. Vagy továbbra !s szoros kapcsolatban marad ö-angkájsekke] és az amerikai. imperialistákkal, vagy szakít a háborús bűnösökkel és ®z amerikai im- oerializmussa] és tettekkel is bizonyítja, hogy komolyan törekszik a kínai néppel való együttműködésre. Harmadik út nincv. A ldnai néphadsereg készen áll a Jangce átlépésére, a délkínai nép milliói pedig tárt karokkal váriák — mondja az Uj Kína hírügynökség. Bevitt a font leérté- keléséről tárgyal A Daily Express newyorki jelentése szerint a fontsterling helyzete megrendült a newyorki tőzsdén. A 90 napos határidős ügyleteket 2.3A cent, a hathavi határidős ügyleteket 5.5 cent árfolyamveszteséggel kötötték meg. A amerikai ráké hírmagyarázója szerint a bizalom megrendülését az okozta, hogv a tőszdére befutott hír arról számol be: Be- yi.n a font leértékeléséről tanácskozik. Uj pénzügyminiszter Csehszlovákiában Gottwald csehszlovák köz- társasági elnök Dolam-zky pénzügyminisztert felmentette eddigi tisztsége alól és az állami tervhivatal elnökévé nevezte ki. A köztársaság elnöke Csehszlovákia új pénzügyminiszterévé Kabes, eddigi helyette1 pénzügyminisztert nevezte ki. Megnyílt az UNO kő sg y n lésé nek netvyorki ülésszaka NAGY TÜNTETÉS BEY1N ELLEN NEW7YORKBAN Kedden Nerwyorkban megnyílt az Egyesült Nemzetek Szövetségének Párizsiban félbeszakított harmadik közgyűlési ülésszakának folytatólagos ülése. Az ülés megnyitása után a közgyűlés főbizottsága összeült. A Daily Mail Newyorkból jelenti, hogy az UNO közgyűlésének rendje A dunametiéki református egyházkerület szerdán délelőtt tartott rendkívüli közgyűlésén iktatta be tisztjébe Kiss Ro- landoí, az egyházkerület újonnan választott főigondnokát. — Az ünnepi beiktatáson megjelentek Nagy Imre, az országgyűlés elnöke, Dobi István miniszterelnök, Ortutay Gyula vallás- és közoktatás- ügyi miniszter. A közgyűlést Bereczky Albert püspök nyitotta meg, majd ezután Kiss Roland tette le az esküt. Székfoglalói beszédében Kiss Roland hangsúlyozta: az első lépés az egyház megújítása fellé, hogy elszakít minden szálat amely az egyházat, szolgáit és tagjait a kapitalizmushoz kötötteAz állam álláspontja velünk szemben világos, őszinte és jóindulatú. Nem akarjuk elhatárolni magunkat a katolikus magyar dolgozóktól, de el akarjuk határolni maHenry Wallace, iái Haladó Párt elnöke, Roosevelt elnök halálának évfordulójára békekörutat rendez az Egyesült, Államokban. Wallace nyilatkozatot ‘áldott az „Action 49“ cimü politikai folyóiratnak, amelyben a következőket, mondta: — Azt hiszem, hogy a jelen világtörténelmi pillanatban Rooseveltre visszagondolva, jó, ha visszaemlék- sziünk arra, hogy ő a Sztálinnal való együttműködésben felett őrködő biztonsági rendőrség létszámát százról kétszázra .emelték, hogy megvédjék Bevint, aki résztvett a megnyitó ülésen. A palota bejáratánál ugyanis nagy tömeg tüntetett az angol külügyminiszter ellen. gunkat a reakciós politikai katolicizmustól. A református egyház nem lehet védőpajzsa semmiféle kizsákmányoló osztálynak. Éppen ezért már most határozottan arra kell törekednie, hogy a presbitériumok súlypontját a vidéken a nagygazdákról a dolgozó parasztokra helyezzék át. A Magyar Köztársaság nevében Ortutay Gyula kultuszminiszter üdvözölte az új főgondnokot. Hisszük — mondotta — hogy a református egyház a jövő fejlődés során is a haladás, a magyar dolgozó nép oldalán foglal helyet. Ez az alapja annak az együttműködésnek, amely a református egyházat a Magvar Köztársasághoz fűzi. Szakasits Árpád köztársasági elnök Bereczky Albert püspökhöz levelet intézett a dunamelléki református egyház - kerület közgyűlése alkalmából. látta egy békés világ alapjait. ö úgy érezte, hogy ezt meg lehet tenni anélkül, hogy az Egyesült Államok életbevágó érdekeit feláldoznák- — Roosevelt politikája az Egyesült Államok és a Szovjetuni ó közötti megértésben látta a béke kulcsát. Biztos volt abban, hogy Amerika és a Szovjetunió -együtt megőrzik a vi- lágbékvt A legjobban úgy áldozhatunk emlékének, ha bebizonyítjuk, hogy ez az ő hite tényekre alapozódott. Kiss Roland a dunamelttkf református egfliázkeriiiet fopudnoka ,,Roosevelt a Sztálinnal való együttműködésben látta a világbéke alapjait66 Wallace nyilatkozata Roosevelt halálának évfordulóján 30 szer forintos dnkiStség- csikkentést ért el a nyirbsgdányi petrileumgyár