Nyírségi Magyar Nép, 1948. november (5. évfolyam, 253-276. szám)
1948-11-23 / 270. szám
1. oldal nyírségi magyar nép 1948. november 23, kedd „A kommunisták és a magyar nép ügye elválaszthatatlanul egy“ Szabolcs pártszervezetei megünnepelték a 30 éves Kommunista Pártot A kisvárdai Magyar Dolgozók Pártja ottani szervezetében mintegy ötszázan gyűltek össze a vasárnap délutáni nyilvános pártnapon, hogy a harminc esztendeje megalakult magyarországi Kommunista Pártot ünnepeljék. Tenigli László elvtárs, a Párt szabolcsmegvei bizottságának kiküldött ’ előadója beszédében hangsúlyozta, hogy az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság, a magyar proletárforradalom méltó foly tatása az 1948—49-es szabadságharcnak s e kor éppúgy legértékesebb és legdicsőségesebb korszaka történelmünknek, mint az 1948— 49-es szabadságharc. Mert a Magyar Tanácsköztársaság harcolt a proletár állam megmentéséért, a szocializmus me sr valósításáért, de ugyanakor harcolt a magyar haza megmentéséért az idegen rabló imperialisták ellen — mondta a továbbiakban. Majd kiemelte, hogy jogos nemzeti büszkeségünk az, hogy az egész haladó emberiség előtt, tanúbizonyságot tettünk arról, hogv a magyar nép nem az, amilyenek kizsákmányoló és elnyomó urai megítélték. Nem Délkelet- európa poroszai; a magyar nép a forradalom népe, a magyar munkásosztály értékes tagja a nemzetközi munkásosztálynak é° különösen értékes az 1918—19-es Tanácsköztársaság számunkra azért, mert bebizonyította azt-,- hogy érv ■évszázad óta a magyar nép harmadszor áll az emberi haladás szolgálatában, küzd az emberi haladás élcsapatában: 11348—49-ben, 1919-ben és ma. Erre, mint a magyar ném elvitathatatlan történelmi érdemére, jogosan büszkék lehetünk. Elégtételt kell szolgáltatnunk a Matrvar Taná^-n^ár- saság nagy hőseinek, akik úttörői a mozgalomnak 'és akik egész életükkel, munkásságukkal példát mutatva jártak az élen. Különösén ki kell emelnünk a tizenkilences forradalom nagy mártírját SzamuelH Tibort, akire különösen büszkének kell lennünk azért, mert. Szabolcs megye szülötte — jelentette ki Tenigli elvtárs. Majd így foly'atta: Nem véletlen,'hogy a magyar reakció annyira bsmocs- kolta személyét és reá öissz- pon tos í í o tta rógal omha cl j ára tát. Szamuelli Tibor volt a ti- zenkifénces forradalom egyik legkövetkezetesebb, legoda- adóbb harcosa és az eszméhez való hűségét élete odaadásával is bizonyította. Méltán sorolhatjuk őt a magyar történelem legnagyobb vértanúi közé, mert a kommunizmus ügye mellett a magyarság ügyéért s meghal» és ezzel bizonyságot tett árból, hogy a komnju- nisták és a magyar nép ügye elválaszthatatlanul egy. Tenigli .elvtárs beszéde után soká maradtak még együtt a pártnapra összegyűlt elvtársak, akik közül nem egy régi tizenkilences harcoi-a a mozgalomnak. Felidézték a régi harcok emlékeit, gyűjtött ta. pasz'alataikat és hitet tettek amellett, hogy méltón haladnak az úttörők nyomán. Szabolcs többi községeinek pártszervezetei is műsoros nyilvános pártnapon ünnepelték a 30 éves Kommunista Pártot feldíszíted pártházaik- ban. Polgár közcégbyi Jenei Pál elvtárs, Büdszentmihályon Mikula Mihály elvtárs, Tisza- lökön Péter Ernő elvtárs Nagyhalászon Zsurakovszki Mihály elvtárs, Ibrányban Vajda Márton elvtárs, Gáván Bariba István elvtárs, Tor- nyoepálcán Sorosinszki Márta elvtárs, Mándokon Arató Ferenc elvtárs, Záhonyban Gombos Aladár elvtárs, Nagykálló. ban Sáros Géza elvtárs, Bal- kányban dr. Bodnár Béla elvtárs, Nyírbátorban Eszenyi Györgyi elvtárs, Dombrádon Gere László elvtárs, Ujfehér- tón Mcskovics Károly elvtárs Nyíradonyban Dankó András elvtárs, Nyíracsádon Tóth Tajos elvtárs, Demecserben plédig Orosz Tibor elvtárs voltak az ünnepi pártnapok sztóhokai. Máté György elv társ tartja csütörtökön az összevont pártnapot A Magyár Dolgozók Pártja nyíregyházi szervezete csütörtökön összevont nyilvános pártnap keretében ünnepli a magyarországi Kommunista Párt fennállásának harmincadik évfordulóját. A nívós és gazdag műsorú összevont párt- nap az I pa rőt - széfch á z ba n lesz csütörtökön délután hat órai kezdettek Az ünnepi pártnap előadója Máté György elvtárs, a Szabad Nép munkatársa lesz. 119 számlálóbiztos végzi Nyíregyháza népszámlálását Mint már egy ízben megír- 'uk, a város közigazgatási ügyosztályán megkezdték Nyír. egyháza és környéke népszámlálásának előkészítését. A tervgazdálkodás és az elkövetkező öt és tízéves tervek szempontjából oly nagyjelentőségű népszámlálását városunkban és környékén 119 számlálóbiztos fogja elvégezni. A 'szánilá’.íélbiztoiiokat pénteken délben jelölték ki a városházán a pedagógusok közül. Kisiklott a nyíregyházi gyorsvonat Tegnap reggel futOűzként terjedt el Nyíregyházán is az a hír, hogy a Budapestről Nyíregyháza fefé tartó' gyorsMoíMitt a párttagság ngiMartásta vétele Vasárnap országszerte, így Nyíregyházán is megkezdték a MDP alapszervezetei a; hozzájuk tartozó tagok és tagjelöltek összeírását. Ennek az összeírásnak, amely egy hétig ( T '^ember 27-ig tart, és melynek a Párt minden tagját és tagjelöltjét össze keli fognia, —- nagyon komoly a jelentősége. Az összeírás célja, hogy a párttagság nyilvántartása terén eltűnjön minden hiányosság. Fel kell ölelni az összeírásnak azokat a párttagokat is, akik átigazolások, költözködés során kerültek el régi alapszervezetüktől uj alapszervezetükbe, de ott nem vették őket eddig nyilvántartásba. Az összeírásnak az adja meg döntő jelentőségét, hogy a tagsági könyv kicserélése során az uj, MDP tagsági könyvet csak olyan tag kaphatja meg, akik alapszervezetének V névjegyzékén szerepel. A PB. határozat értelmében valamennyi szakszervezetnek ezért az elkészített névjegyzéket november 27-től december 5-ig ki kell függeszteni ée a pártbizalmiak és pártmunkások utján gondoskodni kell arról, hogy a párttagok erről tudomást szerezzenek, megtekintsék a névjegyzéket és ha kihagyták őket arról, — felszólahassa- nak. Aki a névjegyzéken nem szerepel és a felszólalást elmulasztja, nem kaphat ttf tagsági könyvet, elveszti párt tagságát. .4. 3 éves terv győzelmei: fiz otsú tevéin 58.000 tii§ au teltei» tiet az előirányzatnál Nehéziparunk egyik legfontosabb alapanyaga az acél. A háborús tervnek döntő jelen- tőeégű fe la da bi volt, hogy elegendő mennyiségű acélt biztosítson iparunk • számára. Addig, amíg termelési terv előirányzata az első évben általában csak megközelíti az 1938-as színvonalat, az acéltermelés előirányzása 13.000 tonnával meghaladja azt Kemencéink teljesítőképességének teljes kihasználása, a nehézipari dolgozóik lendületes munkája, és a tervszerű irányítás azonban még ezt az előirányzatot is 58.000 tonnával száunyalta túl. Az 1938-as 647.000 tonnás termeléssel szemben , tehát nemcsak az előirányzott 660 ezer tonnát teljesítettük, hanem évi 718 ezer tonnát, ami a háború előtti színvonal 71 ezer tonnával való túlszárnyalását jelenti. Ez a mennyiség majdnem teljes egészéiben fedezte szükségletünket, mert annak csak 5 százalékát kellett külföldről behoznunk. Az első tenvév végére elkészült a diósgyőri 50 tonnás magasolvasztó, lehetővé vált ezáltal, hogy a két nagyolvasztó mentesüljön a ferromangán 50 tonnás magasolvasztó üzem- behelyezése még nem éreztette hatását acéltermelésünk alakulásaiban, a következő terv- periódusokban azonban bizogyártása alól és teljesen átállítható legyen az acéltermelésre. Havi 15.000 tonna acéllal tudnuk így többet termelni, i Az első tervévben a diósgyőri nyára kedvezően befolyásolja már azt és. a hároméves terv során még az 5 százalékos behozatalt :s kiküszöbölhetjük. yonat vasárnap délután fél 7 órakor kis lelőtt Albertiirsa é® Ceglédbiercel állomások között. ’ A vizsgálat megállapította, hogy a kisiklás oka síntörés volt. Kilenc kocsi kisiklott, ezek közül kettő a pályán állva maradt, hé1 pedig leesett a töltésről és felfordult. A balesetnek négy halottja és mintegy 50 sebesültje van. A halálos áldozatok a következők: Dr. Hahn György debreceni szemorvos, Gromida Károly, az étkezőkocsi szakácsa Hován János MÁV. étszolgálatos és Szénás: István *MÁV. nyugdíjas. A sebesülések legnagyobb része könnyű természetű. A mentők alig félórával a baleset után hozzáfogtak a sebesültek gondozásához és elszállításához. Megállapítást nyert, hogy aí vonat szabályos sebességgel haladt. Az árokbaborulásnak az volt az oka, hogv közvetlenül a sintörés helye után erős kanyar következik. A pálya kettosvágányu, az egyik sínpár szabad és ezen a rendes forgalom folyik. Összeütközött a namé- nyi személyvonat, egy tolató mozdonnyal Könnyen végzetessé válható vasúti baleset történt ■vasárnap Nyíregyházán is. — Reggel fél 8 órakor a vásáré mámén yi személyvonat 2<S kilométeres sebességgel beleszaladt egy tolatómozdonyba. A naményi vonatnak a hatos vágányra kellett volna beállnia. Az összeütközést a hibás váltóállítás okozta. A súlyosabb balesetet a tilos szemafor akadályozta meg. A vonat megállt a jelzőnél. A szabaddá vált pályán ezután lassan indult meg a kocsisör és a hibás váltón mindössze 20 kilométeres sebeséggel haladt. A rádió közvetíti Rákosi elvtárs beszédét November 27-én, szombaton délután 6 órakor a magyar rádió Budapest I. hullámhosz- , szán közvetíti a Magyar Dolgozók Pártjának központi vezetőségi üléséről Rákosi Mátyás elvtárs referátumát. — A pártszertvezetek szervezzék meg a csoportos hallgatást. Férfi kalapok legújabb divatszinekhen és mintákban Papp kalap és textilQzíetében. Lutiier-ufca 6 Fésű kale p ok szakszer« tisztítása és formálásé «ugyanott ACÉLTERMELÉS AZ ELSŐ TERVÉVBENEGY-EGY ÖNTŐTÉGELY-JELKÉP 100-EZER TONNA ACÉLT JELKÉPE2 1938 ÉVI TERMELÉS 647.000t. 1947/48 ÉVI ELŐIRÁNYZAT óóOOOOt 1947/48 £VI TERMELES 718.000 r