Magyar Nép, 1947. március (4. évfolyam, 50-73. szám)

1947-03-11 / 58. szám

1947. március 9. MAGYAR NÉP oidah HÍREK — Halálozás- Prok Erzsébet f. hó 9-én, Kemecsén elhunyt. Te­metése f. hó 11-én, d. u. 5 óra­kor Nyíregyházán lesz az északi temetőben. — A nyíregyházi összmunká- 8ok Dalköre felkéri a dalárda minden volt tagját, valamint min­' den jóhangu férfit, hogy jelentkez zenek a dalárdába felvételre Minden kedden és pénteken Kre csák László karnagy vezetésével délután hat órai kezdettel tartunk próbákat a központi evangélikus iskola termében. Mindenkit da­lostársi szeretettel hív és vár a dalárda Vezetősége. k — A 48-as Központi Bizottság felhívja a 48 as kisbizottságat, (iskolai és üzemi), hogy alakuló gyűlésükről a jegyzőkönyvmáso­latot, valamint az egy éves mun­katervüket (újjáépítés, sport és kulturális téren) még a mai nap juttassák el a Központi Bizottság­hoz. (Városháza, Ribóczi Pál tit­kár kezeihez.) — Felismerte a lopott nyak­láncot- Lapunk február 16 i szá­mában „Felismerte a lopott nyak­láncot“ címmel megjelent riporttal kapcsolatban Molnár Ilona annak megállapítását kérte, hogy a szó- banforgó nyakláncot nem ő lopta, hanem azt nővérétől kapta- A nyaklánc eredeterői nem tudott. A tulajdonosnak, aki nyakán felismerte, kellő igazolás után visszaadta tulajdonát. — Felhívás az éDitőipsri mun­kások összes tagjaihoz- Felhívjuk mindazon szaktársak figyelmét, akik 6 hónaptól régebben tagjai az épitőmunkások szakszerveze­tének és gyorssegélyre még nem jelentkeztek, jelentkezzenek kedd reggeltől pénteken délig Károlyi­tér 7 szám alatt. Épitőmunkás vezetőség. — A lakosság figyelmébe! Nyíregyháza belterületén egy ve­szett eb megmarta a gazdáját- Az eb tetemének boncolása az eb veszettségét százszázalékosan bizo • nyitotta. Felhívom ezért az ebtartó gazdák figyelmét, hogy a polgár- mester ur által kiadott ebzárlati hirdetményben foglaltaknak a leg szigorúbban tegyenfek eleget. Ha valaki ebmarást szenved, de az eb gazdáját ismeri, úgy a seb orvosi ellátása után jelentse azt a városháza 53. szobájában, ahol feljegyzik, s a hatósági állatorvos megfigyelés alá veszi a marást okozott ebet, annak esetleges ve­szettsége esetén értesíti mind a sérültet, mind a tisztiorvosi hiva­talt. Ha pedig valakit ismeretlen^ kóbor eb mar meg, melynek gaz­dája illetve tartózkodási helye is­meretlen, úgy azt a vonatkozó rendelet értelmében is „veszett­ségre gyanús eb“ marásának kel! tekinteni, ilyenkor a seb ellátása után jelentkezzék a legközelebbi hivatalos órák alatt (d. e. 8—10) a Városi Központi Orvosi Rende­lőben (Luther-utca 13.), ahol a megfelelő Pasteur-féle oltásokban fog részesülni. Dr. Kardos Endre sk. városi tisztiorvos. APROHIRQETESEK Nemesitett gyümölcsfák egres, ribizlibukrok, ró­zsafák olcsón megrendel­hetők Temesvárynái, Bethlen utca b2. 970-2 Az óceán vándora... ...fehér ember nem látta világtájakon kutató tudós bolygó kalandor, aki élet­tani kutatások, térképe­zés közben arra fs ráér, hogy harcoljon a gyar­matosító német politika ellen, az elnyomott szines emberért. Hegedűs Géza : Azócen vándora cirafi munkája a Magyar Könyvbarátok Kultur- egyesülete illetményköte­te. Érdekli ? Lépjen be a tagok sorába, hogy elol­vashassa. Jelentkezés; Magyar Könyvbarátok Kuituregyesületébe Budapest. VI. Rózsa Fe­renc utca 111. 50 kötet Jókai diszkő- tésben, megbízásból eladó Megtekinthető Komlós könyvkereskedésben Zrí­nyi Ilona utca 9. 867 Uj kocsik szekerek, nagy választékban eladók Nagyobb mennyiségben Beregben juhlegelő bérbe kiadó. Érdeklődni Szent István utca 76. sz. Belár Géza, kovácsmester. 967-2 Legszebb gyapjufonalat készít Belánszky Istvánná fonódája Nyíregyháza, Szarvas-u 58 Kész fonal kapható Eladó egy 44-es jó bir- gerli csizma olcsón Sas utca 6 alatt. 855-6 Politúrozáshoz értő asztalossegédet 8^10 napra felveszek. Káltói uf 7. 962 A _____IS jc filmszínház ApOllO ^-----­Nyíregyházán először. — Csak 2 napig. Közveszélyes kisasszony A legötletesebb vígjáték. Kísérő film : Kádár Kató Eiődások 5 és háromnegyr d 7 órakor. Következő műsor: KALÓZOK KINCSE Fehér terméskő minden méretben és minden mennyiségben olcsón beszerezhető : Führer Mihály örökösök Hoffman és Silbermann cégnél BODROGKERESZTUR. A sertésvásárból szom­baton délelőtt elszökött egy 5 hónapos vadas- szőrű ártány. Nyomrave­zető jelentse Maleczki József fűszeresnél Rákó­czi utca 960 Modern fürdőszobás családiház eladó Szegfű utca 3 alatt. 849 Megvételre keresek 175- 250 cv* ig jó karban lévő motorkerékpárt. — Cim Waisz, Nyirfa utca 3. 1 Q tűzifa Fii 15.50 száraz akác Kiár Elek tüziíakereskedésél Malom-u. 8 Mindeféle baromfit és tojást állandóan, a legmagasabb napi áron átvesz Fortuna árnkereskedelmi ET. nyíregyházi telepe Selyem utca 23. Telefonszám 137. Szállittason Mateosz gyorsteberautókkal _ 11 ii iimfim,! tCMB—MWHasaaaBBBWHMwaaa—aaaPBBBBB Rendszeres járatok Nyíregyháza és Budapest között Gyors, pontos és megbízható Mateosz iroda: Szabadság-tér 5 (Nyirvizpaíota) Teiefonszém 85. 1 drb jókarban lévő Garambol billiárd asztal eladó vagy Rex billiárd asztalért elcserélném. Freskó Mihály Oros, Vas- váry Pál u. 216. 944-2 Egy rövid kereszthuros jó hangú zongora eladó. Megtekinthető Erdélyi Já­nos műkereskedőnél, Vay Ádám utca 5. 966 Eladó egy jó karban lévő Fordsonos cséplő- garnitúra teljes felszere­léssel. Cim Weisz Márton Vay Ádám utca 32. 9S4 Hangversenyzongora, Berkei mérleg, cserép- kályha, zephir kályha, stráfkocsi és szőlőkarók eladók. Cím a kiacj^j^n. 847 | Vacsorázzunk a Gyureskű Étteremben Pasa Csibi énekel Sarkady Elemér és cigányzenekara kíséretével. Szolid pogári árak. Előzékeny kiszolgálás. BESSENYEI TÉR. ... Telefonszám 40 írógépet és számoló­gépet vesz elad és cserél a Jóba papirüzlef, Nyír­egyháza Takarékpalota, 865 10 Egy drb nagy ebédlő asztal, tálaló, 2 teljes háló bútor eladó. Nyírfa- utca 44. 935-2 Modern családiház a Nádor utca 41 szám alatt eladó nagy telekkel. Ér­deklődni Szekfü utca 3. alatt. 848 M ÁGYAS NÉP DemeUtalikuí napilap Hmkovszky LÉszióné vendésifije Vay Ádám utca 19. szám. Hétköznap éjjel 3-ig szombaton és vasárnap reggel 5-ig nyitva Hideg és meleg ételek, a legkitűnőbb italok. Mocsár Ferenc és Papp Béla cigányzenekara, Váradi Magda, a rádióhallgatók kedvence szórakoztatják a közönséget Felelős szerkesztő' és kiadó : farkas fái Lakónyilvántartókönyv Kapható DÓZSA Kft. Vay Ádám-u. 5. Telefon 223. Üzlethelyiség berende­zéssel forgalmas helyen a központban átadó. Cim a kiadóban. 846 Kisebb javitsra szoruló modern, nagyon szép konyhaszekrény megbi- z sból olcsón eladó Kál­vin tér 2. Asztalosmfihety Mindenféle használt bú­torok, ruhák, kárpitozott bútorok vétele és eladása Bizományi eladást válla­lok, Szent István utca 61 Kádár. 92J 2 Uj konyhaszekrény el­adó. Belsőkörut 12. 930-2 Szerkesztőség és kís^A- hivatal: Nyíregyház«, Bethlen utca 1. száís, Telefonszám: 33, Városháza épület. Nyomatott r Dózsa kft, nyomdaváüaíafné! Vay Ádám ufca 5. Telefon: 223. Felelős nyomdavezatö i Bernáth László. Uránia - Mafirt Filmszínház mai műsora: A METRO-filmgyár szenzációs bohózatu vigjátéka | Botrány a cirkuszban Főszerepben : Gaucső. Csikó, Harpó Kiegészítő: Gyerünk a moziba, Mafirt-hiradó j (Mások kéKtaip.- 5 ét 7, vasárnap: tél 5, 6 és 8 érakor I Jön! Eddy Nelson és Jeanette MacDonald nagy I filmje —Hungária Filmszínház— A nagy filmek színháza Március 11-12-13. A iegujabb Mopex film­Szerelmi házasság Rosalinde Russel és Melvyn Douglas frappáns, fordulatos, francia pikantériáju film vigjátéka. — Előadások hétköznap 5-7 órai kezdettel.

Next

/
Thumbnails
Contents