Magyar Nép, 1947. március (4. évfolyam, 50-73. szám)
1947-03-12 / 59. szám
1947. március 12. Szerda ' Eg? fasiszta egyetemi hallgató revolveres éjszakai botránya ÍV. évfolyam 59. szóm. HVlilK my&mw A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front Lapja Eldőlt a koalíció sorsa Ma tárgyalnak a kormány átalakításáról Budapestről jelentették, hogy a belpolitikai válság megoldására irányuló tárgyalások tegnap este 6 órai kezdettel folytatódtak. Minden remény megvan a megegyezésre. A tegnap megkezdett pártközi tárgyalásokkal kapcsolatban a fővárosban az a vélemény alakult ki, hogy az az elkövetkezendő idők belpolitikája szempontjából sorsdöntő jelentőségű. Tegnap délután úgy Ítélték meg a helyzetet, hogy este eldől a koalíció sorsa és a jelek szerint az ország és a de mokrácia javára. Amennyiben a tegnapi pártközi tanácskozások a politikai garancia és a koalíciós együttműködés kérdésében eredményekre vezettek, úgy a legközelebbi értekezleten, mégpedig valószínűleg már ma sor kerül a kormányrekonstrukció megoldására is. Budapesti politikai körök a politikai kibontakozást célzó tegnap esti értekezlet elé rendkívül nagy érdeklődéssel és általában optimisz- tibusan tekintettek. ValóA belügyminisztérium közli: | A rendőrség államvédelmi ; osztálya őrizetbe vette az összeesküvés debreceni résztvevőit. A debreceni összeesküvők vezetője Pethő József állami fögimnáziumi tanár volt, aki mint családLondon : Az egyik — spanyol köztársaságiakhoz közel álló — lap azt Írja, hogy az amerikai hadfelszerelési raktárak tartalma megtalálta Tovább melegedik Élénkeb.b déli, délnyuÍ gmti sxél, jobbára borult, ködös Idő. Sokfelé havaseső, eső. A hőmérséklet emelkedik. (MTI) színűnek tartották, hogy a Kisgazda Pártnak öt tagja még tegnap kilép a pártból. . A kormány újjáalakításával kapcsolatban Bartha Albert honvédelmi miniszter fő közvetlenül a hetes bizottságtól kapott utasítást a debreceni szervezkedésre. ■ Társai voltak: Balázs János, 1 az egyetem üzemeinek főmérnöke, Kalmár Gyula református egyházgondnok, Biki Gábor református teaz utat Spanyolországba. Egyik madridi laptudósitóra hivatkozva a következőket Írja: Amerikai tisztviselők egy ideje bizonyos amerikai üzletemberek tevékenységét vizsgálják, akik spanyol hivatalos bevásárlók ügynökeiként működnek Északafriká- ban. Az északafrikai amerikai és Rácz Jenő pénzügyminiszter távozását emlegették. Ugyanakkor az vélték, hogy a kultusztárca a Kisgazda Párt kezére kerül és a tárcára azt egyetlen jelölt Or- tutay Gyula. Politikai köadatok nem könnyűek. Van azonban biztos alap az együttes munkára,'mégpedig az az alap, amelyet a szövetségesek a krimi és berlini értkezleten fogadtak el. Kifejezte azt az óhajét, hogy az értekezlet sikerrel járjon. A brit küldöttség nevében Bevin külügyminiszter mondott köszönetét a szovjet kormánynak a fogadtatásért és kijelentette, teljes tudatában van ama munka fontosságénak, amelyet a külügyminiszteölógiai tanár, Tovaj Márton egyetemi tisztviselő és még többen az egyetem alkalmazottai és a Debrecenben szereplő jobboldaliak közül. őrizetbevételük után Budapestre szállították őket. (MTI) raktárakból hadianyagokat vásárolták és Tangeren át hajón Spanyolországba szállították. A felszerelési tárgyak közt vannak tehergépkocsik, re pülőgépek, rádió, és Radar készülékek. Franco bevásárlói mindent összeszedtek, amit tudtak. A kiváló hadfelszerelési anyagokért többmillió fontsterlinget fizettek. (MTI) rökben úgy vélik, hogy Veress Péterből is miniszter lesz. Ö kapja meg az építésügyi tárcát, amelyet a Kis- gazda Párt a kultusztárcáért adott cserébe a Parasztpártnak. rek értekezletének teljesíteni kell. Felkérte Molo- tovof, vállalja el az első ülés elnöki tisztjét. Budailt és Marshall külügyminiszter csatlakoztak ehhez a javaslathoz. Ők is hangoztatták az értekezlet fontosságát és az elvégzendő munka nagy horderejét. Molotov ezután megállapította, hogy az értekezlet tagjainak az az általános véleménye, hog\ minden lehetőt elkövetnek a tervezett munka sikerének biztosítására. Hétfő este — mint a a moszkvai rádió jelentette — Molotov szovjet külügyminiszter fogadta Marshall külügyminisztert. A külügyminiszterek tanácskozásának keddi nap ja délután 6 óra 40 perckor ért véget. Elfogadták a hat pontból álló ügyrendet, amint már az! New-Yorkban megállapították. Ausztria ügye utolsóként kerül szőnyegre. A kínai kérdés egyes részleteinek megtárgyalása után Marshall külügyminiszter azt kérte, vegyék fontolóra az Európa különböző részeiben állomásozó szövetséges meg szálló haderők csökkentésének kérdését is. Molotov 24 órai gondolkodási időt kért a válaszadásra. A külügyminiszterek Bevin javaslatára elfogadták Poroszország likvidiálésá- nak kérdését. Ezzel a volt porosz állam megszűnt Németország földrajzi része lenni. Amerikai hadianyagot vásárol Spanyolország . Poroszország megszűnt - ország földrajzi része lenni A moszkvai értekezlet első napja ARA: 40 FILLER 15 vagon gépkocsi érkezett A tizenötmillió dolláros amerikai árukölcsön keretében 15 vagon gépkocsi érkezett a Magyar Kül- forgalmi Rt. és a MOGURT telepére. Ezen kivül még újabb 23 vagen gépkocsi és 4 vagon műszaki anyag érkezése várható. (MTI) Román lapok Tíldj Zoltán köztársasági elnöknek Groza miniszterelnökhöz Intézett léveléril A bukaresti napilapok közölték Tildy Zoltán köz- társasági elnöknek Groza román miniszterelnökhöz intézett levelét és megengedésüket fejezik ki, hogy ezek a baráti megnyilvánulások mindkét részről egyre gyakrabban ismétlődnek meg. A két nép barátságának hivei örömmel fogadják ezeket a megnyílván ulásokat. Új bétyegsorozatst • bocsátanak ki A posta vezérigazgatóság közölte, hogy március 15 én 8, 10. 12, 20, 30, 40, 60 fillér és 1, 2 és 4 forint érlékjelzésü általános forgalma „Szabadság“ bélyegsorozatot bocsátanak forgalomba. (MTI) Kína is részt akar venni a moszkvai értekezleten Az angol rádió jelentette Washingtonból, hogy Kina amerikai nagykövete kormányának azt az óhaját közölte Marshall külügyminiszterrel, hívják meg Kinót is a moszkvai értekezletre. Egyébként, mint a Reuter hirügynökseg moszkvai tudósítója jelentette, Molotov szovjet külügyminiszter a külügyminiszterek moszkvai értekezletén felvetette a kinai kérdés megoldásának nagy fontosságát. í Moszkva Tass: A moszkvai repülőgépiparipalotájában hétfőn megkezdődött a külügyminiszterek tanácskozásának ülésszaka. Molotov szovjet külügyminiszter üdvözölte a küldöttségek vezetőit és munkatársaikat. Ezután arról beszélt, hogy vizsgálat alá kell venni a Németországgal való békeszerződéssel összefüggő egész sor fontos kérdést és meg kell vitatni a* Ausztriával való szerződés kérdését A felLetartóztatták az Összeesküvés debreceni résztvevőit