Magyar Nép, 1947. március (4. évfolyam, 50-73. szám)
1947-03-11 / 58. szám
Í947. március 11. MAGYAR NBF 3. oldal. A Magyar-Szovjet Művelődési Társaság székházavató ünnepe Vasárnap délután hat órai kezdettel tartotta meg a Magyar- Szovjet Művelődési Társaság nyirm egyházi csoportja székházavató ünnepét• A terem megtelt érdeklődőkkel. A megjelentek soraiban ott láttuk a vármegye, a város, a rendőrség, társadalmi egyesületek, pártok, szakszervezetek, testületek kiküldötteit. • Az ünnepi beszédet dr. Bo- donyi Márton elnök mondta. Beszédében rámutatott a társaság kulturális célkitűzéseire és hangsúlyozta, milyen fontos az, hogy mi magyarok megismerjük nagy keleti szomszédunk irodalmát, művészetét és hogy a mi művészetünkkel megismertessük a baráti Oroszország fiait. Beszédében hangoztatta, hogy az egyesület nem pártalapokon dolgozik, tehát mindenki tagja lehet, akár párttag valahol, akár nem. A megnyitó beszédet nagysikerű hangverseny követte. A hangverseny szereplői: Vikájr Sándor, a zeneiskola igazgatójának vezetésével az iskola művésztanárai voltak. Bátran állíthatjuk, hogy Vikár Sándor zeneiskola tanártestülete olyan művészi értéket reprezentált, amelynek szereplése bármikor, még a fővárosban is komoly hangversenynivót jelent. Szenthelyiné, Havassy Gizella, a fiatal zongoraművésznő kitörött játéka, technikája és művészi fel- készültsége minden szereplésnél 1 biztosítja a sikert. Zsoldosáé, Hesz írén hfgedüművésznő játékáról ugyancsak megállapíthatjuk, hogy kiforrottsága és technikai készsége előkelő helyett biztosit számára a hegedűművészek között. Áginé, Bocskay ) Ibolya énekS ámai most is, mint minden halommal, a műsor fénypontját jelentette. Hangjának iskolázottsága, koloralurájának finomsága és énekstílusa különlegesen szép. Nagy értéke városunknak és elsősorban a zeneiskolának. Meg kelljnég dicsérnünk Vikár Sándor zeneiskolai igazgatót a kíséretért és a műsor ízléses rendezéséért. Nem volna beszámolónk teljes, ha nem emelnénk ki dr. Tompos Endre és Vikár „Őszbe fordult“ cimü dalának nagy sikerét, amelyet Áginé, Bocskay Ibolya interpretált. Őrizetbe vették a nyíregyházi piac hiénáit Sorozatos sikkasztásból és csalásokból fényűző életmódot folytattak Erdei Miklós makói, Kiszombor- tanyai kereskedő feljelentést tett a nyíregyházi rendőrkapitányságon Ba logh Matild és Balogh Ella nyiregy ,< házi piaci kereskedők ellen sikkasztás miatt. Feljelentésében előadta, hogy február végén 4 mázsa fokhagymával, 150 kiló dughagymá- val és 70 kiló dughagymamaggal Nyíregyházára jött, hogy itt majd értékesíti az áruit. A piacon megismerkedett Balogh Matild kereskedővel, aki megvette tőle a csaknem 9000 forint értékű árut, de csak 1.733 forintot fizetett ki Erdeinek azzal, hogy a többit később fizeti meg. Erdei többször felkereste az üzlet lebonyolítása után Balogh Matildot, de az nem volt hajlandó a tartozását kifizetni és az áruról sem akart lemondani. Mint Erdei a rendőrségen tett feljelentésében elmondotta, tudomása szerint az áruját Romániába csempészték ki. A megindított nyomozás során megállapítást nyert, hogy Balogh Albert és leányai, Balogh Matild és Balogh Ella ellen már több feljelentés érkezett hasonló bűncselekményekért. A két lány szabályszerű iparigazolvánnyal rendelkezve a csalások és sikkasztások egész sorát követi el és az utóbbi időben feltűnően fényűző és költekező életmódot folytattak. A rendőrség Balogh Matildot és Balogh Ellát tegnap őrizetbe vette és átkisérték az ügyészségre, ahol elrendelték előzetes letartóztatásukat. Két részletben fizethetők továbbra is az üzletbérek Több alkalommal előfordult, hogy a háztulajdonosok egy összegben követelték az üzletbárek fizeté ét. Ezzel kapcsolatban felhívjuk a kereskedők figyelmét a 12 600 1946. M. E számú rendelete (megjelent a Magyar Köziöny 1946 november 1-i számában), melynek 1. § a 1 bekezdése kimondja, hogy a lakások és más helyiségek béréről szóló 8 000/1946. M. E számú rendelel 24. § ának 4. bekezdése szerint a bérnek részletekben való fizetésére vonatkozó ked vezmény ma is érvényben van. Ennek értelmében az üzlet bérek minden hó 12., illetve 25-én délután 6 óráig fizethetők két egyenlő részletben. áz Országos Befórmátns Szabad Tanács Nyíregyházán március hó 26,27. és 28 napjain a Gyülekezeti Ház nagy termében az evangélizáció, a reformáció és a magyar ébredés idő szerű kérdéseinek továbbtárgy3lására háromnapos ülést tart. A hentesáruk új árai A közellátásügyi miniszter újból szabályozta a hentesáruk árait. A legalább 80 százalékig sertéshúsból készült sertéskolbász, Veronai, Krakkói árát a következőképpen állapították meg:’ Husiparosok, hentesárugyárak és fiókjaik számára a iegmagasabb fogyasztói ár kilogramonként Budapesten és környékén 12 60 forint. Megyei városokban 10.40 forint. Az ország egyéb területén 8 20 forint. Kiskereskedők számára Budapesten 13 forint, városokban 10.80 és az ország egyébb területein 8 50 forint. Kisvárdán is baj van az adókivető bizottsággal A Kommunista Párt kezdeménye zésére népes értekezletet tartottak Kisvárda kisiparosai és kiskereske dői, ahol az adóhatóságok bevonásával megtárgyalták az adózással kapcsolatos kérdéseiket. Konkrét panaszok merültek iei az adókivető bizottságok munkája ellen, amelyeket általában s sikerült megnyugtató módon elintézni. Követelték az iparügyi minisztériumhoz való felterjesztésükben, hogy részesítsék a kisiparosságot fokozottabb anyagkiutalásban. A pénzügyminisztertől azt kérték, hogy azokban az iparágakban, ahol nyersanyaghiány miatt nincsen elegendő munka, mérsékeljék az adó kulcsot, illetve szállítsák le a kisiparosok és kiskereskedők adóját. Felhívták azonban a kormányzat figyelmét arra, hogy a legfontosabb feladatok egyike a kisipar és kiskereskedelem védelme a kiuzsorázó nagytőkével szemben és hogy a togyasztók érdekében fontos a fölösleges láncszemek kikapcsolása a gyári termeléstől a fogyasztókig vezető láncból. A kisipar és kiskereskedelem becsülettel ellátják azt a feladatot, amely a fogyasztók ellátásával kapcsolatban -rájuk hárul. Nincs szükség arra, hogy fölösleges kezek az amúgy is drága iparcikkeket még jobban megdrágítsák. K. F. Szakszervezeti Tanács elé terjesztik a kereskedelmi alkalmazottak panaszait A Kereskedelmi Alkalmazottak Szabad Szakszervezetének nyíregyházi csop rtja vasárnap délután 3 órakor nagygyűlést tartott a Széchenyi utca 41. szám alatti székházában. A nagygyűlésen résztvett Tálas Mihályné nőtitkár, a Szakszervezeti Tanács kiküldötte is. Kelemen Márton elnök megnyitója és üdvözlése után Táias Mihályné központi kiküldött tartott kül és belpolitikai beszámolót, amely után megemlékezett a nemzetközi nőnap jelentőségéről. Tálas Mihályné beszámolója után több értékes Jelszólás hangzott el. Többek között felszólalt Szász Károly, a nyíregyházi szervezet titkára, aki az OT1 va! kapcsolatos problémákkal és a kereskedelmi alkalmazóiak szabad orvosválasztásának kérdésével foglalkozott.. Hernádi András felszólalásában a munkanélküliség és a munkaközvetítés kérdéséről beszélt. Hangoztatta, hogy a szak- szervezet munkaközvetítő hivatala csak épitőmunkás- munkanélkülieket alkalmaz fairtásra és más szükségmunkákra, holott ezeken kívül sok munkanélküli kereskedelmi alkalmazott is rászorulna ilyen segítségekre. Gágény Gábor a zázóra és a záróraellenőrzés problémájáról beszélt. A felszólalásokra Tálas Mihályné nőtitkár válaszolt és Ígéretet tett arra, hogy a kereskedelmi alkalmazottak helyi csoportjának problémáit a Szakszervezeti Tanács elé fogja terjeszteni. A nagygyűlés Kelemen Márton elnök zárószavai után vidám íáncdélutánná alakult át. — A dolgosuk gimnáziumában polgári iskolából gimnázium V. osztályába átlépni szándékozó dolgozók részére különbözeti vizs gálatra előkészítő tanfolyam nyi* !ik. Jelentkezés a gimnázium vezetőtanáránál a Kát. Gimnáziumban f. hó 14-ig bezárólagUt épül az ONCSA telepnek Megírtuk nemrégiben, hogy egészen tűrhetetlen állapot az, hogy az ONCSA telepnek, amely közel fekszik a városhoz, nincs egy olyan útja, amelyen át tavasszal—ősszel a sárbafulladás életveszedelme nélkül meg lehet közelíteni a várost. ügy látszik, hogy csak arra Volt szükség, hogy az illetékesek figyelmét erre a tarthatatlan állapotra felhívják. A falujárók ugyanis kérvényt szerkesztettek, amelyet az ONCSA telepiek népes küldöttségével együtt átadtak a város vezetőinek. Most történt döntés az ügyben, amely úgy szól, hogy keddtől kezdve 100 fogat hordja majd a vjllany- telepi salakot arra az útra, amely az ONCSA telep népének lehetővé fogja tenni, hogy végre Nyíregyháza város igazi lakosainak érezzék ma gukat. A salak elegyengetésére az ut készítésének munkájában résztvesz az ONCSA telep egész lakossága. De részt vesz ebben a munkában a MKP falujáró csoportja is. Ezzel bebizonyítják, hogy a legfontosabb munkának az építést tartják. Örömmel jegyezzük fel ezt az eseményt, mint bizonyítékát annak, » hogy lelkesedés és a lakósság minden rétegének az összefogása, szerény eszközökkel is komoly eredményeket tud elérni. Megjegyezzük még, hogy az ONCSA telep utjának megépítése után a Friedmann telep lakói számára is szükséges és sürgős egy hasonló salakút megépítése. SPORT A gyenge napot kifogó Ny. Máv. nem tudott egyenlő ellefele lenni a máris jó formában lévő miskolciaknak. Az első félidőben még csak tartja magát a nyíregyházi csapat, azt azonban nem tudja megakadályozni, hogy a vendégek balszélsője meg ne szerezze a vezetést. Szünet után két ízben eredményes a miskolci csatársor és ezzel a mérkőzés sorsa megpecsételődött. Kékedi ugyan szépít 3:l*re, de az MMTE. erre is válaszol. Már 4:1 az eredmény amikor Kos- kovits 11-esből beállítja a végeredményt. Az MMTE igen jó benyomást keltett. Főleg durvaságmentes játékuk volt szembeötlő. Dicséretet érdemel Kozma kapus, Erdélyi, Biró és Csorba, illetve Koskovist és Kékedi.