Magyar Nép, 1947. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1947-01-22 / 17. szám
1947. január 21. MA GYÁR NÉP 4 olda1. A MAGYAR NÓTAKIRÁLY: László Imre január hó 22-én és 23-án szerdán és csütörtökön este vendégszerepei a Gfureské Étteremben Asztalok előre foglalhatók. Tel. 40. | SPORT A tegnapi számból helyszűke miatt kimaradt közgyűlési részleteket alább közöljük. Íme a Madisz központ által kitüntetett vezetők, valamint a legtöbbet szerepelt játékosok, Reisz László és Román Sándor egyesületi vezetők, Kovács, Albert, Gál, Pokrovenszki, Lovász. Németh, Szilágyi, Demeter, File I., Szalai, Mester játékosok. Választmányi tagok lettek : Kovács Imre, Cselényi József. Jakab László, Groszmann István, Román István, Neumann László, Kelemen Béla, Németh József, Tihor Károly, Danyi Péter, Kelemen Márton, Jóni Sándor, Bártfalvi Gyula, Maleczki István. Póttagok: Németh Gyula, Sipos Gyula, Stefán István, Gáspár Ferenc, Racskó János. Az uj vezetőség megválasztása után Radnai József ügyv elnök távollétében Krasznai János társelnök tartotta meg székfoglaló beszédét. Világosan, tömören foglalta össze az egyesület Programmját, A megbékélés és az összefogás szükségességét és fontosságát hangsúlyozta. A lelkes tapssal fogadott beszéd után a szép számmal egybe gyűlt érdeklődők megelégedéssel távoztak a Madisz TE. második közgyűléséről. — Felhívás a tanoncifjusághoz Kérjük Nyíregyháza ifjú munkásait, hogy a f. hó 22-én, szerdán délután a szakszervezeti székházban megtartandó ifjúsági nagygyűlésen pontosan jelenjenek meg. Össz-szakszervezetek vezetősége. A „Kővirág“ díszbemutatója A Magyar-Szovjet Művelődési Társaság rendezésében, díszelőadása keretében holnap délután 5 órai kezdettel bemutatják a „Kővirág“ cimü világsikerű szovjet színes mesefilmet az Uránia Mafirt filmszínházban. A „Kővirág“ a Cannesi filmverseny győztes fimje. Valódi keleti perzsaszőnyeget veszek minden méretben. A legmagasabb napi árat fizetem. Erdélyi János műkereskedő, Vay Ádám utca 5, 244 APRÓHIRDETÉSEK Uránia-Mafirt Filmszínház mai műsora: j M sahűloh Izgalmas kalandorfilm Izgalmas hajsza a bűnözők nyomában Fősz.: Dzsülbarn a csodakutya, Rin-Tin-Tin utódja lön! KŐVIRÁG jön! Pénztárnyitás d. a, 10 —11 óráig és előadás előtt F2 órával Előadások hétköznap5 és 7, vasárnap: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor GUMICSIZM A hó és sárcipő javítás szakszerűen, felelőséggel VULKÁN gumijavitő üzem VAY ÁDÁM UTCA 5. (Dózsa nyomda udvarban! ÓCSKAVAS fém, csont, rongy hulladékot vásárol Hónig, Körte-u. 19. Hasáb és vágott K ombinálf szobák modern és stíl bútorok perzsaszőnyegek vétele és eladása Glück butorházban Vay Ádám utca 8. Fizetési kedvezmény. — Vennék prima kombi- í nált szoba, vagy ebédlő- bútort. Körte utca 19. 177-2 1 A pénzügyigazgatóság I használt, de jó állapot- > ban lévő szőnyegeket vá- jj sárolna. Szőnyeggel együt ( a hivatalos órák alatt lehet jelentkezni 1. emelet 16. számú szobában. 180 3 Biztosítási üzletszerzőket. (nőket isy magas jutalékkal felveszünk, Kezdőket átképezünk. Megfelelés esetén biztos megélhetés. Jelentkezés csütörtöktől. Szent István u. 12 szám. 181-3 Világos gőzölt bükk kisméretű asztalt vennék. Cim az Ujságbollban, 84-3 írógépeket vesz, elad és c s e r é 1 a Jóba napirűzlet, Nyíregyháza, Rákóczi utca 1, sz. Takarékpaiota. 82-10 és erősítő berendezések szakszerű javítása, uj és használt rádiók gramofonlemezek Biczá k műszaki kereskedésében Városházaépület Géppel vágott tűzifa jutányosán Maleczkinél Véső utca 6. Telefonszám: 164. Pllül- 6s Pálinkaféiék kiváló minőségben kaphatók Bessenyei tér 2. szám alatt Hónig Zoltán Bujtos-u. 35. Telefon 107. La kóny i Iva nta rfó könyv Kapható DÓZSA Kft. Vay Ádám-u. 5. Telefon 223Uj eszíergályozott gyer- gyánfa rokka eladó. — Szarvas utca 58. 239 Épitse ujja a lakását Vegyen rekamiét Kardosnál Vay Ádám utca 2 Ismét békebeli árut vehet leszállított árakon. Rekamié 550 írt Matrac drb-ja 60 frt Gyermekágy 150 frt Bútorozott szoba 2 ur részére kiadó. Selyem-u. 31. 233 Jókarban levő gyalu- pad eladó. Selyem-utca 42. 235 ■Hungária Filmszínház— &£ Végre egy férfi Január 23-24. Magyar vígjáték. Segítség örököltein Előadások hétköznap 5-7. Vasárnap fél 4, fél 6 fél 8 Használt hálószobabu, tort keresek megvételre- Cimet a kiadóba kérek. 85-4 Utcai szoba konyhás lakás házaspárnak kiadó. Szabolcs-u. 20. 230 Egy járgány eladó. Kocka Istvánná Felső- pázsit 55. 232 Különböző használt bútorok eladók. Tavasz-u, 9 sz. 233 Kötést vállalok legutolsó modell után luxus kivitelben is. Bocskai utca 10. szám. 245 Cipésszerszám, méh- kaptár eladó. Lenin tér 13, szám. 240 Egy tehén fejőbe kiadó Szarvas utca 79. 241 Árpád utca 43. számú telek alapkővel eladó. — Érdeklődni Kereszt u. 5. 3 ajtós mahagóni szekrény olcsón eladó Színház utca 5. Tiszta, mosott rongyot bármily meny- ny iség ben vesz a Dózsa nyomdavállalat, Nyíregyháza. Vay Ádám-u. 5 szám. Egy mély gyermekkocsi eladó. Debreceni utca 75. (Guba korcsma) 246 Mindenféle finom felvágott és hentesáru ismét kapható Hegedős András hentesáru üzletében. — Korona épület. — Kétszer 1 szoba konyhás ház 340 négyszögöles telekkel, eladó. Fecske utca 7. Érdeklődni Kótaji utca 86. 236 2 hold földről szalma, egy pár férficsizma, férfi öltöny, pedálos cimbalom eladó. Debreceni utca 28 183-2 Árpaszalmát vennék — ugyanott zongora eladó, Dózsa kft. Takarékátjáró. FIGVELEM! 100-as „SACH S“ motorkerékpár eladó. Érdeklődni Karsay András műszerésznél. Vay Ádám utca 18. M AGYAR NÉP Demokratikus napilap Felelős szerkesztő és kiadó : FARKAS PÁL Szerkesztőség és kiadós- hivatal: Nyíregyháza. Bethlen utca l. szám. Telefonszám: 33. Nyomatott: Dózsa kft. nyomdavállalatnál Vay Ádám utca 5. Telefon: 223. Felelős nyomdavezető: Bernáth László. Bőrt, gyapjút, tollat napi áron vásárol ^ Jókai utca. — Kossuth utca 38 szóm. Rádtt Á FILMSZÍNHÁZ ApOllO 1947. január 22. Isten hozzád szerelem A könny, derű és mosoly filmje. Előadások 5, * 3/r7 vasárnap 4 3/^6, és ihS Jön: A FÉRFIAK KEDVENCE a legújabb amerikai MOPEX burleszk vígjáték. — MINDENFÉLE tűzifát legelőnyösebben házhoz szállii Nadzon Rákóczi utca 23. sz, (Bundi udvarban) Müiermemet Zrínyi Ilona utca 9. sz. alá helyeztem át FERENCZY fényképész,