Magyar Nép, 1947. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1947-01-23 / 18. szám

1947. január 23. Csütörtök IV. évfolyam 18. 'szám. 8 évi íegyházat kapott egy szadista apa Mindent bevallott Dalnoki itass Lajos Újabb letartóztatások várhatók Mint a fővárosból jelentették lapunknak, Dálnoki Veress Lajost az összeesküvés minden részletére vonatkozóan kihallgatták. Semmit sem tagadott, mindent bevallott. Vallomásában sok olyan ’ tóztatások várhatók. Mint kiderült, Dálnoki Veress La­jos annakidején valóban a uj adat merült fel, következtében újabb amely letar­Dunántul felé vette útját, de amikor látta, hogy a hatá­ron nem tud átjutni, vissza­jött Budapestre és a Vigadó épületében rejtőzött el Bódy Piroska elvált asszony, Bu­dapest volt polgármestere leányának lakásán, A rendőrség államvédelmi osztálya a megszökött Sa­láta Kálmánon kivül még kiadott hét kisgazdapárti képviselőt is előzetes letar­tóztatásba helyezte. Á dorogi bánya katasztrófának 30 halottja és 28 sebesültje van Dorogról jelentették; Az annavölgyi bányatelepen tá­madt tűz nyomán keletkezett füst és különböző gázok olyan gyorsan terjedtek, hogy a bányászok kezében lévő Davy lámpák sorra elalud­tak. Bányaomlás követke­zett be és sötétség borult a tárnákra. Aki tehette, mene kült. A Zsigmond-bányamező- ben dolgozó bányászok ke­rültek a legsúlyosabb hely­zetbe. Ezek közül a bánya tüztől származó gázok 28 bányászt öltek meg. Abonyi János és Izsó József vájárok bajtársaik megmentése köz­ben szenvedtek füsthalált. Velük 30-ra növekedett a halálos áldozatok száma. A dorogi bányászkórház­ban ápolt 28 gázmérgezést szenvedett bányász minden bizonnyal meggyógyul és a legsúlyosabb mérgezést szen­vedettek is valószínűleg 3 —4 nap múlva elhagyhatják a kórházat. A miniszterelnök Dorogon Nagy Ferenc miniszter- elnök Vass Zoltánnak, a Gazdasági Főtanács főtit­kárának társaságában tegnap délelőtt a szerencsétlenség színhelyére utazott, hogy személyesen fejezze ki rész vétét az áldozatok hozzá­tartozóinak és a vizsgálato­kat ellenőrizze. Nagy Ferenc miniszterelnök a bányászok Néhány napos hideg Élénk északi szél, felhő- átoonulások, helyenként kisebb havazás. A hő­mérséklet tovább süllyed. Távolabbi kilátások: Né­hány napos hideg idő­szak valószínei. árváinak 15.000 forintot ajánlott fel. Tildy Zoltán köztársa­sági elnök részvéttáviratot intézett a dorogi szénbá­nyák üzemi bizottságához. A dorogi,szénbányászokat, a munka hőseit ért tra­gikus szerencsétlenség hire mélyen megrendített, üzeni táviratában. Mélységes és őszinte együttérzéssel és szeretettel kísértem mindig a magyar bányászok hal­latlan erőfeszítéseit, egyre eredményesebb munkáját, áldozatos helytállását, amellyel rombadöntött ha­zánk újjáépítéséhez, demo­kráciánk megszilárdításá­hoz olyan jelentős mérték ben járultak hozzá. Mosi mély fájdalommal tölt el hogy drága munkásélete­ket áldoztak ebben az építő küzdelemben. Nagy és őszinte részvéttel állok a munka hősi halottainak koporsójánál és ugyan­ilyen részvétemet tolmá­csolom a hozzátartozók­nak és az egész dorogi bányászcsaládnak. Rákosi Mátyás minisz­terelnökhelyettes, a Magyar Kommunista Párt főtitkára ugyancsak részvéttáviratot küldött a dorogi szénbá­nyák üzemi bizottsága el­nökének. Közölte táviratá­ban, hogy a szerencsétlen­ség áldozatairól a magyar demokrácia úgy fog gon­doskodni, ahogy azt a széncsata hősi halottai megérdemlik. (MTI) Amerikai lap a szlovákiai magyarok kegyetlen deportálásáról A „New-York Times“ ve­zércikkében megjegyzéseket fűz ahhoz, hogy Cseh­szlovákia miként bánik nem­zetiségi kisebbségeivel. A lap felteszi a kérdést: Vaj jón visszaállították Cseh Szlovákiában a régi ideált és a régi szabadságot? Masaryk elnök idejében az egyéni szabadság tisz- teletbentartásának eszméje uralkodott. Most azonban deportálások és a kisebb­ség áttelepítése egészen más doktrínákat fejezett ki. A deportálások és áttelepítések nem jelenthetik a demo­kratikus és békés Cseh­szlovákia, vagy a demo­kratikus és békés Európa alapjainak megszilárdulását. Ezekben a ténykedé­sekben a kétségbeesés politikája nyilvánul meg a kegyetlenség formáját öltve. (MTI) Lelkesen ünnepelték Sztálin generalisszimuszt A szovjet hírszolgálat köz­lése szerint január 21-én a Szovjetunió moszkvai nagy színházában ünnepélyes ülést szenteltek Lenin, a Bolsevik Párt és a szovjet állam meg­alapítója emlékének, A fő­város dolgozó népének leg­kiválóbb képviselői zsúfo­lásig megtöltötték a szinház nézőterét. A közönség hosz- szas éljenzéssel ünnepelte Sztálint és munkatársait, a párt és a kormány vezetőit. Nagy figyelemmel hall gatott és ismételt tapssal félbeszakított beszédet mon­dott Alexandrov. Alexandrov beszédében üdvözölte Lenin megkezdett müvének hiva­tott folytatóját, Sztálin ge­neralisszimuszt. Az ülés résztvevői felállva helyükről, lelkes tapssal ünnepelték Sztálint. (MTI) Megbeszélések a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Parasztpárt között A Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Parasztpárt vezetői között a tegnapi napon tanácskozás kez­dődött, — jelentették Bu­dapestről. Az első meg­beszélésre nem jött létre konkrét megállapodás csu­pán annyiban, hogy mind­két fél annak a határozott meggyőződésének adott kifejezést, hogy a Bal­oldali Blokkot fenn kell tartani és meg kell szün­tetni a zavaró jelenségeket. 30.000 hadifogoly érkezése várható Kolozsvárról érkezett je­lentések szerint legutóbb 1.000 hadifogoly érkezett oda. A foglyok közül 700 magyar. A hadifogoly szerel­vénnyel érkező vötöske- resztes nővér közlése szerint rövidesen 30.000 hadifogoly érkezése várható és ezeknek nagyrésze magyarországi lakos. GASPERI nem folytatott titkos megbeszélést a pápával Az olasz miniszterelnök­ség közleményt adott ki, A közlemény cáfolja az .Avanti* cimü lap hírét, mintha Gas­ped vasárnapra virradó éj­szaka titkos megbeszélést folytatott volna a pápával. (MTI) Leszállítják a kenyérfejadagot Dr. Erőss János közelié- tásügyi miniszter kijelen­tette, hogy a Gazdasági Főtanács a gabonahely­zetre való tekintettel kény­telen volt úgy határozni, hogy a kenyérfejadagokat február elsejétől leszállítja. A csökkentés általános lesz. Az alapfejadag feb­ruár elsejétől 20 deka. Azoknál, akik nincsenek ráutalva arra, hogy élelmi* szerszükségletüket elsősor­ban a kenyér fogyasztásá­val fedezzék, továbbá azoknál, akik anyagi hely­zetük folytén megfelelő készletet biztosítottak ma­guknak, a fejadag 15 de­kagramm lesz. Remény van rá, hogy a mérsékelt fejadagok mel­lett a kenyérellátás folya­matosságát az uj termésig biztosítani lehet. Kijelen­tette a miniszteri hogy a bányák és üzemek dolgo­zóinak kenyérellátását min­denekelőtt való elsőrendű feladatának tartja. Az or­szág kenyérgabona, illetve liszttartaléka két és fél hó­napra elegendő, (MTI) AR A: 40 FILLER A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front Lapja

Next

/
Thumbnails
Contents