Kárpátalja, 1890 (2. évfolyam, 1-46. szám)
1890-09-28 / 39. szám
Második évfolyam. 39-ik szám Munkács, 1890. szeptember 28. KÁRPÁTALJA. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ^ Előfizetési árak: 5 frt. S|» Negyedévre 1 frt 25 kr Egyes szára ára 10 kr. E lap megjelen minden vasárnap. m Egész evre § fél évre 2 frt 50 kr. Kiadóhivatal: FARKAS KÁLMÁN könyvnyomdája Munkácson, hová az előfizetések-, hirdetmények és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. Nyilttér petit sora 35 kr. Szerkesztési Iroda: Munkácson, Vár-utcza 564. szám alatt, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. BórmentetSen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak, Hirdetési árszabály: Hivatalos hirdetési díjak egyszeri közlésért: 50 szóigg 80 kr., 100 szóig 1 frt 30 kr., 200 szóig 2 frt 20 kr. azonfelül minden szó 1 kv. — Üzleti és többször^ megjelenő hirdetések jutányos áron közöltetnek. eyr, -------- v nicujcieiiu unueiescK |uxanyos áron KOzoiiemeK. ss IF ©3L©3L®g szesrl^e^z'bp : Pártalakulások. Azok utón, a mik egy idő óta az országgyűlésen történtek, mindenki érezte, látta, hogy valami belső és külső átalakulásnak is kell végbe menni a pártok kebelében, mert különben minden eljárás érthetetlen lenne. Egyelőre Ugrón Gábor kecskeméti és kolozsvári zászlóbontásával volt bevezetve az egész dolog, de mint előre sejteni lehetett, ez csak a kezdet kezdete volt s nem fog érintetlenül elsimulni egvik párt felett sem. Ugi'on Gábor a meddő ellenzékies- kedő pártból kormányképes pártot akar szervezni, ez az első kijelentése s ezzel fűzi tovább tetteit, mely nemcsak erkölcsi erejével, hanem számarányá- val is nyomatékot adjon szavának. Azt beláthatja mindenki, hogy egy törvényesen kormányzott országban a törvényhozás faktorai által hozott és szentesített törvények puszta negációja nem észszerű és nem vezet célhoz. A függettlensági párt az 1867-iki kiegyezkedésnek ellensége, mert oly közösügyeket állapított meg, melyeket azelőtt a magyar törvények nem ismertek, de nem is (Ismerhettek, mert az államiság legfontosabb tételeiről nem gondoskodtak, vagy elfelejtették törvénybe iktatni. Ilyenek a hadügy, pénzügy és a külügyek intézése. 1526-ig a kormányzat teljesen a hazában lévén, mintegy fölöslegesnek látszott olyan dolgokkal foglalkozni, melyek másképen nem is lehetlek, mint, hogy Magyar- országon intéztessenek el mindazon dolgok, melyek az országot érdeklik. A mohácsi vész után megváltoztak a körülmények, az ország sorsa I. Ferdi- náríddal már részben Ausztriához fűződött, melyet az akkori háborús viszonyok között nem értek rá rendezni. Előbb a király választó pártok megoszlása, majd a törökök bennrekedése s azokkal folytatott hosszú harcok kifá- rasztották a nemzetet, azután követkéz- | tek ismét az alkotmányjogi kérdésekért több Ízben indított erős nemzeti mozgalmak, tehát nem alkalmas idők arra, hogy a legfőbb kérdésekkel álljanak szembe, mikor a kisebbeket sem tudták rendes mederbe szorítani, s igy a legerősebb nemzeti jogok századokon keresztül annyira összefűzettek a szomszéd államokéval, hogy a 67-iki kiegyezésnél mindenesetre számba kellett venni a közösügyeket, melyeket a mai európai alakulásoknál fogva sem lehetett mellőzni. A Habsburg dinasztia uralma óta 1848-ig a hadügy, pénzügy és külálla- mokkal való érintkezés az országból Bécsbe helyeztetett át s minthogy a fejedelmi személyes vonzalom is, a hatalom súlya is oda esett, a fejedelem és a nemzet közt őszinte bizalom e hosszú idő alat nem fejlődhetett ki, a történelmi okoknál fogva sem. Az országiás természetes közép pontja is Magyarországon kívül esett. Mert 1805-ig a magyar király római-német császár is volt s Lengyelország feldarabolásáig Magyarország a jó bécsi diplomaták véleménye szerint, kik hazánkat, mim melléktartományt kívánták mindig számba venni, csak szélső tartománynak tekintetett, tehát az államiság valódi tényezői sem voltak a nemzet kezében. Lengyelország feldarabolásával az összbirodalomnak gondolt uralkodói határvonal tőlünk jóval betolatott Oroszország felé s mi a középponthoz közelebb estünk. De megmaradt méff ezutánra is Lombard-Velencze, a német választó-fejedelmek felett a he- gemóoia, melyeknek gondja és ereje Magyarországot mindig kívül tartotta azon körvonalon, melyben a központi- ság számára kijelöltethetett volna. Az 1859-iki olasz-franci a-osztrák háború és az 1866-iki porosz-osztrák háború Magyarország számára a kelet és nyugat között egészen uj helyzetet hozott létre. Lombárd-Velence elvesztése ez országot, helyi viszonyainál fogva, az osztrák tartományok természetes középpontjává tette, melyet csak az tagadhat, ki a térképet nem ismeri. A német hegemóniának Berlinbe áthelyezése pedig a birodalom erkölcsi és hatalmi súlypontját vetette át Magyar- országra, melyet a vaskancellár is több ízben kifejezett, melyet bizonyosan megértettek már a legmagasb helyeken is. Ha beletekintünk a cseh és német veszekedésekbe, melyek folyton élesebb és élesebb szint öltenek magokra, melyek, ha elcsendesednek is, időnkint feltámadnak és fel is fognak támadni mindaddig, mig a birodalom teljes súlypontja Magyarországra nem helyeztetik át, önkénytelenül is érezzük, hogy ennek előbb-utóbb be kell következni. Mert az osztrák birodalomban ma egy nép sincs, mely a hegemóniát gyakorolhatná. A német császárság megalakulásával híjába támaszkodnak a bécsiek Berlinre, nekik magoknak is elég dolguk van otthon. Látjuk, hogy a rajnai taitományok visszafoglalása, Elszász- és Lotharin- gia őrzése már régen felemésztették azt a hadi sarcot, melyet a franciákból kisajtoltak. A szlávok szintén hiába kacsingatnak Szent-Pétervár felé, mely- í nek alkotmányát, ha kérdéseinkre őszin- j tén felelnének, magok sem kívánják, I sőt egymástközt sincsenek jó békesség- I ben, s igy akaratlanul is Magyaror- I szagnak kell lenni azon gócpontnak, I mely a mi véleményünk és kívánságunk szerint is rajtunk kívül eső I ausztriai birodalomban jövőre az ösz- szetartó kapcsot képezze. Magyarország fennállását a nyu- goti birodalmaknak óhajtani, sőt támogatni kell. Németországnak nagy érdeke, hogy Oroszország határvonala minél kisebb távolságban essék össze az ő határával. Azon gondolatra meg csak egyes fanatikusok vetemedhetnek hogy itt e földön, e hazában a magyar fajon kivál más hegemonikus elemet képzeljenek, s igy idő kérdése az, hogy Magyarországon a nemzet és fejedelem közt az államiság legfőbb attribútumai megosztassanak, vagy is inkább eggyé legyenek. Az osztrák főherceg Károly Lajos inimmár sejti ezt az időt, melynek kis-tapolcsáni új uradalmában mulatásakor határozott kifejezést is adott, midőn Magyarországot édes hazájának nevezi s környezetének ígéretet tett, hogy itt gyakran fog tartózkodni, kinek kijelentett rendelkezéséből sok régi tőuraiuk tanulhatnának. Visszatérve tehát a pártalakulásokra Ugrón Gábor első kijelentései kedvező színben tüntettek fel a mozgalmat, úgy látszott, hogy a helyes eljárás megtartatik, a kecske is jól lakik, a káposzta is megmarad. A további folytatás azonban már a sze- melyeskedés posványába tévedt, melyben a káposztafő elmerülni s igy a kecske éhen maradni látszik. Minthogy áttekintő vázlátonkban azon meggyőződésünknek adtunk kifejezést. hogy Magyarország előbb-utóbb az osztrák tartományoknak is súlypontjává kell, hogy tétessék, sőt már is az tényleg, habár kimondva nincs is, szükséges, hogy a pártok is oly álláspontot foglaljanak el, mely a korona megnyugvását eszközölheti, hogy a gyanúnak árnyéka se férjen hozzá. Mert, aki iránt legcsekélyebb gyanúval is viseltetünk, azt bizalma sunkká nem tesszük, sőt jó tanácsait is óvakodva fogadjuk «1. Hivatalos közlemény. Hirdetmény. j A honvédség Fornos környékén a I Nagyirtás nevű térségen szeptember hó 25. TARCA A „Múlt“ dalaiból. I. Oh ne sirasd a múlt üdvét, Mit sem érsz el könyeiddel! A virágot, ha már hervad, A harmat sem éleszti fel. Ha kiégett keblünk lángja, S elhamvadt már szenvedélye, Vonjon fátyolt a feledés Szivünk átkos szerelmére! n. Számtalanszor mondtam És te mégsem hitted, Hogy szeszélyes játékiddal Összetörsz két szivet. Úgy lett minden, — látod, Úgy lett szórul-szóra: Két életnek boldogságát Zártad koporsóba. Most az önvád terhét Alig-alig bírod, S kétség merül föl lelkedben : Megnyugtat-e sírod ? ... III. Mért is rebeg folyton panaszt Szép, epedő halvány ajkad ? Nézz engem, hány sebből vérzem! Vigaztaljon, hogy fájdalmid Én százszorta jobban érzem ! A te méla szenvedésed Ü, pokoli kínhoz képest: Búsan ömlő szelíd dali: m, Mely a lelket — ha zokog is — Elaltatja mélyen, halkan. De e lélek kinjaira Tán az égnek sincs gyógyírja! Ha megrohan mély keservem, Lelkem előtt Prométheusz Véres szellemárnya lebben. IV. Viseld békén e lét baját, Látod, már én sem könyezem ! Legjobb, ha fáj a veszteség, Szenvedni, tűrni csöndesen. Mit ér a köny, panasz, sirám ? Hideg a szív, nem érti meg! Titkold a bút, légy hallgatag, Hidd el, rejtett kötés alatt Gyógyulni fog a lelki seb. Holosnyay Cyrill. Bánfy Maliska. — Egy hirlapiró ifjúkori naplójából. — HKárpátalja,| eredeti tárcája.) A világon kétféle emberek léteznek, A szőrszálhasogatók azonban azt mondják, hogy háromféle ember tapossa a föld porát. Van szerintök: ifjú, agg-legény és a sokszor tantalusi kínokat kiálló — nős emberek. Nem kutatom melyikünknek van igaza ! Tény az, hogy ezen, az isten ő felsége ! által létesített, de nem egészen sikerült „föld- i gömb “-nek csúfolt por raktáron emberek 1 laknak. Nézzük már most, miféle emberek lé- I teznek a földön. Van először olyan, akit magyarnak i hivnak, van olyan, akit burkus néven hiv- | nak — ha nem hallják, vannak aztán több- I féle emberi-állatok, végül vannak olyanok, j akiket Isten pénteki napon teremtett; ilyenek a tótok, héberek, Mózes-vallásuak, | izraeliták és — zsidók. Ez utóbbi négyet | „Ana für ünsere Leit“-nak is hívják... Az egész világ Tamásból áll. Vannak e szerint: katholikus Tamások, református Tamások, görög Tamások és nagyszámú — hitetlen Tamások... Az elmondottakon kívül van még két fajta emberi-állat: szerelmesek és nem szerelmesek. Az újságírók mind szerelmesek. Ezeket — egy bölcsész szerint — isten ő felsége vasárnapi napon teremté ; tehát jókedvében. Teljesen hitelt kell adnom annak a bölcsésznek, miután magam is azon hiszem- ben vagyok, hogy a hírlapírók mind szerelmesek és hogy mind jókedvű — vasárnaponkint. Miután nincs szükségem egy tudori oklevélre, lemondok a bölcselkedésről és rátérek a dologra. Szegeden, ebben a szép, de minta-adós városban történt. | Forró, napsugaras nyári idő volt. Az idő is kiál hatatlan volt, az adó-prés is kiál- hatatlanul működött: a város népének tehát míndenfélekép melege volt. Szeged, ez az alföldi metropolis, egy zemplénmegyei kihalt faluhoz hasonlított. Semmi élvezet, semmi látványosság. A sétányok zsúfolva voltak a szabadba siető közönségtől, akik még jobban izzadtak ez üdülésre szánt helyeken. Az élvezni szerető közönség nemcsak a budapesti „Kék Macskáival elégedett volna meg, hanem még a piripócsfalvi „Szürke Egér“ is jól esett volna. Könnyen érthető érdeklődéssel várták tehát a jó „szögedi pógárok“ a hír beteljesedését, amely nem kevesebbet ígért, minthogy a legjobb vidéki daltársulat jön — ha jön... Heuréka! nemcsak jön, hanem már itt is van! A társulat ez egyszer megfelelt hírnevének s csakugyan élvezhető volt. Az én és collegáim kedvence azonban Mariska volt, a magyar énekesnő. Az én életemben, köztudomás szerint, a Mariska név nagy szerepet játszik. Mariskáért ítéltek el ötven forintnyi pénzbírságra, egy másik Mariskáért párbajoztam kétszer, egy harmadik Mariska szép szemeiért ültem az államfogházban nehány rövid hónapig és egy negyedik Mariska kérésére lettem napló-iró...
