Kárpátalja, 1890 (2. évfolyam, 1-46. szám)

1890-09-28 / 39. szám

Második évfolyam KÄRPATÄLJÄ. továbbá október 2, 9, 16, 23 és 30-án lő- gyakorlatokat fog tartani. Figyelmeztetik tehát a közönség, hogy ezen napokon a jelzett térségre, vagy kör­nyékre való meneteltől tartózkodjék. Munkács 1890. szept. 20-án. Hubert Lajos rendőrkapitány. Meghívás. A folyó évi október hö 1-én, szerdai napon d. u, 3 órakor, Munkácson, a város­háza nagytermében — rendes képviseleti közgyűlés fog tartatni, melyre midőn a képviselő tes­tület minden tagját tisztelettel meghívom, a tárgysorozatot alábbiak szerbit egyidejű­leg tisztelettel közlöm. Tárgysorozat: 1. Jelentés az aradi orsz. iparos gyűlés lefolyásáról. 2. Weisz Károly lőcsei kir. tszéki biró kérelme a községi illetőség fenntartása tár­gyában. 3. Szakbizottsági vélemény a járda épí­tési szabályrendeletre. 4. Csatornázási ügyben miniszteri kör­rendelet. 5. A honvédlaktanya elhelyezéséhez szük­séges földterület megszerzése. 6. Indítvány a rendőrségi irnoki állás be nem töltése iránt. 7. A foganatba veendő népszámláláshoz számláló ügynökök választása. 8. Házszámozás és utcák nevezése tár­gyában indítvány. 9. Tüzrendőrségi szabályrendelet. 10. Jakóber Henrik polgárosítás iránti kérelme. Munkács, 1890. szept. 20-án. Cseh Lajos. polgármester. i Városi dolgok. A vidéki városok mind jobban kezdenek kibontakozni ésdiságokból s külsőleg is igyekeznek a kor színvo­nalára emelkedni, mely egyszersmind az értelmiség emelkedésének is fok­mérője. Nyitra város közönsége lég- szeszvilágitást rendezett be, mely e hó 17-ike óta rendes használatba is vé­tetett. Munkácson legolcsóbban lehetne felállítani egy villamos világítási tele­pet, melynek eszköze a Latorca vize lenne, mely mellékesen más iparág folytatására is felhasználható lenne. A vízjogi kérdés eldöntésével a városnak fel kell használni a Latorca • folyót, hogy egyrészről költségeit kí­mélje, másrészről jövedelmeit szaporít­sa. Az 1891-ik évre előirányzott költ­ségvetésben 1595 írt 88 kr. van fel­véve világításra, melyben az utcák vi­lágítása 100 lámpával fényeskedik 1392 írt 96 krnyi összeggel; ezekből a főutcákon 7—8 esik egy-egy kilo­meter távolságú vonalra, a mellék ut­cákon pedig talán 4—5 lámpa ugyan ilyen távolságra. Ha gáz, vagy villany fény lenne lenne, akkor is kevés lenne a tisztes­séges világításhoz, igy pedig csak nyo­morúság, azért nálunk ősztől tavaszig a kivilágított utcákon legtöbbnyire lámpással járnak alkonyat után az emberek. Igen sokszor pedig, mert a naptárakban holdfény van jelezve az égen, nincs világítás, mégis ily nagy összegbe kerül a sötétség. A villamos világítást nemcsak az utcákra kellene felhasználni, hanem kívánatra bevezetni minden házba, bolt­ba, mely — hisszük, hogy — rövid időn egy házból sem fogna hiányozni. Városunk területén körülbelől nyolc- tizezer villamos lámpafény kellene, beszámítván a boltokat, laktanyákat, hivatalos helyiségeket s több nyilvá­nos épületet, melyek a felállitási és feltartási költségeket fedeznék, illetőleg törlesztenék rövid idő alatt s magá­nak a városnak világítása sokkal ke­vesebbe kerülne, mint jelenleg. De, ha felvesszük, hogy épen annyiba kerül­ne, akkor is nagy előnyére lenne a mostani nyomorúságos világításhoz vi­szonyítva. A villamos készüléket hajtógépe­zetet azonban másféle irányban is fel kellene használni. Mert a villamosságra csak éjjel lévén szükség, nappal más célokat szolgálhatna. Egy mümalom a város területén a legjövedelmezőbb be­fektetés lenne, melyre eddigi jövedel­mi forrásaink erős kihasználása mel­lett múlhatatlan szükségünk is van. A gubás iparosoknak nincs a közelben kallójok. melyet e készülék vígan hajt­hatna. A most készülő Latorcahid köz- vetetlen alsó oldalán kényelmesen lehet­ne ezen gépezetet felállítani, mert a bel­jebb tolt hídfő alkalmas védő helyet biz­tosítana a szükséges melléképülethez, melyben a gépezetek veszély nélkül elhelyeztethetuének. A hidat nem veszé­lyeztetné áradások idején, minthogy alul lenne rajta s igy az állam, mint hid tulajdonos sem kifogásolhatná. A hajtó kereket a két liidláb közt, ille­tőleg a liidfő és az első hidlábközt lehetne elhelyezni úgy, hogy a tartá- nyok a hídfő és hidlábbal egy vonal­ba esnének, ez által a veszély ellen is nagy mértékben megóvatnék, s csak akkor lenne némi kellemetlenségnek kitéve, midőn a tavaszi jégzajlás meg­indulna, mely nálunk alig szokott 3—4 napnál tovább tartani. — Ezen pedig úgy lehetne segíteni, ha a hajtókerék tengelye két végpontjában emelhető, vagy leereszthető lenne a víz magas­ságához képest. E tervezet egy ízben már indít­ványba tétetett e sorok írója által, s a képviselőház asztalára is került, hon­nan azon határozattal utasittatott el, hogy a tervező adjon részletes tervet ennek megvilágítására s úgy terjessze be meg és elbírálás végett. Mi azonban a dolgot másképen gondoljuk megoldhatónak. A vázlatot adjuk, a mint itt elmondva van, a ke- resztülviteli módozatra nézve pedig te­gye magát a városi elöljáróság érint­kezésbe az aradi, vagy a pesti villa­mosgyár igazgatóságával s továbbá oly mérnökökkel, kiknek e dolog szak­májukba vág. Az alkudozás, tervezgetés nem egyesek dolga, mert nincsenek és nem lesznek azon helyzetben, hogy kész tervekkel álljanak elő, ezt csak az ösz- szes, tehát a város teheti. A viz a legolcsóbb géphajtó esz­köz a világon, melyet az emberek igye­keztek is mindenütt felhasználni. Nekünk a természet önkényt nyújtja közremű­ködő erejét, csak ügyes számítással és erős akarattal le kell küzdeniink a régi vaskalaposságot, mely kényelme­sebbnek találja a megszokott körben, habár szegényesen is mozogni, mint a szokatlan úton előre menni. Egy általunk kontemplält vizi mü legkevesebb nyolc-tízezer frt évi hasz­not hajtana a városnak a befektetett tőke kamatján kívül. Mert ha feltesz- szük, hogy .százezer írtba- kerülend an­nak felállítása, a mellette levő müma­lom. kalló, tinár készülék a kamatot és feltartási költséget fedezné. Ha most már csak ezer villamos lámpafényt számítunk a városra és minden lámpa­fényt évenként tiz frtra teszünk, mái* kijött a tiz ezer fit. Ez a lehető leg­kisebb számítás, melyből mindenki meggyőződhetik, hogy a villamos ké­szülék nemcsak a városnak, mint er­kölcsi egységnek, de az egyeseknek is nagy előnyére válhatnék. Heti krónika A trieszti Lloyd hajó vállalatról írja a Fremdenblat, hogy a magyar kormány értesítette az osztrákkormányt arról, hogy hajlandó a Lloyd társaság subventiójára vonatkozó szerződést a lejárat előtt is fel­bontani, ennek folytán most már a részletes munka következik. Az osztrák kormány te­hát törvényjavaslatot készit, mely szerbit a Lloyd teljesen osztrák hajózási vállalattá lesz. A Lloyd társulat a magyar államtól hosszú időn át szubvenciót húzott, de azért teljesen idegen maradt ránk nézve, e helyett az Adria lesz hivatva a magyarérdekeket szolgálni. * * * A valuta ingadozása folytán a kül- földre szállított értekektől f. évi október 1-től törvényesen 12% aranyérték külön­bözet fizetése állapíttatott meg. A ki arany­ban fizeti a vámot, egy 20 frankos aran­nyal fizet 8 frt 92 krt, a ki pedig ezüst pénzben fizeti, 20 frankra ráfizet még 12%. it. Az ezüst pénz közhasználatban egyenlő értékű a papírpénzzel, pedig tulajdonképen az arany és ezüst érték külömbségnek kel­lene számításba vétetni, mert az arany és papír közt 14V2 %-i külőmbözet van, ezért állapíttatott a 12%-i fizetéskülömbség. * * ő felsége a Nagyvárad-Székelyhid- debreceni hadgyakorlatokról megelégedéssel távozott el, melyet a magyar miniszterel­nök útján tudomásokra is adott az illető városoknak. Innét ltoknstockba ment, hol a német császárnak volt vendége nehány na­pon keresztül s megszemlélték ott is a uagy hadgyakorlatot, mely alkalommal fontos ál­lami ügyek beszéltettek meg a két uralko­dó által. Habár a megbeszélt dolgok nein kerültek is nyilvánosságra, de föl kel ten­nünk, hogy a hármas szövetségnek nem egy kérdésére nézve jöttek ott megállapo dásra. A párisi Temps foglalkozván a két császár találkozásával, azt mondja, hogy ez megszilárdítja azon kapcsokat, melyek Né­metországot Ausztria-Magyarországgai ösz- szekötik, s a két állam barátságát a nemzet­közi békepolitika legfőb biztosságának tartja. * # A sztrájk még mindég lappang a munkások között. Közelébb Morva-Ostrau- ban szüntette be a munkát mintegy ötezer bánya munkás. A bánya területén több ez­red katonaság van elhelyezve. A sztrájkolók nyugodtak, de nem akarnak munkába állani mig követeléseik nem teljesittetnek. Azt kí­vánják, hogy a pótaknázást, vagyis egyes napokon a bányamunkának négy órával való megtoldását szüntessék meg. A bánya- tulajdonosok a küvetelésről mit sem akar­nak tudni és megtorló intézkedésekről ta­nácskoznak. szeptember 1890. 28. * Püspöki beiktatás. Dessewffy Sándor Csanádi püspököt e hó 24-kén iktatták be püspöki nivatalába, mely nemcsak a meg- szoaott fénnyel, de mar előre vetett ra­gaszkodás és bizalommal ment végbe. A beiktatási szertartás után a püspök a szó­székre lépett és magyar beszédet tartott, melyben elődje érdemeit emelte ki, majd magára vonatkoztatva mondá, hngy az egy - házxőnek legelső kötelessége a vallás meg­erősítése. azután a szeretetre, végre türe­lemre inté híveit más vallásukkal szemben. A küldöttségeket délután fogadta, kiknek szónokai azt hangsúlyozták, hogy nemcsak vallás-erkölcsi téren, de a nemzeti kultúra előmozdítása tekintében is nagy reménye­ket fűznek személyéhez és állásához. A püspök áltál adott 50U teritékü ebédet a felkószöntök sora fűszerezte, mely­ből nagyszerűen emelkedik ki Berzeviczy Albert államtitkárnak beszédje.. Hangsú­lyozza, hogy a magyarországi kath. egyh. szervezetéhez képest a püspöki kinevezések az alkotmányos kormánynak is kifolyásai és a kormány megelégedéssel láthatja, hogy a magyar király és az apostoli szentszék bizalma egyetértőleg találkozott azon férfi­úban, kit deliért püspök székébe ültettek, továbbá, hogy a magyar nemzeti kultúra felvirágzása nem a nemzetiségek hatalmi Oh, a Mariska veszedelmes név! Mikor meghallottam, hogy azt a szép szőke hölgyet, aki gyönyörű ezüst-csengésü hangjával rezgésbe hozta a szív húrjait — szintén Mariskának hívják, dacára annak, hogy nem vagyok táncos: cepperlizett örö­mében a lelkem . . . Oh, önök nem tudják mire lettem vol­na én képes e szép szemekért ! Képes lettem volna a Niagarát átúszni érette és Jeruzsálembe zarándokolni (mezít­láb) egy csókjáért. Caak ne lettem volna olyan félénk. Istenem, istenem, miért teremtettél engem éjjel, talán, ha nappal pillantom meg először ezt a keserves napvilágot: nem let­tem volna olyan félénk ... még az egérnél is félénkebb! ... Egy sarokba ülve néztem Bánfy Mariskát. Néztem soká, néztem hosszasan, merev tekintettel s mialatt kedvenc nótámat énekelte pacsírta-szerü hangjával, úgy fájt a szivem, hogy miért nem bírom őt is egé­szen ... az ötödik Mariskát... Kicsordult akőny szememből. Barátaim azt kérdezték, hogy talán a szivar-füst ká­bított el... Nem szóltam semmit. Nem akar­tam, hogy kinevessenek, amiért annak a szép énekesnőnek a tekintete kábított el annyira... Az utolsóelőtti estén észrevettem, hogy magánosán ül a terem egyik félreeső zugá­ban. Dobogó szívvel közeledtem Bánfy Mariskához. — Kisasszony... szóltam hozzá zavar­tan s meghajtottam magamat, nevem kuku­j ricafalvi Kukuricássy Elemér... a „Füllentő“ Az énekesnő rámnézett azzal a gyö- | nyörü kék szemeivel és mosolyogva mondá: — Fidonc! Micsoda bolond név ez a Kukorica ? — Nagysád elhiheti nekem, hogy Pá­rizsban ilyen nevek vannak most divatban .. . Különben azért nemes vagyok, hebegtem. Mariska, a kegyetlen Mariska hallgatott. ■— Kisasszony! Semmi felelet. — Fräulein! Hallgatás. — Mademoiselle! Néma csend. — Miss! Nem használt semmit a nyelvtudomá­nyom, Mariska ugylátszik semmiféle nyel­ven nem akart meghallgatni. Ismét drága hazánk zengzetes nyelvé­hez folyamodtam. — Imádott, egyetlen, aranyos Maris­kám !. .. Miféle nyelven hajlandó meghall­gatni egy újságíró szerelmi vallomását ? Ha halálom után az udvarias szt.-Péter a menyországba eresztene, nem örülhettem volna jobban, mint midőn mennyei hangján zengte: — Beszéljen ... Es én beszéltem. Kezdetben lassan, szakadozottan. Aztán — mint a pehely, mely a szikla ormán meglibben 1 lassan- lassan megindulva, rövid idő alatt óriási i görgeteg lesz — mindig bátrabban szóltam ! hozzá. Mindenről beszélgettünk, csak a miről I akartam : a szerelemről nem, mivel a csinos Pepi, bajusztalan voltomra célozva, énekelni kezdé az ismert refrainű dalt: — Hams án Idee |! Későre járt az idő. Mariska felkelt he­lyéről és kezet nyújtva suttogá az engem boldoggá tevő szócskát: , pr A viszontlátásra ... holnap ! Sokáig állottam azon a helyen és néz­tem a tovasiető silphid alak után . . Istenem! miért nem bírhatom én e hölgyet | .. . ...Hazamenet azon gondolkodtam, hogy miután Bánfy Mariska népdal-énekesnőnek nem tetszik a vezeték-nevem, ne változtas­sam-e azt magyar nemességem épségben tar­tása mellett — Ananászra. .. talán ez jobban fog tetszeni neki. . . * „Fölvirult a dicső nap hajnala.“ Reggeli öt órakor fent voltam ; pedig csak négy órakor tértem nyogovóra. De mikor valaki szerelmes ! Lehet az akár milyen álmos, még sem tud elaludni. (Tessék elhinni, kérem, mert én dacára ifjú­ságomnak e téren szaktekintély vagyok!) No, én ugyan elmondhatom a költővel : Képeddel alszom el, És avval ébredek, Kimondhatatlan az, Mit érted szenvedek. . . .“ A Mariska nevének sóhajtásával alud­tam el, a Bánfi Mariska nevének hangöz- tatásával ébredtem fel ... . Mondja aztán valaki, hogy az újságíró egy szenvedély nél­küli báb, aki nem tud senkiért és semmiért lelkesülni, tudom istenem, kikaparom a két szemét — ha van neki! Alig vártam, hogy elérkezzék az óhajtva várt délután és én rohantam — már egy órával előbb, mint kellett volna— a „Hét­választó“ szállóba, ahol az a szép leány volt .... az ötödik Mariska . . . A 15-ik számá szoba előtt hirtelen nagyot dobbant a mellény alatt levő „sziv“- nek nevezett „lelkesedő és érző masinéria“.. Ebből azt következtettem, hogy a keresett hölgy itt van. Gondolkoztam, hogy bemen- jek-e, vagy nem? A kabátomon levő öt gomb­hoz folyamodtam: — Menjek,' ne menjek, menjek, ne menjek, menjek , . . . Miután „menjek" jött ki, bátorságot vettem magamnak (a zsebemben levő jamai­kai rum segélyével) és csendesen kopogtam az ajtón. Harsány hangon jött meg az en- dély; ■— Herein! Beléptem . . . azaz csak akartam, mert észrevettem, hogy a három énekesnő „grand negligébe“ ül az asztalnál és — imádkoz­nak, mondanom sem kell talán, hogy az ördög bibliájából... — Ah !... van szerencsém. .. zavarom talán hölgyeim ?. . . E közben, mint a csa­tát vesztet fél, vonultam ki a folyosóra és rohantam; rohantam, mint egy űzött vad, mig sorsom egy ételt vivő pincér karjai közé nem vezetett és a tányér tartalma nyakamba nem ömlött . . . Megállapodtam .. . mert muszáj volt: meg kellett fizetnem az okozott kárt. Mind­egy. Letöröltem a hal-paprikást kalapomról, kabátomról és nyakamról — aztán mentem

Next

/
Thumbnails
Contents