Kárpátalja, 1890 (2. évfolyam, 1-46. szám)

1890-08-31 / 35. szám

Második évfolyam.

35-ik szám.

Munkács, 1890. augusztus 31.

KA R PATALJA.

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

Előfizetési árak:

5 frt- <| Negyedévre 1 írt 25 k , Egyes széni ára 10 k t

E lap megjelen minden vasárnap.

Egész évre Fél évre 2 frt §§ kr.

6^G^T6TOT6TOT6m6TOT6VD

Kiadóhivatal:

FARKAS KÁLMÁN könyvnyomdája Munkácson, hová az előfizetések-, hirdetmények és a lap szétkiil desere vonatkozó felszólamlások iiitézendők.

w Nyilttér petit sora 35 kr. _____ _ML ____________„___

i asoMÁn isi'vÁsr.

Szerkesztési iroda:

Mnnkácson, Vár-utcza 564. szám alatt, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak.

Hirdetési árszabály:

Hivatalos hirdetési dQak egyszeri közlésért: 50 szóig^ 80 kr., 100 szóig 1 frt 30 kr., 200 szóig 2 frt 20 kr.,|5 azonfelül minden szó 1 kr. — Üzleti és többször^ megjelenő hirdetések jutányos áron közöltetnek.

Magyarnyelv a templomokban.

Nemzetet egységessé, egyöntetűvé csak a nyelv egysége tesz. Kíilömbö- ző nyelvű népek egyterűiden Európában még sokáig nem fognák megférni teljes békeségben, mert itt a nemzeti egységesség annyira kidomborodott általában, hogy az ellenkezőre, — mint Amerikában, különösen az egyesült államokban vannak, — gondolni sem lehet.

A magyarnyelvnek saját hazájá- jában csak másodrendű szerepe van uiég a legmagyarabb városokban is, niig az az imádságházából ki van zárva, mig a templomi szertartás minden része nem e nyelven végeztetik. *

.Sajátságos az minálunk, hogy magasabb köreinkben mily nehezen tör litat magának a nyelv az átalános használatra. E század elején kemény harcokat kellett végig küzdeni a nemzet jobbjainak, hogy a m agy árny elv a törvényhozás és törvénykezés nyelve lehessen. Magas műveltségű papjaink közül sokan nagy áldozatokat hoznak a nyelvművelésére, az iskolák feltartására, de egyiknek senj jut eszébe, hogy az imádság házában illetékes helyét elíoglaltassák véle"*

Miként lett az emberiség gondolatainak kifejezője oly számtalan ága- zatuvá, miként indultak el az ősforrástól, ezt fölösleges lenne itt kutatnunk. Az emberiség nyelvcsaládokra oszlott már a messze ó korban. Mint a folyam hova tovább forrásától, mindég többet fogad medrébe s a kiinduló pataktól mindannyiszor távolodik, úgy a nyelvek is elágazásaikban mind több elkülönző anyagot fogadtak magokba és távolodtak egy- rhástól. De hogy melyiknek, . . . s miért van előnye a másik felett, ezt úgy

senki meg nem mond-j

átalánossáeban

O

hatja.

A népek nagy csoportjában a közös érintkezésnél;azt állítják fel, hogy a hajlékonyabb, műveltebb, a gondolatokat leghívebben visszatükröző nyelvnek adandó előny, de hogy a nemzetnek saját kebelében miért kell egy idegen jiy el vet használnia, olyat., melyet népünk minden rétege soha sem értett meg, melyet ma már különösen nagyon kevesen értenek.

Hogy mi előnye van a latin nyelvnek a magVarnyelv felett ennek saját hazájában, legalább megokolását szeretnők hallani. Mért a magyar nyelv sokkal zengzetesebb, sokkal több hanggal bir, tehát dalra, énekre alkalmasabb. A gondolatok kifejezésére szabatosságban ép oly erős, itt-ott a mondatszerkesztésekben a latin nyelv rövidebb, hanem épen azért homályosabb is.

E század a nyelvtömörülés százada» a mikor minden nép, mely öntudatra ébredett, saját nyelvét használja s az idegent kultúrájából kihagyni törekszik és csak mint tudományos nyelvet, vagy mint közlekedő eszközt kiüti válj a.

Azt mondják, a* tudománynak nincs hazája, abból egyenlően meríthet mindenki, ha van hozzá érzéke és akarata, mégis azt látjuk mindenfelé, hogy az egyenlő módon gondolkozó emberek inkább tömörülnek, inkább vonzódnak egymáshoz, mert a nyelv az egyenlőgondolkozást eszközli.

Mint emlitők, a magyarnyelv énekre, dalra kiválóan alkalmas sok hangjánál fogva, melyeknek összekapcsolá-. sában nincs meg a nagy hangtorlódás, mint a legtöbb európai nyelvben, magánhangzói hajlékonyak, simulok, tehát önkényt ajánlja magát a dallamos kifejezésekig, mégis a legszentebb helyen, az imádságházábau nemzetünk

szégyenére a latinnal cseréltetik fel, s a latin kiszorítja helyéből.

Egy nemzet, mely államot bir alkotni, mely annyi hányatás közt, annyi szorongatás közt, nemcsak megőrizte j nyelvét, hanem a többi müveit európai I nyelvek színvonalára emelte, nem bír ama régi latin békóból kiszabadulni,

o

nem bírja nyelvét az oltár nyelvévé tenni saját hazájában.

Talán azt vetik ellene, hogy akkor majd e hazában lakó többi nemzetiségek is azt fogják követelni, hogy ők is saját nyel vöket vigyék be a templomokba, ezt használják az oltár mellett s ezzel a magyarosodásnak hát- rányára fog válni, a mit a magyar- nyelv számára kívánunk elérni- Tegyük föl, hogy úgy lesz s nézzük, hogy mit vesztünk mi azzal. Most, midőn a latinnyelv uralg a templomokban, mint az isteni tisztelet középpontjának kifejezője, a mellékes részek, az elő és utó énekek, tót, horvát, szerb, oláh, ruthén, német nyelven mennek, az imádságos könyvek ily nyelveken vannak szerkesztve, közéletükben ezeket használják, sőt látjuk, hogy, a hol tehetik, szlávositanak, germanizáluak, oláhosita- nak sat. csak nem magyarosítanak s épen úgy követelnek magoknak oláh, szerb, németnyelvű iskolákat sat. mintha tetőtől talpig olyan országokban lakoznának. Es mi többet fognak követelhetni akkor, ha a templomi nyelv Magyarországon egészen magyar lesz?,.

Annak, aki sem a latin, sem a magyarnyelvet nem érti, mindegy lesz, akármelyik nyelven tartassák előtte a mise, de a magyarnyelv nyerni fog vele, és bizonyára sokkal többen lesznek a hallgtók közt, a kik a magyarnyelvet fogják érteni mint, a mennyien a latinnyelvet értik a mai nemzedék közt.

Városi dolgok.

A múlt hét folyamán rendes képviselőtestületi gyűlés tartatott a városházánál, mely elég kevés érdeklődés mellett folyt le. A nyár nem emeli a tanácskozási kedvet, úgy látszik, hanem inkább laliüti, pedig á tárgyak elég érdekesek voltak arra nézve, hogy nagyobb számban jelenjenek meg.

Az első tárgy volt a ménlovaknak jövő évre eggyel való szaporítása. Városunknak érdekében áll, hogy a vidéket is tenyészlovakkal lássa el, melyből különben kára a jelenben sincs, jövőre pedig, ha a lóállomány szaporodni és nemesedni fog, vásárai reméllhetőleg népesebbek és keresettebbek lesznek.

Munkácsnak e tekintetben Galíciával egyenes összeköttetése nagy előnyére van, mert a galíciai kupecek úgy a szarvasmarha, mint a lóvásárban nagy lendületet okoznak s a v.é- telkedv nálok igen gyakran meg van ha szép marhát és lovakat találnak. A legközelebbi vásár is igen lendületes volt s a vásártér szűknek bizo- j nyúlt a behajtott állatok befogadására I de az adás-vevés is forgalmas volt, i mely azt mutatja nekünk, hogy 1 máa vásártérről kell gondoskodni, melyet nem lehet alkalmasabb helyre tenni, mint a latorcaparti szigetbe, melynél előnyösebb bel vet sehol sem találunk.

Visszatérve* a méntelepre vonatkozó jelentésre, a tanács ajánlata, hogy jövőre 4 ménló kéressék a város és vidéke számára, elfogadtatott. ,

Második tárgy volt Hőnig Áron kérelme, hogy a kölcsön adott tőke után 'a kamatok részire engedtessenek el.. A. ne ült _ gyűlésben ezen* kérelmével elutasittatott, de. bátorította őt az, hogy ugyanakkor a képviselőtestület. Éried Lipótiiak mintegy- 900* irtot elengedett.

í ■TARCA

Nem bánom én ....

Nem bánom én, ha, meg is öl a bánat, Aem ejtek én több könyet már utánad; Volt rá idő', sírtam érted, eleget,

S búbánatom oly egy kedvűn, ,

Oly hidegen nevetted.

jön még idő, megérem még valaha, c Fölötted is elborul az éjszaka;

Jas ha látom boldogságod temetni, Akkor aztán én fogok majd — Ha sírva is - nevetni! —

Csillngtalan sötét az éj ....

Csillagtalan sötét az éj felettem,

De sötétebh a búbánat lelkemben;

Sötét éjre dús hajnali fény árad,

De a lelkem bánatára Csak szenvedés vet árnyat.

Fájdalmimnak nincs se vége, se hossza, Hej, nincs, a ki szenvedésem megossza Nincsen, a ki irt nyújtana sebemre,' Ügy derengő reménysugárt Rég elborult egemre.

Amióta eluntam ez életet,

Csak a csöndes temetőbe tévedek:

Ott sirom el mély panaszom keservét, Ott temetem ifjúságom Boldogtalan szerelmét.

Barna lányka, szép csapodár szeretőm! Olykor-olykor, ha kün jársz a temetőn,

j síllj meg majd a csöndes siri-liant felett, I Hadd áldja meg bus szellemem j Még egyszer a lelkedet! —

Hclo&nyay Cyrill.

A Czerkó család feje.

(Beszély.)

Irta: Hevessy Jenő.

—Kárpátalja eredeti tárcája— (Folytatás.)

VH.

— Mit keres itt?

— Kérek szépen egy ital vizet és egy kis ételt, tegnap óta nem ettem; megfogom szolgálni . . .

— Menjen isten hírével! felelt szívtelenül az asszony, őrüljön, ha ily csúnya időben otthon lehet . . . menjen haza!

— De nekem nincsen hazám! — k - áltott a vándor, de senki sem hallotta, mert becsapták orra előtt áz ajtót.

— Hát menjünk haza! kiáltott a szerencsétlen és tova indult.

Haladt már jó darabot, midőn a farkas bődülés ismét hallatszott. Tovább, tovább! A sok tüske, a sok faág megtépték fáradt tagjait; de ő nem érzett semmi fájdalmat.

Sötétédett.

Testén a vér megfagyott; lábait alig emelheté, de a csuvasz ordítása fölrázta abból az álmatlanságból, ami a fagytól elhaló embereknél jelentkezik . . .

Megrémültén tekintett széjjel. A farkas vonitott egy hosszat — s hat felül felelt rá a, szőrnvü üvöltés . . .

Ismét szaladt, lélelekzete haitiar elfogyott, lábai ősze-vissza kalimpáztak a bokrok ágai között, beleesett égy gyalogsövénybe, a tüske össze tépte tagjait, a vér kisebzett arcából folyt. Leroskadt ... Botját maga elé szúrta a földbe, egy :galyat keresztbe fektetett, s megadta magát-a

sorsnak.

imádkozott . .

Magysokára föleszmélt; érzé, hogy valami folyik areáról. Hideg van és ő izzadjon ? Végig simitá arcát és érzé, hogy a veríték síkos, vastag . . .

Vér, vér . . . ö vérzett! t

Tovább!

Fáradt és kimerült tagjai nem engedték, hogy gyorsan haladhasson. Lassan és a sötétben tapogatózva haladt előre.

Arcát hirtelen till világi fény világitá meg; mintha mennyei zenét hallana, úgy figyelt. Pedig csak a korcsmában szólt egy rósz cimbalom, elhúzva aző kedvenc nótáját:

Ne csalj meg, ne csalogass engeraet.

Hisz tudod, hogy igazán szeretlek.

Vagy ha talán, kedves babám, csalatkoznál, szivemben. Felejts el, felejts el és áldjon meg a jó Isten.

Arra irányozta lépteit.

Oda ért az ajtóhoz, de az csukva volt.

Annyi erővél nem bírt, hogy kinyithatta volna. Rábukott s belökte.

A jókedvű vendégek hirtelen fölugráltak és az ajtó felé néztek. Pogácsa Lőrinc egy nagyot akart káromkodni, hogy miért hagyta nyitva az ajtót, de ajkán fagyott a szó, midőn hallotta, hogy Timpel- mayer megszólalt:

— Istenem, istenem: hisz ez az én fiatal ténsúr, az Ádolár úrfii . .

Néhány hónappal később a főváros egyik; legszebb sétányán egy férfi sétált' fel és alá.

Az idő enyhe, a lég üdítő volt. A-sétány azonban, dacára az andalító estnek, teljesen iires-'volt. Senkit sem vonzott ki a gyönyörű idő a folyam pántjánál elterülő sétahelyre.

A férfi ép e csendet óhajtotta. Lassan lépilegélve folytatta sétáját. A nap leáldozott. Az ég. boltozatán egymás után tűntek föl a ragyogó csillagok. Mellette a sebesen hömpölygő folyam halk morajjal siklott tova szélesmedrében. Az esti szellő, mint siró szellem lágy sóhaja, repült a terebélyes szép fák-lombjai között., .

Mind későbbre járt az idő. A férfi türelmetlenkedni kezdett. Arcán a nyugtalanságnak bizonyos neme tűnt föl. Sűrűn megállt, szemeit a városból kivezető ,utra függesztette, majd körültekintett.

Nemsokára a sötétből egy női alak bontakozott ki és egyenesen a férfi félé sietett.

. —; Istenemre Luiza, már türelmetlenné tettél. De hol is tudtál oly sokáig maradni? Már nehány órája annak, hogy e sétányon várlak. Épen indulni akartam haza felé.

— Ne haragudjál édesem, de nem jöhettem előbb, mivel ismét nálunk voltak Szerénáék és csak most távoztak el. Gondolhatod, hogy igyekeztem ide jönni!

.— Azt. hittem mór, hogy atyád gyanakodik. reám és azért nem akart elereszteni.

— Lehet, hogy gyanakodik, mert csak nagy kérésre és híz dgésre adta beleegyezését, abba, hogy elmehessek egyedül —