Kárpát, 1973 (9. évfolyam, 1-2. szám)

1973-04-01 / 2. szám

Sággal közelednek. Márián szempillantás alatt végigfutott a sejtés, hogy Kun István készül meglepni őt. Elméje, akarata villámgyorsan dolgozott. Ekkora erővel szembe nem szállhat, szöknie kell Kát. De hogyan? Ha kilép az udvarházból, szembetalálja magát az érkezőkkel. Egyszerre kamrája hátsó kis ablakára pillantott. Megtalálta a menekülést. Nyugtalan sietséggel kapkodta magára ruháit, közben szolgálólányát szólongatta, aki a szomszédos fülkében aludt.

A leány felérzett.

i—< Ugorj sebten — parancsolta Mária, i— kapj néhány hacukát magadra.

<—' Mi baj vagyon? >—< ijedezett a lány.

~ Ne kérdjed, csak szedd magad, amilyen sebesen tudod.

Maga két lepedőt ráncigáit ki a fiókból. Egyiket odadobta Rozálinak.

' Hát ez meg minek? —> álmélkodott a lány.

i—< Kisértetet játszunk »— nevette el magát Mária. Most már nevetni is tudott. Felrántotta a keskeny ablakszárnyakat. Szerencsére, nem volt keresztfa. Kifértek rajta. A lányt küldte előre.

<— Bújj ki, Rozálil

A lány nagy sután keresztültuszkolta magát a nem éppen kényelmes nyíláson. Mária párduc teste könnyebben jutott ki. Az ablak alacsonyan volt, nem huppantak nagyot.

Mária most suttogóra fogta a szót.

r—i Borítsd magadra a lepedőt.

A lány szó nélkül engedelmeskedett. Mint két szellem suhantak végig a behavazott kerten. Mária óvatosan húzta félre a kertajtó reteszét. Semmi nesz. A házban nem ébredt fel senki. Lenn a Maros partján lassan közeledett a csapat.

Nekivágtak a hegyoldalnak. Mária ismerte az utat, de most a hó eltörölt minden nyomot. Ügy botorkáltak vaktában egyre fölfelé. Nem látta őket senki. A fehér lepedő beleveszett a környezetbe. Jó órát mehettek, míg végre a várkapuhoz értek. A feldörömbölt kapustrázsa majd félholtra vált, mikor a két Iepedős alakot meglátta. De mikor aszszonyát megismerte, kaput nyitott. Mária már a toronyból nézte, hogyan érkezik meg a lovascsapat az udvarház elé és verik fel a kúriát. A vár csekély őrsége a falakra gyűlt az egyre erősödő zaj hallatára.

A lovasok nagy zsivalygással özönlötték körül a széles udvarházat. Lehettek vagy három-négyszázán. A várőrség alig ötven főnyi, az is mind kimustrált öreg legény. Mária látta, hogy fölverik az egész házat. A nyitott ablak hamarosan nyomra

vezette őket. A kertben jártak már a fáklyások. A nyomokat világították. A madár bizony kirepült a kalitkából.

Mária őrséget rendelt a falakra, maga pedig nyugovóra tért. De másnap alig pitymallott, utánanézett, hogyan ugrathatná meg rövidesen Kun István uramat.

Azon a bástyán, mely éppen az udvarházra nézett alá, öreg, berozsdált mozsár ásítozott. Édes testvére lehetett annak, mellyel Mária még Murányban barátkozott a hóhérbástyán. Értette a bánását is. Port hozatott fel. Lefojtatta annak rendjemódja szerint. Betétette a mázsás golyót és maga irányította célba az öreg jószágot.

A vén mozsár olyat bődült, hogy az ég majd megszakadt belé. A golyó az udvarház kertjébe vágott le. Alig két lépésnyire attól az ablaktól, melyen Mária előző este megszökött.

Kun István uramat legédesebb szendergéséből riasztotta fel az éktelen zaj. Ügy ugrott ki az ágyból, mintha az maga mozsár lett volna, ő maga meg golyóbis. Künn félmeztelen alakok futkostak a tornácon. A cselédház felől éktelen asszonyi jajveszékelés hallatszott. A lovasok alig bírtak megbokrosodott paripáikkal.

Kun István mindjárt tudta, honnan fúj a szél. Azt is tudta, hogy aztán most végérvényesen elrontotta a dolgát. Ám ahhoz sem volt kedve, hogy az udvarházban várja be a golyóbisok hullását. Szégyenszemre eltakarodott vert hadával Déva alól asszony nélkül, világ csúfjára.

De előbb olyan hitványságot cselekedett, amivel tanúságot tett gyáva alacsony Ielkületéről. Marta- Ióc hadával izzé-porrá dúlta az egész udvarházat. Az ékszereket elrabolta. Még a pincében is mind kifolyatta a finom borokat. Haramiabanda nem tehetett volna vadabb dúlást. Máriának majd szíve szakadt meg, mikor a garázda nép eltakarodott s leereszkedett a várból.

Kun Istvántól elvált a történtek után, de neki sem volt maradása Erdélyben. A sok zaklatás, poros ködés, melyek már sokszor pénzzavarba is sodorták, megkeserítették az életét.

Tasnádon tartózkodott legszívesebben, de kijárni már onnan sem tudott bátorságosan. Nyerge mellett két oldalt töltött mordályokat akasztott és úgy járt-kelt lovon férfikisérettel, mintha nem is aszszonynak született volna.

Egyre jobban kívánkozott Murányba. Egyre jobban vonzotta boldog ifjú életének ez a hatalmas és büszke színpada, ahol hányatott élete hamarosan megint nagy fordulóhoz érkezett.

27