Kárpát, 1973 (9. évfolyam, 1-2. szám)
1973-04-01 / 2. szám
AKIK NEM TUDNAK FELEJTENI írta: Ráth-Végh István Jólcai fantáziája néfia csodálatos dolgokat álmodott össze. A Jövő század regényében megálmodta a repülőgépet, a világháborút és a szovjetet. De honnan vette romantikus alakjait, akikre pazar bőkezűséggel halmozza a szinte emberfeletti tökéletességeket? Az ifjú Kadarkuthy Viktor báró nemcsak acélizmú atléta, hanem olyan emlékező tehetsége van, hogy egyszeri hallásra megtanul egy száz strófából álló hőskölteményt! Lehetséges ez? Hogy csodálatos memóriával megáldott emberek valóban éltek, azt nem lehet tagadni. Justus Lipsius, a belga filológus kívülről tudta az egész Tacitust s azt az ajánlatot tette egvszer, hogy állítsanak melléje valakit kivont karddal, aki nyomban kereszlülszúrhatja, ha egyetlen szót elhibáz. (Inkább elhitték neki.) Thomas Dempster skót tudós azt mondta saját magáról, hogy ő nem tudja, mit jelent az: valamit elfelejteni. Hugo Grotius jelen volt egy katonai névsorolvasásnál. Mikor befejezték, rögtön utána elmondta hibátlanul az egész névsort. Scaliger, a nagy olasz humanista 21 nap alatt megtanulta az egész Homerost kívülről, további négy hónap alatt bevágta ugyancsak kívülről valamennyi görög költőt. Ugyanilyen passziója volt egy Brendel nevű göttingai orvosnak, aki betéve tudta az egész Aeneist, sőt nemcsak élőiről, onnan kezdve, hogy: “Arma virumque cano ’ —• hanem hátulról. az utolsó szón kezdve végesvégig visszafelé. J. Chr. Brandes, a neves német színész és dráma'ró memoárjaiban meghajtja lobogóját bizonyos Nostitz nevű úr előtt, aki minden valaha élt színészt felülmúlt a szereptanulás tudományában. Ugyanis ez a Nosütz úr kétszer végignézett egy színdarabot és ez elég volt neki arra, hogy hibátlanul végigmondja >— nem a színdarabot, ami az ő mnemonikai tehetségét nyilván nem elégítette volna ki, hanem tetszés szerint bármelyik szereplő szerepét, minden végszó bemondása nélkül. Magának Kadarkuthy Viktornak alakja feltalálható Marc Antoine Muret francia humanista írásaiban. Muret páduai tartózkodása alatt ismerkedett meg vele. Nevét nem említi, nyilván francia bájossággal elfelejtette. (Egészen stílszerű, amikor az emlékezőtehetség héroszáról ír.) Korzikai ifjú gyanánt beszél róla. Átadom a szót Muret-nek: “Mikor Páduában éltem, szomszédságomban lakott egy jó családból való fiatal korzikai. Jogot tanulni jött Páduába. Pár év alatt olyan tudásra tett szert, hogy a legnagyobb elismeréssel beszéltek róla. Azt is mondták, hogy egészen rendkívüli emlékezőtehetsége van és hihetetlen dolgokra képes vele. Kíváncsi lettem ezekre a csodákra s miután úgyszólván minden este vendégem volt, felkértem, hogy viszonzásul mutassa be nekem széliében hirdetett képességét. Minthogy készséggel ajánlkozott, több vendégemmel együtt bementünk dolgozószobámba s ott egyik úrnak idegen szavakat mondtam tollba. Latin, görög és más idegen nyelvű, kevéssé ismert szót diktáltam, melyek értelmileg semmiféle összefüggésben sem voltak. Addig diktáltam, amíg valamennyien belefáradtunk: én a diktálásba, írnokom az írásba, a többiek pedig a zagyvaság hallgatásába. Csupán korzikai barátom volt friss és egyre biztatott, hogy még, még. Én azonban azt feleltem, hogy mindennek van határa, teljesen meg leszek elégedve, ha a leírt szavaknak csak a felét is képes elmondani. Ö erre a földre szegezte tekintetét és egy darabig magába mély edt. mialatt mi várakozástól feszülten hallgattunk. S egyszerre a csodaember megszólalt. Legnagyobb bámulatunkra elmondta valamennyi szót a leírt sorrendben, anélkül, hogy akadozott volna. De ezzel nem érte be. Mikor befejezte, újra hozzáfogott a recitáláshoz, csakhogy ezúttal a végén kezdte és elmondta az egészet visszafelé. Még ez sem volt elég. Felkért, hogy állapítsam meg magam a szavak sorrendjét, ő ugyanabban a sorrendben fogja elmondani. ízelítőül végigmondta a páratlan szavakat: az elsőt, harmadikat, ötödiket, hetediket és így tovább. Bármilyen sorrendet határoztam meg, hiba nélkül, az adott rendben mondta el az össze nem függő, semmi értelmet nem jelentő szavakat! Később egy beszélgetésünk alkalmával (megjegyzem, hogy szerény, minden dicsekvéstől mentes ifjú vök) megemlítette nekem, hogy ilymódon 56.000 szót képes fejből elmondani. Hozzátette, hogy évek múltán is tisztán látja maga előtt, mit egyszer megtanult. Ismételten meggyőződtem róla, Imgy nem túlzolt. Még többet! Akkoriban nálam lakott egy Franciscus Molinus nevű velencei patricius. Szorgalmas művelője volt a tudományoknak, de gyenge emlékezőtehetsége volt. Megragadta az alkalmat és a korzikai ifjúhoz ment tanácsért, aki készséggel vállalkozott rá, hogy segítségére lesz. Ha' vagy hét napig foglalkozott a patríciussal s az eredmény az lett, hogy a velencei képes volt 500 szót kívülről megtanulni és azokat tetszés szerinti sorrendben elmondani. Nem merném mindezeket 28
