Kárpát, 1973 (9. évfolyam, 1-2. szám)
1973-04-01 / 2. szám
vesztett lugas, mint szikrázó, csillagporos diádéin. Mária kis munkaasztala előtt ült a tágas ablakmélyedésben. Előtte kiteregetve Rozsályi Kun István levele. Visszahívogatja benne. Hányadszor már! De Mária keményen elszánta magát, hogy vissza nem megy, Rozsályt nem látja soha többé, akármi történik is. Inkább a halál, mint az a fojtogató levegő, kicsinyes perpatvarok, poshadt szegényszag, a férj vértforraló gyámoltalansága. Gyomra keveredett, ha csak rágondolt is. Itt a dévai udvarház főúri kényelmében olyan volt neki házassága, mint egy rossz álom, melyet legjobb elfelejteni. Olykor felpattant valamelyik tüzesvérű paripájára s szilaj vágtatással rázta le az emlé kék rá ülepedett porát. Vagy a könyveibe temetkezett s napokon át olvasással enyhítette lelke szomját. Úgy szeretett volna élni, mint letűnt századok hatalmas urai a kincses Itáliában, akikről olvasott s akik költők és művészek megtestesült álmaival vették körül magukat. Mit törődött a pénzzel. Gazdag volt. Erdélyi dús jószágaiból futotta. Ha megszorult, anyjához fordulhatott. Mária boldogan sütkérezett az élet napjának meleg verőfényében. Csak urának egy-egy levele vont árnyékot elébe. Mai eszével nem foghatta fel, hogyan is tudott Kun István felesége lenni. Láthatta milyen, tudhatta kicsoda. De Iátott-e akkor? Tudott-e önmagáról? Zólyomi elfogatása után ártatlanul szégyenbe taszítva pörök hajszolták, rágalmak üldözték. A fejedelmi udvarban is éreztették vele, hogy csak kivételes kegyből ereszkednek le hozzá. De különben is mi volt ez a fejedelmi udvar a Bethlen Gábor űré után! De még Váradon, Ecseden férje életében, vagy apósánál Huszton is milyen más világ volt. Fényes társaságok, nagy lakomák, vadászatok. De a test örömei közt a szellem sem maradt éhen. Ifjú Bethlen István világjárt ember volt. A Bethlenek sokat adtak a tudományokra, műveltségre. Az asztalnál Szent Genovéva városáról, Párizsról, meg Amszterdamról, Londonról beszélgettek. A kegyes Lórántffv Zsuzsannával legfeljebb tyúkokról, lenről gyolcsról lehetett beszélni, vagy a textusról, melyet előbb órákhosszat olvasott fel álmosító egyhangúsággal a bibliás diák. Ebből az utált, kibírhatatlan élő sírboltból szabadulás volt még Kun István is. Az esküvőre úgy ment, mint akit temetőbe visznek. A nászlakomán már minden porcikája lázadozott az önmagán tett erőszak ellen. A rozsályi udvarház piszkos volt és elhanyagolt. S hozzá az ifjú férj parlagi cimborái mohón estek neki ételnek, italnak. Faltak és vedeltek és teleszájú vihogással kisérték mosdatlan tréfáikat. Férje meg nagy boldogságában ugyancsak fenekére nézett a kancsónak. Arca kikelt magából, savószínű szeme kidülledt s ugyan virágos kedvében volt már a lakoma derekán. Mária nem ilyenhez volt szokva. Utálkozás fojtogatta. Gyomra keveredett. Szabad levegőre kívánkozott. A kert felé tartott az udvaron. Egyszerre riadtan állt meg. A tornác végében egy párt pillantott meg a homályban. Nem akart hinni szemének. Az ifjú férj volt. Részeg magafeledkezéssel szorongatott ott valami hegyes cselédlányt. Mária bement az ágyasházba és ott magára zárta az ajtót. Keservesen sírni kezdett. Zokogás közben nyomta el a fáradtság. Csak hajnaltájt ébredt ura durva dörömbölésére. De nem nyitott ajtót. Kun István kénytelen volt másutt keresni fekvőhelyet. Házasságuk azután se volt az. Kun Istvánnak még ügyes-bajos dolgaiban sem vehette hasznát. Lassúléptű elméjén mindenki könnyen túljárt. Mária sohasem szerette, aztán megutálta, most már halál osan únta is. Megérlelődött benne az elhatározás, hogy végleg elhagyja. Lassan elhordta minden kedves ingóságát Rozsályból, hiszen sok birtokán mindig akadt dolga. Minden útja alakalmával vitt valamit, még paripáit is egyenként átlopta Dévára. Mikor aztán minden dolgát, írását jó helyen tudta, leutazott Tasnádra. De pár nap múlva Dévára költözött. Ura jóidéig Tasnádra postázott érte, míg rá nem eszmélt, hogy üres a hajlék. Akk or kezdett derengeni benne, hogy faképnél hagyták. Szörnyű bosszúságot és megaláztatást érzett. Gyűlölte Máriát, hogy így túljárt az eszén, de szerette is, már ahogyan ő a szerelmet értelmezte. Szépszavú leveleket írogatott neki, miket Mária válasz nélkül hagyott. Hiszen valójában soha nem volt köztük házasság, jobb hát, ha megv mindkettő a maga útján. De ebből az utolsó levélből mintha fenyegetést is olvasott volna ki Mária. Ez ingerelte. Ezt is válasz nélkül hagyta, de napok múlva mást gondolt. Újra kibontotta a levelet s azon gondolkodott, milyen válasszal szakíthatna véget ennek az unalmas huza-vonának. Nem talált kedvére való szavakat. Elhatározta, hogy korán nyugovóra tér. Első álmából verte fel valami különös zaj. Mintha párnája alatt dobogott volna a föld. Eleinte álomnak vélte, de egyre nyugtalanítóbbá, világosabbá vált. Kisuhant az ágyból és az ablakon kinézve szeme erőltetve kutatta az éjszaka sötétjét. Lassan rájött a zaj okára. A Maros-parton nagy tömeg lovas ereszkedett alá. Látszott, hogy nagy óvatos-26