Kárpát, 1973 (9. évfolyam, 1-2. szám)
1973-04-01 / 2. szám
— Alig esmérem —* rebegte Mária. De úgy érezte, megtört szíve nem bírja soká a csatát ennyi kapzsisággal és rosszindulattal. Maga is úgy gondolta, támaszra lesz szüksége. 3. Fehérvári szállásán újra egész terhével ránehezedett lelkére a keserűség. Anyjának két törvényismerő főembere, akiket kérésére Murányból küldött, egymásba ütköztek csak a cikkelyek és záradékok útvesztőin. Leborult az asztalra és sokáig sírt. A fájdalom vize mintha kimosta volna leikéből a kétséget. Dacos szándék ébredezett benne, hogy csak azért is felveszi a küzdelmet minden erővel és minden eszközzel. Félóra sem telt belé, már ott volt a fehérvári káptalan előtt. Itt, mint hites helyen, ünnepélyesen írásba foglalta tiltakozását az ellen az egyesség ellen, melyet apósa és sógora csikartak ki tőle. Szemében könny csillogott és az a könnycsepp, mely ráesett a sárga pergamentre, hitelesebb pecsét volt, mint a káptalan nagy, vörös viaszba nyomott címere. Hanem a válasz is hamar megjött a nyilatkozásra. Zúdultak a perek az özvegy nyakába. Valami titkos intésre a fiskus is mozgolódni kezdett. Pár nap múlva a fejedelmi udvarból is üzenetet kapott Mária. Kun István úr szeretne tisztelkeclni nála, ha nem volna kedve ellen való. Mária azt üzente vissza, igen kedvére van ugyan Kun István úr tisztességes szándéka, de szívét még zaklatják a fájdalmak. Várjanak a gyászév leteltéig. Fehérvárt azonban más választ vártak, mert egyszeriben más szelek kezdtek fújni. Mária tudta, hogy a fejedelemasszony nem jó szemmel néz rá, de a fejedelem eddig, ha csak szemre is, pártfogását ígérte. Most egyszeribe úgy hallatszott, hogy maga Rákóczi úr is követelő fél lesz. Mária egy ismeretlen jóembere >—• sosem tudta meg, hogy ki üzenetet küldött hozzá, hogy a fejedelem a fiskus jogán készül tőle a hunyadi várat elperelni. Már egyezkedik is a Dengeleghyekkel, akik már Bethlen Gábor halála után igényt támasztottak a birtokra. Bábolnán Bethlen Péter próbálta gúzsba kötni a kezét. Ha most még a fejedelem is ellene .fordul, menthetetlenül elnyeli az ár. Nagy szorongatottságában Zólyomi jutott eszébe. Ha egyebet nem,, jótanácsot biztosan ád. Tudta, nincs vesztegelni való ideje. Fogatott és csekély kísérettel indult nyomban Székelyhidára. Ott aztán elámult Mária. Az egykor szerény erősséget megtoldották bástyákkal, tornyokkal, széles sáncokkal, mély árkokkal, körülötte pedig csak úgy nyüzsgölődött a sok katona. A kapuban feltartóztatták a hintót. Ott mindjárt meg is tudta, hogy Zólyomi nincs a várban, Vásárhely felé táborozik, mert nagy fába vágta a fejszét. Sereggel kíván menni a svéciai király segítségére, aki már megindította hadait a római császár ellen. Máriának újság volt mindez. Dévai magánosságában nem hallott híreket. Különben sem törődött volna velük, elég volt neki a maga baja. Mária visszaküldte a hintót Dévára, maga pedig lóra ült és csatlósaival Vásárhely felé fordult. Jó kétórai lovaglás után feltűnt az erdő szélén zsibolygó tábor. Mária hamarosan ott állt Zólyomi sátorában. — Judit Holofernes sátorában <—< kiáltotta <—' avagy maga Bellona istenasszony jőve megtisztelni táborom. Mi szél fútt ide, húgom? i—i Csak nem jó. A sok baj kényszerít, hogy kegyelmednek terhére legyek ilyen szorgos munka idején. Zólyomi puha bőröket vetett egy nagy dúltságban boglyázódó kerevetre. Mikor Mária kényelembe helyezkedett, csak akkor biztatta: i—i Most aztán mondjad el sorjában, mi szorongat, húgom? Mária azon kezdte, amit utoljára akart hagyni. Tudja-e kegyelmed, hogy meg akarnak házasítani? i—> Ejha, be sebten! És kicsoda, bugám? i—i Fejedelem Önagysága. ' Na, egyébbe se fő a feje mostan — tamáskodott Zólyomi. /—i És kicsoda a boldog vőlegény. — Rozsályi Kun István uram. ,—■ Az a pipogya legény? Derekasabbat is lelhettek volna. Hát te mit szólsz hozzá? <— Nem kell se testemnek, se Iekemnek. i— Meghiszem, i—< bólintott Zólyomi. <—« Ki kényszeríthet, hogy hozzámenj? <—< Úgy vélném, Önagysága igen rajta vagyon. Csak nem adtam egyben beleegyezést, máris ellenem fordult. Ügy hallom, szándéka, hogy elperelje tőlem a hunyadi jószágot. — Tudom. De hát Rákóczi úrnak nem is magának fáj a foga Hunyadra. Hanem? л— Hanem csak a Bethlenektől félti. Inkább ő venné el tőled a helyükbe. És ha Kun István uram hitese lennék? i—i Akkoron kezedre járna. Mert a Bethlenekkel szemben ezt a jámbor urat tömné hatalommal, aki engedelmes eszköz lenne kezében. Nagy félelem24
