Kárpát, 1973 (9. évfolyam, 1-2. szám)
1973-04-01 / 2. szám
Csokonai Vitéz Mihály: Keserűen állapítja meg Czékus Zoltán az 1712-i rendekről: “A katonai szellem, a katonai gondolkozás kiveszett a nemze'ből. Nem hadsereget szerveztek, hanem csak a jogaikra, kiváltságaikra vigyáztak. Nem Árpád vezér katona-nemzete már a magyar, hanem jogász nemzet.” Ha visszatekintünk a múltba, kétségtelenül megállapítható, hogy Bocskay és Bethlen kardrántása, vagy a szabadságharcok fellángolásán kívül, hiányzott a nemzetből a mindent átitató és betöltő katonai szellem és hiányoztak a magasabb katonai szaktudású vezetők is. Második Rákóczi Ferenc kénytelen elismerni, hogy táborában a hadviseléshez senki se értett, ezért alkalmazott francia tiszteket. Nagy sikert és győzelmet legtöbbször kis csoportok vállakózása és az egyéni vitézség eredményezett. Helytelen túlzás lenne a katonai szellem hanyatlásáért csak önmagunkat vádolni, mert a visszaesést gyakran a politikai helyzet idézte elő. Még helytelenebb lenne az elmaradt önálló hadsereg akadályait, csak a közömbösség és a nemesség mulasztásánál keresni, mert annak főoka az uralkodó ház központosító politikája volt. A bécsi kormány a Habsburg királyokkal az élén mindent elkövetett, hogy Magyarországot gyarmattá süllyessze és nyersanyag forrásait Ausztria hatalmi céljaira fordítsa. E politikai célokat egy önálló hadsereggel megerősödött Magyarország csak akadályozta volna. Kemény ellenállásba ütközött, minden gondolat, mely ellenkezett a titkos kamarilla terveivel. Az új kor felvilágosodott szelleme, Napóleon fellépése, Európa új katona politikai helyzete tette alkalmassá a légkört, melyben az osztrák merevség feloldódott. Eerenc császár felesége, Ludovika Mária királyné anyagi és erkölcsi támogatásával, József nádorral az élén a magyar reform nemzedék kivívta a magyar katonai főiskolát, melyet a királyné iránt érzett hálából, a nevéről Ludovikának neveztek. A nemzet álma megvalósult. A magyar katonai aka-KESER-ÉDES A rózsa szép virágszál, De tüske szurdal ágán. Ha mézet ád is a méh, Fullánkja néha megcsíp. A bor bétölt örömmel S mámort okoz gyakorta. Szép vagy te, Lilla s édes, Vidit kegyes szerelmed; De mennyi, >—> ó, de mennyi Kín is gyötör miattad! Mécs László: A szeretet nem öregszik A szerelem milyen vén lesz, ha pár hetes, vagy pár éves! A lélek meg mindig éhes, még akkor is, ha a test jóllakott és csókra rest. A szerelem musti a gyorsan kiforr a jó s a balsorsban nem jön lázba, nem siet, nem bolondít meg szivet, s aki issza, mondja: “Mostan jó szüret volt, csók-siker!” — Bár a bora: csak csiger, lassan gyűjt fényt finom fürtje; a szüreti vidám kürtre A szeretet nem oly fürge; Lassan érik, aszúsodva, nem hetykén, nem hivalkodva, — de a lelkünk pince-odva várja, mint gyógy-elixirt, mely sebet, bajt, bút kiirt. Ily bort érlelt anyánk bordó szíve, e kis csodahordó, s most is küldi még a porló csodahordó jó borát. Ily bort küld a jóbarát. És az Isten? — ö nem vénül! Csak a bora vénül s végül belerejtett szent törvényül: ifjít s örök életet ad az édes szeretet! 1 7 V
