Kárpát, 1973 (9. évfolyam, 1-2. szám)

1973-04-01 / 2. szám

mus pisetarius) is ő töltötte be. A trónralépő királyt az ország nádorával együtt ő koronázta meg. A királyné koronázásában is résztvett. Egybáznemesi székeiben (sedes praediales) egybáznemesi javakat adományozhatott s azok birtokosait egybáznemesi kiváltságokkal rubázbatta fel. Esztergom vármegye örökös főispánja volt. A bíróság előtt kiküldött tisztje útján tehetett esküt.

A felsorolt előjogok és kiváltságok eléggé mutatják, hogy magyar prímási méltóság mind egyházkormányzati, mind alkotmányjogi tekintetben különleges jelentőségű, fontos és országos főbivatal volt. Az előjogok és kiváltságok részben a magyar alkotmány átalakulásával, részben a prímás egyházkormányzati szerepének háttérbe szorulásával, sőt az 1918 május 19-én hatálybaléptetett Codex Juris Canonici rendelkezései óta teljes megszűntével elévültek, Magyarország prímásai mégis mindvégig megőrizték régi nagy tekintélyüket és a legutóbbi évtizedek során is betöltötték történeti küldetésüket. Egybázkormányzati téren a magyar püspöki karnak ők voltak az elnökei és nemcsak a Felső Házban, hanem — a második világháború végéig i—( a koronatanácsban, legutóbb pedig az államfői méltóság megüresedésének esetére létesített országtanácsban is helyet foglaltak.

A magyar prímási méltóság jelenlegi viselője, mint Esztergom érseke, Mindszenty József bíboros, a magyar helytállás megtestesítője. Rabságában, majd az amerikai követség épületében eltöltött éveken át és mostani számkivetésében is jogilag változatlanul Esztergom érseke maradt s ezzel együtt Magyarország prímása is. Esztergom érsekévé s ezzel együtt Magyarország prímásává XII. Pius pápa, mint az Egyház feje nevezte ki, méltóságától tehát csak az Egyház feje foszthatta volna meg. VI. Pál pápa azonban ezt nem tere. Mindszenty bíboros maga sem mondott le. Magatartása és minden megnyilatkozása pedig éppen világraszóló figyelmeztetés, hogy más jogot nem ismerhetünk, csak az igazság győzelmét. Magyarország prímása megint a világ érdeklődésének homloktéré ben áll.

Esztergom érseke és Magyarország prímása egyben mint nagyon gyakran idézni szokták — “az ország első zászlósára” is. Ez a megjelölés azonban sem nem cím, sem nem külön köziogi mé^'óság meghatározása, hanem «— tisztán szokáson alapuló díszítőjelző, amely az érsek-prímás alkotmánvjogi szerepét, közjogi állását, legelsősorban pedig egykori ^önvédelmi feladatát hangsúlyozza. Eredete a XIV. század elejéig nyúlik vissza, bár Magyarország nagybirtokosai már korábban kü^ön baderőt tartottak fenn. Ezzel vonultak a király seregébe is. 1291-ben például Ladomér esztergomi érsek vezetésével a főpapok és a világi főurak erős csapatokkal támogatták az osztrák Albert herceg ellen hadbaszálló III. Endre királyt. A XIV. század elején Károly Róbert hasonló támogatás ellenében aztán megengedte, hogy a seregéhez csatlakozó főpapok és főurak saját zászlóik alatt vonulhassanak fel. Ekkor lett minden püspök és nagybirtokú világi főúr zászlósúr”. Az esztergomi érsek is. Elsőnek azért mondták, mert az ország védelmére mindig ő állította ki legelőször a legnagyobb sereget. A prímással szemben megnyilatkozó elismerés ezért mindmáig fennmaradt. Mellőzte azt a tényt is, hogy az ország főkapitánya, a nemzeti haderő parancsnoka később a nádor lett, ezen a jogcímen tehát őt kellett volna első zászlósúmak minősíteni.

A bíborosi méltóság a prímási méltóságnak nem előfeltétele, hanem következménye. Az esztergomi érsek már akkor is prímás volt, amikor még a bíborosi méltóságot nem viselte. Az első magyar bíboros a tatárjárás után csak római szolgálatát követően lett esztergomi érsek. A bíborosi méltóságot >—> mint Magyarország prímása <—< 1500-ban Bakócz Tamás tudta először megszerezni s utódainak is biztosítani, ennek azonban természeténél fogva egészen más (egyházi) jelentősége van, mint a nemzeti és egyházi jellegű magyar prímási méltóságnak.

Márai Sándor:

A DEMOKRÁCIA

Meghallgattam e mérges demokratát, aki bombát, kénkövet, poklot és a bét egyiptomi csapást kívánta a parancsuralmaknak, s ezt gondoltam:

>—< Igen, a demokrácia végül győzni fog, de nem így s főként nem ilyen eszközökkel, mint e mérges és kétségbeesett demokrata hiszi. A demokrácia nem győzhet valamilyen történelmi pillanatban, csatatéren, kürtök búgása és zászlók lobogása közepette, mikor százmillió zsarnok bullája bever a barcmezőkön, s a diadalmas, a jó, a hibátlan és tökéleles Demokrácia robamcsapatai díszlépésben elvonulnak a bullák fölött. így, csak így nem győzhet a demokrácia.

De győzni fog, észrevétlenül, bennem és benned. Majd, ha mind műveltebbek, tehát emberebbek leszünk, ba mind tájékozottabbak, tehát jobbak leszünk, türelmesebbek, tehát férfiasabbak leszünk. — mert az önkény mindig idegbajos és nőies ►—> majd akkor győz a demokrácia. Mikor? Kedden? Vagy szombaton? Nem hiszem. A végső győzelmeket nem adják ilyen olcsón és pontosan.

5