Kárpát, 1973 (9. évfolyam, 1-2. szám)
1973-01-01 / 1. szám
Timon Zoltán: GÁRDONYI GÉZA 1863-1922 * Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. О az arca mögött van. Láthatatlan”. így ír Gárdonyi Géza Láthatatlan ember-ének előszavában. S talán senkire nem illik annyira ez a megállapítás, mint az íróra, aki életében mindig a csendes visszavonultságot kereste, a magány, a lélek embere volt. De paradoxonként mondhatom azt is: talán senkire nem illik kevésbé. Mert műveiben az igazi Gárdonyi jelentkezik. Az, aki az arc mögött van: az ész, a szellem, a lélek. A mindig új és több tudást kereső ész, az ízig-vérig magyar szellem, az ég felé néző lélek. Most, mikor születésének 110-ik és halálának nemrég múlt 50-ik évfordulóján szólok az íróról, élete folyásán át próbálok egy-egy pillantást vetni arca mögött élő leikébe is. A Iélekbe, mely az ő hite és meggyőződése szerint is tovább él. Azért hagyta meg, hogy sírfelirata ez legyen: "Csak a tes*e. Többet tudnék és szeretnék írni róla, mint amennyi egy ilyen megemlékezés keretébe belefér. Gárdonyi Géza gyermekkorom óta a mai napig legkedvesebb íróm. Talán egy kis lokálpatriotizmus is vezet, hiszen Egerben születtem és nevelkedtem, a városban, ahol Gárdonyi iskolába járt s melyet saját elhatározásából később lakóhelyének választott. De úgy érzem mégis, Gárdonyi akkor is legkedvesebb lenne, ha nem vagyok egri. írásainak tökéletes magyarsága, bölcs humora, egészséges filozófiája, feltétlen tisztasága, nyugodt egyszerűsége hozták őt közel hozzám. Talán legjobban rávilágíthatok könyveire, ha idézem egyik kis versét, mit még néptanító korában írt: “Az idő legjobban akkor tetszik nekem, Mikor a nap átszáll a fellegeken. "Jó idő van’ i—i mondjuk. Pedig még hu Ildogál . . . Az én mosolygásom: esőben napsugár Ez az " esőben napsugár” mosolygás vonul végig művein. Keresetlen, egyszerű szavakkal könnyet varázsol olvasói szemébe s a másik pillanatban már vidám hangulatot teremt. Mindent úgy állít elénk, hogy a legapróbb részleteket is tisztán szemlélhetjük. Néha csak sejtet <—« és mi mégis látunk. Az Én falum Bűntárgyalás című fejezetét így kezdi: ‘ Marci új irkát vett. A kezében hozta, hogy össze ne gyűrődjön. Az irka sárga volt, mint a citrom. A keze piros volt, mint a mályva. Az orra is piros volt. Kicsípte a hideg.” Ki nem Iátná e pár rövid sor mögött a behavazott falut, a hófehér téli csendességet és a benne ballagó csizmás kisfiút, aki vigyázva viszi kincsét, új irkáját az iskolába. Gárdonyi Géza Fehér vármegye Agárd községében született 1863 augusztus 3-án. Édesapja, Ziegler Sándor, Iuteránus vallású, édesanyja nemes Nagy Terézia katolikus. Géza, aki a második gyermek, szintén kafoIikus szívében is, tollában is. “Elirdeti az emberszeretetet, a tökéletesedés útját, az örökélet bizalmát, Jézus mély értelmét (Gárdonyi József: Az élő Gárdonyi.) Bölcsője, tulipános kékrefestett deszkabölcső egy hosszúgerincű, nádtetős gazdasági cselédházban állt. Ziegler Sándor, a gróf Nádasdy uradalom gépésze akkor. Az írók szülőhazáia ez a vidék. Itt ringott bölcsője Vörösmarty Mihálynak, báró Eötvös Józsefnek, Vajda Jánosnak, Endrődy Sándornak. És ugyanabban az évben suhantak alá magyar földre a csillagos ég magasságából Herczeg Ferenc, Gaál Mózes, Pékár Gyula. Az édesapát, Ziegler Sándort, vándorösztöne állandóan más vidékre hajtja. Szőlősgyörökön kötött házassága után Akarattya-puszta, Agárd, Kilitin, Pátka, Székesfehérvár, Pest, Sály, Eíejőcsaba, Jaihalom, Tiszaluc, úúa Pest, majd Károlyi Gyula gróf debrői uradalmában Nagy-út puszta és végül Kál, ahol élete befejeződött. Géza, aki ekkor az egri érseki tanítóképző növendéke, szerkeszti édesapja sírfeliratát: Ki mondhatná meg mivel tartozunk az Istennek, hogy napja süt reánk? S mivel tartozunk az édesapának, akinek szíve második napunk volt. A sírra nézünk s könnyes szemmel kérdjük: Porrá válik-e a szeretet is? S az égre nézünk, a fénnyel telt égre és könnyeinket bízva letöröljük. Édesapját, aki a szabadságharc fegyvergyárosa 5