Kárpát, 1973 (9. évfolyam, 1-2. szám)

1973-01-01 / 1. szám

<— a megszakadt szeges övét fölakasztó a templom előcsarnokának jobboldali mélyedésében. Ott is maradt egészen 1601-ig, amikor is a megszorult törökök a végső kétségbeesésükben a levegőbe röpítették magát a remekszép bazilikát is.

ENDRE ÉS BÉLA «г

Szent István balála után Péter és Aba Sámuel közt versengés volt a trónért, a rend felbomlott, végül lázadás tört ki. A lázadók Endrét bazabivták Lengyelországból, aki vissza is tért és rendet teremtett.

Endre tudta, bogy a németek bübéres államnak szeretnék Magyarországot s mielőbb be fognak törni az országba. Hogy az ország védelmét megszervezze, öccsére, Béla hercegre gondolt, akinek ekkor már országokra szóló bímeve volt. Többek között párviadalban legyőzte a pomerán herceget is, aki a lengyel berceg adófizető hűbérese volt, de megtagadta az engedelmességet. Amikor a lengyel herceg sereggel támadta meg, a nagyerejű pomerán párviadalt ajánlott neki.

Ha legyőzői, a pomeránok továbbra is meg fizetik az adót, mondotta a hercegnek. Az ajánlatot szégyen lett volna visszautasítani s a lengyei herceg mégis tétovázott, a nagy, erős pomeránnal szemben gyengének érezvén magát. Ekkor Béla herceg, aki vendégbarátja volt a lengyel hercegnek, látva a herceg szégyenkedő zavarát, vállalkozott rá, hogy helyette megviv a félelmetes pomeránnal. ^ A cserét a pomerán is elfogadja a saját vesztére. A lengyel herceg hálából a pomeránok adóját Bélának adta.

Endre király, miután öccse. Levente meghalt. Lengyelországba küldött másik öccséért, Béláért, nagy szeretettel azt üzenvén neki, hogy:

i—< Sem örökösöm, sem testvérem nincs rajtad kívül, te légy hát örökösöm, te légy utódom az országban.

Bélé e hívásra egész háznépével együtt bejött az országba. Endre megosztotta öccsével az országot. Kétharmada Endréé lett, egy harmada a herceg bir' okába került.

Endre nem csalódott öccse vezéri képességében, mert az 1051-ben benyomuló németeket Béla viszszavonulásra kényszerítette. A következő évben megismételt német támadáskor Béla herceg Lotmund nevű búvárja a német hajókat Pozsonvná! elsüllyesztette, amire III. Henrik kivonult az országból. A németek Henrik halála után békére léntek Endrével a elismerték Magyarország függetlenségét.

III. HENRIK HADJÁRATA MAGYARORSZÁG ELLEN

A III. Henrik 1051-iki hadjáratához fűződő hagyományokat régi krónikás íróink a következőképen beszéli к el:

A császár nagy sereggel vonult Magyarországba a Zala és Zilice patakok forrásainak mentén. Élelmiszerrel megrakott hajókat is küldött a Dunán az országba és azok parancsnokává testvérét, Gebhardt püspököt tette. Ennek hallatára Endre király és Béla herceg a gabonakazlakat és szénaboglyákat mind felégettették és a lakosokat állataikkal messzire elköltöztették a vidékről, ahol a császár szándékozott átmenni. Midőn a császár Magyarországba érkezett, és a felperzselt vidékekre jutott, nem talált eleséget sem katonáinak, sem lovainak. Azt sem tudta, hogy merre lehetnek a hajók és így azoktól semmiféle segítséget nem tudott kapni. Az erdőkön átvonultában, amikor közele dett a Bodóháti-hegyekben, igen nagy szükséget szenvedett.

Ezalatt Gebhardt püspök, a császár testvére Győrbe érkezett és onnan levelet küldött Henrik császárhoz. Azt kérdezte tőle, hogy hol várjon reá. A levélvivőt azonban Endre király portyázói elfogták és a király elé vezették. És amikor Miklós püspök tolmácsolásából megértették a levél tartalmát, választ írtak Gebhardt püspöknek és a választ egv nálunk megtelepedett némettel elküldötték neki. Ez pedig úgy tetette magát, mintha a császár küldötte volna és átadfa Gebhardt püspöknek a következő tartalmú levelet:

“Tudd meg. derék Gebhardt püspök, hogy birodalmunk nehéz és fontos ügye arra kényszerit bennünket, hogy Magyarországból Németországba meniünk, mivel ellenségeink háborút kezdve elfoglalták birodalmunkat. Rajta tehát, siess, pusztítsd el a hajókat s amilyen gyorsan csak teheted, igyekezz Regensburgba, mert Magyarországon többé bizton nem maradhatsz ’. Ennek értelmében Gebhardt püspök aoznnal Németországba futott.

A császár, aki ily módon megfosztódott a hajókról várt élelem reményétől, halálos szükségbe kezdett jutni. Egész seregét a lovakkal és teherhordó állatokkal együtt keservesen sanyargatta az éhség. Ezenfelül a magvarok és a besenyők éjjelenként j—< nyilaikkal gyilkolva .—< erősen zaklatták őket és azok közül, akik valami szolgálatot teljesítettek, igen sokat elraboltak. A németek az őkel elborüó és pusztító nyilzáportól való rémületükben a földbe ásták magukat; pajzsaikkal takarózva, elevenek és holtakkal együtt feküdtek a sírokban.

50