Kárpát, 1973 (9. évfolyam, 1-2. szám)

1973-01-01 / 1. szám

' Mi volt a foglalkozása? »- érdeklődött a mester.

— Napközben szántó-vető volt, de esténként s innep-napokon a könyvet nem lehetett a kéziből kihúzni.

' Érdekes ember lehetett . . . »- gondolkozott el Nádler úr.

Lőrinc továbbfűzte gyorsan a szavakat:

<—> Jól teccik mondani, mert ugyan érdekfeszítő ember volt. A csenderek is annyit érdeklődtek utána, mintha az onokabátyjuk lett volna, akiről nagy vagyon néz rejok. De én gyermeke voLam s még nekem sem maradott semmi. A patika s a doktorok mindenből kiforgattak, s még tán engemet is vásárba bocsátottak volna, ha megengedő vala a szokás . . . —< Itt a másik lábára állott s egv ügyes szófordulattal vígabban tette hozzá: <—i De haggyuk a bánatot, amikor öröme van az embemeki

A mester úr kíváncsian nézett rá, mert azt hitte, hogy a dolog értelmére tért a fiú.

' Öröme? r— kérdezte várakozó arccal, i—' Most jelenleg nem tudok elég hálát adni az Istennek ,—- evezett a Iegényecske.

<—» Hát mi történt?

■i— Éppen az, hogy semmi, amint látom, i—< Hát akkor minek örvendessz? i—' Én a tekintetes úrnak: hogy egészséges, hogy ke/elába ép, hogy nem tudták megölni. . .

Nádler úrnak még iobban kimeredtek a szemei s ideges csodálkozással kérdezte: i—» Miket beszélsz te össze-vissza?!

<—< Nem én beszélek, tekintetes úr.

»- Hát?!

i—> A népek beszélnek. Nagv szerencsétlenséget zúgatnak, ami a mester úrt találta volna.

«—* Engem?!

— Nem állífanám, ha a síját fülemmel nem hallottam volna.

<—> De mit beszélnek? S kik beszélnek?

Nyelt egyet Lőrinc s megint körülnézett. A kalapját kitette a kezéből s meg-megroggyant térdben, mintha a lábai már nem bírnák az állást.

w Én megmondanék ápertén mindent r— szólt bizalmasan, — ha a tekintetes úr reaszánna egy . kicsi időt.

i— Ülj ide, ni! —> mutatott Nádler úr egy padra. s mohón leső arccal maga le is ült mingyárt. Lőrinc . is odahúzódott melléje s újabb gőzt adván a képleletének, beszélni kezdett:

<—r Ezelőtt három nappal, úgy szürkület kezdetin, éppen a bírónitt vagyok. Bémenyek s köszönök s mondom.neki, hogy: keresztapám, legyen olyan jó

s állítson ki egy cédolát egy szekér fáról. Ellenben ahogy eppen a cédola föli búna keresztapám, hát nagy zúgás támad az ablak alatt s az emberek erősen tárgyolnak valamit. » Ejszen mi is mennyünk ki! i—' szólt keresztapám s csakugyan élig vakarint kettőt-hármat a cédolán, kimenyünk. <—< Hát itt miféle gyűlés van? >—• kérdi ő s arra mind odafordulnak felénk az emberek s az egyik beszélni kezd s azt mondja: »—« No, Nádli úrt is megölték a rományok, a nagy gépindító mestert. Ügy megcsúfolták, mint a fát, amikor esszevágíák. Igazi vitéz magyart veszte véle a nép, mert csak a napokban is beléhánt vaj kettőt a KüküIIőbe . . .

Nádler úr felállt s gyenge horpac mellét kifeszítette s ágálva megjegyezte:

«— Majdnem meg is vertem egyet az elmúlt napokban.

Lőrinc tovább színezte a dolgot:

—> Ügy beszéltek a tekintetes úrról, mint aki vértanúságot szenvedett s kiváltképpen másnap, amikor otthon is agyonvertek félig a csenderek egy embert fiastól.

i—' S honnan ismernek engem a falusiak? »—> kérdezte a mester.

— A jó pap is olyan, — felelt a Iegényecske <—> hogy nemcsak a maga falujában ismerik. Ilyenf ormán van ez más emberrel is, aki nagytudományú, aki gépeket csinál hitvány vasdarabokból, aki egy szigorú dróttal odavezeti a világosságot, ahova akarja, aki mindent kitalál s megreperál s még a mellett magyarnak is olyan vitéz, hogy mind mutogassák, ahol lássák . . .

Nádler úr úgy érezte, hogy valami édes melegség áramlik a melle körül. Lépegetni kezdett alá s fel s mind a hírmondó orra előtt.

<— Vetlem máshonnan is észre, hogy a szakmámban tekintélynek tartanak < jegyezte meg.

— Könnyű dolog azt észrevenni, >—> mondta a fiú i— mikor az egész környéken beszélik.

i— Nem is múlott, csak egy kicsi baklövésen s ma mérnök vagyok . . .

Lőrinc, “baklövést” hallván, valami veszedelmes vadászatra gondolt s tapogatózva kérdezte meg:

»-Tán nem talál la el a tekintetes úr?

— Mit? — állott meg a mester.

<— Hát amit célbavett.

~ Sok pénz kellett volna hozzá s egy gazember tanárom is volt, akit a negyedikben megpofoztam. Persze, kirúgtak. Különben ma mérnök volnék, rég mérnök volnék .. .

r— Elég nagy mérnök a tekintetes úr — vigasztalta Lőrinc. Hova kell nagyobb! Hiszen otthon

38