Kárpát, 1973 (9. évfolyam, 1-2. szám)

1973-01-01 / 1. szám

Varga Katalin (California):

KÖLCSEY

. . . Búit az üldözött s felé kard nyúlt barlangjában >— Szertenézett s nem leié bonját e hazában . . Ki érezné jobban súlyát és igazát ezeknek a több, mint egy évszázaddal ezelőtt rótt soroknak, mmt mi, akik nem leltük b ónunkat hazánkban, s akik után fenyegető kardok nvúltak bezártságunk magányába is? A saiát tragédiáit ismétlő keserves magyar történelem múltját idézte a költő, a 185 éve született Kölcsey Ferenc. E)e nincs olyan kortársunk a modern irodalomban, aki néhány egyszerű szóval nála elevenebben tapintana a világban szétszórt, bonját nem lelő magyarság fájdalmára.

A sorok fájó valóságára azonban gyógvító írt kínál Kölcsey egy másik versében. Megszívlelendő tanulságot, követendő programot valamennyiünk számára: ”... Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér? Messze jövendővel vess össze jelenkort: Hass, alkoss, gyarapíts s a haza fényre derül . . .” Születésének 185-ik évfordulójára mi is volna méltóbb virág a sződemeteri udvarház családi sírboltjában porladó hamvai fölé, mint egybefonni hangunkat a költő szívéből emberöltőkkel ezelőtt ég felé szálló sóhajjal: “Szánd meg, Isten, a magyart, kit vészek bányának . . .”

". . . MERT MÉM MINDIG A PÁLYADÍJ

NYERTES MÜVEK . . "

Nyugtalan időkre köszöntött be Európában a

19.-ik század. A napóleoni vilá gbódító álom lidércnyomása alól alig felocsúdó kis nemzetek egyre súlyosabban érezték magukon “felszabadítóik” <— a porosz Frigyes király. Sándor cár, minden oroszok atyuskája. és az osztrák Ferenc császár mindenható kancellárja, Metternich herceg *—< igáját. Szerte a kontinensen, lengyel nemesi udvarházakban éppúgy, mint az olasz kisvárosok tereinek zugaiban és a bécsi és pesti diákszállásokon egyre élesebb hangra talált az elégedetlenség és egyre merészebben törtek utat a forradalmi hangok a nép szélesebb rétegeihez. A hazaszeretetnek és a zsarnokság elleni gyűlöletnek kettős izzása hevítette akkori magyar költőink Iegjobbait is. És ennek a felszínre kívánkozó elégedetlenségnek jegyében hirdette meg az Erdélyi Múzeum is magyar drámai pályázatát 1814-ben. A költői versenyre beérkezett és díjazott művek azóta régen feledésbe merükek. Egy fiatal pesti ügyvéd drámája azonban, melyet az 1815 júliusában tartott eredményhirdetés meg sem említett. túlélte valamennyit. Mint sok más remekművel történt már. kor^ársai nem ismerték fel nagyságát. Az 1815-ben íródott drámát csak évekkel a költő halála után, 1895-ben mutatták be először a pesti színpadon. Azóta úgyszólván soha nem került le a műsorról és bár a szabadságharc utáni cenzúra a legszigorúbban betiltoüa előadását, a tömegek szívükben hordozták bőseit. Katona József Bán bán-ja az egész magyar nemzet szabadságért kiáltó hangja, a jogaiért való meg nem alkuvó küzdelmének szimbóluma valamennyiünk számára ma is. Tegyük le azért legalább az emlékeinkből font koszorú virágait a költő kecskeméti szobra elé.

AZ ANYÁK ORVOSA

Szóljunk egy pár szót róla is, kinek emlékére nem rendeznek ünnepségeket, de kinek nevét a civilizált vilá gban mindenütt bálával és tisztelettel emlegetik. Emlékezzünk a nagy magyar tudósra, aki egyik legnagyszerűbb bizonysága a magyar haza minden fiát egvforma szeretettel magához ölelő erejének: a külföldi egyetemeket járt pesti német fiúra, a világ orvostudósainak sorában is az egyik legnagyobbra: Semmelweiss Ignácra. A magvar földből kinőit és magát büszke öntudattal mindig magyarnak valló német származású tudósra, alá hátat fordítva az őt ünneplő nvugat megtisztelő egyetemi katedráinak, a szabadságharcot követő legsötétebb Habsburg elnyomás idején a nemzeti létezésért küzdő pesti egyetemen és szülészeti klinikán a magyar anyák szolgálatába állította tudását és a felnövekvő magyar orvosgenerúció nevelését tartotta legfőbb kötelességének.

A kórházi higénia, a sterilizált műtő és műszerek nagy apostolát nem sokat emlegetjük. A gyilkos gyermekágyi lázat, melynek kórokozóját Semmeíweiss ismerte fel először és indított harcot ellene, ma már csak régi történetekből ismerjük. Ezért tisztelegjünk most egy percre gondolatban a nagy tudós, a világ édesanyáinak megmentője előtt.

35