Kárpát, 1973 (9. évfolyam, 1-2. szám)
1973-01-01 / 1. szám
a szabad levegőre mehessen. LórántFfy Zsuzsánna karján fogva támogatta a folyosó felé. >— Alkalmasint igen elfűzted derekadat. <— mondta fejcsóválva — hívságainkért is mindig bűnhődnünk kell. A könnyű nyári éjszaka tiszta levegőjében hamar eltűnt a tettetett gyöngeség. Hanem az asztal megbomlott már és Máriának megvolt az ürügye arra is, hogy a hazamentéit sürgesse. Rákóczi tartózfatta volna még Bethlent, aki olyan vígan tartotta őt, mint senki más. De Mária adta a gyöngélkedőt. Fogatni kellett hát. Lórnntffy Zsuzsánna hidegen búcsúzott Máriától. Mikor a vendégség után György úrral nyugovóra tért, fullánkosan mondta: ' Ennél különbet találhatott volna magának a kis gróf Erdélyországban is. Hívságos, kacér személy. Istók úrnak még sok baja leszen véle, ha keveset megnyílik a szeme. Istók úrnak azonban erre már nem jutott ideje főbb sokában. Feleúton Bábolna fob melsz;> szél ereszkedett le a hegyekből. Mire Mária észbekapo'1 már átbiita fortét, aki az italtól nek;hevT" Ve a dolmányát ki-kigombolta. Jeges zápor kezdte őket verni és vágta hazáig. Bőrig ázva érkeztek Bábolnára. Isfók úr egész testében reszketett. Semmi nem tudta átfűteni. Másnapra forrósért verte ki. Maid elkezdte rázni a száraz, rekedt köhögés, teste egyre sorvadt, szeme megtört tekintettel révedezelt. Már jártényi ereje alig volt és mire a tél bebavr>zfa az e^edi várat, szép csendesen elszállott belőle az élet. Máriá éppen olyan önfeláldozó odaadással ápolta, mint leányát. De mikor férie arcán a vészes rézsállást megpillantotta, tudta, hogy nincs segít- Cég. Ekkor valami mondhatatlan kétségbeesés fonta el, Apja szörnyű elmúláséra gondolt, első lánykáiénak gvöb-fJmes kínjai jelentek meg előtv». azHn vesznie kePett a másik kis léleknek is. Miért ke^ nvndenk:nek vesznie, akit ő szeret, vagy akik őt szeretik? Haza lenne a rideg feiedelemasszonvna^' *'orty a világot nem örömre teremtette az Isten? Egészen megfeledkezett a külső világról, szinte magért kívül volt. A kis Krisztinka nevének említésére tért eszméletre. Krisztinka! »— hallatszott mellette útra bágyadtan; inkább sóhajszerűen. Férie tört hangja szólította a halott leánykát. —« Krisztinka hívja! sikoltotta Mária. —* Ked-TÉGLADAL Egy tégla, két tégla, három tégla, négy tégla: téglatárs a téglával, fallá, hegybe, karéjba. Marékkai törheted; egyenkint-: gyermeteg. Csilingel, piroslik. porlik, sárrá foszlik. S ha a pallér ráver mégpuhább habarcsot, nőni kezd a Bábel, felhőkkel kezd harcot. Karba karolt téglák, tiz-százezer téglák f'éz körül, vér körül áPnak merev glédát. Egy tégla, két tégla, millió tégla-tégla barlangosok óta mindig némán védték a világtermést, békét, ember verejtékét. Malter-vaskapocsba Ész helakatozta s egy-két-száz-millió, millió igahordó bástyává, bábelié nőtt ki sárga porból. Por csak a Kínai Nagyfal, e legnagyobb kőkígyó, kit Földünk vállaira rakott. Kígyót is, követ is óriássá bűvölt: ^hébái ígv. Kínát így épített e hű Föld. Por csak: Kolosszeum, Louvreok, Pittik, Strozzik . . . Rendnek hódoló hű porszem sorakozik s mársol Halhatatlan Macedóni Falan: csak dobszót, fegyelmes lábdobajt ha hallasz . . . Fal, torony, s űrpályát futó Algol, Véga: alázatos szolga, menetelő tégla . . . Ne szégyeljed, testvér. Menetelő Tégfa, hogy belőled épül Mindenség hajléka, hogy lépkedsz Parancsra, nem vagy tervek roncsa, nem omladék, ósdi, jó csak: rá^aposni. . . Fegyelmedből, tesvér, épül a jövendő, a “haladás” tornya, téglafegyelemből. Egy tégla, két tégla, véghetellen sok tégla . . . kit az Agy, Cél mozgat, hű kezek tornyoznak . .. S női az örök Szellem égbenyúlt Kastélya .. . Bujdosó Bálint vés uram, ne menj el, ne hagyj itt! Mire leborult hozzá, már csak a hűlt kezét szorongatta. Ekkor zokogásra fakadt Mária. És sokáig, a végső pillanatban felbuzgó, visszahívó szerelemmel siratta azt, akit életében nem tudott szeretni. —« Folytatjuk ~ 34
