Kárpát, 1973 (9. évfolyam, 1-2. szám)

1973-01-01 / 1. szám

polc szívreható ékesszólása Icibélcítette az apát a fiúval és megindult a tralcta Rákóczi Gyöggyel is. Őszre kelve készen volt az egyesség. Öreg Bethlen István letette a fejedelmi süveget és Segesvárra választó gyűlést hirdetett. Itt elsőbbet ő maga bú­csúzott el a feiedelemsérttől. mire az erdélyi státu­sok az ő javaslatára szabad akaratból egvhangúlag fejed elemnek választották meg Rákóczi Györgyöt. A gyászszertartás csak ezután kezdődött Rese­den. Váradról, Debrecenből, Tasnádról gyülekez­tek minden rendű és rangú napi személvek, nrédi­­kátorok, énekes diákok. Gvászbeszédek. ékesen csengő rigmusok búcsúztatták szüleitől a kis Krisz­tinát. Aztán feketével bevont gvászhintó vitte Báthorba, ahol Istók úr a Báthoryak ősi templomá­ban külön sírboltot éDÍttetett. Szívszaggató gyász­beszédek, vigasztaló búcsúzó rigmusok közt bocsá­tották le a sírboltba a kis konorsót. Mária f TT ídokló zokogással borult férje karjába. Ez a nagy fájdalom forrasztotta össze igazán szívét ura szívével. F-déTy aki or már örömmámorban úszott. Rákó­czi Gvörgy december 3-án értesül* megválasztásá­ról és “napestig Iőtette az örömöt Patakon”. Erdély teli volt boldog várakozással a nehéz napok után. Csak ennek a nagy örömnek igazi szerzőit környez­te a mély fájdalom fekete keserűsége. De ők meg­­búitak benne, mint szívüket egymáshoz melengető puha fészekben. 6 A halálnak csak egyszer kellett megiámia az utat a Bethlen házhoz, aztán mintha csak bekapott volna oda. A következő évben Mária úira gyermeket szült. Leánvka volt ez is. Lelke teli lett örvendezéssel. Az IJr megkönyörült rajta és adott másik kincset az elvett helyébe. De az öröm hamarosan mérhe­tetlen keserűségre változott. A kislány alig élt né­hány hetet. Forróságok verdék ki ezt is. Kinyúlt érte a halál csontkeze és letépte első rügyezésében az élet fájáról. Mária szívét névtelen rettegés szállta meg. Mi­csoda titokzatos hatalom esküdött fel ellene? Mi bűne van, hogy Isten ilyen kegyetlen csapásokkal sújtja? Nem az ő hibája, hogy Zólyomit látta meg először a férje elé lelkendező várakozásban. Min­dig küzdött ez ellen az érzés ellen. Soha nem en­gedett neki hatalmat lelkén. Ügy kóválygott az ecsedi vár roppant térségeiben, mint élőhalott egy óriási sírboltban. Férje nem nézhette tovább ezt a vergődést: Menjük el innen, a szomorúság belépenésze­­dik itt szívünkbe. ' Hová akar menni kegyelmed? kérdezte egykedvűen Mária. r-- Bábolnára. Kicsiny udvarház, de jó rendbe tettem. Dús fakadással zsendűl ott mindig a tavasz. Mária ráhagyta, nem sole reménységgel. Mit várhatott Bábolnától? A rügyfakasztó tavasz is csak az ő rügyhullására emlékeztette. Mégis megenyhült kissé. A tavasz szépségeinek szemére kenődő írja meglohasztotta lelkének emész­tő tüzét. A feiedel em vendégségbe hívta őket Fehérvárra. Nem illendő mért nekem ilyen vigasságban páváskodnom —- szabadkozott Mária. < Nem lesz ottan semmi dorbézolás, — nyug­tatja meg férje. «—> Még muzsikát sem rendelt Fe­jedelem Önagysága. Mária nem akart engedni. Kicsinye halálát még mindig szívén viselte A feiedelem azonban nem akarta meghallgatni a kifogást. — Az ilyen makacs gyász tusakodás Isten ren­delése ellen. Az Úr adta, Ö vette el. Kegyelme maid küld helyébe másik áldást. — Ö marta ment ki Bábolnára, magával viúe a grófot és feleségét. Máriát meglepte, milyen sokan voltak hivatalo­sak a feiedelemkez. Még örült, hogy illendősége­­sen felöltözött. Magára rakott ertyetmást családi drágaságaiból is. Ö tündökölt legékesebben a táb­lánál. melynél a fejedelemné és a feiedelem közöl ült. Sok vendég egy részét a másik asztalhoz ül­tették. A muzsikaszó csakugyan elmaradt, ezért nyo­mott volt a hangulat egy darabig. De csakhamar megvídámította azt ifjú Redden gróf, aki tanuló­éveinek sűrű peregrinásaiból mondott el vidám tör­téneteket a fejdel emnek. Az egész asztal őt hall­gatta. y Mondanád csak, ecsém. fordult most György úr a beszélőhöz — a sok idegen város kö­zül melyik vált legkivált tetszésedre? Vagy melyi­ket vélted legcsodálatosabbnak? Istók úr elgondolkozott: Nem könnyű a választás «—< mondta kisvár­tatva mert a világ minden táián vannak szép­ségek és furcsaságok. dp legtöbb álmélkodásom talán mégis a taliánok Velence nevű városában vala. Híres és büszke Respublika bóhnto't a fe­jedelem , eleinknek sok hadakozása volt vele. Hát városnak is igen takaros >—• folytatta 32

Next

/
Thumbnails
Contents