Kárpát, 1973 (9. évfolyam, 1-2. szám)
1973-01-01 / 1. szám
nyitni a farsangot. Részvételre leérte Mária aszszonyt is. <—« Megyünk, (— mondta jókedvűen Istók úr ezek után a magános egérlyukak után rádfér már a vigasság. Fiatalság, mulatság! Mária húzódozott. Valami titkos érzés visszatartotta az udvartól, de különösen a fejedelemnétől.- Tán ezekben a járhatatlan utakban oda sem is mehetnénk. ~ Mit, az én lovaimmal! — csattant fel Bethlen úr — elmék én azokkal pokloknak fenekére is. A fejedelem nagyságát meg sem is sérthetjük elmaradásunkkal. Mentek hát. Négy tüzes ló repítette a szánt az elvarázsolt fehér tündérvilágon át a farsangváró Gyulafehérvárra. Akkor már Erdély ifjúságának szme-virága ott szorongott a fejedelmi székhelyen. Csupa feszült várakozás volt mindenki. Az Ígért spektákulum öröme előre felcsigázta a lelkeket. Sohasem láttak még dyet az apák szelíd erkölcsét őrző erdélyi udvarokban. A mód nélkül való dőzsölés volt itt mindig a mulatság teteje. Csak a Párizsban járt követek hozták mesés hírét a fényes, léha csapongásúudvar kacér játékainak. Kaial in asszony maga vezette az előkészületeket. Ö igazgatta a táncos játék próbáit. Külországból hívott hopmester igyekezett mély hajbókolásokba, lábaknak, karoknak kecses hajlingatásába betörni a merevderekú kisasszonykákat és a tuskótermeKí gavallérokat. A nagy szála végében széles dobogót ácsoltak, azon már ott állott kifeszítve a vászonra festett háttér. Méla szépségű arkádiai tájat ábrázolt. A légies berek mögött sziklák meredeztek s a sziklaréseken átvillogott a holdsütésben ezüstösen fodrozódó tenger. A játék alakos személyei között ott volt Vénusz, a szerelem istenasszonya, kit maga a fejedelemné készült ábrázolni, Vertumnus, az ősznek és gvümölcsöknek istene, kinek személyére a daliás Zólyomi Dávidot szánták. Adonist az udvarnál élő ifiú morva nemes úr kívánta formázni. A lenge, ifjú Psyche szerepét szánták Máriának. S a marcona Palaemon, a vizeknek nemtőura vezette a tritonok, sellők, nymphák, dryádok és silvánusok karát. Lenge ruhák kellettek ehhez a táncjátékhoz. A lengén redőződő patyolatokból mindenütt kivillant a vállak, karok és combok meztelensége. Máriára meg éppen csak a kis, térden felül remegő fátvoltun'kát akarták adni. A két pillangószárny fölött válla, háta egészen meztelen lett volna. Mária arra gondolt, mit szólna anyja, ha ebben a meztelenségben megpillantaná. Csak nem kívánja talán Nagyságod, fakadt ki a fejedelemné előtt — hogy ilyen orcátlansággal mutogassam magamat férfiak sokasága előtt! Menten le kellene pironkodnom erről a dobogóról. <—i Ugyan no, >—> vetette oda fitymálva Katalin ■—- francia hercegkisasszonyok, olasz grófnék nem talál nak kivetnivalót rajta. Talán te különb vagy bizony? /—« Én nem más szokása szerint tészek, hanem amint magam erkölcse parancsolja i—< felelte csöndesen Mária. i—i Dumme Gans < szűrte foga közt a lenéző megjegyzést Katalin asszony. Mária, aki nem tudott németül, nem értette. De megérezte a szavakban a lekicsinylést. Most már még kevésbé engedett. El is érte, hogy tunikáját megtoldották s a szárnyak fölé is redőztek vékony patyolat vállruhát, melyről hasított bő ujjak omlottak le. A végső előkészületek folytak már. Az ifjúság nagynehezen beletört a szokatlan mesterségbe. A hopmester szapora kiáltozásai közben ide -oda hullámzottak a lenge karok. Füzérekbe fonódtak, kígyózón csavarodó láncokat alkottak, azután pörögve szóródtak megint szerte. Körbe kapaszkodva állottak láb ujjhegyre, mig féllábuk és egymást fogó kezük magasba lendült a zene ütemére. A dobogó közepén Mária lebegett. Körülte kavargóit a karok hódoló tánca. Mária egyszerre úgy érezte tánc közben, hogy meglazul derekán a tunika. Hirtelen odakapott kezével. A derékráncba fűzött zsinór végét kereste, hogy megerősítse rajta a hurkot. De nyugtalanságában nem találta. Érezte, hogy csúszik lefelé a lenge ruha. Arcát vér öntötte el. Rettentő zavarában mindkét kezével odaszorította csípőjéhez a tunikát és kiszaladt a táncolok sorai közt a színpad mögé. Itt fellélegzett kissé, homályos sarkot keresett, hogy öltözékét rendbehozza. De alig tett néhány lépést, a vér is majd megfagyott benne. A sarokban, a termet világító csillárok fényétől távol, szorosan összefonódott párt látott. Megismerte őket. A fejede! emné volt egészen kigyulladtan rátapadva a férfira, akiben Mária a szép morva bújdosóra, Zierothin úrra, Adonis megszemélyesítőjére ismert. Meglepetésében csaknem gyökeret vert a Iába. Pedig futni akart innen. Undorodva látta ezt a rút hitszegést. A fejedelem akkor már gvöngélkedett. Fulladások lepték meg. Lábát nehezen szedte. És ez a ledér asszony nem átallotta csúffá 24
