Kárpát, 1973 (9. évfolyam, 1-2. szám)

1973-01-01 / 1. szám

tenni az első jöttmenttel. Hiszen akárki meglephette volna itt őket. Szemérmetlen vakmerőséggel mohón esett neki a kínálkozó kalandnak és olyan magafeledten merült el benne, hogy csak akkor vetfe észre Máriát, mire ez futva igyekezett közelükből menekülni.

Mária a másik sarokban nagy sebtében igazított ruháján és a következő pillantban már kinn volt megint a táncolok között.

Mik or a kartánc véget ért, kezet érzett a vállán. Katalin asszony állt mögötte.

<—' Te jártál imént bévül a vászon mögött? mondta és tekintete mint a tőr hegye szúrt belé . . . — Leskelődesz utánam?

>— Ruhámat kellett rendbehoznom felelte kurtán.

A fejedelemné szeme fenyegetően villant:

— Szót se ejts arról, amit láttál!

Mária büszkén vágta rá:

i—' Elmondani is szégyelleném.

Katalin arca lángbaborult.

—- Ezt még megemlegetheted >—> vetette oda foghegyről Máriának. Keményen sarkonfordult s nagy pávásan továbblépett.

Mária ügyet sem vetett rá. De az este mégegyszer szembekerült a fejedelemnével.

A tritonok és najádok tánca után megint pihenőt tartottak. Mária egy karosszék öbléből látta, hogy Zólyomi közeledik felé Vertumnus isten zöld szőlőlombokkal, piros fürtökkel ékes ruhájában.

Ave, aveí <—> szólt kezét maga elé nyújtva Zólyomi i— hogy szolgál kedves egészséged, kis hugám. a mi hegyes-völgyes földünkön?

— Miénk se éppenséggel igen lapályos r— mosolyodott felé Mária. De szíve olyan vadul kezdett verni, hogy alig tudott neki parancsolni.

Zólyomi tovább folytatja a beszélgetést.

<—< Szemre vetted már valamennyi váradat? Melyiket kedvebed meg legkivált?

>— Hunyadnál álomban sem lehet szebb.

<—> Mert még nem láttad Fogarast, vagy az én székelyhidi váramat.

— Meglátom, ha meginvitál Kegyelmed.

Kimondta, de már szerette volna visszaszívni.

Megijedt az elejtett szótól.

De Tói yomi évődve válaszolt:

—i Bizony, hogy nem hívlak én. Te is kinéztél entern Murányból.

Mária szívéig remegett. Csaknem elsírta manót. Lehajtotta feiét, hogv arca lángolást ne mutassa. Úgy súgta Zólyomi felé:

«—' Jól tudhassa Kegyelmed, hogy én nem néztem ki. De kérem arra, soha ezt többet vélem szóba ne hozza.

— ígérem, ha kedvedre van mondta komolyan Zólyomi. - De azért hívséges barátok maradunk, ugy-e?

»—i Barátok. Igen >—• rebegte Mária, de nem mert a férfira nézni.

Zólyomi melegen pillantott a lehajtott fejű nő remekbeformált nyakára. Aztán csendesen távolodott volna tőle. De jó lépést sem tehetett még, a fejedelemné állott előtte. Vállára tette a kezét, de úgy, hogy a patyolaton át látta a jelenetet.

i—i Szép Vertumnus isten, — lelkendezett Zólyomi elé Katalin asszony <— kettőnk táncának vágynak még némely fogyatékjai.

i—f Meglehet. Nékem nem kenyerem a tánc. Legfel jebb, ha németet vagy törököt kell táncoltatni.

,—- Magam is német vagyok >—< mondta nevetve Katalin. «— De itt én táncoltatom Kegyelmedet. Hanem táncunkat még gyakorolni kelletik.

»—i Ha másképpen nincs.

,-t Míg a kartánc tart, próbálhatjuk, hol nem zavarnának.

Máriának az a jelenet ötlött eszébe. melyet az imént a színfalak mögöft látott. Vad féltékenvség kínja mart szívébe. Nem tudott már magának parancsolni. Felállt a karszékből és Zólvomi nevét kiáltotta, mintha nem látná, kivel beszél.

A férfi féléié fordult:

i—r Mivel lehetek szolgálatodra. húnocskám?

Mária percre kínos zavart érzett. Mit mondjon most? De villanó elméie ^ama** talált k;búvót

i—« Keresné meg kegyelmed hites uramat, itten vagyon a palotában valamerre. Szólítsa elé, mert menni szeretnék. Imént megszédültem.

— I/iben előteremlem, Nagvsánod engedelmével —* bókolt a fejedelemné felé Zólyomi és már indult is kifelé a teremből.

Katalin asszony arcán gonosz káröröm rezdült át. Szerelmi játékokban járatos tapasztaltsága szempillantás alatt megérezle Mária titkolt féltékenységét. Tisztában volt vele, hogy csak el akarja tőle távolítani Zólyomit.

Egv lépést tett Mária felé:

—« Úgy, hát Zólyomi? sziszegle. — Meglehet, ha tán én lépek óvatlanul a színfalak mögé. te vagy a tettenkapott. De én nem pironkodtam volna elmondani.

— Nem igaz! sikoltotta Mária. — Nem igaz, még árnyéka is távol vagyon tőlem minden ‘isztátaTan bűnnek a mindenható Isten előtt! — Szava

25