Kárpát, 1973 (9. évfolyam, 1-2. szám)
1973-04-01 / 2. szám
Az ármányos vezér jól számított, mert a magyarok egyszeriben félbehagyták az üldözést s mohón szedtek fel a pénzt. i—1 Hagyjátok! Hagyjátok! ,—< csendült végig a magyarok sorain László hangja. — Ráértek erre később is! Utánam! Utánam! Hajtsuk a kunt, hajtsuk! De hiába, a magyarok nem hallották László szavait. A pénzre gondoltak most mind, hiszen csak úgy ragyogott, fénylett a föld a tenger aranytól, ezüsttől. Csak ez kellett a kunoknak. Amint a magyarok a pénznek estek, megállapodtak, hogy rácsapjanak a pénzszedö magyarokra. László szomorúan tekintett föl az égre: onnan várt segedelmet. — Édes jó Istenem, tégy csodát! — könyörgött László. Isten meghallgatta a szent király imádságát s ime: azok a ragyogó sárga aranyak, azok a tejfehér ezüstök egytől egyig kővé változtak. Ez volt a magyarok szerencséje. Megértették Istennek csudás intését, lóra kaptak mind, újra űzőbe vették a kunokat s meg sem is pihentek, amig az országból ki nem kergették. III. Tengernyi kun tört Erdélybe Szent László idejében. Dúlta, rabolta, pusztította a várakat, falvakat; öldöste a békés pásztornépet és rabszijra fűzve hajtotta maga előtt. Szent László azonnal felismerte a szörnyű veszedelmet. Tudta, hogy a kun szilaj és harcos nép, kicsiny sereggel nem lehet legyőzni. Bihar vára körül tehát összehívta az öszes tiszántúli hadakat és megindult a kunok ellen. A rabló kunok már visszavonulóban voltak, r— Sietve hurcolták magukkal a rengeteg zsákmányt. Csak többnapi előnyomulás után, Kerlés falunál értek utói a menekülő rablókat. László a halmokra állította a sereget s nyomban megkezdte a nyilazást a fáradt kun lovakra. A lovak egymás után estek össze. Ott állottak a kunok a lovak mellett, a nyilak záporában; álltak keményen. Csatasoraik nem inogtak meg. László kénytelen volt a dombokról lerohanni és közelharcba bocsátkozni. Szörnyű kézitusa kezdődött. László ma,!a is több kunt leütött hatalmas csatabárdiával. A kun sereg végül is megingott és rettentő zűrzavarban futásnak eredt. ^ Utánuk! mennydörgött László és a magyar sereg viharként száguldott a kunok után. A völgyben egy kun lovas menekült, nyergében ritka zsákmánnyal, egy sikoltozó fiatal leánnyal. i— Maradjatok! — kiáltotta László és lovát megsarkantyuzva, a kun után eredt. A kun kétségbeesetten szorította lovát. Rémülten tekintgetett hátra. Tudta, hogy vége van, ha az üldöző óriás utoléri. Néhány öl távolság volt a két ló között, de a távolság nem fogyott. <—< Hugóm! <—■ kiáltott László a sikongó leánynak. j—' Rántsd le a lováról! A leány megragadta a kun derekát és nagyot rántott rajta. A ló kiszaladt alóluk. Mindketten a földre zuhantak. r—< Kegyelmezz! — ordította a kun. Késő volt. A következő pillanatban bezúzott koponyával terült el a földön. László pedig felsegítette a megszabadított leányt a földről. IV. Mikor László a Mátra-hegy alatt táborozott a kunokkal szemben, nagy volt a szárazság. A király serege a szomjúságtól egészen ellar.kadt. A szenf király maga ment vizet keresni, de vízre találni nem tudott. Ismét buzgón fohászkodott Istenhez, felsó* hajtván: 1 : r— A magyarok Istene nem hagyhat el bennünket! • j S amikor imája után több helyen kardjával be- Ieszurt a sziklás hegyoldalba, kardja nyomán azonf nal kristálytiszta források buggyantak ki., A meg47
